5. Fejezet

A bizonyság világosságában járni

Hogyan válhat bizonyságunk világossága „a biztos tudat ragyogásává” ?

Bevezetés

Harold B. Lee több mint 32 éven át volt az Üdvözítő, Jézus Krisztus különleges tanúja. A következőképpen tett bizonyságot: „Ünnepélyesen, lelkem mélyéből tanúbizonyságot teszek nektek arról: tudom, hogy Jézus él, és hogy ő a világ Üdvözítője’.¹

A bizonyság elnyerésének mikéntjéről szólva azt mondta:

„Egyszer meglátogatott egy fiatal katolikus pap, aki egy Colorado állambeli cövekmisszionáriussal együtt érkezett. Megkérdeztem tőle, miért jött, mire ő így válaszolt: – Találkozni szerettem volna Önnel.

– Miért? kérdeztem.

– Hát, – mondta, – régóta keresek bizonyos összefüggéseket, amelyeket eddig nem találtam meg. Ám most úgy gondolom, rátaláltam ezekre a mormon közösségben.

Ez egy félórás beszélgetést indított el. Azt mondtam neki: – Atyám, ha a szíve olyan dolgokat kezd el Önnek mondani, amit az elméje nem tud, akkor az Úr Szelleme szól Önhöz.

Mosolygott és azt mondta: – Úgy gondolom, ez már meg is történt.

– Akkor hát ne várjon túl sokáig! – mondtam neki.

Néhány héttel később felhívott telefonon. Azt mondta: – Jövő szombaton megkeresztelkedem, hogy tagja legyek az egyháznak, mert a szívem olyan dolgokat mondott nekem, amit az elmém nem tudott.

Megtért. Látta, amit látnia kellett. Hallotta, amit hallania kellett. Megértette, amit meg kellett értenie, és a szerint cselekedett. Bizonysága volt.”²

Harold B. Lee tanításai

Mi az a tanúbizonyság?

A tanúbizonyság egyszerűen meghatározható úgy, mint a hívő embernek adott kinyilatkoztatás. A zsoltáríró ugyanezt a gondolatot visszhangozza: „… Az Úrnak bizonyságtétele biztos …” (Zsoltárok 19:8). Pál apostol kijelentette: „… senki sem mondhatja [vagy tudhatja] Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által” (1 Korinthusbeliek 12:3). A próféták továbbá azt tanították, hogy „ha ti azt akkor komolyan, Krisztusba vetett hittel, igaz szándékkal kérdezitek, a Szentlélek ereje által ki fogja nektek nyilvánítani e felől az igazságot. És a Szentlélek ereje által mindenről megtudhatjátok az igazat” (Moróni 10:4–5).

Isten él! Jézus ennek a világnak az Üdvözitője! Jézus Krisztus evangéliuma, amint az ősi és mai szentírások teljességében megtalálható, igaz! Ezeket a dolgokat a Szellem szellememnek tett tanúságtétele által tudom.³

Hadd meséljek el nektek egy élményt, amely egyik üzletemberünkhöz kapcsolódik. Felesége és gyermekei egyháztagok, de ő nem. Így szólt hozzám: „Addig nem csatlakozhatok az egyházhoz, amíg nem kapok tanúbizonyságot”. Én azt mondtam neki: „Ha legközelebb Salt Lake City-ben jár, jöjjön, látogasson meg engem!” Amikor egy pár héttel később egy üzleti tárgyalást követően beszélgettünk, azt mondtam neki: „Nem tudom, tudatában van-e annak, hogy van-e bizonysága, vagy nincs; vagy hogy tudja-e egyáltalán, mi az a tanúbizonyság”. Ennek kapcsán tudni szerette volna, mi az a tanúbizonyság. A következő szavakkal válaszoltam neki: „Ha eljön az idő, amikor a szíve olyan dolgokat kezd el Önnek mondani, amit az elméje nem tud, akkor az Úr Szelleme szól Önhöz”. Aztán azt mondtam: „Önt megismerve látom, hogy vannak olyan dolgok, amelyekről szíve mélyén tudja, hogy igazak. Nem fogja megérinteni a vállát egy angyal, és elmondani Önnek, hogy ez igaz.” Az Úr Szelleme a Mester szavaival élve így jellemezhető: „A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született” (János 3:8). Így hát azt mondtam barátomnak, az üzletembernek: „Nos, emlékezzen rá, hogy bizonysága nem drámai módon érkezik majd, ám amikor eljön, akkor éjjel örömkönnyek áztatják majd a párnáját. Tudni fogja, szeretett barátom, ha ezt a bizonyságot megkapja.”⁴

