Jöjjetek Isten aklába!
Isten aklán belül megtapasztaljuk a Jó Pásztor éber gondoskodását, valamint megáldatunk azzal, hogy érezhetjük az Ő megváltó szeretetét.
Fiatal szülőkként Samad fivér és nővér az indonéziai Semarangban lévő egyszerű kétszobás otthonukban tanultak Jézus Krisztus evangéliumáról.1 Egy kis asztal körül, egy halovány lámpánál ülve – amely úgy tűnt, több szúnyogot vonz, mint amennyi világosságot ad –, örök igazságokat tanított nekik két fiatal misszionárius. Őszinte ima és a Szentlélek iránymutatása által hinni kezdtek a tanítottakban, majd úgy döntöttek, megkeresztelkednek, és Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjaivá válnak. Ez a döntés és az azóta folytatott életmódjuk megáldotta Samad fivért és nővért és a családjukat életük minden területén.2
Ők Indonézia korai úttörő szentjei közé tartoznak. Később részesültek a templomi szertartásokban, Samad fivér pedig gyülekezeti elnökként, majd kerületi elnökként szolgált, bejárva Közép-Jávát, hogy eleget tegyen a feladatainak. Az elmúlt tíz évben a Surakarta Indonézia Cövek első pátriárkájaként szolgált.
Az őket abban a szerény, hittel teli otthonban 49 évvel ezelőtt tanító misszionáriusok egyikeként azt láttam bennük, amiről Benjámin király a Mormon könyvében így tanított: „Továbbá pedig azt szeretném kérni, ha azoknak az áldott és boldog állapotán is elgondolkodnátok, akik betartják Isten parancsolatait. Mert íme, áldottak ők minden dologban, mind a fizikai, mind a lelki dolgokban”3. Számos örömteli és örökkévaló áldás árad azok életébe, akik Jézus Krisztus példáját és tanításait követik – akik úgy döntenek, hogy a tanítványai közé számláltatnak.4
Isten akla
Alma keresztelési szövetségi felhívása a Mormon vizénél összegyűltekhez a következő szavakkal kezdődik: „most, mivel szeretnétek Isten [aklába] jönni…”5
A nyájat akolba gyűjtik, amely egy nagy, gyakran kőfallal bekerített hely, ahol a juhok éjjel védve vannak. Csak egyetlen nyílás van rajta. A nap végén a pásztor hívja a nyájat. Ismerik a hangját, és a kapun keresztül bemennek az akol biztonságába.
Alma népe nyilván tudta, hogy a pásztorok az akol szűk nyílásánál állnak, hogy amikor a juhok belépnek, megszámlálják őket6, egyenként megfigyeljék a sebeiket, a betegségeiket, és gondoskodjanak róluk. A juhok biztonsága és jólléte azon múlik, hogy hajlandóak-e az akolba jönni és az akolban maradni.
Lehetnek közöttünk olyanok, akik úgy érzik, a nyáj szélére szorulnak, talán azt gondolva, hogy kevésbé szükségesek vagy megbecsültek, vagy nem tartoznak az akolba. És mint egy juhakolban, Isten aklában is néha egymás lábára lépünk, és bűnbánatot kell tartanunk vagy meg kell bocsátanunk.
A Jó Pásztor7 – a mi igaz pásztorunk – azonban mindig jó. Isten aklán belül megtapasztaljuk az Ő éber gondoskodását, valamint megáldatunk azzal, hogy érezhetjük az Ő megváltó szeretetét. Ő ezt mondta: „Íme, kezem tenyerére véstelek; szüntelen előttem vannak falaid.”8 Szabadítónk felvéste az Ő tenyerére a bűneinket, a fájdalmainkat, a megpróbáltatásainkat9 és mindazt, ami igazságtalan az életben10. Mindenki szabadon elnyerheti ezen áldásokat, aki hajlandó jönni11 és az akolt választja. Az önrendelkezés ajándéka nem csupán a választáshoz való jog, hanem a lehetőség, hogy a jót válasszuk. Az akol falai pedig nem korlátok, hanem a lelki biztonság forrásai.
Jézus azt tanította, hogy „egy akol [van] és egy pásztor”12. Azt mondta:
„A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az.
[É]s a juhok hallgatnak annak szavára;
…és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.”13
Majd kijelentette: „Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik”14, világosan tanítva arról, hogy csak egy út vezet Isten aklába, és csak egy módja van a szabadulásnak: Jézus Krisztus által és Őrajta keresztül.15
Megáldatnak azok, akik Isten aklába tartoznak
Isten igéjéből – mely a Jézus Krisztus és az Ő prófétái által tanított tan – megtanuljuk, hogyan jöjjünk az akolba.16 Amikor követjük Krisztus tanát, valamint az akolba jövünk a Jézus Krisztusba vetett hit, a bűnbánat, a keresztelés és a konfirmálás, illetve a folyamatos hithűség által,17 Alma négy konkrét, személyes áldást ígér nekünk: 1.) Isten megvált minket, 2.) az első feltámadás részesei közé számláltatunk, 3.) örök életünk lesz, valamint 4.) az Úr még bőségesebben kitölti majd ránk a Lelkét.18
Miután Alma tanított ezekről az áldásokról, az emberek tapsoltak örömükben. És hogy miért?
