A szolgálattétel igenis számít
Amelia nem volt benne biztos, hogy úgy érzi-e majd, van helye az egyházban. Nagyon örül neki, hogy az emberek segítő kezet nyújtottak neki.
Fényképezte: Daniel Scott
Egy új-zélandi fiatal nő, Amelia már hét éve nem járt istentiszteleten.
Szülei válása idején Amelia családja nehéz helyzetbe került, és úgy döntöttek, nem járnak többé oda. „Senkitől nem kaptunk támogatást” – emlékszik vissza Amelia.
Azonban hét évvel később, egy vasárnapon Amelia anyukája úgy döntött, újra megpróbál eljárni istentiszteletre. Jó élményben volt része, és meghívta a lányait, hogy ők is térjenek vele vissza az egyházhoz. Amelia azt gondolta: Mit veszíthetek?
„Annyira örülök, hogy itt vagy!”
„Kezdetben egy kicsit feszengtem – meséli Amelia. – Nem voltak túl kellemes képzettársításaim az egyházzal kapcsolatban.”
Azonban úgy döntött, hogy elfogadja az édesanyja meghívását, és nem bánta meg. „Amint beléptem az istentiszteletre, az emberek így fogadtak: »Nem találkoztunk még itt.« és »Üdvözlünk az egyházunkban!« és »Annyira örülök, hogy itt vagy!«” – emlékszik vissza Amelia.
Majd hozzáteszi: „Senki nem kezelt engem idegenként. Mindenki nagyon befogadó és kedves volt.”
Amikor azonban Amelia körülnézett az istentisztelet alatt, az a gondolata támadt, hogy talán még sincs ott helye. „Nem tudtam megállni, hogy ne különítsem el magam a többiektől, mert elkezdtem magam ahhoz hasonlítgatni, hogy a többi fiatal mit tud és kit ismer – vallja be Amelia. – Az egyházközségemben sok fiatal rokoni kapcsolatban áll egymással vagy kisgyermek koruk óta szoros barátok, így hát úgy tűnt, nagyon jól ismerik egymást.”
Az úrvacsorai gyűlés után a püspök odajött Ameliához, és azt mondta: „Szia! Watts püspök vagyok. Úgy örülnék, ha mindenkivel megismerkednél!” Elvitte a Fiatal Nők osztálytermébe, és bemutatta őt a többi lánynak. „Ez a kapcsolatteremtés nagyon fontos volt, mert egy szikrányi reményt adott nekem arra, hogy én is a közösség szerves részévé tudok válni” – fejti ki Amelia.
Ez pedig felbátorította, hogy a következő vasárnap is elmenjen istentiszteletre.
Lecke a kedvességről
A következő héten Amelia találkozott Indiával, a püspök lányával, aki ezt mondta neki: „Szia! Múltkor is láttalak. India vagyok. Nagyon klassz lenne megismerni téged.”
Aznap az osztály olyasmiről beszélt, amiről Amelia még nem soha nem tanult. India odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Te érted ezt a témát?” Amelia nemmel felelt, így hát India segített neki megérteni a leckét.
„Most már nem emlékszem magára a leckére, arra viszont igen, hogy észrevette, segítségre van szükségem – emlékszik vissza Amelia. – Az irántam való kedvessége volt a legfontosabb lecke, amelyet aznap tanultam.”
India minden tőle telhetőt megtanított Ameliának az egyházról, és segített neki válaszokat találni a kérdéseire. Azokban a korai hetekben és hónapokban mindenben elkalauzolta Ameliát. „Mindig pontosan tudta, mit mondjon – idézi fel Amelia. – Ez volt a leglelkibb élmény, amelyben évek óta részem volt.”
Amikor Amelia megpróbált beilleszkedni az új emberek közé, India biztosította őt arról, hogy senki nem fogja megítélni azért, mert új közöttük. „A segítségével nem zavart, hogy új vagyok” – mondja Amelia.
Amelia mesélt Indiának egy kicsit a családi körülményei miatt átélt küzdelmeiről, köztük arról is, hogy a szülei válását megelőzően egy bántalmazó apával élt. „India volt az első ember, akiben megbíztam ebben a környezetben – meséli Amelia. – Tudom, hogy Mennyei Atya csodákat tesz, mert minden alkalommal, amikor Indiával beszélgettem, mondott valamit, ami segített. Gondoskodott arról, hogy soha ne érezzem magam egyedül.”
Amelia elmondása szerint India biztosította őt arról, hogy képes visszatérni oda, ahol Mennyei Atya szeretné, ha lenne. „Nem hiszem, hogy India vagy Watts püspök nélkül képes lettem volna visszatérni az egyházhoz” – állítja Amelia.
India (balra) segített Ameliának érezni, hogy szívesen látják újra az egyháztagok között
Arról szól, hogy nyújtsunk segítő kezet
Amelia és India barátsága segített Ameliának közelebb kerülni a Szabadítóhoz. „Amikor visszatértem az egyházhoz, nem voltam biztos benne, hogyan lehet kapcsolatom Jézus Krisztussal. India segített megértenem, hogy bár nem látom a Szabadítót, attól még érezhetem az Ő szeretetét, befolyását és csodáit az életemben – fejti ki Amelia. – Krisztusi szeretetet mutatott nekem. Most én akarok valaki más Indiája lenni. Ott akarok lenni valaki mellett, amikor szüksége van rám.”
Amelia úgy véli, hogy a szolgálattétel többet jelent egy feladat elvégzésénél – arról szól, hogy nyújtsunk segítő kezet az embereknek. „Azt jelenti, hogy ha valakit nehéz helyzetben látunk, akkor ahelyett, hogy megvárjuk, amíg segítséget kér, ott vagyunk, ha a javára válhat – mondja Amelia. – India és Watts püspök szolgálattételt nyújtott nekem, amikor amiatt aggódtam, hogy nem tartozom a közösséghez. Most, hogy érzem, idetartozom, nagyon örülök, hogy valaki segítő kezet nyújtott nekem.”
Amelia azt szeretné, ha a többi fiatal is tudná, hogy Mennyei Atya és Jézus Krisztus szeretik őket, még akkor is, ha kívülállónak érzik magukat. Ahogy fogalmaz: „Ha úgy érzed, nem vagy elég jó, vagy hogy nem tartozol ide, az egyházba, akkor ne feledd, hogy neked is itt a helyed.
És mindig visszatérhetsz.”