18. fejezet
Minden olyan szó szerint élni, amely Isten szájából előjön
„A hódolat legfelsőbb formája az, ha betartjuk a parancsolatokat, Isten Fiának nyomdokaiban járunk, és mindig azt tesszük, ami Őt boldoggá teszi.”
Joseph Fielding Smith életéből
„Saját szabadulásomra törekszem – jelentette ki Joseph Fielding Smith elnök –, és tudom, hogy ezt csak az Úr törvényei iránti engedelmességgel érhetem el, vagyis azzal, ha betartom a parancsolatait, igazlelkű cselekedeteket hajtok végre, valamint vezetőnk és mindenki feje és példája, azaz Jézus nyomában járok.”1
A saját szabadulásán való munkálkodás mellett Smith elnök szorgalmasan igyekezett segíteni mások ezirányú törekvéseiben is. Francis M. Gibbons elder, aki az Első Elnökség titkáraként szolgált, azt a megállapítást tette, hogy Smith elnök „kötelességének érezte, hogy figyelmeztesse az embereket, amikor kezdtek elsodródni a szentírások által kijelölt ösvényről. Bárki bármit mondott is, ezt a kötelességét sohasem állt szándékában elhanyagolni. A tény, hogy ezirányú felszólalásai népszerűtlenné tették bizonyos körökben, cseppet sem befolyásolta; nem az volt a célja, hogy népszerű legyen vagy híres az emberek szemében. Sokkal inkább úgy tekintett saját szerepére, mint a toronyban álló őrszemre, akinek kötelessége, hogy megkongassa a vészharangot a lent lévők számára, akik nem láthatják a veszélyt.”2
Smith elnök egy alkalommal megosztotta egyik élményét, amely jól példázta, milyen szívbéli változás mehet végbe valakiben, aki hallgat a figyelmeztető szóra:
„Néhány évvel ezelőtt részt vettem egy cövekkonferencián, és a Bölcsesség szaváról beszéltem. […] Amikor [a konferencia végeztével] az épület végébe mentem, már majdnem mindenki elment, egy férfi mégis kezet nyújtott, és azt mondta:
»Smith testvér, ez volt életem első olyan beszéde a Bölcsesség szaváról, ami tetszett is.«
Azt kérdeztem: »Miért, még sohasem hallott senkit a Bölcsesség szaváról beszélni?«
Mire ő: »Dehogynem, mégis ez volt az első alkalom, hogy tetszett, amit hallok.«
»Ezt meg hogy érti?« – kérdeztem.
A válasz: »Hát, tudja, most már betartom a Bölcsesség szavát.«”3
Joseph Fielding Smith tanításai
1
Isten törvényekkel kormányozza a világegyetemet, és mi is e törvények hatálya alá tartozunk.
Minden embernek be kell látnia, hogy mivel a Mindenható az egész világegyetemet megváltoztathatatlan törvényekkel irányítja, az ember – aki minden teremtménye közül a legnagyszerűbb – ugyanúgy alá kell, hogy legyen rendelve e törvényeknek. Az Úr nagyon is tömören és meggyőzően jelentette ki ezt az egyházhoz intézett egyik kinyilatkoztatásban:
„Minden királyságnak adatott törvény;
És sok királyság van; mert nincs olyan tér, amelyben ne lenne királyság; és nincs olyan királyság, amelyben ne lenne tér, legyen az magasabb vagy alacsonyabb királyság.
És minden királyságnak adatott törvény; és minden törvény megszab bizonyos határokat és feltételeket is.
Mindazon lények, akik nem maradnak meg e feltételekben, nincsenek igazolva.” (T&Sz 88:36–39.)
Ez az igazság magától értetődő. Éppen ezért ésszerűen elvárható, hogy Isten királyságát törvények kormányozzák, és hogy mindenki, aki be kíván lépni oda, a törvény hatálya alá kerüljön. „Íme, az én házam a rend háza, mondja az Úristen, és nem a zűrzavar háza.” (T&Sz 132:8.)
Az Úr törvényeket adott az embernek, melyeket összefoglaló néven Jézus Krisztus evangéliumának hívunk. Sugalmazás és lelki útmutatás hiányában az emberek különbözhetnek e törvényekhez fűződő viszonyukban és azok alkalmazásában, aligha lehet vitatni azonban azt a tényt, hogy e törvények igenis léteznek, és hogy mindazok, akik abba a királyságba igyekeznek bejutni, e törvények hatálya alá tartoznak.4
Birtokunkban van minden olyan igazság, minden tan, minden törvény és követelmény, minden cselekedet és szertartás, amely szükséges a szabaduláshoz, valamint ahhoz, hogy felmagasztosulást nyerjünk a celesztiális világ legmagasabb mennyében.5
2
A parancsolatok betartása az Úr iránti szeretetünk kifejezése.
