Elnökök tanításai
5. fejezet: Hit és bűnbánat


5. fejezet

Hit és bűnbánat

„Amire az egyházban és azon kívül is szükségünk van, az a bűnbánat. Több hitre és az Úr szolgálata iránti nagyobb eltökéltségre van szükségünk.”

Joseph Fielding Smith életéből

Joseph Fielding Smith elnök azt tanította: „A bűnök bocsánata a hitből és az őszinte bűnbánatból származik.”1 Azt mondta, hogy „nem csupán a hit szükséges, hanem az is, hogy bűnbánatot tartsunk”, valamint azt tanította, hogy amikor mindvégig hitbéli jócselekedeteket viszünk végbe, akkor „elnyerjük a hithűek jutalmát és helyet kapunk Isten celesztiális királyságában”.2 Jézus Krisztusról tett bizonyságot, és bűnbánatot hirdetett egész szolgálata során azzal a szándékkal, hogy mindenki elnyerhesse e jutalmát.

Apostoli szolgálata kezdetén azt mondta: „Úgy vettem észre, hogy az a küldetésem – mely benyomást úgy vélem, az Úr Lelke sugallta nekem Sion cövekeibe tett utazásaim során –, hogy elmondjam az embereknek, hogy most van itt a bűnbánat napja, valamint hogy arra szólítsam az utolsó napi szenteket, hogy emlékezzenek meg szövetségeikről, az ígéretekről, amelyeket az Úrnak tettek, hogy tartsák be Isten parancsolatait, és kövessék Izráel eldereinek – Isten prófétáinak – tanításait és utasításait, ahogyan azokat e szent írásokban feljegyezték. Minden dologban alázatosan és körültekintően kell járnunk az Úr előtt, hogy Szent Lelke megáldjon és irányítson bennünket. Úgy vélem, ez a figyelmeztetés napja. Ez attól a naptól fogva a figyelmeztetés időszaka, amikor a próféta először kapott jelenést a mennyekből, hogy az evangélium vissza lesz állítva.”3

Egyik vasárnap az úrvacsorai gyűlésen Smith elnök elmondta a gyülekezetnek, miért szól a figyelmeztetés hangján. Fia, Joseph, aki ott volt a gyűlésen, később azt írta: „Élénken emlékszem néhány gondolatra, amelyet [édesapám] ez alkalommal megosztott. »Ki a barátod, vagy ki szeret leginkább? – kérdezte az egybegyűltektől. – Aki azt mondja neked, hogy minden rendben van Sionban, hogy a jólét a küszöbön áll, vagy az az ember, aki figyelmeztet az ígért csapásokra és nehézségekre, amelyek akkor következnek be, ha nem élünk az evangélium tantételei szerint? Szeretném, ha tudnátok, hogy szeretem az egyház tagjait, és nem szeretném, ha bármelyikük vádlón mutogatna rám, amikor a fátyol halandóságon túli oldalán leszünk, azt mondván: ’Bárcsak figyelmeztettél volna, akkor most nem lennék ilyen bajban!’ Így aztán felemelem hangomat figyelmeztetésként, abban a reményben, hogy testvéreim felkészültek lesznek a dicsőség valamely királyságára.«”4

President Joseph Fielding Smith sitting in his office, wearing a white shirt, a dark suit, a dotted tie, and glasses.

Joseph Fielding Smith elnök elmondta, miért szólítja bűnbánatra az utolsó napi szenteket: „Szeretem az egyház tagjait”