Tanúbizonyságomat teszem nektek arról, hogy tudom: az Üdvözítő él, hogy az erről kapott leghatásosabb tanúbizonyság akkor érkezik el, amikor a Szent Szellem tanúbizonyságot tesz a lelketeknek, hogy Ő él. A látott dolgoknál is erősebb, a Vele való járásnál és beszélgetésnél is erősebb a Szellem e tanúbizonysága, amely által megítéltettek, ha Ellene fordultok. Ám a ti felelősségetek, valamint az én felelősségem az, hogy ezt a tanúbizonyságot beágyazzuk a lelkűnkbe. Állandóan felteszik nekünk a kérdést: pontosan hogy kap valaki kinyilatkoztatást? Az Úr a korai vezetőknek adott egyik kinyilatkoztatásban azt mondta: „Szívedben és elmédben fogok szólni a Szentlélek által, aki rád fog szállni és szívedben fog lakozni. Ez a kinyilatkoztatás …, amely által vezette Mózes Izráel gyermekeit száraz földön a Vörös-tengeren keresztül” (T&Sz 8:2–3). Amikor ez a Szellem tanúbizonyságot tesz a szellemünknek, akkor az a Mindenható Istentől érkező kinyilatkoztatás.⁵

[Amikor Lázár meghalt, az Üdvözitő azt mondta Mártának:] „Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.” Aztán Mártára nézett és azt kérdezte: „Hiszed-é ezt?” És felébredt valami ennek az alázatos nőnek a lelke mélyén, és Péteréhez hasonló meggyőződéssel azt mondta: „Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, a ki e világra jövendő vala” (János 11:25–27).

Honnan tudta ezt? Nem könyvek olvasásából. Nem teológia, tudományok vagy filozófia tanulmányozásából. Tanúbizonyság volt a szívében, ahogyan Péternek is. Ha a Mester felelt volna, azt mondta volna: „Áldott vagy te, Márta, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám”. Minden birtokolható dolog között az a legértékesebb, ha tanúbizonyság van a szívetekben e dolgok igazsága felől.⁶

Nem sokan látták szemtől szembe az Üdvözítőt itt, a halandóságban, de senki nincs közöttünk, akit keresztelés után megáldottak a Szentlélek ajándékának elnyerésével, és ne tudná biztosan az Ő létezésének valóságát úgy, mintha látta volna Őt. Igazából, ha hiszünk az Ő létének valóságában, bár nem láttuk Őt, akkor – amint azt a Mester Tamásnak mondott szavaiból kiderül – még nagyobb áldás jár azoknak, „a kik nem látnak és hisznek” (János 20:29), mert „hitben járunk, nem látásban” (2 Korinthusbeliek 5:7). Bár nem látunk, mégis hiszünk, és kimondhatatlan örömmel örvendezünk annak elnyerésében, amit hitünk eredményez, ami lelkünk üdvözülése (lásd 1 Péter 1:8–9).⁷

Összefoglalván mondhatjuk tehát azt, hogy aki igaz tanúbizonyságot kapott, annak az élő Isten adott kinyilatkoztatást, különben nem lehetne tanúbizonysága. Tehát akinek tanúbizonysága van, az élvezi a prófétálás ajándékát, annak birtokában van a kinyilatkoztatás szelleme. Rendelkezik azzal az ajándékkal, amely által felelősségeiket illetően szólhattak a próféták.

Segítsen meg az Úr mindannyiunkat, hogy igyekezzünk azon tanúbizonyság elnyerésén, amely a legfontosabb, amikor felkészülünk a tudásra. Amikor aztán végül elér hozzánk az isteni gondolat, hogy Joseph Smith próféta volt, és ma is az, és hogy az evangélium igaz, akkor az összes többi látszólagos nehézség a felkelő nap sugarai előtt elolvadó, vastag dérhez hasonlóan eltűnik.⁸

Hogyan készülünk fel a tanúbizonyság elnyerésére?

