Nem azért jöttünk el eddig, hogy csak eddig jussunk
Az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás éves képzése – 2020
2020. június 9., kedd
Csodálatos együtt lenni veletek. Reméljük, hogy a családotok biztonságban van és jól érzi magát. Az idei év során megemlékezünk az első látomás 200. évfordulójáról. Hálás vagyok Joseph Smithért, a hithű példájáért, és az arra való vágyáért, hogy megtudja az igazságot. És hálás vagyok, amiért Mennyei Atyánk és az Ő Fia, Jézus Krisztus eléggé szerettek minket, hogy megválaszolják Joseph alázatos imáját. Éreztük a szavak erejét, amikor meghallgattuk: „Dicsérd a férfit, aki szólt Jehovával.”1 Csak annyit tennék hozzá, hogy dicsérjük Jehovát, amiért ismét szólt az emberrel. Nagyon hálás vagyok Joseph Szent Ligetben átélt élményének valóságáért.
A látomását követően Joseph hazament, ahol találkozva édesanyjával ezt mondta neki: „Minden rendben van […] Megtudtam…”2. A minta, amelyet Joseph a keresése során követett, ugyanaz, melyet a tanulóinknak követniük kell. Ahogy pedig Joseph élménye segített neki személyesen megtudni, a reményünk az, hogy a mi minden tanulónk is személyesen fogja tudni, miszerint Mennyei Atya ismeri és szereti őket, hogy Jézus a Krisztus, és hogy Ő áll az egyháza élén ezekben az utolsó napokban.
Az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás kezdete óta sok minden elhangzott a tanítással és a tanulással kapcsolatban. Az Oktatás felvázolt menetétől a jelenlegi Tanulás és tanítás alapjaiig sugalmazott útmutatást kaptunk, amely segített minket a visszaállított evangélium hatékony tanításában a Szentlélek hatalma által, ahogy az a szentírásokban és a próféták szavaiban megtalálható. Soha nem szabad eltávolodnunk ezektől az alapoktól. Ám nem szabad félnünk az új dolgok elsajátításától vagy arra vonatkozó tudásunk bővítésétől sem, hogy miként tudjuk a legjobban segíteni a tanulóinkat, hogy ők maguk is „megtudják”.
Hálás vagyok az elért eredményekért. Bizonyos értelemben olyan, mintha közösen másznánk meg egy hegyet. Nem jutottunk volna el idáig a múltbéli tapasztalatok és kinyilatkoztatások nélkül, de soha nem lenne szabad önteltté válnunk, és felhagynunk a felfelé törekvéssel. Jeffrey R. Holland elder a legutóbbi általános konferencián elhangzott mondata jut az eszembe: „Nem azért jött[ünk] el eddig, hogy csak eddig [jussunk]” [Judith Mahlangu (egy többcövekes konferencián a dél-afrikai Johanessburg közelében, 2019. nov. 10.), in Sydney Walker, “Elder Holland Visits Southeast Africa during ‘Remarkable Time of Growth,’” Church News, Nov. 27, 2019, thechurchnews.com].3 Félúton tartunk a hegycsúcs felé, és az Úr készen áll, hogy még többet adjon nekünk.
Pontosan ezért, Kim B. Clark elder arra kért minket, hogy ne csak azon gondolkozzunk el, mit és hogyan tanítunk, hanem azon is, miként összpontosítsunk jobban a tanulóra, valamint a tanulási folyamatra és annak eredményeire. Azt kérte, kérdezzük meg magunkat: „Milyen élményekre van szüksége a tanulóinknak, hogy fokozódjon az erejük és képességük az elmélyült tanulásra?” Ötvözve gazdag múltunkat és a közelmúltbeli iránymutatást azt kérdezhetjük: „Mit tehetünk, hogy Krisztus- és tanulóközpontúbbak legyünk?”