Mindazok, akik Smith elnök közvetlen közelében dolgoztak, látták, hogy a szigorú figyelmeztetései mögött gyengéd aggodalom élt a bűnben küszködők iránt. Francis M. Gibbons elder, aki az Első Elnökség titkáraként szolgált, gyakran jelen volt, amikor Smith elnök egyházi fegyelmezéssel kapcsolatos ügyeket mérlegelt. Gibbons elder így emlékszik vissza: „Döntéseit mindig kedvességgel és szeretettel teli szívvel hozta meg, valamint a könyörület legszélesebb mozgásterében, amit csak az adott körülmények lehetővé tettek. Nem volt ritka eset, hogy amikor megtudta egy súlyos eset körülményeit, azt mondta: »Hát miért nem viselkednek az emberek?« Nem vádló vagy elítélő hangsúllyal mondta ezt, hanem szomorúsággal és sajnálattal.”5 Spencer W. Kimball elnök, aki Smith elnökkel szolgált a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjaként, azt mondta: „Számtalan alkalommal mondtuk, hogy mivel a Tizenkettek lesznek Izráel bírái, bármelyikünk örömmel kerülne hozzá, hiszen az ítélete minden bizonnyal kedves, könyörületes, igazságos és szent lenne.”6 Amikor Smith elnök püspököket rendelt el, gyakran adta ezt a tanácsot: „Ne feledjétek, hogy mindenkinek vannak gyengeségei, és hogy az éremnek mindig két oldala van. Ha hibáztok az ítélkezésetek során, mindig győződjetek meg arról, hogy a szeretet és a könyörület javára hibáztok.”7

Joseph Fielding Smith tanításai

1

Az evangélium első tantétele az Úr Jézus Krisztusba vetett hit.

Hitünk az Úr Jézus Krisztusban és rajta keresztül az Atyában összpontosul. Hiszünk Krisztusban, elfogadjuk Őt Isten Fiakét, és magunkra vettük az Ő nevét a keresztelővízben.8

Legyen kiemelt helyen elmétekben, most és mindig, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia, aki azért jött a világba, hogy letegye életét, hogy mi élhessünk. Ez az igazság, az alapvető igazság. Hitünk erre épül. Ezt nem lehet elpusztítani. Ragaszkodnunk kell e tanításhoz, bármit is tanítson a világ és az emberi nézetek; hiszen ez mindenek felett való, elengedhetetlen a szabadulásunkhoz. Az Úr vérével váltott meg minket, szabadulást hozott nekünk, feltéve – és itt van az a feltétel, amit sohasem szabad elfelejtenünk –, hogy betartjuk a parancsolatait, és mindig emlékezünk Őrá. Ha ezt hajlandóak vagyunk megtenni, akkor megszabadulunk, míg az emberek elképzelései és balgaságai elpusztulnak a földön.9

Hit által jövünk Istenhez. Ha nem hinnénk az Úr Jézus Krisztusban, ha nem lenne hitünk Benne vagy az Ő engesztelésében, akkor semmi késztetést sem éreznénk, hogy figyelmet fordítsunk parancsolataira. Éppen azért, mert rendelkezünk ezzel a hittel, azért kerülünk összhangba az igazsággal, és azért ébred a szívünkben vágy, hogy szolgáljuk Őt.

[…] Az evangélium első tantétele az Úr Jézus Krisztusba vetett hit; és persze nem lesz hitünk az Úr Jézus Krisztusban anélkül, hogy ne lenne hitünk az Ő Atyjában is. Ha tehát van hitünk az Atyaistenben és a Fiúban, és a Szentlélek irányít minket – ahogy kellene –, akkor lesz hitünk az Úr szolgáiban is, akiken keresztül szól hozzánk.10

2

A hit tettet jelent.

„A hit minden tett mozgatórugója.” [Lectures on Faith, lecture 1.] Ha egy pillanatra megállunk, és elgondolkodunk ezen, akkor szerintem egyetértetek, hogy ez éppúgy igaz a fizikai dolgok, mint a lelki dolgok vonatkozásában. Igaz ez ránk saját cselekedeteink esetében éppúgy, mint Isten cselekedetei esetében. […]

„[H]olt a hit… cselekedetek nélkül” [Jakab 2:26] – más szavakkal: nem létezik. Szerintem Jakab mondandója egyértelmű: „Mutasd meg nekem a hited a cselekedeteid nélkül, és semmi lesz az; én pedig megmutatom neked a hitemet a cselekedeteimmel, és valami megvalósul” [lásd Jakab 2:18]. A hit tettet jelent. […] Így tehát a hit erősebb, mint a vélekedés. […]

