Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
A mentális egészségükkel küszködő misszionáriusok számára
Két fiatal felnőtt mesél arról, miként dolgozták fel a missziójuk alatt a mentális egészségük terén megélt küszködéseket.
A teljes idejű misszió a misszionárius számára és az általa szolgáltak számára egyaránt az áldások csodálatos forrása lehet. Amint azt Richard G. Scott elder (1928–2015) a Tizenkét Apostol Kvórumából mondta:
„[A] misszió rendkívüli áldásokat fog biztosítani számodra most és egész életeden át. […]
Bizonyságomat teszem arról, hogy az elkötelezett teljes idejű missziós szolgálat nagyszerű boldogság és gazdag áldások forrása” (Most van itt az ideje missziót szolgálni! Liahóna, 2006. máj. 90.).
Ám az is előfordulhat, hogy a misszió során nem várt nehézségeket kell átélni. Thomas S. Monson elnök (1927–2018) azt tanította: „A misszionáriusi munka nehéz. Leszívja az energiát, igénybe veszi a képességeket, minden tőlünk telhetőt megkövetel. […] Semmilyen más munka nem igényel hosszabb órákat, nagyobb odaadást, efféle áldozatot és buzgóbb imádkozást” (“That All May Hear,” Ensign, May 1995, 49). Misszionáriusként az egész napodat egy olyan emberrel töltöd, akivel talán kijössz, talán nem; minden kanyarban elutasítás és ellenállás vár rád; valamint nélkülöznöd kell az otthon mindennapi kényelmét és a továbbhaladásodat segítő szeretteid közelségét. Mindezek a tényezők megterhelhetik a mentális és érzelmi egészségedet, amikor teljes idejű misszionárius vagy.
Nincs két egyforma elme, így ha azt tapasztalod, hogy küszködsz, akkor tanácskozz Mennyei Atyával, a misszióelnököddel vagy a társaddal, hogy megtaláld azokat a megoldásokat, amelyek be fognak válni nálad. Alább két fiatal felnőtt történetét olvashatod, akiknek azzal kellet megbirkózniuk, hogy a teljes idejű missziós szolgálatuk közben szorongással és depresszióval küszködtek.
Még azelőtt, hogy elindultam volna a missziómra az Amerikai Egyesült Államok Pennsylvania államába, elkezdett hatalmába keríteni a szorongás. A misszióra vonatkozó terveim a háttérbe szorultak, miközben kezelni igyekeztem az érzéseimet. A misszióelnököm azt akarta, hogy jó legyen a mentális közérzetem, mert egy misszió igen sok feszültséget és szorongást válthat ki.
Dolgoztam hát a mentális egészségi állapotomon, és miután a szakember rábólintott, elindultam a missziómra.
Minden rendben is volt, amíg meg nem érkeztem a harmadik területemre. Kezdődött azzal, hogy nem jöttem ki a társammal, folytatódott azzal, hogy kínkeservesen találtunk bárkit is, akit taníthattunk volna, és a szorongásom végül olyan szintet ért el, hogy reggelente az ágyból is alig tudtam kikászálódni. Voltak pillanatok, amikor olyan fokú szorongás fogott el, hogy alig kaptam levegőt, és szituációs depressziót éltem át. Végül a misszióelnökömhöz fordultam, aki szeretetteljesen azt javasolta, hogy beszéljek a misszióm mentálhigiénés tanácsadóival. A velük folytatott beszélgetés segített, de nem szüntette meg teljesen a gondot.
Segítettek viszont újra sínre kerülni azok az eszközök és módszerek, amelyeket még a tanácsadás során tanultam. Ezek segítségével karban tudtam tartani a mentális egészségemet. Ezek sem szabadítottak meg teljesen a szorongástól, de eléggé kezelhetővé tették ahhoz, hogy képes legyek folytatni a misszionáriusi szolgálatomat.