David A. Bednar elder a legutóbbi Egy est egy általános felhatalmazottal rendezvényen nagyszerű példát mutatott arra, hogy mit jelent tanulóközpontúnak lenni. A célja egyértelműen nem az volt, hogy elmondjon nekünk valamit, hanem hogy mi tanuljunk valamit. Kérdéseket tett fel és figyelmesen meghallgatott minket, hogy biztos lehessen benne, hogy értjük. Arról is tanított minket, ő hogyan áll a tanításhoz, amikor azt mondta: „Ne azon töprengjünk, hogy mit mondjuk nekik, hanem összpontosítsunk arra, hogy mit kérdezzünk tőlük. És nem is csak arra, hogy mit kérdezzünk tőlük, hanem arra, hogy minek a megtételére intézzünk hozzájuk felhívást.4
Jacob Neusener, az elismert professzor és rabbi ezt mondta: „A kiváló tanárok nem tanítanak, hanem segítenek a tanulóknak tanulni.” Természetesen szoros a kapcsolat a hatásos tanítás és a tanulás között. Az idézet ugyanakkor szerintem azt sugallja, hogy terjesszük ki, amit a hatásos tanításról gondolunk, és összpontosítsunk az elmondás helyett arra, hogy a tanulóinknak tanulásra ösztönző élményeket segítsünk szerezni. Számunkra ez azt jelenti, hogy segítünk a tanulóinknak átélni, ahogyan a Szentlélek tanúságot tesz az igazságról és Isten irántuk érzett szeretetéről. Azt jelenti, hogy olyan környezetet teremtünk, amelyben biztonságban kérdezhetnek, fedezhetnek fel igazságokat és tanbéli kapcsolatokat, hallhatják társaik bizonyságát, valamint vizsgálhatják meg és önthetik szavakba a gondolataikat, érzéseiket és benyomásaikat a tanult igazságokról. Egy olyan élmény létrehozását jelenti, amely arra ösztönzi őket, hogy az evangélium szerint éljenek, hogy tudják, miként kell hittel cselekedni, a hibáikból tanulni, és Krisztusba vetett hittel újra próbálkozni. Így fogják megtudni.
Hogy még jobban megértsük, milyen élményekre van szükségük a tanulóinknak, amíg velünk vannak, úgy döntöttünk, az a legjobb, ha megkérdezzük őket. Egy kutatócsapat négy földrészen több ezer fiatallal beszélgetett. Találkoztak olyanokkal, akik járnak órákra, és olyanokkal is, akik jelenleg nincsenek beiratkozva. Miközben igyekeztünk összefoglalni az elképesztő mennyiségű adatot, három kategóriára osztottuk a válaszokat.
Az első kategória a „megtérés” nevet kapta. A fiatalok és a fiatal felnőttek azt mondták, olyan élményeket akarnak és olyan élményekre van szükségük, amelyek segítenek érezniük Isten szeretetét, és megerősíteni a Vele való kapcsolatukat. El akarják mélyíteni a hitüket és a bizonyságukat Jézus Krisztusban és az Ő visszaállított evangéliumában. Természetesen mi is pontosan ezt szeretnénk.
A jó hír az, hogy a kutatás szerint az óráink segítenek ebben. Azok, akik rendszeresen részt vesznek a tanulási lehetőségekben, jelentősen megerősítik a bizonyságukat és növelik a Jézus Krisztusba vetett hitüket. Többek között ezért szeretnénk meghívni több fiatalt, hogy vegyenek részt. Miközben veletek tanulnak, a hitük és a bizonyságuk növekszik.
Hálásak vagyunk mindazért, amit a megtérésük elmélyítéséért tesztek. Nagyon sok eredményt értünk el, miközben belemélyedtünk a tanítás azon tantételeibe, amelyek segítenek a tanulóinknak a mélyebb tanulásban. Úgy hiszem, hogy Úr hajlandó még többet tanítani nekünk, ha kérjük az Ő iránymutatását. Amikor a lehetőségeken elmélkedtek, vajon imádságos lélekkel megfontoljátok, milyen élményekre van szükségük a tanulóknak, hogy fokozódjon az erejük és képességük arra, hogy megértsék Mennyei Atya tervét, valamint Jézus Krisztus tanításait és engesztelését? Fontoljátok meg, miként segíthettek nekik törekedni a Szentlélek hatására, felismerni azt, majd hittel aszerint cselekedni, bűnbánatot tartani, valamint szövetségeket kötni és betartani. A reményünk mindenekfelett az, hogy az átélt élményeik segítenek majd nekik megismerni és szeretni Jézus Krisztust, valamint igyekezni hasonlóbbá válni Őhozzá.