Idézik [az Üdvözítő] következő szavait: „… az Isten országa ti bennetek van” (Lukács 17:21). Egy pontosabb fordítás talán azt mondaná: „Isten királysága közöttetek van”, de amikor a másik kijelentésre gondolok: „az Isten országa ti bennetek van”, egy olyan élmény jut eszembe, amelyben a Brigham Young Egyetem egy tanulócsoportja kapcsán volt részem, a Lion House-ban, ahol tizenhat más országot képviselő egyént megkértek, álljon fel, és mondja el, hogyan ismerte meg, és fogadta el az evangéliumot, … majd tegyen tanúbizonyságot. Fokozottan érdekes este volt. Hallottunk fiatal férfiakat és nőket Mexikóból, Argentínából, Brazíliából, a Skandináv országokból, Franciaországból és Angliából. A történet ugyanaz volt. Amikor hozzáláttak, hogy elmeséljék, hogyan találták meg az evangéliumot, az így hangzott: Az igazságra áhítoztak. Világosságot kerestek. Nem voltak megelégedve, és keresésük közben valaki odajött hozzájuk az evangélium igazságaival. Imádkoztak róla, intenzíven, teljes szívükkel keresték az Urat, és isteni tanúbizonyságot kaptak, amely által tudják, hogy ez Jézus Krisztus evangéliuma. Így hát minden olyan ember szívében, aki őszintén keresi az igazságot, vágyik arra, hogy tudja, és igaz szándékkal, az Úr Jézus Krisztusba vetett hittel tanulmányoz, minden olyan ember szívében ott lehet Isten királysága, vagyis más szavakkal hatalmában áll annak befogadása.⁹

Az egyéni tanúbizonyság gyökerét igazlelkű, tiszta életnek kell alkotnia, különben a Szellem nem tanúskodhat az Úr küldetésének avagy napjainkban végzett munkájának isteni voltáról.¹⁰

A bizonyság elnyerésének első fontos lépése az arról való meggyőződés, hogy rendben van a saját lelki „háztartásunk”. Tisztának kell lennie az elménknek és a testünknek, ha élvezni akarjuk a Szentlélek maradandó ajándékát, amely által tudhatjuk a lelki dolgok bizonyosságát.¹¹

A megtérésnek többet kell jelentenie annál, hogy tizedfizetési viszszaigazolással, egyháztagsági nyilvántartási lappal, templomi ajánlással, stb. rendelkező, „cédulákat, hivatalos papírokat birtokló” egyháztagok vagyunk. A megtérés azt jelenti, hogy legyőzzük a kritizálási hajlamunkat, és folyamatosan igyekszünk fejlődni belső gyengeségeinkben, nemcsak a külvilág által látható dolgok tekintetében.¹²

Most ha misszionáriusaink kimennek, azt mondjuk azoknak, akik között dolgoznak: „Nem azért kérünk az egyházhoz történő csatlakozásra, hogy nyilvántartásba vehessük a nevedet. Nem ezzel törődünk. A világ által adható legnagyobb ajándékot, Isten királyságának ajándékát felajánlva jöttünk el hozzád. Itt van, ha elfogadod és hiszed.” Ezt a kihívást tárjuk a világ elé. „Megtaníthatjuk neked Jézus Krisztus egyházának tanait, és tanúbizonyságot tehetünk a munka isteni eredetéről, ám az általunk tanítottak igazságának tanúbizonysága csak saját kutatásod eredményeként érkezhet.”

Azt mondjuk az általunk tanított embereknek: „Most menjetek, és kérdezzétek meg az Urat! Tanulmányozzatok, dolgozzatok és imádkozzatok!” Ez az a folyamat, amely által emberek jönnek az egyházba, és az őszinte szívvel keresők kezdettől fogva ily módon kerültek az egyházba.¹³

Amint Jézus imában az égre emelte szemeit, amikor „eljött az óra” (lásd János 17:1), olyan lényegi igazságot fejezett ki, amelynek minden lélek számára jelentéssel kellene bírnia: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust” (János 17:3). Bár ez a kijelentés mélyebb jelentéstartalommal bír, mint amiről én itt beszélni fogok, szeretnék kiragadni belőle egy gondolatot. Hogyan ismerhetjük meg az Atyát és a Fiút? Tanulással kezdjük ennek a tudásnak a megszerzését. Az Üdvözítő azt a tanácsot adta nekünk: „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam” (János 5:39). Ezekben található meg Isten és az emberek kapcsolatának története az egyes korokban, valamint a próféták munkái és szavai, és magának az Üdvözítőnek a szavai, ahogy azok Pál szavai szerint „Istentől ihletett[ek], és hasznos[ak] a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2 Timótheus 3:16–17). A fiataloknak egyetlen napot sem szabad kihagyniuk e szent könyvek olvasása terén.

