Örökségünk ereje
Részlet a Brigham Young Egyetem 1980. augusztus 3-i esti beszélgetésén elhangzott beszédből. A teljes angol nyelvű szövegért látogass el a speeches.byu.edu oldalra.
Ma is legalább annyira szükségünk van pionír hitre, mint a világ bármely korszakában.
Mindig nagyon érdekeltek a pionír történetek. A nagymamám a szomszéd házban lakott, amikor kisgyermek voltam. Nyolcévesen szinte végig gyalog kelt át a síkságon. Annyi pionír élménye volt, hogy órákig képes voltam csodálattal hallgatni őt.
Brigham Young elnökre (1801–1877) mindig is hősként tekintettem. A problémákra adott megoldásai egyszerűek és alapvetőek voltak, és a népet szolgálták. Ámulattal tölt el, milyen lelkiséggel és lelkesedéssel vezette a szenteket nyugatra.
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az új megtértek Európából Utahba történő költöztetése túlságosan költséges lenne, Young elnök állt elő azzal az ötlettel, hogy kézikocsikkal keljenek át a síkságon. Young elnök azonnal meglátta a tervben rejlő előnyöket: nem csupán az anyagi megtakarítást, hanem a fizikai előnyt is, amit egy ilyen hosszútávú gyaloglás nyújtana az embereknek, akik életerősen és energiával telve érkeznének meg a Sóstó-völgybe egy ilyen élmény után. Ezt mondta:
„Biztosak vagyunk benne, hogy egy ilyen konvoj gyorsabban halad majd bármilyen ökrös szekérnél. Legyen náluk néhány jó tehén, hogy tejet adjon, és néhány húsmarha, hogy szükség szerint magukkal vigyék, vagy megegyék. Így elkerüljük a csapatok költséges utazását, veszélybe sodródását, lehetséges veszteségeit és tanácstalanságát, a szentek pedig képesek lesznek elmenekülni a fájdalom, szenvedés és halál helyszínéről, ahol oly sok fivérünk és nőtestvérünk nyugszik a földben.
Javasoljuk, hogy küldjünk hithű és tapasztalt férfiakat megfelelő irányítással néhány központi gyülekező helyre, ahol végrehajtják a fent említett javaslatokat; tudassák tehát azon szentekkel, akik a következő évben be szeretnének vándorolni, hogy át kell majd gyalogolniuk és át kell húzniuk csomagjaikat a síkságon, és semmilyen más módon nem kaphatnak támogatást az [Állandó Kivándorlási] alapból.”1
1856 és 1860 között jó pár ezer szent sikeresen tette meg a 2090 kilométernyi utat kézikocsikkal. Sikerükre csupán két végzetes utazás vetett árnyékot: a Willie és a Martin kézikocsis társaság utazása, akik az év túl késői szakaszában indultak útnak, így nem tudták elkerülni a téli havazást. De ismét figyeljétek meg Young elnök zsenialitását. Az 1856-os októberi általános konferencián az egész konferenciát annak szentelte, hogy segítséget szervezzen meg a bajba jutott szenteknek. Majd azt az utasítást adta a fivéreknek, hogy ne várjanak egy hónapot, de még egy hetet sem az indulásig. Kért néhány négylovas fogatot, hogy álljanak készen a következő hétfőre, hogy elinduljanak és segítséget nyújtsanak a hóban elakadt szenteknek. És pontosan így is történt.
Az első segélycsapatok a következő hétfőn útnak indultak. A Willie társaság öröme az első segélycsapat láttán mélyen felkavarja az érzelmeket. Willie kapitány kis csapatát hátrahagyva egyetlen társsal előrement, hogy megkeresse a segélykocsikat.
A történtekről így számoltak be: „A Willie kapitány távozása utáni harmadik nap estéjén, amikor a nap éppen gyönyörűen a távoli hegyek mögé lebukott, egy emelkedőn, a táborunktól nyugatra, megláttunk felénk jönni néhány ekhós szekeret, melyek mindegyikét négy ló húzta. A hír futótűzként terjedt el a táborban, és mindazok, akik el tudták hagyni az ágyukat, tömegként özönlöttek egybe, hogy lássák őket. Néhány perc múltával megpillantották hithű kapitányunkat néhány méterrel a karaván előtt jönni. Örömkiáltás töltötte be a környéket; erős férfiak zokogtak, könnyeiknek szabad folyást engedve barázdált, leégett arcukon, és még a kisgyermekek is kivették részüket az örömből, melynek okát néhányan nem is értették, de boldogan perdültek táncra. Az örvendezés feloldott mindenféle gátlást, és amikor a fivérek megérkeztek [a] táborba, a nőtestvérek a nyakukba borultak, és elhalmozták őket csókjaikkal. A fivéreken annyira erőt vett ez a fogadtatás, hogy egy ideig szólni sem tudtak, csupán csendben próbálták elfojtani érzelmeiktől feltörő könnyeiket. […] Hamarosan azonban úrrá lettek érzelmeiken, és olyan heves kézfogásokra, szívélyes köszöntésekre, és és Isten ezen áldása miatti hálálkodásra került sor, melyre ritkán volt addig példa!”2
Erős családok építése
Ezektől az erős pioníroktól olyan hagyományok és örökség származik, amely erős családokat épített, akik sokat adtak az Egyesült Államok nyugati részének, és az egész világnak.
