Térjetek meg!
A valódi megtérés akkor következik be, amikor továbbra is azon tanok szerint cselekszünk, amelyekről tudjuk, hogy igazak, és betartjuk a parancsolatokat, napról napra és hónapról hónapra.
Fivérek és nőtestvérek! Mily alázatra késztető élmény itt állni ennél a pulpitusnál, ahol életem oly sok hőse állott már! Szeretném megosztani szívem néhány érzését veletek, de különösen a fiatalokkal.
Az Ószövetség egyik nagyszerű hőse a próféta és hadvezér Józsué volt. A következő felszólítással fordult Izráel gyermekei felé, akiknek az élén állt: „[V]álaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; …én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk”1. Józsué kijelentése az evangélium iránti valódi megtérést tükrözi. Józsué és mindannyiunk számára az evangéliumi tantételekhez való megtérés abból fakad, hogy igazlelkűen az evangélium tantételei szerint élünk, és hűek vagyunk az Úrral kötött szövetségeinkhez.
Szeretnék megosztani egy megtéréssel kapcsolatos történetet a saját családom múltjából, amely egy másik hősömről szól. Agnes Hoggannek hívták. Férjével 1861-ben csatlakoztak az egyházhoz Skóciában. Mivel hazájukban sok üldöztetésnek voltak kitéve, Amerikába vándoroltak a gyermekeikkel. Évekkel később Agnes megözvegyült; egyedül maradt nyolc gyermeke eltartásának feladatával, és keményen dolgozott, hogy ellássa őket élelemmel és ruhaneművel. 12 éves kislánya, Isabelle szerencsésen munkát talált: egy gazdag, nem utolsónapiszent-család szolgálatába szegődött.
Isabelle a család tágas otthonában élt, és segített gondot viselni kicsiny gyermekeikre. Szolgálataiért cserébe édesanyja szerény fizetést kapott hétről hétre. Isabelle-t hamarosan családtagként kezelték, és számos kiváltságban osztozhatott: táncórákat vehetett, gyönyörű ruhákat viselhetett, és színházba járhatott. Ez így ment négy éven át, amíg a családot, akinek Isabelle dolgozott, egy másik államba helyezték át. Annyira megszerették a lányt, hogy felkeresték az édesanyját, és az engedélyét kérték a törvényes örökbefogadáshoz. Megígérték, hogy megfelelő oktatást biztosítanak számára, ügyelnek rá, hogy jól házasodjon, és saját gyermekeikkel együtt birtokuk örökösévé teszik. Emellett továbbra is rendszeres juttatásokban részesítenék Agnest.
Ez a küszködő özvegy édesanya nehéz döntéssel találta szembe magát, de egy pillanatig sem habozott. Hallgassátok meg unokája szavait, melyeket sok évvel később írt: „Ha szeretete nem indította volna arra, hogy nemet mondjon, volt egy erősebb indoka is: egészen Skóciából vándorolt odáig, sok szenvedésen és megpróbáltatáson ment keresztül az evangéliumért, és nem állt szándékában hagyni – ha ez emberileg egyáltalán lehetséges –, hogy bármelyik gyermeke is elveszítse azt, aminek az elnyeréséért olyan hosszú utat tett meg.”2 A tehetős család minden lehetséges érvet felsorakoztatott, és persze maga Isabelle is sírt és könyörgött, hogy engedjék el, de Agnes hajthatatlan maradt. Képzelhetitek, hogy a 16 éves Isabelle úgy érezte, hogy élete romokban hever.
Isabelle Hoggan az én dédnagymamám volt. Nagyon hálás vagyok azért a bizonyságért és meggyőződésért, amely oly ragyogóan lángolt édesanyja szívében, hogy nem engedte feladni lánya egyháztagságát semmiféle világi ígéret ellenében sem. Ma leszármazottainak százai élvezik az egyháztagsággal járó áldásokat, és mindezt Agnes mélyen gyökerező hitének és evangéliumi megtérésének köszönhetik.