Először is: A megváltani szó azt jelenti, hogy visszafizetünk egy adósságot vagy kötelezettséget, illetve megszabadítunk valakit a gyötrelmektől és bajoktól.19 Jézus Krisztus engesztelése nélkül semmilyen mértékű személyes fejlődés nem tehet minket tisztává az általunk elkövetett bűnöktől, vagy éppé azoktól a sebektől, amelyeket elszenvedtünk. Ő a mi Megváltónk.20
Másodszor: Krisztus feltámadásának köszönhetően mindenki fel fog támadni.21 Miután a lelkünk eltávozik halandó testünkből, kétségtelenül örömmel várjuk majd, amikor egy feltámadt testtel újra megölelhetjük a szeretteinket. Várakozással tekintünk arra, hogy az első feltámadás részesei között lehessünk.
Harmadszor: Az örök élet azt jelenti, hogy Istennel élünk, és úgy élünk, ahogy Ő. Ez „Isten minden ajándéka közül a legnagyobb”22, és elhozza az öröm teljességét23. Ez életünk legfőbb rendeltetése és célja.
Negyedszer: A Szentléleknek – az Istenség egyik tagjának – a társasága nyújtja az oly szükséges iránymutatást és vigaszt ebben a halandó életben.24
Gondoljátok át a boldogtalanság néhány okát: nyomorúság fakad a bűnből25, szomorúság és magány egy szerettünk halálából, és félelem abból a bizonytalanságból, hogy mi történik, amikor meghalunk. Amikor azonban belépünk Isten aklába, és megtartjuk a Vele kötött szövetségeinket, akkor érezzük az abból fakadó békességet, hogy tudjuk és bízunk abban, hogy Krisztus megvált minket a bűneinktől; hogy testünk és lelkünk különválása gyorsabban véget ér; valamint hogy örökké Istennel élünk majd a legdicsőségesebb módon.
Bízzatok Krisztusban, és cselekedjetek hittel!
Fivérek és nővérek! A szentírások tele vannak a Szabadító fenséges hatalmáról, valamint könyörületes irgalmáról és kegyelméről szóló példákkal. Földi szolgálata során azok részesültek a gyógyulás áldásaiban, akik bíztak Őbenne, és hittel cselekedtek. Például a Bethesda tavánál fekvő beteg ember járni kezdett, amikor hittel követte a Szabadító azon parancsát, hogy „kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj”26. Azok, akik a Bőség földjén bármilyen módon betegek vagy nyomorultak voltak, meggyógyultak, amikor „együtt odament[ek]”27.
Hasonlóképpen, hogy elnyerjük az azoknak ígért csodálatos áldásokat, akik Isten aklába jönnek, megköveteltetik tőlünk, hogy pontosan ezt tegyük – úgy kell döntenünk, hogy jövünk. Az ifjabb Alma ezt tanította: „És most azt mondom nektek, hogy a jó pásztor hív benneteket; és ha hallgattok szavára, akkor bevisz titeket a[z aklába]”28.
Évekkel ezelőtt egy kedves barátom elhunyt rákban. Amikor a felesége, Sharon, először írt a diagnózisáról, ezt mondta: „A hitet választjuk. A Szabadítónkba, Jézus Krisztusba vetett hitet. A Mennyei Atyánk tervébe, valamint az abba vetett hitet, hogy Ő ismeri a szükségleteinket és betartja az ígéreteit.”29
Sok olyan utolsó napi szenttel találkoztam, mint Sharon, akik érzik az abból fakadó belső békességet, hogy biztonságban lehetnek Isten aklában, különösen a kísértések, az ellentétek vagy a viszontagságok idején.30 Úgy döntöttek, hogy hisznek Jézus Krisztusban és követik az Ő prófétáját. Drága prófétánk, Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Minden, ami jó az életben – minden örök jelentőséggel bíró lehetséges áldás –, hittel kezdődik.”31
Jöjjetek teljesen Isten aklába!
A szépapám, James Sawyer Holman 1847-ben érkezett Utah-ba, de nem a júliusban Brigham Younggal érkezők között volt. Az év folyamán később érkezett, és a családi feljegyzések szerint ő volt a felelős a juhok elhozataláért. Ugyan csak októberben, de épségben odaért a juhokkal a Sóstó-völgybe.32
Átvitt értelemben néhányunk még odakint van a fennsíkon. Nem mindenki érkezik meg az első csoporttal. Drága barátaim! Kérlek titeket, folytassátok az utat, hogy teljesen Isten aklába jöjjetek, és segítsetek ebben másoknak is. Jézus Krisztus evangéliumának az áldásai mérhetetlenek, mert örökkévalóak.
Mélységesen hálás vagyok, amiért Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagja lehetek. Bizonyságot teszek Mennyei Atyánk és Megváltónk, Jézus Krisztus szeretetéről, valamint arról a békességről, amely csakis Tőlük ered – a belső békéről és áldásokról, amelyekre Isten aklában lelhetünk. Jézus Krisztus nevében, ámen.