Hátralépés nélkül. A Fiatalság Erősségéért, 2021. ápr. 14–17.
Hátralépés nélkül
Két fiatal férfi Washington államból a testi korlátok ellenére megtalálta a módját a szolgálatnak.
Fényképek a Getty Images jóvoltából
Austin Nickle 18 éves korában kezdte el a jelnyelv tanulását. Elkezdett a helyi siketek gyülekezetébe járni, és még a helyi egyetemre is beiratkozott, hogy órákat vegyen. Austin azonban nem halláskárosult.
„Beszédhibával születtem – mondja Austin. – Egész életemben alig mertem megszólalni a dadogásom miatt, s mert nem tudtam tisztán, érthetően kimondani a hangokat. Viszont nem vagyok félénk. Élvezem a társaságot, csak nem beszélek annyit, mint mások.”
Időnként Austinnak percekbe telik elmondani azt, amit mások másodpercek alatt elmondanak. Azonban ez soha nem gátolta meg őt abban, hogy derűlátó legyen és teljes mértékben részt vegyen az iskolai és az egyházi tevékenységekben. És bár időnként előfordul, hogy fél, mégis bátorságot tanúsít.
Az otthoni egyházközsége püspöke, Rodger Pickett szerint Austin rettenthetetlen.
„Régebben az ifjúsági hitoktatója voltam. Rettenthetetlen volt, annak ellenére, hogy lehetett ugratni. És voltak az osztálynak olyan tagjai, akik forgatták a szemüket, de ő rettenthetetlen volt abban, hogy részt vegyen, hogy válaszoljon, imádkozzon, és más dolgokat is megtegyen az órán” – meséli Pickett püspök.
És ez így van. Austin nem csupán bátor, de kedves is. Ám ez nem jelenti azt, hogy az ölébe hullanának a dolgok.
Elhívott
Austin tudta, hogy a missziós szolgálata olyasvalami lesz, ami kihívás elé állítja.
„Amikor a teljes idejű missziós szolgálaton gondolkoztam – mondja –, tudtam, hogy egy szolgálati misszióban sikerrel járhatok, de aggódtam amiatt, hogy teljes idejű térítő missziót szolgáljak. Azonban tudtam, hogy akárhová is hív el az Úr, ott tud majd a legjobban használni.”
Austinnak csupán az oda vezető legjobb utat kellett megtalálnia.
Egy vasárnap némileg letisztult az irány. Austin cövekelnöke épp Austin egyházközségében volt látogatóban, és Austin úrvacsorát áldott. Mielőtt befejezte volna az imát, a cövekelnök és Pickett püspök mindketten ugyanazt a benyomást kapták.
„Megfordultunk, egymásra néztünk, és pontosan ugyanazt gondoltuk – idézi fel Pickett püspök. – Tanulja meg a jelnyelvet!”
Amint Pickett püspök és McCall elnök megosztották vele ezt a gondolatot, Austin már nem volt ideges annak kapcsán, hogy misszióba menjen: „Tudtam, hogy amerikai jelnyelv (ASL) misszionáriusként szeretnék szolgálni.”
Austin elkezdett a helyi siketek gyülekezetébe járni, aztán jelnyelvi órákat vett a helyi egyetemen. Természetesen semmi garancia nem volt erre, de ő szorgalmasan dolgozott és felkészítette magát arra az esetre, ha az Úr azt akarja, hogy ASL-missziót szolgáljon.
2019. szeptember 26-án Austin megkapta a missziós elhívását: kétéves ASL-misszió az Arizona állambeli Phoenixben.
„Bárcsak láthattátok volna az arcát! – mondja Pickett püspök. – Öröm. Tiszta öröm. Jelelt, az édesanyja pedig tolmácsolta, miközben megnyitotta az ímélt. Elragadtatva felkiáltott, és párszor a levegőbe öklözött.”
„Izgatott vagyok – mondja Austin. – Izgalmas, hogy sokféle módja van a szolgálatnak.”
