12. fejezet
A papság esküje és szövetsége
„Az Úr áldásai azon személyek szolgálatán keresztül érhetőek el a szentek és a világ számára, akik szent papságát viselik, és Őt képviselik.”
Joseph Fielding Smith életéből
Joseph Fielding Smitht 1951. április 9-én, 41 éven át tartó apostoli szolgálatát követően támogatták a Tizenkettek Kvóruma elnökeként. Röviddel a támogatás után Smith elnök szólt az összegyűltekhez. Röviden megosztotta érzéseit az elhívásával kapcsolatban:
„Tisztában vagyok azzal, hogy a hivatal, amelyre elhívást kaptam, igen nagy jelentőséggel bír. Ez alázatossá tesz. […]
Köszönöm az Úrnak Jézus Krisztus evangéliumát, a tagságomat az egyházban, és a lehetőséget, amelyet a szolgálatra kaptam. Egyetlen vágyam az – bármily gyenge is legyek –, hogy legjobb képességeim szerint felmagasztaljam elhívásomat.”1
Smith elnök gyakran buzdította a papságviselőket arra, hogy magasztalják fel elhívásaikat. Annak ellenére, hogy nyilvánosan kifejezte vágyát arra, hogy felmagasztalja saját elhívását a papságban2, ritkán beszélt ezirányú erőfeszítéseiről. Egy alkalommal azonban visszaemlékezett papsági szolgálatára, amelyet barátjával, George F. Richardsszal végzett, aki előde volt a Tizenkettek Kvóruma elnökeként:
„Negyven éven át ültem a tanácsban, részt vettem a konferenciákon, és szolgáltam különféle módokon George F. Richards elnökkel. […]
Együtt utaztunk a cövekekbe Sion egyik végétől a másikig. Azokban a korai időkben mi, az általános felhatalmazottak között szolgáló fivérek, kettesével látogattuk Sion cövekeit. Ahová nem vitt el a vasút – és akkoriban számos ilyen hely volt –, oda vászontetős nyári homokfutókkal jutottunk el. A hosszabb utazások általában két, gyakran három vagy négy cövek meglátogatását is jelentették.
Ezen utazások alkalmával a cövekkonferenciák között további gyűléseket tartottunk nap mint nap a cövekek különböző településein, vagyis egyházközségeiben. Az ilyen utazások gyakorta vezettek rögös földutakon, olykor csak egyszerű csapásokon, nyáron hatalmas porban, míg télen csípős hidegben, gyakran mély sárban vagy erős hózáporban.”3
Francis M. Gibbons elder, aki az Első Elnökség titkáraként szolgált, bepillantást nyújtott abba, hogy Smith elnök miként magasztalta fel papsági elhívásait: „Bár teljesen tudatában volt felhatalmazásának, mindig kedves és szeretetteljes volt annak alkalmazása során. Személyisége teljesen mentes volt a fennhéjázástól, a tetszelgéstől és az önteltségtől. Sohasem nézett le senkit, sohasem hivalkodott hivatala kiváltságaival.”4
Joseph Fielding Smith elnök a Brit Területi Konferencián beszél 1971 augusztusában. Ülnek balról jobbra: Marion G. Romney, Richard L. Evans és Howard W. Hunter elder
Az egyház elnökeként Joseph Fielding Smith öt általános konferenciai papsági ülésen beszélt, bátorítva a testvéreket, hogy magasztalják fel papsági elhívásaikat. Az ebben a fejezetben szereplő tanítások négy ilyen beszédből származnak, különös tekintettel egyre, amelyet Smith elnök 1970. október 3-án mondott. Mivel e beszédek papsági gyűléseken hangzottak el, az e fejezetben olvasható üzenetek alapvetően férfiaknak szólnak. Ennek ellenére e szavak arról is tanúskodnak, hogy Smith elnök pontosan tudta, hogy a papság hatalma nagyszerű áldást jelent az egyház minden tagja számára. Az egyik beszédben Smith elnök azt mondta: „Úgy gondolom, mindannyian tudjuk, hogy a papság áldásai nem csak a férfiakra korlátozódnak. Ezek az áldások feleségeinkre és lányainkra és az egyház minden hithű asszonyára is kiáradnak. E nagyszerű nőtestvérek a parancsolatok betartásával és az egyházi szolgálattal felkészíthetik magukat az Úr házának áldásaira. Leányainak az Úr felajánl minden lelki ajándékot és áldást, amely fiai számára elérhető, mivel nincsen férfi nő nélkül, és nincs nő férfi nélkül az Úrban [lásd 1 Korinthusbeliek 11:11].”5
Joseph Fielding Smith tanításai
1
A férfiaknak pontosan meg kell érteniük azt a szövetséget, amelyet magukra vesznek, amikor elnyerik a papság egyes hivatalait.