Ezek az én tanácsaim arra, hogy miként kezeld a szorongást a missziód során:
Testileg:
Tartsd magadat karban! A szentírásaid olvasása és az ima képes segíteni a lelked gyógyulásában, de ha szükséges, akkor mindennap szakíts valamennyi időt az öngondoskodásra is (esetleg az étkezések körül, vagy amikor induláshoz vagy lefekvéshez készülődsz), és kezeld ezt kiemelt fontosságúként a mentális egészséged megőrzése érdekében.
Amikor lehetőséged nyílik rá, csinálj olyasmit, amit szeretsz. Igen, az Urat szolgálod, de közben továbbra is önmagad vagy! Írj a naplódba, rajzolj, énekelj, hallgass zenét, a felkészülési napodon beszélgess a családoddal és a szeretteiddel, írj levelet – végezz olyan tevékenységeket, amelyek segítenek békességet érezned.
Mindennap írj le öt dolgot, amiért hálás vagy. Ez a gyakorlat ténylegesen jó irányba tudja megváltoztatni az agyadat.
Fontold meg, hogy szükség esetén és orvosi javaslat alapján gyógyszert szedsz.
Add a társad tudtára, hogy nehézségeid vannak, és hogy ő miben tud segíteni neked.
Iktass be jógát, meditációt vagy a tudatos jelenlét gyakorlását a reggeli vagy az esti torna részeként.
Szükség esetén beszélj egy mentálhigiénés tanácsadóval.
Lelki/mentális:
Vezess egy „csúnya” naplót, ahova leírod a szorongásaidat, valamint az összes rossz gondolatodat és érzésedet, de ne rágódj ezeken. Ennek az a lényege, hogy hangot adj ezeknek az érzéseknek, majd továbblépj. Néha az is segíthet, ha az érzéseid leírása után összegyűröd vagy széttéped a lapot: ezzel lényegében jelképesen elengeded azokat a rossz gondolatokat és érzéseket.
Kérj papsági áldást, amikor több erőre van szükséged.
Olvasd át gyakran a pátriárkai áldásodat.
Összpontosíts az erősségeidre, ne pedig a gyengeségeidre.
Utasítsd rendre a rossz gondolatokat! További segítségért olvasd át az Alkalmazkodás a misszionáriusi élethez füzetet.
Olvasd el és gondold át a mentális egészséggel foglalkozó általános konferenciai beszédeket, mint amilyen például Reyna I. Aburto nővér Fényben, borúban, ó, maradj velem! című beszéde (Liahóna, 2019. nov. 57–59.) vagy a Mint az elroshadt edény című beszéd Jeffrey R. Holland eldertől (Liahóna, 2013. nov. 40–42.).
Olvasd a szentírásokat és töprengj el azon, hogy milyen módokon találtak erőt és hitet a próféták és a misszionáriusok a gyötrelmes időszakokban.
Ezek a kicsi és egyszerű módszerek óriási hatással voltak arra a képességemre, hogy teljes szívemmel, lelkemmel, elmémmel és erőmmel szolgáljam az Urat. Nincs abban semmi szégyellnivaló, ha küszködsz a mentális egészségeddel, és Jézus Krisztus révén mindig meglehet a reménységed, hogy erőre, reményre és gyógyulásra lelsz. Mennyei Atya számos eszközt adott nekünk ahhoz, hogy megőrizzük az elménk, a testünk és a lelkünk egészségét. Éppen csak hajlandónak kell lennünk használni ezeket.
Faith Ferguson, USA, Idaho
Első alkalommal a Dél-Afrikában szolgált misszióm vége felé szembesültem a depresszióval. Furcsán boldogtalan voltam. A hangulatom nyomott volt, a látásmódom nem túl pozitív, a hitem pedig megrendült. Mindezeken felül az anyukám sem volt jól, és a családomat egyéb megpróbáltatások is érték. Úgy csináltam, mintha minden rendben lenne – de nem volt. Az egyik pillanatban még teljesen jól kezeltem mindenféle nyomást, a következőben meg már el is pattant a húr. A gondolataim agyon akartak nyomni, és mintha minden ellenem fordult volna.
