Amikor a jó tervek nem működnek
Fontos terveket szőni a jövőre – különösen a fiatal felnőtteknek. De mi történik, ha a legalaposabban kigondolt tervek nem működnek?
A koreai Jung Sung Eunnak nem sikerült a tanári szakvizsgája. Tina Roper Utah államból elvesztette a munkáját, mellyel a karrierjét kezdhette volna építeni. Todd Schlensker Ohio államból lelki megerősítést kapott arra vonatkozóan, hogy házasodjon meg, ám eljegyzése szakítással végződött. Az olaszországi Alessia Mazzolari (a nevet megváltoztattuk) véget vetett egy olyan kapcsolatnak, amely tökéletesnek tűnt.
Senki sem szeret a „B tervhez” folyamodni. De még ha kudarcba is fullad a tervünk, Mennyei Atyánk soha sem hagyja el a gyermekeit. Számos módon alakulhat jól az életünk. Idővel talán arra is rájövünk, hogy az akadályok, melyek megváltoztatták a terveinket, szükséges meglátásokkal és tapasztalatokkal láttak el bennünket (lásd T&Sz 122:7), és valami jobb felé vezettek minket.
A jellemünket csiszolgassuk, ne az önéletrajzunkat!
Sung Eun keményen dolgozott, hogy beteljesítse élete álmát: hogy tanárnő legyen. Így magyarázza: „Mivel mindig mindenben megpróbáltam a tőlem telhető legjobbat nyújtani, szinte mindig képes voltam elérni azt, amire vágytam és amiért imádkoztam.” Ez azonban nem így történt, amikor a tanári szakvizsgáját írta. „Amikor megbuktam – mondja –, úgy éreztem, egy nap alatt összeomlott minden álmom.”
Tina eleinte nem aggódott, amikor egy másik társaság vette át a cég irányítását, melynek dolgozott. Az új szervezet hosszú távú szerződést ígért, így nagy reményeket fűzött egy új, izgalmas munkakör betöltéséhez. Amikor néhány hónappal később a cég eltanácsolta, „elveszettnek, összezavarodottnak, szomorúnak” érezte magát, és eléggé megrémült.
Sung Eun és Tina rájöttek, hogy ahelyett, hogy csupán az önéletrajzuk szépítgetésére koncentrálnának, saját jellemük csiszolgatására is összpontosíthatnak. Mindkét nő vigaszra lelt az evangélium tanulmányozása, valamint imádkozás által.
„Pál apostol nagyszerű barát volt, aki segített türelmesnek lennem, és állandóan szembenéznem a kihívásokkal – mondja Sung Eun. – Pálnak mindig pozitív volt a hozzáállása, és készen állt bármire, amit Isten tartogatott számára. Nem a saját időzítésében reménykedett.
Tanultam valamit a példájából: nem csupán várakozásból áll az a folyamat, melyen keresztül kell mennünk ahhoz, hogy megkapjuk, amit szeretnénk. A folyamat része, hogy a bennünk történő változások által azzá váljunk, akivé Mennyei Atyánk szeretné, hogy váljunk.”
Tina rájött, hogy a legfontosabb változásnak, melyre szüksége volt, a szemléletmódjában kellett bekövetkeznie. „Meglepődve vettem észre, hogy eddig világi szempontból értékeltem önmagamat – emlékezik vissza. – A munkám és pozícióm miatt éreztem magam értékesnek, melyet elvettek tőlem. Ma már azon örök igazságok alakítják az önbecsülésemet, hogy Mennyei Atyám lánya vagyok, és isteni lehetőségek rejlenek bennem. Ezeket az igazságokat soha nem vehetik el tőlem.”
Tina és Sung Eun is beismerik, hogy bár a jellem formálása nem mindig kellemes folyamat, a személyes növekedés gyümölcse édes. Sung Eun ezt mondja: „A sikertelen tanári szakvizsgámat követő év nem csupán a legfájdalmasabb és legnyomasztóbb időszak volt, hanem a legértékesebb is. Egyre inkább képes voltam megérteni más emberek nehézségeit, és őszinte törődéssel vágytam rá, hogy segítsek nekik.”