A hit Isten ajándéka. Minden jó dolog Isten ajándéka. Ez a szentírások tanítása is, ahogyan az a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében – amely egyébiránt kiváló értekezés a hitről –, [továbbá] az Úr által a Tan és a szövetségekben, valamint egyéb szentírásokban található kinyilatkoztatásokban áll. Hitre nem lehet szert tenni tétlenségen vagy közömbösségen vagy passzív vélekedésen keresztül. Pusztán a vágy, hogy hitet szerezzünk, önmagában nem hoz hitet, éppúgy, ahogyan a vágy, hogy szakavatott zenészek vagy festők legyünk, szintén nem eredményez jártasságot e területeken, hacsak nem párosul intelligens cselekedetekkel. És itt jön a probléma. Bizonyságot kapunk az evangéliumról, van bizonyos vélekedésünk Joseph Smithről, Jézus Krisztusról, az evangélium tantételeiről, de vajon milyen keményen munkálkodunk ezeken?

[…] Ha élő, tartós hitet szeretnénk, akkor aktívan eleget kell tennünk minden kötelességünknek ezen egyház tagjaiként. […]

Ó, bárcsak olyan hitünk lenne, amilyet Nefi tanúsított! Olvassátok el 1 Nefi könyvének 17. fejezetét, ahol testvérei szembeszálltak vele és kigúnyolták, mert hajót akart építeni, és azt mondták:

„Fivérünk bolond, mert azt gondolja, hogy meg tud építeni egy hajót; igen, és azt is gondolja, hogy át tudja szelni ezeket a nagy vizeket.” [1 Nefi 17:17.]

Nefi így válaszolt nekik:

„Ha Isten megparancsolta volna nekem, hogy minden dolgot megtegyek, meg tudnám őket tenni. Ha megparancsolná nekem, hogy mondjam ennek a víznek, legyél föld, az föld lenne; és ha mondanám, megtörténne.” [1 Nefi 17:50.]

Ilyen volt az ő hite.11

Most nem látás révén járunk, ahogyan azelőtt, mielőtt ebbe a világba jöttünk volna, hanem az Úr azt várja tőlünk, hogy hit által járjunk [lásd 2 Korinthusbeliek 5:7]; ha pedig hittel járunk, elnyerjük az igazlelkűek jutalmát, amennyiben eleget teszünk azon parancsolatoknak, melyeket szabadításunkra kaptunk.12

Ha valaki nem ragaszkodik a tanhoz, és nem jár hitben, elfogadva az igazságot, és betartva a parancsolatokat, ahogyan azok megadattak, akkor lehetetlen lesz számára, hogy örök életet nyerjen, mindegy, milyen nagyon vallja szájával, hogy Jézus a Krisztus, vagy milyen erős a vélekedése arról, hogy Atyja küldte Őt a világba az emberiség megváltására. Úgyhogy Jakabnak igaza van, amikor azt mondja, hogy az „ördögök is hisz[nek], és rettegnek”, mégsem tartanak bűnbánatot [lásd Jakab 2:19].13

3

A bűnbánat az evangélium második tantétele, és elengedhetetlen a szabadulásunkhoz és a felmagasztosulásunkhoz.

A bűnbánat az evangélium második alapvető tantétele, a hit folyománya.14

Amire az egyházban és azon kívül is szükségünk van, az a bűnbánat. Több hitre és az Úr szolgálata iránti nagyobb eltökéltségre van szükségünk.15

Vajon igaz-e az, hogy közülünk többen is azt vallják: nem számít, ha bűnt követünk el, feltéve, hogy az nem egy gyalázatos bűn, nem egy halálos bűn, és hogy ennek ellenére meg fogunk szabadulni Isten királyságában? Nefi látta napjainkat. Azt mondta, hogy az emberek ezt állítják majd [lásd 2 Nefi 28:7–9]. Én azonban azt mondom nektek, hogy nem fordulhatunk el az igazság és az igazlelkűség ösvényéről úgy, hogy közben ne veszítenénk el az Úr Lelkének irányítását.16

