Szolgálat az egyházban
A lecke a tanulóban rejlik
Amikor elismerjük a minden egyes tanulóban ott rejlő nagyszerű lehetőségeket, kezdünk úgy látni, ahogyan Isten lát.
Egy egyházi megbízatásom alkalmával a feleségemmel részt vettünk egy összevont segítőegyleti és melkisédeki papsági osztályon a perui Cuscóban. Az aznapi tanító a felnőttek Evangéliumi tan osztályának tanára volt. Az előző két gyűlés szervezési gondjai miatt csupán 20 perce maradt, hogy átadja nekünk a leckét, mellyel készült.
Kezdésképpen megkérte mindazokat, akik az elmúlt két évben csatlakoztak az egyházhoz, hogy álljanak fel. Öt egyháztag állt fel. Felírta az ötös számot a táblára, majd ezt mondta: „Kedves testvéreim, csodálatos, hogy velünk van ez az 5 egyháztag, akik nemrégiben lettek az egyház tagjai! A baj csak az, hogy az elmúlt két évben 16 új megtértet kereszteltünk meg ebben az egyházközségben.”
Ezután felírta az 5-ös szám mellé a 16-ot, és nagyon őszintén megkérdezte: „Nos, kedves testvéreim, mit fogunk tenni?”
Egy nőtestvér jelentkezett: „Meg kell találnunk és visszahoznunk őket.”
A tanár egyetértett, majd felírta a megmentés szót a táblára. „11 új egyháztagot kell visszahoznunk” – válaszolta.
Ezután felolvasott egy idézetet Thomas S. Monson elnöktől a megmentés fontosságáról. Az Újszövetségből is felolvasta, hogyan ment a Szabadító az elveszett juhok után (lásd Lukács 15:6). Ezután megkérdezte: „Nos, hogyan fogjuk őket visszahozni?”
A kezek a magasba lendültek, ő pedig egyenként felszólított mindenkit. Az osztály tagjai javaslatokat tettek arra, hogy egyházközségi családként vagy egyénekként hogyan dolgozhatnának azon, hogy segítsenek a nemrégiben megtérteknek visszatérni az egyházba. Ezután a tanár ezt kérdezte: „Tehát, ha mondjuk az utcán sétálva az út túloldalán meglátnátok egy férfit, és felismernétek, hogy ő egy nemrégiben megtért testvérünk, mit tennétek?” Az egyik egyháztag így szólt: „Átmennék hozzá, és üdvözölném. Elmondanám neki, mennyire szükségünk van rá, hogy visszajöjjön, és hogy mennyire várjuk, hogy újra köztünk legyen.”
A többiek egyetértettek, és további konkrét javaslatokat tettek arra, hogyan segíthetnének ezeknek az egyháztagoknak. Az osztályteremben mindenki fellelkesült, és elhatározták, hogy megteszik, amit kell, hogy segítsenek ezeknek az újonnan megkeresztelt egyháztagoknak újra teljesen tevékennyé válni.
A feleségemmel azzal a megújult vággyal jöttünk el erről az óráról, hogy mi magunk is tegyünk valamit azért, hogy segítsünk valakinek visszatérni és tevékennyé válni az egyházban. Úgy gondolom, az osztályból mindenki ilyen érzésekkel távozott. Ezen élményemet követően azt kérdeztem magamtól: Mi tette ezt a rövid leckét olyan hatékonnyá? Miért hagyta el mindenki az osztályt azzal a motiváló érzéssel, hogy még teljesebben éljen az evangélium szerint?
Míg ezen a két kérdésen elmélkedtem, négy tantételt azonosítottam be, melyek segítettek ezt az órát hatékony tanulási és tanítási élménnyé tenni:
-
A megtérés a cél.
-
A szeretet a motiváció.
-
A tan a kulcs.
-
A Lélek a tanító.
A megtérés a cél
Ahelyett, hogy megpróbálnánk „információkkal tömni az osztály tagjainak elméjét” – ahogy arra Monson elnök is figyelmeztetett, hogy ne tegyük, ez a tanár igyekezett „inspirálni az egyéneket, hogy elgondolkozzanak, érezzék, majd pedig tegyenek az evangéliumi tantételek szerinti életért.”1
Röviden szólva ennek a tanárnak az volt a célja, hogy segítsen az osztály tagjainak tenni valamit, amit talán nem tettek volna meg, ha nem vesznek részt az órán. Ennek a tettnek pedig az a célja, hogy segítsen minden egyénnek a Szabadító igaz tanítványává válni.
Az efféle tanítás célja a megtérés. A megtérés szó egyszerűen új irányba fordulást, egy új viselkedés elsajátítását jelenti. A megtérés – az igaz tanítvánnyá válás – nem egyszeri esemény, hanem egy életen át tartó folyamat.2 Ebben az osztályban az osztálytagok tetteinek célja az volt, hogy ne csak az osztály tagjainak, hanem az újonnan megtérteknek is segítsen, akiket aktivizálni szeretnének. Amikor teljesebben élünk egy evangéliumi tantétel szerint, mindig van valaki, aki áldásban részesül: akár közvetlenül, akár közvetetten. Ezért különleges az evangéliumi tanulás és tanítás. Ahelyett hogy csak a tudás megszerzésére irányulna, az evangéliumi tanulás személyes megtéréshez vezet.
A szeretet a motiváció
Miközben ott ültem Peruban azon az órán, éreztem, milyen szeretettel van a tanár a jelenlévők és azon új megtértek iránt, akiknek aktivizálására az osztálytagokat megkérte. Úgy tűnt, szeretet járja át az osztálytermet – a tanár és a tanulók egymás iránti, valamint a tanulók új megtértek felé irányuló szeretete.