Szeretném felhívni a figyelmeteket a melkisédeki papság esküjére és szövetségére. Úgy gondolom, hogy ha tisztán értjük a szövetséget, amelyet kötünk, amikor a papság valamely hivatalát elnyerjük, valamint az ígéretet, amelyet az Úr tesz, ha felmagasztaljuk elhívásainkat, akkor ezzel nagyobb ösztönzést érzünk majd, hogy az örök élet elnyeréséhez megtegyünk mindent, amit kell.
Azt is el szeretném mondani, hogy minden, ami ehhez a magasabb papsághoz kapcsolódik, úgy került kialakításra és azt a célt szolgálja, hogy felkészítsen bennünket az örök élet elnyerésére Isten királyságában.
Az 1832 szeptemberében Joseph Smithnek a papságról adott kinyilatkoztatásban az Úr azt mondja, hogy a melkisédeki papság örökkévaló, hogy ez működteti az evangéliumot, hogy megtalálható az igaz egyházban minden nemzedékben, valamint hogy ez birtokolja Isten ismeretének kulcsait. Azt mondja, hogy képessé teszi az Úr népét arra, hogy megszenteltessenek, hogy megláthassák Isten arcát, és beléphessenek az Úr nyugalmába, „amely nyugalom az ő dicsőségének teljessége”. (Lásd T&Sz 84:17–24.)
Mind az ároni, mind a melkisédeki papsághoz szólva pedig az Úr a következőket mondja: „Mert akik hűségesek e két papság elnyerésére, amelyekről szóltam, és felmagasztalják az elhívásukat, azokat megszenteli a Lélek testük megújulására.
Mózes és Áron fiaivá, valamint Ábrahám magjává válnak, Isten egyházává, királyságává és kiválasztottaivá.
És emellett mindazok, akik befogadják ezt a papságot, engem fogadnak be, mondja az Úr;
„Mert aki befogadja szolgáimat, engem fogad be;
És aki engem befogad, Atyámat fogadja be;
És aki befogadja Atyámat, befogadja Atyám királyságát; tehát megadatik neki mindaz, amivel Atyám rendelkezik.
És ez azon eskü és szövetség szerint van, amely a papsághoz tartozik.
Tehát mindazok, akik befogadják a papságot, befogadják Atyámnak ezen esküjét és szövetségét, amelyet ő nem szeghet meg, és ami nem mozdítható el.”
Ezt követően megadja azt, milyen büntetéssel jár, ha valaki megszegi ezt a szövetséget és teljesen elfordul attól, valamint átadja a következő parancsolatot: „…óvakodjatok önmagatokat és azt illetően, hogy szorgalmasan megszívleljétek az örök élet szavait.
Mert nektek minden olyan szó szerint kell élnetek, amely Isten szájából előjön.” (T&Sz 84:33–44.)6
Azok közületek, akik az ároni papságot viselik, még nem nyertétek el ezt az esküt és szövetséget, amely a magasabb papsághoz tartozik, azonban ti is hatalmas erőt és felhatalmazást kaptatok az Úrtól. Az ároni papság felkészítő papság, amely iskoláz és képez bennünket, hogy érdemesek legyünk ezekre a további nagyszerű áldásokra, amelyek később jönnek majd.
