Úttörők minden országban
Ludovic zongorája
Ludovic boldog volt, hogy Mennyei Atyát szolgálhatja.
Ludovic megfogott néhány összecsukható széket, és átvitte az utca túloldalára. Vasárnap volt, és hamarosan kezdődött az istentisztelet. Abban a togói házban, ahol az istentiszteletet tartották, nem volt elég ülőhely. Ezért Ludovic mindig vitt pár széket a nagypapája házából.
„Miért hagysz ott egy szép templomot egy kis viskóért?” – kiáltott utána valaki. „A te egyházadnak még padjai sincsenek!” – nevetett gúnyosan egy másik ember.
Ludovic úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Továbbra is csak azt kell tennem, ami helyes – gondolta.
Ludovic 10 évesen hallott először az egyházról. Most már 12 éves volt. A családjával nemrégiben keresztelkedtek meg. Viselte a papságot, és segített kiosztani az úrvacsorát. Az ebédpénzéből is mindig félretett kicsit, hogy minden héten kenyeret vegyen az úrvacsorára. Ludovic boldog volt, hogy Mennyei Atyát szolgálhatja.
Mire eljött az idő, hogy elkezdődjön az istentisztelet, a kis szoba teljesen megtelt. Néhányan azokon a székeken ültek, amelyeket Ludovic hozott. Mások álltak.
A gyűlés énekkel kezdődött. „Izráel, Istened szólít” – énekelte Ludovic. Nagyon szeretett énekelni az istentiszteleten.
Az istentisztelet után Ludovic dúdolva pakolta össze a székeket. Hazafelé menet is dúdolt. Aztán támadt egy ötlete! Elővette a játékszintetizátorát. Talán rá tud jönni, hogyan játssza el az Izráel, Istened szólít című himnuszt.
Ludovic eldúdolta a hangokat, aztán különböző billentyűket nyomkodott, míg el nem találta a jó hangot. Nemsokára megtanulta magától eljátszani az egész dalt.
Aztán eszébe jutott, hogy a családjának van pár felvétele egyházi himnuszokról. Meghallgatta őket, és más dalokat is megtanult eljátszani. Ludovic csak gyakorolt és gyakorolt.
„Mit szólnál ahhoz, ha az istentiszteleten is játszanál, miközben éneklünk?” – kérdezte egy nap Ludovic apukája.
Ludovic gyomra összerándult. „Ahhoz nem lenne merszem – felelte. – Mi van, ha elrontom?”
„Akkor csak tovább játszol – mondta Apa. – Jobb zongorista vagy, mint gondolnád.”
A következő vasárnap Ludovic már nemcsak székeket cipelt magával, hanem a játékszintetizátorát is elvitte a gyülekezetbe. Amikor eljött a nyitóének ideje, idegesen helyezte az ujjait a billentyűkre. Aztán játszani kezdett. Mindenki énekelt a dallamra. És olyan szépen hangzott!
Ezután Ludovic minden vasárnap játszott az istentiszteleten. Néha mellé is ütött. De nem hagyta abba. Amikor túl nehéz volt az ének ahhoz, hogy lezongorázza, akkor zongora nélkül énekeltek és Ludovic vezényelt.
Ludovic mosolygott. Nem bánta, hogy valaki más otthonában tartják az istentiszteletet. Az sem érdekelte, hogy voltak, akik kigúnyolták őt. Ludovicnak csak az számított, hogy Isten szolgálatára használta a tehetségeit.
Togo egy kis ország Nyugat-Afrikában.
Jelenleg 21 egyházközség és gyülekezet van ott.
Togo hivatalos nyelve a francia.
Egy misszionárius megtanította Ludovicot kottát olvasni, hogy jobban menjen neki a zongorázás.
Ludovic azóta felnőtt. A feleségével, Benedicttel mindketten nagyon szeretik a zenét.
Ludovicnak már van egy igazi zongorája otthon, az istentiszteleten pedig orgonán kísér.
Illusztrálta: Carolina Garcia