Ammon és fivéreinek a története a Mormon könyvében megmutatta Tinának, az Úr miként teszi próbára a hitét, hogy segítsen neki elérni a benne rejlő lehetőségeket. „Az Úr terve az volt a nefiták számára, hogy megmentsék a lámánita testvéreiket, ahelyett, hogy karddal oldanák meg a problémát – magyarázza. – Móziás fiai olyan feladatot kaptak, amely nagy hitet igényelt, de ígéretet is kaptak arra, hogy ha megpróbáltatásaikat türelemmel viselik, akkor sikerrel végre tudják hajtani azt (lásd Alma 26:27). Türelmesnek lenni az egyik legnagyobb kihívásom, mert az egész tervet érteni akarom – de rájöttem, hogy Mennyei Atyánk terve és időzítése lesz mindig is a legjobb a számunkra.”
A parancsolatok betartása minden áron
Toddra fényes jövő várt, miután visszatért a missziójából. Főiskolai tanulmányai során találkozott egy csodálatos fiatal nővel. Néhány hónapnyi udvarlás és egy lelki megerősítés után Todd megkérte a kezét, amire a lány igent mondott. Nyár végére tervezték az esküvőt, és mindketten hazautaztak az előkészületek idejére.
„Három héttel azután, hogy búcsút mondtunk egymásnak az iskolánál, felbontotta az eljegyzésünket – emlékszik vissza Todd. – Enyhén szólva összetörte a szívemet. Olyan sok megválaszolatlan kérdés kavargott bennem; nem értettem, mi történt. Megerősítést nyertem az Úr házában, erre vége szakad a kapcsolatunknak. Soha nem lett még ennyire próbára téve a bizonyságom.
„Sajnos a szakítás után még évekig nem tudtam túltenni magam rajta. Nem tudtam, hogyan fogok tudni újra bízni a megerősítő érzésekben. Mindig bíztam az Úrban, és minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy betartsam a parancsolatokat – folytatja. Úgy tűnt, teljesen hiába.”
Alessia szintén azt gondolta, hogy egy bizonyos fiatalemberrel egymásnak lettek teremtve. „Olyan gyönyörű volt a történetünk, hogy bár nekünk is voltak nehézségeink, mint minden párnak, azt gondoltuk, a mi kapcsolatunk soha nem érhet véget” – emlékszik vissza.
Amikor Alessia barátja misszióba ment, nehéz volt az elválás, de ennek más oka volt, mint amire Alessia számított. „Amíg távol volt, elkezdtem jobban megismerni saját magamat. Rájöttem, hogy az életemben sok dolog nem volt helyes, és sokszor inkább valami ostoba elképzelés mögé bújtam ahelyett, hogy megalázkodjak és szembenézzek a valósággal – idézi fel. – Egy tündérmesében éltem, mintha a szerelem elegendő lenne ahhoz, hogy mindent jóra fordítson, és emiatt sokszor nem vettem észre a legfontosabb dolgokat.”
Ennek ellenére Alessia azt remélte, boldog lesz a viszontlátás, és tovább folytatják majd kapcsolatukat a fiú missziója után. Hazatérte után azonban csupán rövid ideig randevúztak, mielőtt végleg szakítottak volna. „Ez volt az egyik legfájdalmasabb pillanat, amelyet emlékeim szerint át kellett élnem” – mondja Alessia.
Sajátos helyzetében végül Todd és Alessia is rájött, hogy bár életük kulcsfontosságú kapcsolata megváltozott, nem hanyagolhatják el az Úrnak való engedelmességet, és az iránta való hűséget. Ő vált a horgonyukká, amikor minden más változott és bizonytalan volt.
„Nem tudtam a választ arra, hogy miért kaptam megerősítést az eljegyzéssel kapcsolatban, és végül az miért nem történt meg – mondja Todd. – De rájöttem, hogy ez nem is igazán számít. Ami valóban számított, az, hogy még mindig hittem Krisztusban, és arra akartam használni ezt a hitet, hogy bízzak az Úrban, akármit is tartogasson a számomra.”