Érzelmileg és mentálisan is kifacsart voltam, ezért úgy döntöttem, hogy útmutatásért fogok böjtölni és imádkozni. Ennek eredményeképpen három konkrét késztetést kaptam:
Az első az volt, hogy beszéljek a misszióelnökömmel. Az, hogy végül megnyíltam a küszködésemmel kapcsolatban, segített jobban érezni magam és tudni, hogy nem vagyok egyedül.
Másodszor, azt a késztetést éreztem, hogy ha Jézus Krisztusról tanulok, az segíteni fog túljutnom ezen. Amint Mennyei Atyáról és a Szabadítóról tanultam, világossá vált előttem, hogy ismerik a fájdalmamat és érzik a szomorúságomat. Rájuk támaszkodtam erőért, amikor azt éreztem, hogy nekem már nem maradt.
A harmadik késztetés Gordon B. Hinckley elnök egyik idézetéből érkezett: „A szolgálat a legjobb gyógyszer az önsajnálatra, az önzésre, a csüggedésre és a magányra” (Az egyház elnökeinek tanításai: Gordon B. Hinckley [2016]. 208.). Amikor kifelé és mások szolgálatára összpontosítottam, idővel azt éreztem, hogy boldogabb és magabiztosabb vagyok, és jobban bízom Mennyei Atyában.
Végigszolgáltam a missziómat, ám a depresszió ismét lecsapott rám az első egyetemi hónapjaimban. Akkor költöztem Zambiából Malajziába, és távol voltam az otthonomtól; sem a barátaim, sem a családtagjaim nem voltak a közelemben. Még azt sem tudtam, hogy a gyülekezetem hol tartja az istentiszteletet.
Erősen kapaszkodtam a reménységbe, és ismét arra éreztem késztetést, hogy útmutatásért böjtöljek és imádkozzak. Ennek nyomán aztán összebarátkoztam egy lánnyal a csoportomból, aki segített megtalálni a legközelebbi gyülekezetet. Amint azon az első vasárnapon beléptem a kápolnába, éreztem, ahogy a Szentlélek leemeli rólam a terheimet. Tudtam, hogy továbbra is követhetem azokat a gyógyító lépéseket, amelyeket misszióm alatt alkalmaztam. Ismét segítséget kértem az egyházi vezetőimtől, tanulmányoztam a Szabadító életét és tanításait, majd pedig mások szolgálatára összpontosítottam. Találtam olyanokat, akikkel beszélgethettem, felkaroltam és segítettem másokat az iskolában, és elfogadtam egy elhívást az egyházban.
Nagyon sokat tanultam a mentális egészségről abból, hogy depressziós voltam. Időnként túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy odafigyeljünk magunkra vagy a körülöttünk lévőkre, mégis meg kell nyílnunk másoknak a küzdelmeinkkel kapcsolatban – a saját érdekünkben és az ő érdekükben is. A bűn, a magány, a gyász, a csalódás és a szívfájdalom érzelmi, mentális és lelki hatását mindegyikünk megtapasztalhatja. A depresszióban az az egyik legnehezebb, hogy távol érzed magad Istentől.
Pedig soha nem vagyunk egyedül! A küszködésünk alatt összpontosíthatunk arra, hogy Krisztushoz jöjjünk, mert Ő képes erőssé tenni a gyenge dolgokat (lásd Ether 12:27).
Tudom, hogy Isten szeret minket, és hogy az Ő gyermekei vagyunk. Ha Jézus Krisztusra hagyatkozunk és betartjuk a parancsolatait, akkor áldást és erőt kapunk. Neki köszönhetően erőt kapok az engesztelése által, és továbbra is élvezem a békesség és öröm áldásait.
Akasiwa Wamunyima, Malajzia