Csődtömegnek éreztem magam. A Fiatalság Erősségéért. 2021. ápr. 12–13.
Jöjj, kövess engem!
Csődtömegnek éreztem magam
A missziómon senkit nem kereszteltem meg. Aztán felismertem, hogy van jobb módja a siker mérésének.
Illusztrálta: Adam Howling
Éreztétek már valaha azt, hogy valamiben kudarcot vallottatok, bár teljes szívetekkel reméltétek, hogy sikerrel fogtok járni? Én így éreztem magam, amikor hazajöttem a missziómról. Két évet töltöttem el Franciaországban, de mivégre? Szereztem ugyan barátokat, megtanultam egy nyelvet, és megszerettem azokat a hithű szenteket, akik igyekeztek az evangélium szerint élni.
Azonban senkit nem kereszteltem meg.
Aztán eszembe jutott, milyen tanácsot adott nekem a misszióelnököm az utolsó interjúmon: „Ha őszintén azt tudod mondani, hogy az Úr elégedett az erőfeszítéseddel, ha őszintén azt tudod mondani, hogy minden tőled telhetőt megtettél Őérte, akkor ez a sikered mércéje. Semmi más nem számít.”
Ezen gondolkozva késztetést éreztem, hogy imádkozzak. Lassan békesség lopózott a szívembe. A Lélek azt súgta: „Az Úr tudja, hogy minden tőled telhetőt megtettél. Az áldozatod elfogadtatott.” Ideje volt továbblépnem az életemben.
Franciaországhoz képest jóval később
Tekerjünk előre sok-sok évet. Épp levelet írtam a lányomnak, aki akkoriban Kanadában szolgált missziót, amikor meghallottam, hogy pittyeg a telefonom. Valaki küldött nekem egy képet a Mormon könyve egyik példánya elülső borítójának belsején lévő, francia nyelven írt bizonyságról – az én kézírásommal! A könyvet én adtam egy nővérnek, aki akkoriban csatlakozott Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházához, amikor misszionárius voltam (bár nem én kereszteltem meg), azonban néhány évvel később elmaradt. Miért küldene nekem valaki egy fényképet a bizonyságomról, amelyet oly sok évvel azelőtt írtam?
A képhez üzenet is tartozott: „Gondoltam, szívesen látod viszont a bizonyságodat. A nagynéném annyira izgatott lett, amikor csatlakoztam az egyházhoz, hogy nekem adta azt a Mormon könyvét, amelyet tőled kapott egykor. Gondoltam örömmel vennéd annak hírét, hogy milyen kincs ez a számomra.
A nagynéném nem maradt aktív az egyházban, azonban mindig nagy elismeréssel beszélt róla, olyannyira, hogy a húga (az én édesanyám) megkérte a misszionáriusokat, hogy tanítsák. Az édesanyám csatlakozott az egyházhoz. A templomban kötött házasságot. Ő és édesapám négy gyermeket neveltek fel az egyház tagjaiként. Három testvérem és jómagam is mindannyian szolgáltunk missziót és a templomban kötöttünk házasságot. Mindannyian tevékenyek és hithűek vagyunk.”
Elöntöttek az érzelmek. Oly sok évvel azelőtt úgy gondoltam, hogy kudarcot vallottam. Most azonban észrevettem, hogyan végezte el idővel az Úr az Ő munkáját a saját módján.
Midőn minden tőled telhetőt megteszel az Úrért
Elárasztották az elmémet az emlékek olyan emberekről, akiket misszionáriusként tanítottam. Egyikük egy évvel azután csatlakozott az egyházhoz, hogy én hazatértem. Most Francia Polinézián lakik, és állandóan csevegünk Skype-on. Másikuk évekkel a misszióm után csatlakozott az egyházhoz. Ő maga is szolgált missziót, Texas államban. Most egy dél-franciaországi cövek végrehajtó titkára.
Más francia egyháztagok is eszembe jutottak, akiket még mindig ismerek és szeretek – egy gondozóközpontban lakó nővér, aki leveleket ír nekem; egy férfi, akit még tizenéves korában ismertem, most pedig misszióelnök Afrikában.
Ha a misszióm végén kérdeztetek volna, azt mondtam volna, hogy csődtömeg vagyok. De amikor belegondoltam az oly sok évvel ezelőtt általam leírt bizonyságra abban a Mormon könyvében, felismertem, hogy addig nem vallunk kudarcot, amíg minden tőlünk telhetőt megteszünk az Úrért. „Talán csak abban vallottam kudarcot, hogy csődtömegnek hittem magam” – ötlött fel bennem.
Kudarc vagy siker?
A visszaállítás korai napjaiban misszionáriusok egy csoportja elment, hogy prédikáljon a Missouritól nyugatra lakó indiánoknak (lásd Tan és szövetségek 28:8; 30:6; 32:2). Azt gondolták, hogy Mormon könyve-beli próféciákat töltenek be, melyek szerint a lámániták az utolsó napokban befogadják az evangéliumot. Azonban a missziójuk végére egyetlen indiánt sem kereszteltek meg.
Ha megkérdeztétek volna őket, vajon mit mondtak volna a kudarcról? Mégis, mindezek során másokat behoztak az egyházba. Köztük voltak olyan jövőbeli vezetők mint Sidney Rigdon, valamint sokan az Ohio állambeli Kirtlandből, ahol később felépült az első utolsó napi templom. Megtanulták, ahogyan én is, miszerint az Úr megmutatja az emberek gyermekeinek, hogy el tudja végezni a saját munkáját (lásd 2 Nefi 27:21).
Hátradőltem a székemben, és elmosolyodtam. Felismertem, hogy az élet csalódásai az adott pillanatban kudarcnak tűnhetnek. Azonban idővel, ha továbbra is minden tőlünk telhetőt megteszünk, az Úr segíteni fog nekünk győzelmekké változtatni őket.