A második kategória, amely a kutatásban részt vevők meghallgatása révén született, a „jelentőséggel bír a személyes lelki fejlődésben” nevet kapta. A felmérésben részt vevők kifejtették, hogy az órákat akkor érzik jelentőségteljesnek, amikor az oktatók felismerik és értékelik a tanulók eltérő körülményeit és hátterét, illetve a tanulási élményt az egyéni szükségletekhez igazítják. Azt mondták, szükségük van egy olyan helyre, ahol őszinte kérdéseket tehetnek fel a tanról, egyháztörténetről és a társadalmi kérdésekről, amelyek fontosak számukra. Nem vitatkozni akarnak ezekről a kérdésekről. Őszinte kérdéseik vannak, és biztonságos, hittel teli, nyitott környezetre van szükségük, ahol körbejárhatják azokat. Szükségük van oktatókra, akik nem csupán hittel, hanem elfogulatlanul és megértően válaszolnak a kérdéseikre. Szeretnék elsajátítani, hogyan tanuljanak, és szeretnének lelkileg önellátóbbá válni. Olyan készségeket akarnak kifejleszteni, amelyek segítenek nekik megvizsgálni fogalmakat, és örökkévaló környezetbe helyezni azokat. Szeretnének magabiztosabbak lenni azon képességükben, hogy el tudjanak magyarázni másoknak evangéliumi tantételeket és egyházi eljárásrendeket. Továbbá szeretnének olyan készségeket kifejleszteni, amelyek révén hasznosítani tudják az evangéliumi tantételeket a mindennapi kihívásaikban.
A tanulók által megfogalmazott igények és szükségletek megfelelnek az útmutatásnak, amelyet tavaly Jeffrey R. Holland eldertől kaptunk. Emlékeztetett, hogy „a tanuló nem egy megtöltésre váró flaska; a tanuló egy meggyújtásra váró tűz”5.
Oktatókként az a szerepünk, hogy segítsünk a tanulóknak kialakítani a vágyat a tanulásra és a személyes kinyilatkoztatás elnyerésére, valamint a saját maguk által elsajátított igazságok felfedezésére, megértésére, illetve az ezek szerinti életvitelre. Ez nem csupán a saját tanulmányozásunk vagy az élményeink által megszerzett tudás átadását jelenti. Emlékeznünk kell arra is, hogy ami számunkra fontos, az nem biztos, hogy akkora jelentőséggel bír a tanulóink számára, akik az életük egy másik szakaszában vannak. Ezért is olyan fontos, hogy meghallgassuk őket, odafigyeljünk rájuk, és tisztánlátásért imádkozzunk.
Sajnos sok fiatal és fiatal felnőtt – különösen azok, akik nem vesznek részt az órákon – gondolja úgy, hogy az óráink nem bírnak elég jelentőséggel. Úgy hiszik, jobban érdekel minket az, hogy végigvegyük az anyagot, mintsem az, hogy kielégítsük a valódi szükségleteiket. Azt mondták, hogy az óráink túlságosan az eszményire összpontosítanak, és nem veszik kellően figyelembe az életük valóságát, vagy válaszolják meg a kérdéseiket.