Austin Nickle elder az első társával
„Az Úrnak olyan missziója van számodra, ahol fontos szereped lesz majd.”
Szeretetteljes fogadtatás a misszióban, az arizonai Phoenixben
Ismerjétek meg Donovant!
Donovan Sorensen izomsorvadással született, ami azt jelenti, hogy a teste nem termel elég fehérjét az izmok visszaépítéséhez. Hétéves korában állapították meg nála ezt a betegséget. „11 éves koromig tudtam járni – mondja Donovan –, de aztán kerekesszékbe kényszerültem.”
Donovannak sokkal tovább tart az olyan hétköznapi dolgok elvégzése, mint a felkelés, a felöltözés vagy az ételkészítés.
„Az biztos, hogy megtanultam nem magától értetődőnek venni a dolgokat – emeli ki Donovan. – Emellett nagyra becsülöm azokat, akinek esetleg még nálam is nehezebb megtenni ezeket.”
Donovan édesanyja azt mondja: „A testi korlátai ellenére soha nem hagyta, hogy az állapota eltántorítsa őt annak elvégzésétől, amit csak a fejébe vesz. Bámulatos bátorságot tanúsít, miközben állandó bizonytalansággal szembesül. Van benne egy csendes magabiztosság, és nem zavarja, hogy ő más.”
Donovan a cserkészprogramban is részt vett
Washingtoni kompozás közben
Szolgálat az Úr házában
„Nos, a teljes idejű térítő misszió eredetileg nem volt benne a pakliban – emlékszik vissza Donovan –, és nekem ez megfelelt. Elfogadtam.”
Ám ekkor Donovan és a családja hallottak a szolgálati missziókról.
„Felvettük a kapcsolatot a területünk szolgálati missziós koordinátorával. Elmondtuk neki, hogy mire lennék képes – meséli Donovan. – Ő segített nekem megtalálni a megfelelő lehetőséget. Aztán a cövekelnökömmel és a püspökömmel közösen végigmentünk a folyamaton.”
Nemsokára Donovan már küldte is be a papírjait. Hamarosan megkapta az elhívását, hogy a Washingtoni Seattle templomban szolgáljon. Elválasztották, és ezt követően heti öt napot szolgált a templomban.
„Eleinte kicsit ideges voltam. Egy héttel a kezdés előtt találkoztunk a templomelnökkel és a jegyzővel. Elválasztottak szertartásszolgának, és a jegyző megmutatta nekem, hogy többek között mit fogok csinálni. Ettől kissé megnyugodtam. Miután nekiláttam, már semmi miatt nem kellett aggódnom. Minden percét imádtam!”
Azonban a szolgálata nem volt híján az áldozathozatalnak és a kihívásoknak.
„Nem könnyű felébredni, de figyelek rá, hogy ne feküdjek le túl későn. Általában elég könnyen fel tudok kelni, eljutok a templomba, és megcsinálok mindent, amire szükség van.” Ám a korai kelés csak a kezdet. A következő kihívás a buszmegálló, ahonnan Donovan tömegközlekedéssel jut el a templomba, majd onnan vissza, ami nagyjából napi három órás utazást jelent, az időjárás függvényében pedig néha többet.
„Ennek egyetlen részére sem tekint áldozathozatalként – mondja az édesanyja. – Akár esik, akár fúj, ő megy. Egy napot sem akar kihagyni, mert tudja, hogy az emberek számítanak rá, és tudja, milyen fontos a szolgálata.”
„Szeretek segíteni az embereknek abban, hogy érezzék: szívesen látják őket – mondja Donovan. – Sokan megköszönték már nekem a szolgálatomat, és bár olyasvalamit teszek, amit bármely más szertartásszolga meg tudna tenni, jó érzés tudni, hogy segíthetek boldoggá tenni őket.”
Lehet, hogy Donovan és Austin nem oly módon szolgálnak, ahogy azt eredetileg eltervezték, de mindketten pontosan oly módon szolgálnak, ahogyan azt az Úr elvárja tőlük – az Ő módján.
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Washington államban él.