A szándékosan vétkezőnek nincsen helye Sionban. A bűnbánó bűnösnek van helye, annak, aki elfordul a gonoszságtól, és az örök életre, valamint az evangélium fényére törekszik. Nem szabad, hogy akár a legcsekélyebb mértékű elnézéssel tekintsünk a bűnre, éppúgy, ahogyan az Úr sem teheti ezt, hanem egyenesen és tökéletesen kell járnunk az Úr előtt.17

Az ember csak igazlelkűségben nyerhet szabadítást és felmagasztosulást Isten királyságában; ezért meg kell bánnunk a bűneinket, és a világosságban kell járnunk, hiszen Krisztus maga is a világosságban van [lásd 1 János 1:7], hogy vére minden bűntől megtisztítson minket, és hogy az Úr befogadjon bennünket, és részesüljünk dicsőségéből és elnyerjük a felmagasztosulást.18

Szükségünk van a bűnbánatra, és arra, hogy bűnbánatra szólítsanak bennünket.19

4

A bűnbánat tantételében Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus könyörülete nyilvánul meg.

A bűnbánat az egyik leginkább vigaszadó és dicsőséges tantétel, amelyet az evangélium tanít. Ebben a tantételben Mennyei Atyánk és az Ő Egyszülött Fia, Jézus Krisztus kegyelme talán erőteljesebben nyilvánul meg, mint bármely más tantételben. Mily rettenetes lenne, ha nem lenne bűnbocsánat, és nem lenne eszköz a bűnök bocsánatára az alázatos bűnbánó esetében! El sem tudjuk képzelni teljes mértékben azt a borzalmat, amely erőt venne rajtunk, ha örökkön örökké ki lennénk téve vétkeink büntetésének a feloldozás mindenféle reménye nélkül. Hogyan nyerjük el ezt a feloldozást? Ki által nyerhetjük el?

Urunk azt mondta:

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.” [János 3:16–17; lásd még a 18–21-es verseket is.]

Ha az Atya nem küldte volna el Jézus Krisztust a világba, akkor nem lehetne bocsánat a bűnökre, és nem lehetne feloldozás sem a bűnre a bűnbánaton keresztül.20

A young man kneeling in prayer at his bedside.

„A bűnbánat az egyik leginkább vigaszadó és dicsőséges tantétel, amelyet az evangélium tanít.”

Ha valóban megértenénk és akár csak kis mértékben is átéreznénk azt a szeretetet és nagylelkű hajlandóságot Jézus Krisztus részéről, amellyel elszenvedte a bűneinket, akkor készek lennénk minden bűnünket megbánni és Őt szolgálni.21

5

A bűnbánat magában foglalja az őszinte bánatot bűneink miatt, valamint a teljes elfordulást a bűntől.

A szentírások azt mondják:

„Igazlelkűségben ajánlj fel áldozatot az Úrnak, Istenednek, méghozzá a megtört szív és a töredelmes lélek áldozatát” [T&Sz 59:8].

Ez a bűnbánatot jelenti.

[…] A bűnbánat a szótári meghatározás szerint őszinte bánatot és önvádat jelent a bűn miatt, valamint teljes elfordulást a bűntől. […] Nem lehet igaz bűnbánat szomorúság és azon vágy nélkül, hogy megszabaduljunk a bűntől.

A töredelmesség a bűntől megtört vagy megalázkodott lélek megnyilvánulása, valamint a bűn alantasságának átérzése és az a felismerés, hogy a bűnbánó bűnös elnyerte Isten kegyelmét és könyörületét. […] Ezért mondja az Úr, ahogyan azt már idéztem, hogy a „megtört szív és a töredelmes lélek” áldozatát kell igazlelkűségben felajánlanunk. […] …

A bűnbánat Isten ajándéka. […] Néhány embernek nem könnyű bűnbánatot tartani, azonban a bűnbánat és a hit ajándéka minden olyan embernek megadatik, aki törekszik ezekre.22

Saját tapasztalatomból tanultam meg, hogy amikor az ember meg akar változni, tényleg meg akar változni, akkor képes rá. Lelkiismeretünk és a szentírások is elmondják, mi szerint kell élnünk – elmondják, milyen szokásokat kell megváltoztatnunk örökkévaló jólétünk és fejlődésünk érdekében.23

6

Most van itt a bűnbánat ideje.