Az a feladatunk az egyházban, hogy lélekben és igazságban hódoljunk az Úrnak, ezt pedig igyekszünk teljes szívünkkel, erőnkkel és elménkkel végezni. Jézus azt mondta: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj” (Máté 4:10).
Hisszük, hogy a hódolat sokkal többet jelent az imánál, a prédikálásnál és az evangéliumi cselekedeteknél. A hódolat legfelsőbb formája az, ha betartjuk a parancsolatokat, Isten Fiának nyomdokaiban járunk, és mindig azt tesszük, ami Őt boldoggá teszi. Egy dolog az Úrnak szavakkal hódolni, egészen más dolog azonban az, ha tiszteljük és megbecsüljük az Ő akaratát azáltal, hogy követjük az elénk állított példáját. […] Örülök a kiváltságnak, hogy a nyomdokaiban járhatok. Hálás vagyok az örök élet szavaiért, melyeket nagy örömmel jelentem ki, hogy elnyertem ebben a világban, valamint az örök élet reményéért is, amely az enyém lehet a következő világban, ha mindvégig hithű és igaz maradok.6
„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (János 14:15)
A Szabadító szavaival kifejezve a következő a törvény az egyház tagjai számára: „A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem…” (János 14:21). Majd ismét azt mondja a Szabadító: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (János 14:15). […]
A Szabadító sohasem követett el bűnt, és sohasem volt lelkiismeret-furdalása. Veletek és velem ellentétben számára nem volt szükséges a bűnbánat; mégis, valamilyen általam fel nem fogható módon, magára vette az én vétkeim és a ti vétkeitek súlyát. […] Eljött, és áldozatként ajánlotta magát, hogy megfizesse az adósságot mindannyiunkért, akik hajlandóak vagyunk megbánni a bűneinket, visszatérni Hozzá és betartani a parancsolatait. Gondoljatok bele, ha tudtok! A Szabadító valamilyen értelmünket meghaladó módon magára vette ezt a terhet. Azért tudom ezt, mert elfogadom a szavát. Ő maga mondta el, milyen kínszenvedésen ment keresztül; mely szenvedés olyan hatalmas volt, hogy Ő maga is visszarettent, és azért könyörgött Atyjának, hogy ha lehetséges, ne kelljen kiinnia a keserű poharat: „…mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (Lukács 22:42). A válasz, amit Atyjától kapott, ez volt: „Ki kell innod.”
Tehetek mást, mint hogy szeretem? Nem, nem tehetek. Szeretitek Őt? Akkor tartsátok be a parancsolatait!7
3
Ha elfordulunk az Úr parancsolataitól, akkor nem várhatjuk el, hogy elnyerjük az áldásait.
Amikor elfordulunk a parancsolatoktól, melyeket az Úr az irányításunkra adott nekünk, akkor elveszítjük a jogot az áldásaira.8
Mi hasznunkra van, ha az Úrhoz fordulunk, de közben eszünkben sincs betartani a parancsolatait? Az ilyen fohász üres istenkáromlás és sértés a kegyelem királyi széke előtt. Honnan vesszük a bátorságot, hogy feltételezzük, hogy ilyen esetben kedvező válaszra számíthatunk? „Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.” Így szólt Ésaiás (Ésaiás 55:6–7). De hát nincs az Úr mindig közel, amikor Hozzá fordulunk? Nincs bizony! Azt mondta: „Lassúak voltak hallgatni az Úr, az ő Istenük hangjára; ezért az Úr, az ő Istenük lassú hallgatni az imáikra, hogy gondjaik napján megválaszolja azokat. Békességük napján könnyedén vették tanácsomat; gondjuk napján azonban szükségszerűen utánam tapogatóznak” [T&Sz 101:7–8]. Ha közel húzódunk Hozzá, akkor Ő is közeledik hozzánk, és nem hagyatunk magunkra; ha azonban nem közeledünk Hozzá, akkor nincs ígéret számunkra, hogy bármilyen választ is ad nekünk lázadásunkban.9
Nem imádkozhatunk az Úrhoz a következő szavakkal: „Hallgass az ügyünkre, hozz nekünk győzelmet, tedd, amit szeretnénk Tőled, de ne kérd, hogy megtegyük, amit Te szeretnél.”10
