Társak és tehetségek
A legjobb csapatokban a társak együtt dolgoznak, és segítenek egymásnak jobbá válni.
„Fuss, Jillian, fuss!” – kiáltotta Apa. Jillian apukája volt a focicsapata edzője. Nagyon keményen edzettek, hogy felkészüljenek a bajnoki mérkőzésre. Tűzött a nap, de Jillian csak futott.
Végül Apa megfújta a sípot. „Rendben, tartsunk szünetet.”
Jillian megragadta a kulacsát, és leült a padra a fiúkkal. Ő volt az egyetlen lány a csapatban, de nem bánta. Mindannyian együtt dolgoztak, és segítettek egymásnak jobbá válni. Bár fáradt és izzadt volt, boldogan játszott a társaival.
„Apa, milyenek voltunk ma?” – kérdezte.
Apa elmosolyodott. „Nagyszerűek! Szerintem a csapat készen áll a meccsre.”
Jillian visszamosolygott rá. Megérte a sok kemény munka!
Edzésről hazafelé Jillian meglátta a barátnőjét, Meit. Ugyanabba az elemis osztályba jártak, de Mei már egy ideje nem volt az Elemiben.
Jillian rámosolygott Meire. „Szia, Mei! Hiányoltalak az Elemiben. Jól vagy?”
Mei lesütötte a szemét. „Anyukám nem akar istentiszteletre járni.”
„Hogyhogy?”
„Nem tudom.” Mei felemelte a fejét. „Hát, mennem kell.”
Jillian integetett, és nézte, ahogy Mei elsétál. Hogyan segíthetek Meinek? – tűnődött.
Amikor Jillian hazaért, eljátszott néhány elemis éneket az ukuleléjén. Ezután megkérte a testvéreit, hogy énekeljenek együtt. Addig énekeltek, amíg Anya vacsorázni nem hívta őket.
„Holnap meglátogatom Aurea nővért” – mondta Anya.
„Aurea nővér Mei anyukája, igaz? – kérdezte Jillian. – Mehetek veled? Mei egy ideje nem jár az Elemibe. És amikor ma megláttam, valahogy szomorúnak tűnt.”
„Persze, eljöhetsz” – mondta Anya.
„Elhozom az ukulelét! Játszhatok rajta elemis dalokat. Biztosan hiányzik neki az éneklés” – mondta Jillian.
Amikor másnap odaértek Mei házához, Jillian szoros öleléssel üdvözölte a barátnőjét. Miközben az anyukáik beszélgettek, a lányok kimentek az udvarra. Mei dalokat választott, Jillian pedig eljátszotta azokat az ukuleléjén. Vidáman nevetgéltek és énekeltek együtt, amíg el nem jött a búcsú ideje.
„Olyan jó volt látni benneteket! – mondta Jillian. – Hiányoltunk az Elemiben.”
„Igen, bárcsak eljöhetnék! Talán újra megkérdezem anyumat.”
A következő vasárnap Mei ott volt istentiszteleten. Jillian mellette ült. „Annyira boldog vagyok, hogy el tudtál jönni!” – mondta neki.
Mei vigyorgott. „Én is.”
Néhány nappal később végre eljött a nagy futballmeccs ideje. Jillian megkérte a csapattársait, hogy mondjanak egy imát a mérkőzés előtt. Elkezdődött a játék. Jillian olyan gyorsan futott, ahogy csak tudott. A csapattársaival együtt dolgozott, hogy megszerezzék a labdát és gólokat rúgjanak. A csapata megnyerte a mérkőzést.
Aznap este, amint az ágyában feküdt, Jillian a focicsapatára és Meire gondolt. Boldog volt, hogy egy csapat tagja lehet – ahogy annak is örült, hogy az Elemi része lehet. Mindannyian segítettek egymásnak. Jillian örült, hogy segíthet a barátainak, legyenek akár istentiszteleten, akár a pályán.
Illusztrálta: Marcos Calo