Ha hithűen szolgáltok diakónusként, tanítóként és papként, akkor megszerzitek azt a tapasztalatot és szert tesztek azon képességekre és készségekre, amelyek feljogosítanak majd benneteket, hogy elnyerjétek a melkisédeki papságot, és felmagasztaljátok elhívásotokat benne.7
2
A papságviselők ígéretet tesznek arra, hogy felmagasztalják papsági elhívásaikat, és minden olyan szóval élnek, amely Isten szájából előjön.
Ahogy azt mindannyian tudjuk, a szövetség egy legalább két fél között létrejövő szerződés vagy megállapodás. Az evangélium szövetségei esetében a felek az Úr a mennyben és az emberek a földön. Az emberek beleegyeznek, hogy betartják a parancsolatokat, az Úr pedig megígéri, hogy megfelelően megjutalmazza őket. Maga az evangélium az új és örök szövetség, amely magában foglalja az összes megállapodást, ígéretet és jutalmat, melyet az Úr felkínál a népének.
Így tehát amikor megkapjuk a melkisédeki papságot, szövetség által kapjuk meg azt. Ünnepélyesen megígérjük, hogy befogadjuk a papságot, felmagasztaljuk azzal járó elhívásainkat, és minden olyan szóval élni fogunk, amely Isten szájából származik. Az Úr a maga részéről megígéri, hogy ha betartjuk a szövetséget, megkapunk mindent, amivel az Atya rendelkezik, ami az örök élet. El tud-e bármelyikünk képzelni ennél nagyszerűbb vagy dicsőségesebb megállapodást?
Olykor általános értelemben beszélünk papságunk felmagasztalásáról, holott a kinyilatkoztatások a papságban kapott elhívásaink felmagasztalásáról szólnak elderekként, hetvenesekként, főpapokként, pátriárkákként és apostolokként.
A férfiak által viselt papság Isten hatalma és felhatalmazása, amelyet az emberekre ruházott a földön, hogy minden dologban eljárhassanak az emberiség szabadulása érdekében. A papsági hivatalok vagy elhívások szolgálatra való megbízások arra, hogy az ember konkrétan meghatározott szolgálatot végezzen a papságban. Ezeknek az elhívásoknak a felmagasztalása pedig úgy történik, hogy az adott személy elvégzi a neki kijelölt hivatallal járó munkát.
Nem számít, milyen hivatalt viselünk, mindaddig, amíg igazak és hűek vagyunk kötelességeink iránt. Egyetlen hivatal sem nagyobb, mint egy másik, annak ellenére, hogy igazgatási okokból előfordul, hogy egy papságviselőt mások feletti elnöklésre és munkájuk irányítására hívnak el.
Édesapám, Joseph F. Smith elnök azt mondta: „Nincsen olyan papságból származó hivatal, amely hatalmasabb lenne magánál a papságnál. A papsági hivatal felhatalmazása és ereje magából a papságból származik. Egyetlen hivatal sem biztosít felhatalmazást a papságnak. Egyetlen hivatal sem növeli meg a papság erejét. Hanem az egyházban minden hivatal a papságból nyeri erejét, hatalmát és felhatalmazását.”
Azt a felhívást kaptuk, hogy magasztaljuk fel elhívásainkat a papságban, és végezzük el a munkát, amely az általunk viselt hivatalhoz tartozik. Ahogyan az Úr is mondja a papságról szóló kinyilatkoztatásban: „Minden ember álljon meg tehát a saját hivatalában, és dolgozzon a saját elhívásában; …hogy a rendszer tökéletes maradhasson.” (T&Sz 84:109–110.)