Isten nem ment meg minden férfit és nőt a celesztiális királyságban. Ha szeretnétek oda jutni, de közben hiányosságaitok vannak, ha bűnöket követtek el, ha tudatosan megszegitek az Úr parancsolatait, akkor most van a megfelelő alkalom a bűnbánatra és a változtatásra, valamint arra, hogy elvessétek a gondolatot, hogy ez olyan csekélység, amit az Úr majd úgyis megbocsát, legfeljebb lesz néhány vesszőcsapás, egy kis büntetés, aztán bűnbocsánatot nyerünk; mert kitasztítva találhatjátok magatokat, ha ragaszkodtok és kitartotok ezen az úton.24

A halogatás – ahogyan az az evangélium tantételeire vonatkozik – az örök élet elrablója, azon életé, amelyet az Atya és a Fiú jelenlétében élhetünk. Sokan vannak közöttünk, még az egyház tagjai között is, akik úgy érzik, hogy semmi szükség sietségre az evangélium tantételeinek és a parancsolatoknak a betartása terén. […]

Ne feledjük [Amulek] szavait: „Mert íme, az embereknek ez az élet a felkészülés ideje az Istennel való találkozásra; igen, íme, ez az élet a napja annak, hogy az emberek elvégezzék a munkáikat.

És most, amint már előbb mondtam nektek, mivel olyan sok tanúbizonyságot kaptatok, könyörgöm, ne halogassátok tehát végsőkig bűnbánatotok napját; mert ezen élet-nap után, mely az örökkévalóságra való felkészülésre adatott nekünk, íme, ha nem használjuk jobban ki az időnket, míg ebben az életben vagyunk, akkor eljön majd a sötétség éjszakája, melyben már nem végezhető munka.

Akkor már nem mondhatjátok, amikor ahhoz a rettenetes fordulóponthoz értek, hogy bűnbánatot tartok, hogy visszatérek Istenemhez. Nem, nem tudjátok ezt mondani, mert annak a léleknek, mely az ezen életből való távozáskor birtokolta a testeteket, annak a léleknek lesz hatalma testetek birtoklására az örökkévaló világban.” [Alma 34:32–34.]25

7

Tartozunk azzal a világnak, hogy felemeljük figyelmeztető szavunkat.

Az Úr szándéka az, hogy az emberek boldogok legyenek – az a célja –, azonban az emberek visszautasítják a boldogságot, és nyomorúságot hoznak magukra, mert az gondolják, hogy az ő útjaik jobbak Isten útjainál, valamint önzőségük, irigységük és a szívükben lévő gonoszság miatt; és éppen ez a gond velünk napjainkban.26

Az egyik helyről a másikra vivő utazásaink során szerzett megfigyeléseinkből, valamint a nyilvános sajtóban olvasottak alapján arra a kényszerű megállapításra kell jutnunk, hogy szerte a világon elképesztően hatalmas szükség van a bűnök megbánására napjainkban.27

Ne gondoljátok, hogy olyan állapotba értünk, aminél már nem lehet rosszabb! Bűnbánat hiányában még rosszabb is lesz. Ezért aztán bűnbánatra szólítok mindenkit, az utolsó napi szenteket, …és a világ összes nemzetét mindenütt.28

Tartozunk azzal a világnak, hogy felemeljük figyelmeztető szavunkat, különösen az egyház tagjai felé [lásd T&Sz 88:81].29

Kötelességünk, hogy vigyázzunk egymásra, hogy védelmezzük egymást, hogy figyelmeztessük egymást a veszélyre, hogy tanítsuk egymást a királyság evangéliumának tantételeire, valamint hogy egységes erőként lépjünk fel a világ bűneivel szemben.30