Például képzeljétek el, hogy egy felsőfokú hitoktató az örökkévaló házasság tantételét taglalja, mivel úgy érzi, a téma kiemelt jelentőséggel bír a fiatal egyedülálló felnőttek életében. Az osztályban lévő tanulók már hisznek a templomi házasságkötés fontosságában, de néhányan nem tudják, hogyan vonatkoztassák e tant az életükre. Néhányan félnek, mert felbomlott családokból származnak, és nem biztosak benne, hogy sikeresek lehetnek egy házasságban. Az osztály más tagjai talán azon töprengenek, anyagilag meg tudják-e engedni maguknak, hogy összeházasodjanak valakivel és gyermekeket neveljenek. Vannak, akik kérdésesnek tartják, hogy egyáltalán lehetőségük lesz rá. Mások az azonos nemhez való vonzódással birkóznak, és nem tudják, van-e helyük az egyházban. Az óra a tervek szerint zajlik, de nem ad lehetőséget a jelentőségteljes tanulói részvételre. Az oktató a téma miatt úgy érzi, jelentőségteljes módon kapcsolódott a tanulókhoz. Ám a valóság az, hogy habár a tant tanította, azt nem olyan módon tette, amely figyelembe veszi a tanulók kétségeit és szükségleteit, vagy az életükben lévő valós helyzetekhez kapcsolódik. Elszalasztott egy lehetőséget arra, hogy segítsen nekik felismerni, milyen jelentőséggel bír a tan az ő konkrét helyzetükben.
Az oktató, aki számára fontos a tanulói lelki fejlődése, hajlandó személyre szabottan tanítani őket. Remény nyújt, és segít nekik meglátni, miként áldhatja meg és segítheti őket a végső céljaik elérésében az evangélium szerinti élet. Segít nekik bizalmat nyerni abban, hogy a szentírások és az utolsó napi próféták szavai valóban megválaszolják a lelkük kérdéseit.
Hogy segítsünk a tanulóinknak felismerni az evangélium fontosságát és jelentőségét az életükben, imádságos lélekkel fontoljátok meg, miként bátoríthatjátok a tanulóitokat arra, hogy őszinte kérdéseket tegyenek fel és megosszák a meglátásaikat és benyomásaikat? Bízniuk kell abban, hogy ismeritek és megértitek őket, valamint hajlandóak vagytok igazodni az igényeikhez. Nyújtsatok olyan élményeket, amelyek arra ösztönzik őket, hogy naponta tanulmányozzák a szentírásokat, valamint a szentírásokhoz és az újkori próféták tanításaihoz forduljanak iránymutatásért. Segítsetek nekik elsajátítani készségeket és mintákat a lelki tudás megszerzésére, hogy saját maguk tudhassák.
A harmadik kategória szerint, amelyet a tanulóink – főként az órákon részt nem vevő tanulóink – meghallgatása által felismertünk, az, hogy szükségük van rá és szeretnék, ha megteremtenénk az összetartozás érzését. Az összetartozást a Mennyei Atyánkkal, az oktatóval és az osztály többi tanulójával való kapcsolatunk és érintkezéseink által teremtjük meg. Az összetartozás érzését akkor éljük át, amikor olyan környezetben vagyunk, ahol mindenki úgy érzi, szívesen látják, támogatják, szükség van rá és megbecsülik. Az összetartozás érzése akkor is növekszik, amikor a tanulók úgy érzik, egy jelentőségteljes ügy részesei.
Ismét szeretnék köszönetet mondani nektek. Nagyra értékelem a See the One [Lásd meg az egyet!] képzésre adott reakciótokat és az egyéni erőfeszítéseiteket arra, hogy segítsetek minden tanulónak érezni, hogy szeretik és tisztelik őket. Folytatnunk kell ezeket az erőfeszítéseinket, mivel egy jelentős része azoknak, aki jelenleg nincsenek beiratkozva, úgy érzik, hogy nem tartoznak ide. Sokan közülük azt jelezték, hogy a hitoktatási osztályok csak azoknak szólnak, akikre ők tökéletes utolsó napi szentekként tekintenek, akiknek soha nem voltak gondjaik és kérdéseik. Emiatt a hamis megfigyelés miatt úgy hiszik, nincs itt helyük. Néhányan úgy érzik, hogy ha szívből jövő kérdéseket tesznek fel, vagy megosztanak egy őszinte véleményt, akkor megítélik őket, és kevésbé hithűként tekintenek rájuk. Azt is mondták, hogy szívesen eljönnének, ha ez egy olyan hely lenne, ahol mindenkit szívesen látnak a belső hitüktől és külső megjelenésüktől függetlenül.