Ám nem elég csupán tanulmányozás által tanulni az életéről és a müveiről. A Mester maga volt az, aki azt mondta arra a kérdésre válaszolva, hogy miként ismerhetjük meg őt és tanát: „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti …” (János 7:17). Tekintélynek tartanátok a tudományok terén azt, aki soha nem kísérletezett még laboratóriumban? Odafigyelnétek annak a zenekritikusnak a megjegyzéseire, aki nem ért a zenéhez, vagy arra a műkritikusra, aki soha nem festett? Hasonlóképpen, aki hozzátok hasonlóan ismerni szeretné Istent, annak cselekednie kell az ő akaratát, be kell tartania a parancsolatait, és gyakorolnia kell a Jézus által megjelenített erényeket.¹⁴

A hit általi tudásszerzés nem könnyű útja a tanulásnak. Fárasztó erőfeszitéseket követel, és állandó hit általi igyekezetet.

Röviden, a hit általi tanulás nem lusta embernek való feladat. Valaki lényegében azt mondta, hogy az ilyen folyamat megköveteli az egész lélek meghajlítását, annak az emberi értelem legmélyéből történő előhívását és Istennel való összekötését – létre kell hozni a megfelelő kapcsolatot. Csak ezt követően kapunk „hit általi tudást”.¹⁵

Mit tehetünk tanúbizonyságunk megerősítéséért?

[A Mester azt mondta Péternek:] „a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiáit erősítsed” (Lukács 22:31–32). Most, gondoljatok bele, ezt a Tizenkettek élén álló apostolnak mondja! Imádkozom érted; most menj el és térj meg, és miután megtértél, menj és erősítsd a testvéredet! Ez azt jelenti, hogy [éppen úgy] „kitérhetünk”, mint ahogyan megtérhetünk. Bizonyságotok olyan dolog, amivel ma még rendelkeztek, de talán nem mindig lesz így.¹⁶

A tanúbizonyság tűnő, akár a holdsugár; törékeny, akár az orchidea; életetek minden reggelén újra meg kell szereznetek. Tanulmányozás, hit és ima által rajta kell tartanotok a kezeteket. Ha megengeditek magatoknak, hogy dühösek legyetek, ha megengeditek magatoknak, hogy rossz társaságba kerüljetek, ha nem helyénvaló történeteket hallgattok, ha helytelen témákat tanulmányoztok, ha bűnös szokásokat vesztek fel, akkor semmi nem lesz halálosabb, mint az Úr Szellemének fokozatos eltávozása, míg úgy nem érzitek magatokat, mintha ebből az épületből, egy kivilágított szobából kisétálnátok a sötétségbe.¹⁷

Ami ma még tanúbizonyságotok részét képezi, az holnap már nem lesz a tiétek, hacsak nem kezdtek vele valamit. Tanúbizonyságotok vagy növekszik, vagy elhalványul, ez tőletek függ. Észben fogjátok tehát tartani a felelősségeteket? Az Úr azt mondta: „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vájjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok” (János 7:17).¹⁸

Egyetlen igazán megtért utolsó napi szent sem lehet erkölcstelen. Egyetlen igazán megtért utolsó napi szent sem lehet tisztességtelen, nem hazudhat, nem lophat. Ez azt jelenti, hogy lehet valakinek ma még bizonysága, ám ha leereszkedik olyan dolgok megtételéhez, amelyek Isten törvényeivel ellentétesek, akkor az azért van, mert elvesztette a tanúbizonyságát, és küzdenie kell annak visszanyeréséért. A tanúbizonyság nem olyan valami, ami ma birtokunkban van, és mindig a miénk marad. A tanúbizonyság vagy növekszik, és a bizonyosság ragyogásáig nő, vagy semmivé halványul attól függően, hogy mit kezdünk vele. Azt mondom, a napról napra újra megszerzett tanúbizonyság az, amely megment minket az ellenség csapdáitól.¹⁹

Milyen tekintetben horgonya a léleknek a tanúbizonyság?

[Krisztus] szolgálata idején fő apostola, Péter egyszer buzgón szavakba öntötte hitét és tanúbizonyságát a Mester isteni voltáról és küldetéséről: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia”. Az Úr a következő szavakkal válaszolt Péternek: „… nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám”, és „ezen a kősziklán” – vagyis más szavakkal, a Szentlélek által kinyilatkoztatott tanúbizonyságon, a tanúbizonyságon arról, hogy Jézus a Krisztus – nyugszik majd egyháza, „és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” (Máté 16:16–18).²⁰