Nem ismerek napjainkban fontosabb vagy szükségesebb feladatot, mint hogy bűnbánatot hirdessünk még az utolsó napi szentek között is, és én felszólítom őket éppúgy, mint azokat, akik nem tagjai az egyháznak, hogy szívleljék meg a Megváltó e szavait. Nos, Ő egyértelműen kijelentette, hogy semmilyen tisztátalan dolog nem léphet a színe elé. Kizárólag azok, akik bizonyítják hithűségüket, és ruhájukat hitük és bűnbánatuk által tisztára mosták vérében, csak ők találják meg Isten királyságát – és rajtuk kívül senki más.31

„De íme, minden nemzet, nemzetség, nyelv és nép biztonságban él majd Izráel Szentjével, ha úgy lészen, hogy bűnbánatot tartanak.” [1 Nefi 22:28.] Azért imádkozom, hogy tartsanak bűnbánatot. Szeretném, ha biztonságban élnének. Szeretném, ha hinnének Izráel Szentjében, aki eljött erre a világra, és engesztelést hozott a bűneinkért, az egész emberiség bűneiért, aki megadta nekünk a haláltól való megváltást, aki megígérte nekünk a szabadítást és bűneink bocsánatát a bűnbánat feltételével.

Ó, bárcsak az egész emberiség hinne Benne, hódolna Neki és Atyjának, és Urunkat, Istenünket szolgálná a Fiú nevében, mert akkor eljönne a béke, akkor győzedelmeskedne az igazlelkűség, akkor az Úr felállíthatná királyságát a földön!32

Könyörgök a világnak, hogy tartsanak bűnbánatot és higgyenek az igazságban; engedjék, hogy Krisztus világossága ragyogjon az életükben; ragaszkodjanak minden jó és igaz tantételhez, amellyel rendelkeznek, és hogy adják hozzá ezekhez mindazt a világosságot és tudást, mely napjainkban kinyilatkoztatás által érkezett. Könyörgök nekik, hogy csatlakozzanak Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához, és arassák le az evangélium áldásait.

Könyörgök az egyház tagjainak, hogy végezzék az igazlelkűség munkáját, tartsák be a parancsolatokat, törekedjenek a Lélekre, szeressék az Urat, Isten királyságát tegyék az első helyre az életükben, és ezáltal munkálják ki szabadulásukat félelemmel és rettegéssel az Úr előtt [lásd Filippibeliek 2:12].33

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

  • Tekintsd át Smith elnök gondolatait a „Joseph Fielding Smith életéből” című szakaszban arról, hogy miért akarta felemelni hangját „figyelmeztetésként”. Hogyan lehet a bűnbánatra való felszólítás a szeretet kifejezése?

  • Mit jelent számodra, hogy Mennyei Atyánkra és Jézus Krisztusra összpontosítod a hitedet? (Lásd 1. szakasz.)

  • Miért vezet az igazi hit mindig cselekedetekhez? (Néhány példát találsz a 2. szakaszban.) Többek között hogyan tudjuk a cselekedeteink által kimutatni a hitünket?

  • Hogyan lehet a bűnbánat a „hit folyománya”? (Lásd 3. szakasz.)

  • Magadban gondolkozz el olyan alkalmakon, amikor bűnbánatot tartottál, és érezted Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus könyörületét és szeretetét (lásd 4. szakasz). Mit tudnál elmondani a Szabadító engeszteléséért érzett háláddal kapcsolatban?

  • Miért lehetetlen a bűnbánat „szomorúság és azon vágy nélkül, hogy megszabaduljunk a bűntől”? (Lásd 5. szakasz.) Hogyan adhat reményt az 5. szakasz utolsó két bekezdése valakinek, aki szomorúságot érez a bűn miatt?

  • Hogyan lehet a halogatás „az örök élet megrablója”? (Lásd 6. szakasz.) Mik a bűnbánatunk halogatásának veszélyei?