Ez azon hatalmas célok egyike, amelyekért az egyház papsági programjában munkálkodunk, hogy az elderek elvégezzék az elderek munkáját, a hetvenek a hetvenek munkáját, a főpapok a főpapok munkáját és így tovább, hogy minden papságviselő felmagasztalja saját elhívását, és learassa az ezért ígért gazdag áldásokat.8
Az Úr Jézus Krisztus követei vagyunk. Megbízásunk az, hogy Őt képviseljük. Azt az utasítást kaptuk, hogy hirdessük evangéliumát, végezzük el a szabadítás szertartásait, hogy hozzunk áldást az emberiségre, gyógyítsuk meg a betegeket, sőt, akár csodákat is vigyünk esetleg véghez, valamint tegyük meg mindazt, amit Ő tenne, ha személyesen jelen lenne – mindezt azért, mert a szent papságot viseljük.
Az Úr képviselőiként az Ő törvénye köt bennünket, hogy azt tegyük, amit Ő elvár tőlünk, függetlenül attól, hogy milyen személyes érzéseink vagy világi csábításaink vannak. Önmagunktól semmilyen szabadító üzenettel nem rendelkezünk, nincs birtokunkban olyan tan, amelyet el kellene fogadni, nincs hatalmunkban keresztelni, elrendelni vagy az örökkévalóságra összeadni valakit. Mindezek az Úrtól jönnek, éppen ezért bármit teszünk ezekhez kapcsolódóan, azt az átruházott felhatalmazás révén tehetjük csak meg.9
3
A felmagasztosulás ígérete minden melkisédekipapság-viselőnek megadatik, aki hű a papság esküjéhez és szövetségéhez.
Nos, hadd mondjak néhány szót azon esküvel kapcsolatban, amely a melkisédeki papság elnyerését kíséri.
Az esküvel történő fogadalom az emberi nyelv számára ismert legkomolyabb és leginkább kötelező érvényű beszéd; és az Atya ilyen nyelvezetet választott a Krisztusról és a papságról szóló nagyszerű messiási próféciához. Azt mondja Róla: „Megesküdt az Úr és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkhisedek rendje szerint.” (Zsoltárok 110:4.)
E messiási jövendölés magyarázataként Pál elmondja, hogy Jézusnak „változhatatlan a papsága”, mely által „enyészhetetlen életnek ereje… lett” (lásd Zsidók 7:24, 16). Joseph Smith azt mondta, hogy „mindazok, akik e papságba rendeltetnek, hasonlóvá tétetnek Isten Fiához, és továbbra is papok maradnak”, de természetesen csak akkor, ha hithűek és igazak [lásd Joseph Smith fordítás, Zsidók 7:3].
Így tehát Krisztus a nagy példa a papság tekintetében csakúgy, mint a keresztelkedést és minden más dolgot illetően. És így, ahogyan az Atya esküvel fogadja, hogy Fia a papság által örököl majd mindent, úgy azt is esküvel fogadja, hogy mindannyian, akik felmagasztaljuk elhívásainkat ugyanebben a papságban, meg fogunk kapni mindent, ami az Atyáé.
Ez a felmagasztosulás ígérete minden olyan férfi számára, aki a melkisédeki papságot viseli, azonban ez feltételhez van kötve, az ígéret ugyanis ahhoz a feltételhez kapcsolódik, hogy felmagasztaljuk elhívásainkat a papságban, és minden olyan szóval élünk, amely Isten szájából előjön.
Teljesen nyilvánvaló, hogy nincsenek és soha nem is lehetnek dicsőségesebb ígéretek azoknál, amelyeket akkor kaptunk, amikor elfogadtuk a kiváltságot, és magunkra vettük a felelősséget, hogy a szent papságot viseljük, és Krisztus szolgáiként állunk.
Az ároni papság a felkészítő papság, amely feljogosít bennünket az ehhez a magasabb papsághoz tartozó szövetség megkötésére és eskü megtételére.10
4
Az Úr áldásai minden ember számára azon személyek szolgálatán keresztül válnak elérhetővé, akik az Ő szent papságát viselik.