Tanárokként a szeretet segít úgy tanítanunk, ahogyan a Szabadító tenné, ha itt lenne a teremben. Sőt, „a szeretet arra ösztönöz bennünket, hogy [más]képpen készüljünk és tanítsunk”3.
Ha a tanárt az motiválja, hogy letanítsa az egész lecke anyagát, akkor inkább a tartalomra fog összpontosítani, nem pedig az egyes tanulók szükségleteire. Úgy tűnt nekem, hogy a perui tanár nem akart semmit letanítani. Egyszerűen inspirálni kívánta az osztály tagjait, hogy szeretettel nyújtsák ki kezüket fivéreik és nőtestvéreik felé. Az Úr és az egymás iránti szeretet volt a hajtóereje. A szeretet motiválta. Amikor a szeretet motivál bennünket, az Úr megerősít minket, hogy betölthessük céljait, hogy segítsünk az Ő gyermekeinek. Inspirálni fog bennünket, hogy tanárokként mit kell mondanunk, és hogyan mondjuk azt.
A tan a kulcs
A perui tanár tanítás közben nem olvasta a tanítási kalauzt. Meggyőződésem, hogy az órára való felkészüléskor használta a kalauzt vagy a konferenciai beszédeket, de amikor tanított, a szentírásokból tanított. Elmesélte az elveszett juh történetét, és idézte a következő verset: „[Te] azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed” (Lukács 22:32). Megosztotta Monson elnök minden egyháztaghoz intézett felhívását arról, hogy mentsük meg az eltévelyedetteket. Leckéje középpontjában a hit és jószívűség tanai álltak. Az osztály tagjainak elegendő hitre volt szükségük a cselekvéshez, és tetteiknek szeretetből kellett fakadniuk.
Amikor Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának tanait tisztán és meggyőződéssel tanítják, az Úr megerősíti mind a tanulót, mind a tanárt. Az osztály tagjai minél több javaslatot adtak a kevésbé tevékeny testvéreik felkarolására, annál közelebb érezte magát mindenki a Szabadítóhoz, aki a földi szolgálata során állandóan kinyújtotta kezét mások felét. A tan a hatékony evangéliumi tanulás és tanítás kulcsa. Megnyitja a szívet és az elmét. Utat enged Isten Lelkének, hogy inspirálja és tanítsa a jelenlévőket.
A Lélek a tanító
A legnagyszerűbb evangéliumi tanárok felismerik, hogy egyáltalán nem ők a tanítók. Az evangélium a Lélek által tanulható és tanítható meg. A Lélek hiányában az evangéliumi igazságok tanítása nem vezet tanuláshoz (lásd T&Sz 42:14). A tanár minél inspiráltabban ösztönöz tettekre, annál inkább jelen lesz a Lélek a lecke folyamán. A perui tanár inspirált felhívást adott át. Amikor pedig az osztály tagjai javaslatokkal reagáltak rá, egyre jobban érezték a Lelket, aki mindenkit megerősített.
A tanár nem leadni akarta a leckét. Inkább azon igyekezett, hogy feltárja a leckét, mely már ott volt minden tanulóban. Azzal, hogy a tanár a Lélek hatalma által buzdított tettekre, segített az egyháztagoknak felfedezni saját vágyukat a cselekvésre – hogy szeretettel kinyújtsák kezüket fivéreik és nőtestvéreik felé. Miközben az osztály tagjai megosztották ötleteiket, inspirálták egymást, mert együtt támaszkodtak a Lélekre.
Amikor igyekszünk az evangélium szerint élni azáltal, hogy segítünk a környezetünkben élőknek, az Úr inspirál majd, hogy mit tegyünk. Így hát, ha tanárokként azt szeretnénk, hogy a Lélek még inkább megnyilvánuljon az osztályunkban, egyszerűen ösztönöznünk kell az osztály tagjait, hogy még teljesebben éljenek az evangélium egy-egy tantétele szerint. Amikor elkötelezzük magunkat, hogy még teljesebben éljünk egy evangéliumi tantétel szerint, közelebb kerülünk Istenhez, Ő pedig közelebb kerül hozzánk (lásd T&Sz 88:63).
A tanulókban rejlő lehetőségek
Az evangéliumot nem csupán a tudás puszta megszerzéséért tanuljuk és tanítjuk. Azért tanuljuk és tanítjuk az evangéliumot, hogy felmagasztosulást nyerjünk. Az evangéliumi tanulás és tanítás nem tények elsajátításáról szól, hanem a tanítványság elsajátításáról. Akár a saját gyermekeinket tanítjuk otthon, vagy az egyházközség, illetve gyülekezet tagjait az osztálytermekben, emlékeznünk kell rá, hogy a lecke, melyet tanítunk, már ott van a tanulóban. Szülőként vagy tanárként a mi szerepünk az, hogy segítsünk a tanulóknak felismerni a szívükben és elméjükben rejlő leckét.
Amikor elismerjük a minden egyes tanulóban ott rejlő nagyszerű lehetőségeket, kezdünk úgy látni, ahogyan Isten lát. Akkor azt tudjuk mondani, amit Ő szeretne, hogy mondjunk, és azt tudjuk tenni, amit Ő szeretne, hogy tegyünk. Miközben a tanulás és tanítás eme ösvényén haladunk, legyen célunk a megtérés, motiváljon a szeretet, legyen a kulcs a tan, a Lélek pedig a tanító. Ha ily módon tanulunk és tanítunk, az Úr megáldja majd mind a tanulót, mind a tanítót, hogy „mindenki épülhessen mindenki által” (T&Sz 88:122).
Fényképes illusztráció: Hyun-Gyu Lee; Élő Víz. Készítette: Simon Dewey
Fényképes illusztráció: Craig Dimond És Matthew Reier