Nemrégiben Linford fivér látott egy fiatal nőt, amint az egyik épületünk előtt álldogált. Bemutatkozott, és megkérdezte tőle, hogy be van-e iratkozva valamelyik osztályba. A lány azt válaszolta, hogy habár az egyház tagja, és tud a felsőfokú hitoktatásról, nem vesz részt rajta. Hozzátette: „Ha ismernél engem és a múltamat, tudnád, hogy nem tartozom ide. Nem találnám a helyem.” Szerencsére ez a fiatal nő elfogadta Linford fivér meghívását, és az épületbe belépve meleg fogadtatásban részesült. Beiratkozott egy osztályba, és azonnal elkezdett járni az órákra. Ám én elgondolkoztam azon, hány száz vagy akár ezer fiatal van, akik az épületeink előtt állnak, és pontosan arra lenne szükségük, amit az óráink nyújtanak, ám félnek attól, hogy nem tudnak majd beilleszkedni?
Nem csupán nekik van szükségük arra, amit nyújtani tudunk, nekünk is szükségünk van rájuk. Azok az oktatók, akik megteremtik az összetartozás érzését, valóban felismerik, hogy minden tanuló hozzá tud járulni ahhoz, hogy az óra még jobb élmény legyen.
Egy nagyszerű példáját láttam ennek, amikor megismerkedtem egy fiatal férfival Andre fivér óráján. Michael egészségügyi okok miatt korán tért haza a missziójáról. Mialatt arra készült, hogy visszatérjen oda, elütötte egy autó, több csontja eltört, és hosszabb ideig kórházba került. Mire elhagyta a kórházat, feladta az álmát, hogy befejezze a misszióját. Belevette magát az extrémsportokba és eltávolodott az egyháztól. Egy nap egyedül volt, és úgy döntött, hogy biztonsági háló nélkül kel át egy kanyon felett hosszan kifeszített slackline hevederen. Miután átkelt, úgy érezte, felkiáltana örömében, ám mikor lenézett, rájött, hogy ha leesik, az az életébe került volna.
Ebben a pillanatban az édesanyjára és a húgára gondolt – arra, mennyire összetörte volna őket, ha meghal. A következő gondolata a Szabadítóról szólt és arról, milyen sokat tett érte, és eltöltötte a Lélek. Lemászott a szikláról és megkezdte az útját vissza az egyházba. Nagyszerű módon megértette a Szabadító irántunk való irgalmát, szeretetét és megváltásunkra való hatalmát.
Nem sokkal később Michael a tengerparton ülve visszaemlékezett arra, amikor a missziója előtt felsőfokú hitoktatásra járt. A tengerpartról egyenesen a felsőfokú hitoktatás épületéhez ment, percekkel az óra kezdete előtt. Ebben a pillanatban Andre fivér nem tudta mindazt, amit most megosztottam veletek. Amit tudott, az az, hogy Michaelnek ott kell lennie, és sokat nyújthat. Andre fivér marasztalta Michaelt, ám ő úgy érezte, a többiek nem látnák szívesen. Fürdőnadrágban és trikóban volt, így látszott, hogy csuklótól a válla tetejéig tetoválások borítják. Azt mondta, inkább felöltözne és felvenne egy hosszú ujjú inget, mielőtt eljön egy órára. Andre fivér azt válaszolta: „Senki sem fogja észrevenni.” Michael maradt. Ám amikor megjött a többi tanuló, senki nem ült mellé. Az áhítat után Andre fivér megkérte Michaelt, hogy fáradjon előre, majd bemutatta őt a többieknek. Elmondta nekik, hogy mennyire szereti Michaelt, és hogy Michaelnek nagyszerű szíve van és sokat nyújthat. Ezt követően megkérdezte Michaelt, hogy megosztaná-e a bizonyságát. Michael könnyes szemmel beszélt Isten szeretetéről, kedvességéről, könyörületéről és a megbocsátásra való hajlandóságáról. Akik ott voltunk, mindannyian megáldattunk Michael bizonysága által.