Eljön, és előttetek áll annak ideje, … amikor ha nincs biztos tanúbizonyságotok ezen dolgok [az evangélium, az egyház és így tovább] igaz voltáról, akkor nem lesztek képesek arra, hogy ellenálljatok a ma rátok törő és kikötőtökből elsodorni igyekvő viharoknak. Ám ha teljes lelketekkel tudjátok, hogy ezek a dolgok igazak, … akkor tudni fogjátok, hogy ki Jézus, a ti Üdvözítőtök, és ki Isten, a ti Atyátok; tudni fogjátok, hogy mi a Szentlélek befolyása. Ha tudjátok ezeket a dolgokat, akkor horgonyként álltok majd minden olyan viharral szemben, amely házatokra tör, amint azt a Mester példázata szemléltette. Az Ő szavait meghalló és parancsolatait betartó ember ahhoz a házhoz hasonlít, amely sziklára épült, és a viharok beálltával, amikor árvizek ostromolták a házat és fújtak a szelek, az nem dőlt le, mert sziklán volt az alapja. „És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása” (Máté 7:26–27).

A Mester azt mondta, és én azt mondom ma nektek, hogy a csapások esői, a nehézségek esői, a komoly megpróbáltatások árvizei és szelei mindegyikőtök házát verdesni fogják. Kísértést éreztek majd bűn elkövetésére, lesznek nehézségeitek, szembe néztek majd nehéz helyzetekkel az életben. Ezen próbatételek bekövetkeztekor azok nem buknak majd el, akik a tanúbizonyság sziklájára helyezték el házuk alapját. Tudni fogjátok, hogy bármi jő, nem állhattok meg kölcsönvett világossággal. Csak azzal a világossággal állhattok meg, amit a Szellem tanúbizonysága által kaptok meg, és aminek elnyerése mindenkinek jogában áll.²¹

Nem elég az nekünk, utolsó napi szenteknek, ha követjük vezetőinket és elfogadjuk a tanácsaikat, hanem még ennél is nagyobb kötelezettségünk az, hogy önmagunk számára rendíthetetlen bizonyságot kapjunk ezen emberek isteni kinevezéséről, és tanúbizonyságot arról, hogy amit eddig mondtak, az Mennyei Atyánk akarata.²²

Különleges tanúként jöttem ma el hozzátok, akinek mindenek felett e tanúbizonyság elmondása a feladata. Voltak olyan meghitt helyzetek, amikor biztosan tudtam. Amikor a Szellemet kerestem egy húsvéti témájú, az Úr feltámadásáról szóló beszéd megírásához, bezárkóztam, elolvastam a négy evangéliumot, különös tekintettel a keresztre feszítésre és a feltámadásra, valami történt velem. Amint olvastam, olyan volt, mintha majdnem újra élnék minden eseményt, nemcsak a történetet. Aztán elmondtam beszédemet, és tanúbizonyságot tettem arról, hogy most, testvéreim között legkisebbként, nekem is személyes tanúbizonyságom van Urunk és Mesterünk haláláról és feltámadásáról. Miért? Mert égett valami a lelkemben, ami miatt bizonyossággal mondhattam ezt, minden kétség nélkül. Ezt ti is megtehetitek. És az egész világ legnagyobb elégedettséget adó dolga, lelketek legnagyszerűbb horgonya a gondok idején, a kísértés idején, a betegség idején, a határozatlanság idején, a küszködések és a munka idején [az, hogy] biztosan, minden kétséget kizáróan tudhatjátok, hogy Isten él.²³

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez

Miért a Szent Szellemtől kapott kinyilatkoztatás „a leghatásosabb tanúbizonyság”, amit elnyerhetünk arról, hogy az Üdvözítő él?
Milyen tanácsot adott Lee elnök az evangéliumról való tanúbizonyság elnyeréséről? Neked mi segített bizonyságod elnyerésében?
Hogyan ismerhetjük meg Mennyei Atyánkat és Jézus Krisztust?
Szerinted mire gondolt Lee elnök, amikor azt mondta: „A tanúbizonyság tűnő, akár a holdsugár; … életetek minden reggelén újra meg kell szereznetek”?
Mi okozhatja tanúbizonyságunk elhalványulását vagy halálát? Mit kell tennünk azért, hogy bizonyságunk világossága „a biztos tudat ragyogásává” váljon?
Ha tanúbizonyságot nyertünk, hogyan segíthetünk másoknak tanúbizonyságuk megerősitésében?
Milyen tekintetben jelent horgonyt a gondok idején lelkűnknek az a tudás, hogy Isten él? Mikor jelentette erő forrását számodra az Üdvözítőről való tanúbizonyságod?