Az igazság teljes világosságában szükséges járnunk, nem elegendő csupán az igazság egy része szerint járni. Nem áll kiváltságomban az, hogy elvessem az evangélium tantételeinek egy részét, míg másokat elhiszek, majd ezt követően úgy érezzem, hogy jogosult vagyok az Isten királyságában nyert szabadítás és felmagasztosulás teljes áldásaira. Ha felmagasztosulásra vágyunk, ha azt a helyet kívánjuk, amelyet az Úr előkészített az igazaknak és a hűeknek, akkor hajlandónak kell lennünk Jézus Krisztus evangéliuma teljes világosságában járni és betartani az összes parancsolatot. Nem mondhatjuk, hogy néhány ezek közül kicsi és jelentéktelen, ezért az Úr nem foglalkozik azzal, ha megszegjük azokat. Azt a parancsot kaptuk, hogy éljünk minden olyan szó szerint, amely Isten szájából előjön [lásd 5 Mózes 8:3; T&Sz 98:11]. „Miért mondjátok pedig nékem: Uram, Uram! – mondja, – ha nem mívelitek, a miket mondok?” [Lukács 6:46.]11
A szülők segíthetnek gyermekeiknek, hogy „az igazság teljes világosságában” járjanak
4
Amikor betartjuk az Úr parancsolatait, akkor a tökéletesedés útján járunk.
Az Úr elvárja tőlünk, hogy higgyünk Benne, hogy fogadjuk el örökkévaló evangéliumát, és hogy az Őáltala felállított törvényekkel és feltételekkel összhangban éljünk. Nem tartozik a hatáskörünkbe, hogy megválogassuk ezeket, és csak azon evangéliumi tantételeknek engedelmeskedjünk, amelyek vonzóak számunkra, míg a többiről megfeledkezünk. Nem áll jogunkban úgy dönteni, hogy bizonyos tantételek többé már nem vonatkoznak társadalmi vagy kulturális körülményeinkre.
Az Úr törvényei örökkévalóak, mi pedig rendelkezünk örökkévaló evangéliumának teljességével, és kötelességünk, hogy minden törvényében és igazságában higgyünk, majd ezekkel összhangban járjunk az életünk során. Egyetlen egyén számára sincs fontosabb dolog az Úr parancsolatainak megtartásánál. Elvárja tőlünk, hogy ragaszkodjunk minden igaz tantételhez, hogy az Ő királyságát helyezzük az első helyre az életünkben, hogy előre haladjunk állhatatosan Krisztusban, valamint hogy teljes erőnkkel, elménkkel és lelkünkkel Őt szolgáljuk. A szentírások nyelvén szólva „[a] dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!” (Prédikátor 12:15).12
Gyakran gondolok – és feltételezem, hogy ti is – arra a nagyszerű és csodálatos tanításra – minden prédikációk legnagyobbjára, amelyet csak ismerünk –, amelyet a hegyi beszédnek nevezünk. […] Ó, ha megtennénk, hogy hallgatunk ezekre a tanításokra, akkor visszatérhetnénk ismét az Atyaisten és Fia, Jézus Krisztus jelenlétébe.
Gyakran gondolok arra, ami tulajdonképpen mindennek az összegzése:
„Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” [Máté 5:48.]
[…] Úgy hiszem, az Úr éppen úgy értette ezt, ahogyan mondta: hogy tökéletesnek kell lennünk, mint ahogyan Mennyei Atyánk is tökéletes. Ez persze nem egyik pillanatról a másikra valósul meg, hanem sorról sorra, előírásról előírásra, példáról példára, és még akkor sem mindaddig, amíg ebben a földi életben vagyunk, hiszen túl kell jutnunk még a síron is, mielőtt elérnénk a tökéletességet, és olyanok lennénk, mint Isten.
Az alapokat azonban itt fektetjük le. Itt kapunk tanítást Jézus Krisztus evangéliumának ezen egyszerű igazságairól, ebben a próbatételi állapotban, hogy felkészítsenek bennünket arra a tökéletességre. Kötelességem, és a ti kötelességetek is, hogy ma jobb legyek, és ti is, mint tegnap voltunk, és holnap jobbak, mint ma. Miért? Mert ezen az úton járunk, ha betartjuk az Úr parancsolatait, ezen az úton haladunk a tökéletesség felé, ami csak engedelmesség által érkezhet el, valamint azon szívbéli vágyunk által, hogy legyőzzük a világot.