Andre fivér látott valamit Michaelben, amit mások talán nem. Oktatóként értékeli a különböző körülményeket és háttereket, és érti, hogy mindenki hozzátehet valamit. Ezért olyan élményeket teremtett, amelyek lehetővé tették a tanulóknak, hogy erőt nyerjenek egymás által és azon közös vágyuk által, hogy hozzáférjenek a Szabadító békességéhez, gyógyításához és kegyelméhez. Egy másik fénypont az óra után az volt, amikor láttam, ahogy több tanuló közrefogta Michaelt, hogy üdvözöljék és biztosítsák arról, hogy szükség van rá.
Ahogy korábban említettem, az összetartozás érzése megteremtésének egy másik része a jelentőségteljes ügyben való munkálkodás. A tanulóink vágynak arra, hogy emberbaráti ügyekben vegyenek részt és méltóságteljes, egyenlő és lehetőségekkel teli életre emeljenek másokat. Általánosságban véve nem kötik a tanultakat és a kapott lehetőségeiket ilyen ügyekhez. És bár a legnagyszerűbb ügy a földön Krisztus ügye és Izráel egybegyűjtése a fátyol mindkét oldalán, a legtöbbük nem köti a hitoktáson szerzett élményeket ehhez az ügyhöz.
Elgondolkoztok azon, min változtathattok a tanításotokban, a kapcsolataitokban vagy akár az osztályteremben, hogy az vonzóbb legyen Mennyei Atya minden gyermeke számára? Lehet, hogy alkalmanként inkább kék inget vennétek fel. Ám ami ennél is fontosabb, imádságos lélekkel igyekeztek olyan élményeket nyújtani, amelyek segítenek a tanulóknak érezni Mennyei Atya szeretetét, valamint felismerni az isteni kilétüket és lehetőségeiket? Segítsetek nekik tudni, hogy törődtök velük, és felismeritek az egyéni értéküket. Segítsetek nekik kapcsolatokat kialakítani az osztály tagjaival, és érezni, hogy biztonságban vannak és szükség van rájuk. Buzdítsd őket a Krisztus ügyében való munkálkodásra azáltal, hogy segítenek másoknak előrehaladni a szövetség ösvényén. Amikor támogatjátok az ilyen élményeket, tudni fogják, hogy ide tartoznak.
Tudom, hogy nem tudjuk mindezeket mindennap megtenni. Viszont figyelemmel lehetünk rájuk a felkészülésünk, a tanításunk és a tanulóinkkal való kapcsolataink során. Nem számít, hogy ifjúsági vagy felsőfokú hitoktatáson tanítotok, személyesen vagy online, kora reggel vagy esténként, ezen tantételek alkalmazása megáldja majd a tanulóitokat, és segít biztosítani számukra a szükséges élményeket.
Már most is megannyi jó dolog történik, és a java még hátravan. Emlékezzetek: Nem azért jöttünk el eddig, hogy csak eddig jussunk. Tudom, hogy amikor őszintén törekszünk a kinyilatkoztatásra, az Úr segíteni fog nekünk, hogy tudjuk, miként áldjuk meg az Ő gyermekeit. Egyénenként és együttesen, Ő készen áll, hogy segítsen nekünk olyan élményeket nyújtani, amelyek elmélyítik a megtérést, hatással vannak a személyes lelki fejlődésre és megteremtik az összetartozás érzését. Ő készen áll, hogy többet adjon nekünk. Forduljunk továbbra is hittel Őhozzá, hogy tudhassuk, miként segíthetünk a tanulóinknak saját maguknak megtudni. Ez az én imám, Jézus Krisztus nevében, ámen.