Évekkel ezelőtt meghívtak egy kisebb cég által szponzorált ebédre, melyen bejelentették négy üzlet megnyitását Salt Lake City területén. Mivel már volt kiskereskedelmi tapasztalatom, megkérdeztem az elnököt, akivel egy asztalnál ültem, hogy nem fél-e egyszerre négy üzletet megnyitni egy teljesen új piacon. Válasza pontosan az volt, amire számítottam. Azt mondta, a cég demográfiai tanulmányt végzett az Egyesült Államok négy nagyvárosi térségéről. Azt szerették volna kideríteni, e területek közül hol van a legnagyobb igény olyan áruházra, amely főleg a fiatal családoknak kedvez. Az országban a Salt Lake terület, ama korai pionírok célállomása került az első helyre.
A cég tanulmánya azt is kimutatta, hogy a Salt Lake területen alkalmazott munkaerőt becsületesnek és szorgalmasnak tartják. Látjátok, a pionír örökség még mindig megmutatkozik a harmadik és negyedik nemzedékben is.
Egy másik statisztikai adat azonban, amely nem rég került a kezembe, nagy megdöbbenést váltott ki belőlem. Az állt benne, hogy az Egyesült Államokban született gyermekeknek mindössze 7 százaléka él hagyományos otthonban, mely egy dolgozó apából, egy háztartásbeli anyából, és egy vagy több gyermekből áll.3 Naponta látjuk a hagyományos otthonok felbomlásának hatásait. Ijesztő növekedés tapasztalható a bántalmazott feleségek, a fizikailag és szexuálisan bántalmazott gyermekek, az iskolai vandalizmus, a fiatalkori bűnözés, a házasságon kívül teherbe eső tizenévesek, valamint a család törődése nélkül megöregedő idősek számában.
A próféták figyelmeztettek bennünket, hogy az otthon az a hely, ahol meg tudjuk menteni a társadalmat.4 Természetesen a megfelelő otthon nem alakul ki automatikusan, amikor egy fiú és egy lány egymásba szeretnek és összeházasodnak. A házasság sikeréhez ugyanazon erényekre van szükség, melyeket a pionír otthonokban tanítottak: hitre, bátorságra, fegyelemre és elkötelezettségre. A pionírokhoz hasonlóan, akik felvirágoztatták a sivatagot, mi is fel tudjuk virágoztatni életünket és családunkat, ha követjük a példájukat, és folytatjuk a hagyományaikat. Igen, ma is legalább annyira szükségünk van pionír hitre, mint a világ bármely korszakában. Ismét elmondom: ismernünk kell ezt az örökséget. Tanítanunk kell, büszkének kell lennünk rá, és meg kell őriznünk.
Mily áldottak vagyunk! Milyen felelősséget hordoz a tudásunk és az ismeretünk! Arnold Palmer, egy nagyszerű amerikai golfjátékos, egy beszámoló szerint ezt mondta: „A nyerés nem minden. A nyerni akarás, az igen.” Milyen rendkívüli kijelentés: „A nyerni akarás, az igen.”
Isten áldjon meg bennünket azzal a vágygyal, hogy el akarjuk nyerni a legnagyobb ajándékot, melyet a gyermekei számára tartogat: az örök élet ajándékát. Áldjon meg bennünket, hogy megértsük lehetőségeinket, hogy tanuljunk, növekedjünk és megértsük örökségünket, továbbá elkötelezzük magunkat, hogy megőrizzük azokat a nagyszerű ajándékokat, melyeket nekünk, az Ő gyermekeinek adott. Ünnepélyes tanúságomat teszem arról, hogy Isten él, hogy Jézus a Krisztus, és hogy az Ő útja örök élethez vezet minket.
Kézikocsis pionírok. Készítette: Minerva Teichert © IRI, az Egyháztörténeti Múzeum jóvoltából
Ephraim Hanks megérkezik a Martin kézikocsis társasághoz. Készítette: Clark Kelley Price. Másolatok készítése tilos! Fényképes illusztrációk: Craig Dimond és Cody Bell