[…] Ha bukdácsolunk, ha gyengeségeink vannak, akkor ide kell összpontosítanunk azzal a szándékkal, hogy legyőzzük ezeket, míg elsajátítjuk e képességet, és diadalmaskodunk. Ha egy ember úgy érzi, hogy nehéz számára a tizedfizetés, akkor ezt kell igyekeznie megtenni, míg meg nem tanulja befizetni a tizedet. Ha ez a Bölcsesség szava, akkor azzal kell foglalkoznia, míg meg nem szereti ezt a parancsolatot.13
5
Amikor betartjuk a parancsolatokat, az Úr vigaszt nyújt nekünk, megáld és megerősít bennünket, hogy felmagasztosulásra érdemes férfiakká és nőkké váljunk.
Ahhoz, hogy elégedetté tegyük [az Urat], nem csupán hálával és dicsőítéssel kell hódolnunk neki, hanem készséges szívvel kell engedelmeskednünk a parancsolatainak. Ha ezt megtesszük, akkor Ő el van kötelezve arra, hogy megadja nekünk áldásait, hiszen ettől a tantételtől (a törvénynek való engedelmességtől) függ minden [lásd T&Sz 130:20–21].14
Isten azért adott nekünk [parancsolatokat], hogy közelebb kerüljünk Hozzá, valamint hogy felépíttessünk a hitben és erőt kapjunk. Soha egyetlen parancsolat sem adatott, amely ne a mi kényelmünket és áldásunkat szolgálta volna. Nem csupán azért adattak ezek, hogy az Urat elégedetté tegyék, hanem hogy bennünket jobb férfiakká és nőkké tegyenek, valamint érdemessé a szabadításra és a felmagasztosulásra az Ő királyságában.15
Ha bemegyünk a templomba, kezünket felemelve szövetségben fogadjuk, hogy az Urat fogjuk szolgálni, be fogjuk tartani a parancsolatait, és magunkat szeplőtelennek tartjuk a világtól. Ha tudatában vagyunk annak, hogy mit is teszünk ezzel, akkor a felruházás védelmet fog jelenteni nekünk egész életünkben – olyan védelmet, mellyel egy olyan ember, aki nem megy el a templomba, nem rendelkezik.
Hallottam édesapámtól, hogy a megpróbáltatás óráján, a kísértés óráján fel szokta idézni az ígéreteket és szövetségeket, melyeket az Úr házában kötött, és azok védelmet jelentettek számára. […] Részben ezt a védelmet szolgálják ezek a ceremóniák. Ha tiszteletben tartjuk őket, akkor megmentenek minket most, és felmagasztalnak az eljövendő életben. Tudom, hogy ez a védelem megadatik, mivel én is megtapasztaltam, több ezrekhez hasonlóan, akik szem előtt tartották kötelezettségeiket.16
A templomban szövetséget kötünk arra, hogy „az Urat fogjuk szolgálni, be fogjuk tartani a parancsolatait, és magunkat szeplőtelennek tartjuk a világtól”
Az Úr ajándékokat ad nekünk. Lángra lobbantja majd elménket. Tudást ad majd nekünk, amely letisztáz minden nehézséget, és összhangba hoz bennünket az általa adott parancsolatokkal; a lelkünkben olyan mélyen gyökerező tudást biztosít számunkra, amelyet sohasem lehet már kiszakítani, ha hajlandóak vagyunk arra a világosságra és igazságra, valamint arra a megértésre törekedni, amelyet megígért nekünk, hogy elnyerhetjük, ha igazak és hűek vagyunk minden szövetséghez és kötelezettséghez, amely Jézus Krisztus evangéliumához tartozik.17
A nagyszerű ígéret, amelyet az egyház azon tagjai kapnak, akik hajlandóak a törvény szerint élni és betartani az Úr parancsolatait, az, hogy nem csak helyet kapnak Isten királyságában, hanem az Atya és a Fiú jelenlétében lehetnek; sőt, ez nem minden, mert az Úr azt is megígérte, hogy mindaz, amivel Ő rendelkezik, nekik is megadatik majd [lásd T&Sz 84:33–39].18
A Jézus Krisztus evangéliumában lefektetett parancsolatoknak való engedelmesség, valamint az ebben való kitartás által nyerjük el a halhatatlanságot, a dicsőséget, az örök életet, és élhetünk az Atyaisten és Fia, Jézus Krisztus jelenlétében, ahol valóban megismerhetjük Őket.19
Ha az erény és a szentség ösvényein járunk, az Úr oly mértékben árasztja ki ránk áldásait, amelyről nem is feltételeztük volna, hogy lehetséges. Péter kifejezésével élve szó szerint „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép” (1 Péter 2:9) leszünk. Sőt, különös nép leszünk, mert nem leszünk hasonlóak azokhoz, akik nem élnek e normák szerint. […]
Az Úr szolgáiként az a célunk, hogy azon az ösvényen járjunk, melyet Ő jelölt ki számunkra. Nem csupán a vágyunk az, hogy azt mondjuk és tegyük, ami Neki kedves, hanem igyekszünk is úgy élni, hogy az életünk az Ő életéhez legyen hasonló.