Alessia tudta, hogy ha teljesen az Úr mellett kötelezi el magát, akkor megkapja azt az erőt, amelyre szüksége van. „Megértettem, hogy eljött a pillanat, amikor el kell döntenem, milyen ember szeretnék lenni: hogy továbbra is csak félig-meddig élek az evangélium szerint, vagy elindulok azon az úton, hogy Krisztus igaz tanítványa legyek? – mondja. – Szerettem volna mélyen megismerni Őt, igazán szeretni Őt, és megpróbálni jobb emberré válni azáltal, hogy engedelmeskedem minden parancsolatának – nem csupán külsőleg, hanem teljesen őszintén a szívemben is.”
A jövőbe vetett remény és a Krisztusban való hit kifejlesztése
Miután váratlan kudarcokkal kellett szembenézniük, e négy fiatal felnőtt nehezen lelt bátorságra ahhoz, hogy éljenek a jelenben, és újra tervezzenek a jövőre. Rájöttek azonban, hogy az Úrba vetett hitük növekedett.
Sung Eun emlékszik, hogy miután megbukott a vizsgáján, nehezére esett új dolgokat kipróbálni. Ekkor azonban döntő felfedezésre jutott. Ezt mondta: „Rájöttem, hogy a valódi kudarc az, ha továbbra is a múlton rágódunk, és nem próbáljuk meg megoldani a dolgokat. Úgy döntöttem, hogy a szomorkodás helyett tanulási lehetőséggé formálom e nehéz időszakot. Kezdtem mélyebben és átfogóbban érteni az életet, és megtanultam, hogy valaminek a vége, mindig valami másnak a kezdetét jelenti.” Sung Eun azóta újra nekifutott a szakvizsgának, és sikeresen le is tette azt, mára pedig „egy boldog tanár, aki imádja tanulókkal tölteni a napjait”.
Tina eldöntötte, hogy bízni fog abban, valami vár rá, még ha nehéz is szembenézni a bizonytalan jövővel. „Elhatároztam, hogy visszamegyek az iskolába, ahol művészetet és műszaki tudományokat tanultam. Mindig is szerettem volna ilyen területen dolgozni, de nem volt meg hozzá a szükséges képesítésem – magyarázza. – Mennyei Atyám bölcsességének hála, készen állok az újabb kalandra, egy sokkal jobb kalandra.”
Todd tovább próbálkozott a randevúzással a következő hat évben, és megpróbálta újra kiépíteni bizalmát az Úrban. Még akkor is, amikor olyan nőkkel találkozott, akiket nagyra becsült, küzdenie kellett, hogy a múlt kétségei ne rombolják le a jövő reményeit. „Nem volt könnyű arra az elhatározásra jutni, hogy ne hagyjam, hogy maga alá gyűrjön hat év kétsége – mondja. – De céltudatosan törekedtem arra, hogy bebizonyítsam magamnak, valóban bízom az Úrban és az Ő sugalmazásaiban, még ha korábban mérges is voltam rá.” Egy új kapcsolat végül templomi házassághoz vezetett.
„Gyakran elgondolkodtam, vajon az Úr miért áldott meg olyan nagyszerű emberrel, mint a feleségem, amikor olyan sokáig küzdöttem azzal, hogy őszintén bízzak a Lélek sugalmazásaiban – töpreng Todd. – Ez egy bizonyság nekem arról, hogy az Úr alig várja, hogy megáldjon bennünket, de azt mindig a saját időbeosztása szerint teszi.”
Azáltal, hogy újra az Úrnak szentelte magát, Alessia mély és személyes bizonyságot fejlesztett ki magában. „A szabadulás terve valósággá vált számomra, szövetségeim pedig szorosabbak és mélyebbek lettek. Krisztus engesztelése többé már nem csak elmélet volt, vagy olyasmi, amiről csak olvastam, és azt is túl felületesen. Megváltozott a szívem, és biztos tanúságot szereztem.” Azt mondja, ma már új embernek érzi magát.
Az élet fordulataitól függetlenül az örök élet az a végső cél, melyet Mennyei Atyánk minden gyermeke számára tartogat (lásd Mózes 1:39). Néhányak számára pedig még az is előfordulhat, hogy a „B terv” csupán az „A terv” megvalósításához vezető út.
Illusztrációk: Neil Webb