  • Miközben áttekinted a 7. szakaszt, gondold át, mit jelent, „hogy felemeljük hangunkat figyelmeztetésként”. Hogyan lehetünk kedvesek és szeretettel teljesek, amikor másokat figyelmeztetünk?

Kapcsolódó szentírások

Zsidók 11:1–6; Móziás 4:1–3; Alma 34:17; Ether 12:4; Moróni 7:33–34; T&Sz 18:10–16; Hittételek 1:4

Tanítási segédlet

„A tanuló az, akit munkára kell fogni. Amikor egy tanító kerül a reflektorfénybe, ő válik a műsor csillagává, és ő beszél egyedül, és más [módokon is] uralja az egész tevékenységet, szinte majdnem biztos, hogy akadályozza az osztálytagok tanulását” (Asahel D. Woodruff idézet, Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 61.).

Jegyzetek

  1. Answers to Gospel Questions, comp. Joseph Fielding Smith Jr., 5 vols. (1957–66), 1:84.

  2. “Faith and Works: The Clearing of a Seeming Conflict,” Improvement Era, Oct. 1924, 1151; lásd még Doctrines of Salvation, comp. Bruce R. McConkie, 3 vols. (1954–56), 2:311.

  3. In Conference Report, Oct. 1919, 88; dőltbetűs kiemelés az eredetiben.

  4. Joseph Fielding Smith Jr., in Take Heed to Yourselves! (1966), v–vi.

  5. Francis M. Gibbons, Joseph Fielding Smith: Gospel Scholar, Prophet of God (1992), viii.

  6. Spencer W. Kimballt idézte Bruce R. McConkie in “Joseph Fielding Smith: Apostle, Prophet, Father in Israel,” Ensign, Aug. 1972, 28.

  7. In Joseph Fielding Smith Jr. and John J. Stewart, The Life of Joseph Fielding Smith (1972), 10.

  8. In Conference Report, Apr. 1970, 113.

  9. In Conference Report, Oct. 1921, 186; lásd még Doctrines of Salvation, 2:302.

  10. “Redemption of Little Children,” Deseret News, Apr. 29, 1939, Church section, 3; lásd még Doctrines of Salvation, 2:302–3.

  11. “Faith,” Deseret News, Mar. 16, 1935, Church section, 3, 7.

  12. In Conference Report, Apr. 1923, 139.

  13. “Faith and Works: The Clearing of a Seeming Conflict,” 1151; lásd még Doctrines of Salvation, 2:311.

  14. The Restoration of All Things (1945), 196.

  15. “The Pearl of Great Price,” Utah Genealogical and Historical Magazine, July 1930, 104; lásd még Doctrines of Salvation, 2:48.

  16. In Conference Report, Oct. 1950, 13.

  17. In Conference Report, Apr. 1915, 120.

  18. In Conference Report, Oct. 1969, 109.

  19. “A Warning Cry for Repentance,” Deseret News, May 4, 1935, Church section, 6; lásd még Doctrines of Salvation, 3:44.

  20. The Restoration of All Things, 196–97.

  21. The Restoration of All Things, 199.

  22. “Repentance and Baptism,” Deseret News, Mar. 30, 1935, Church section, 6.

  23. “My Dear Young Fellow Workers,” New Era, Jan. 1971, 5.

  24. “Relief Society Conference Minutes,” Relief Society Magazine, Aug. 1919, 473, lásd még Doctrines of Salvation, 2:17.

  25. In Conference Report, Apr. 1969, 121, 123.

  26. “A Warning Cry for Repentance,” 6; lásd még Doctrines of Salvation, 3:35.

  27. In Conference Report, Oct. 1966, 58.

  28. In Conference Report, Oct. 1932, 91–92; lásd még Doctrines of Salvation, 3:31–32.

  29. In Conference Report, Apr. 1937, 59; lásd még Doctrines of Salvation, 3:49.

  30. In Conference Report, Apr. 1915, 120.

  31. In Conference Report, Oct. 1960, 51.

  32. In Conference Report, Oct. 1919, 92.

  33. In Conference Report, Oct. 1970, 7–8.