Semmi sincs ezen a világon, ami olyan fontos lenne számunkra, mint hogy életünkben első helyre állítsuk Isten királyságának a dolgait, a parancsolatok betartását, a papsági elhívásaink felmagasztalását, valamint azt, hogy eljussunk az Úr házába, ahol felkínálják nekünk az Atyánk királyságához tartozó áldások teljességét.11
„A… papság Isten hatalma és felhatalmazása, amelyet az emberekre ruházott a földön, hogy minden dologban eljárhassanak az emberiség szabadulása érdekében.”
Az Úr áldásai a szentek számára és a világ számára is azon személyek szolgálatán keresztül érhetőek el, akik szent papságát viselik, Őt képviselik, és akik valóban az Ő szolgái és megbízottai, akik hajlandóak szolgálni Őt és betartani a parancsolatait.12
Azért imádkozom, hogy mi mindannyian, akiket elhívtak az Úr képviseletére, és akik birtokoljuk felhatalmazását, emlékezzünk arra, kik vagyunk, és eszerint cselekedjünk.
[…] Életem minden napján azon igyekeztem, hogy felmagasztaljam elhívásomat [a] papságban, és remélem, mindvégig kitartok ebben az életben, és élvezhetem majd a hithű szentek barátságát a következőben.13
Szeretném megáldani mindazokat a fiatalokat és időseket egyaránt, akik felmagasztalják elhívásaikat a papságban, és arra kérem az Urat, hogy árassza ki rájuk a Lélek minden jó ajándékát ebben az életben, és biztosítsa számukra az örökkévalóság kincseit az eljövendő életben. […]
Mily dicsőséges is tudni, hogy az Úr mindannyiunk számára felkínálja a papság teljességét, és megígérte nekünk, hogy amennyiben hajlandóak vagyunk befogadni e papságot és felmagasztalni elhívásainkat, akkor örökkévaló örökséget nyerünk majd Vele az Ő királyságában!14
Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz
Kérdések
-
Smith elnök azt tanította, hogy a papság által „leányainak az Úr felajánl minden lelki ajándékot és áldást, amely fiai számára elérhető” („Joseph Fielding Smith életéből”). Mi jut eszedbe, amikor elgondolkodsz ezen a kijelentésen?
-
Smith elnök azt mondta, hogy a papságviselők nagyobb késztetést érezhetnek arra, hogy az örök életre törekedjenek, amikor megértik szövetségeiket és az Úr ígéreteit (lásd 1. szakasz). Hogyan lehet igaz ez a kijelentés az egyház minden tagjára?
-
Hogyan különbözik Smith elnök magyarázata az elhívás felmagasztalásáról (lásd 2. szakasz) a felmagasztalás kifejezésnek a világ által használt egyéb jelentéseitől? Hogyan hozott áldást az életedre azon egyháztagok szolgálata, akik felmagasztalták elhívásaikat?
-
Smith elnök azt tanította, hogy „Krisztus a nagy példa a papság tekintetében” (3. szakasz). Mit tehetünk a másoknak nyújtott szolgálatunk során, hogy Jézus Krisztus példáját kövessük?
-
A 4. szakaszban tekintsd át Smith elnök szavait a templomban elnyerhető áldásokról. Hogyan segíthetnek a szülők a gyermekeiknek felkészülni a papság templomban elérhető áldásaira?
Kapcsolódó szentírások
Zsidók 5:4; Alma 13:1–2, 6; T&Sz 20:38–60; 84:19–22; 107:99–100; Hittételek 1:5
Tanítási segédlet
„Egy [gyakorlott] tanító nem azt gondolja, »Mit csináljak ma az órán?«, hanem azt, »Mit fognak ma az órán csinálni a tanulóim?«; nem azt, »Mit fogok ma tanítani?«, hanem inkább »Miként fogok segíteni a tanulóimnak felfedezni, hogy mit kell tudniuk?«” ( Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 61.).