Ő maga mutatott tökéletes példát számunkra mindenben, és azt kérte tőlünk, hogy kövessük Őt. Nefita tanítványaitól azt kérdezte: „Milyen embereknek kell hát lennetek? – Majd meg is válaszolta a kérdést: – Bizony mondom nektek, éppen olyannak, amilyen én vagyok.” (3 Nefi 27:27.)
Nos, a világon létező legnagyszerűbb munkában foglalatoskodunk. A papság, mely a birtokunkban van, magának az Úrnak a hatalma és felhatalmazása; Ő pedig azt ígérte nekünk, hogy amennyiben felmagasztaljuk elhívásainkat, és a világosságban járunk – ahogyan Ő is a világosságban van –, akkor Vele együtt dicsőségben és tiszteletben lesz részünk Atyja királyságában.
Ily dicsőséges reménnyel előttünk tehetünk-e bármi mást, mint hogy elhagyjuk a világ gonosz útjait? Hát ne Isten királyságának dolgait tegyük első helyre az életükben? Hát ne igyekezzünk minden olyan szó szerint élni, ami az Ő szájából előjön?20
Tanúságot teszek, hogy az Úr szólt napjainkban; hogy az Ő üzenete a remény, az öröm és a szabadulás üzenete; és ígéretet teszek nektek, hogy ha a mennyek világosságában jártok, hűek vagytok a belétek vetett bizalomhoz, és betartjátok a parancsolatokat, akkor békét és örömöt nyertek ezen a világon, valamint örök életet az eljövendő világban.21
Tartsátok be a parancsolatokat! Járjatok a fényben! Tartsatok ki mindvégig! Legyetek igazak minden szövetséghez és kötelezettséghez, és akkor az Úr legmerészebb álmaitokat is meghaladó áldásokkal halmoz majd el benneteket.22
Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz
Kérdések
-
Tekintsd át a „Joseph Fielding Smith életéből” szakasz végén található beszámolót. Miért változnak meg az evangéliummal kapcsolatos érzéseink, amikor igyekszünk betartani a parancsolatokat?
-
Mit tanultál az 1. szakaszban idézett szentírásbeli részekből?
-
Miként fejezi ki a parancsolatoknak való engedelmességünk a Jézus Krisztus iránti szeretetünket? Miként fejezi ez ki hálánkat az Ő engesztelő áldozatáért? Miként fejezi ki hódolatunkat? (Lásd 2. szakasz.)
-
Gondolkodj el a 3. szakaszban található tanításokon. Miért helytelen elvárni, hogy az Úr megáldjon bennünket, amikor nem törekszünk engedelmességre?
-
Mi módon jelent segítséget számodra az, hogy nem kell elvárnunk, hogy egyszerre vagy akár ebben az életben elérjük a tökéletességet? (Lásd 4. szakasz.) Gondolkodj el azon, mit tehetsz naponta az Úr segítségével, hogy a „tökéletességhez vezető úton” maradj.
-
Az 5. szakaszban Smith elnök legalább 10 módot sorol fel, ahogyan az Úr megáld bennünket, ha betartjuk a parancsolatait. Milyen tapasztalatokat tudnál megosztani, amelyek során elnyerted ezen áldások valamelyikét?
Kapcsolódó szentírások
Máté 4:4; 2 Nefi 31:19–20; Omni 1:26; T&Sz 11:20; 82:8–10; 93:1; 130:20–21; 138:1–4
Tanítási segédlet
„Kérd meg a résztvevőket, hogy osszák meg, mit tanultak a fejezet egyéni tanulmányozása során. Hasznos lehet néhány embert a hét során megkeresni, és megkérni őket, hogy készüljenek fel arra, hogy megosszák, amit tanultak.” (E könyv IX. oldaláról.)