Fiatal barátaim! Veszélyes időkben élünk, és a döntéseknek, melyeket naponta, sőt, óránként meg kell hoznotok, örökkévaló következményei vannak. A mindennapi életben meghozott döntéseitek fogják meghatározni, mi történik veletek a későbbiekben. Ha még nincsen mélyen gyökerező bizonyságotok és meggyőződésetek arról, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Isten királysága a földön, akkor itt az ideje, hogy megtegyetek mindent, ami elősegíti e meggyőződés kialakulását. Veszélyt jelenthet lelketekre nézve, ha halogatjátok azon erőfeszítés megtételét, amellyel elnyerhetitek ezt a fajta meggyőződést.
A valódi megtérés több az evangéliumi tantételek puszta ismereténél, sőt, sokkal többet takar az e tantételekről való puszta bizonyságnál is. Lehetséges bizonysággal rendelkezni az evangéliumról anélkül, hogy aszerint is élnénk. A valódi megtérés azt jelenti, hogy aszerint cselekszünk, amit hiszünk, és lehetővé tesszük, hogy az „hatalmas változást vi[gyen] véghez bennünk, vagyis a szívünkben”3. A Hűek a hithez című könyvecskében azt olvashatjuk, hogy „a megtérés egy folyamat, nem pedig esemény. A Szabadító követésére tett [igazlelkű] erőfeszítéseitek eredményeként tértek meg.”4 Ez időt, erőfeszítést és munkát igényel. Ükanyámnak erős meggyőződése volt arról, hogy az evangélium fontosabb a gyermekei számára, mint minden más, amit a világ felkínálhat nekik a gazdagság és a kényelem tekintetében, mivel ő maga áldozatokat hozott, kitartott, és az evangélium szerint élt. Megtérése abból fakadt, hogy az evangélium tantételei szerint élt, és áldozatokat hozott értük.
Magunknak is át kell mennünk ugyanezen a folyamaton, ha ugyanilyen elkötelezettséget szeretnénk érezni. A Szabadító ezt tanította: „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok?”5 Néha ezt pont fordítva próbáljuk tenni. Például megközelíthetjük ilyenképpen: boldogan betartom majd a tized törvényét, de először tudnom kell, hogy igaz. Talán még imádkozunk is, hogy bizonyságot nyerjünk a tized törvényéről, és reméljük, hogy az Úr meg fog áldani bennünket ezzel a bizonysággal, még mielőtt kitöltenénk egyetlen tizedpapírt is. De ez nem így működik. Az Úr azt várja tőlünk, hogy gyakoroljunk hitet. Következetesen teljes és becsületes tizedet kell fizetnünk annak érdekében, hogy bizonyságot szerezzünk a tizedről. Ugyanez a minta vonatkozik az evangélium összes tantételére, legyen szó akár az erkölcsi tisztaság törvényéről, a visszafogottság tantételéről, a Bölcsesség szaváról vagy a böjt törvényéről.
Szeretnék megosztani egy példát arról, hogy egy tantétel követése miként segíti elő az adott tantételhez való megtérésünket. A hatvanas években voltam fiatal nő, és én voltam az egyetlen UNSZ lány a középiskolánkban. A lázadás időszakát éltük akkoriban, melyet a hagyományos erkölcsök elutasítása, a drogfogyasztás és a „csinálj, amit akarsz” mentalitás jellemzett. Kortársaim közül sokan jó emberek voltak, de könnyen elcsábították őket ezen új erkölcsök izgalmai, amelyek lényegében a régi erkölcstelenséget takarták. Szüleim és egyházi tanítóim elmélyítették bennem annak értékét, hogy tisztelettel bánjak a testemmel, tartsam tisztán az elmémet, legfőképp pedig tanuljak meg bízni az Úr parancsolataiban. Eldöntöttem, hogy elkerülöm az olyan helyzeteket, ahol alkohollal kínálhatnak, és távol tartom magam a dohánytermékektől és a drogoktól. Mindez gyakran azt jelentette, hogy kimaradtam a bulikból, és csak ritkán randevúztam. A drogfogyasztás egyre elterjedtebbé vált a fiatalok között, a veszélyek pedig nem voltak olyan közismertek, mint manapság. Sok kortársam később maradandó károsodást szenvedett a tudatmódosító szerek miatt, vagy súlyos függőség alakult ki bennük. Hálás voltam azért, hogy otthon megtanítottak a Bölcsesség szavának betartására, és mély bizonyságot szereztem az evangélium e tantételét illetően, miután hitet gyakoroltam és aszerint éltem. Az a jó érzés, amely átjárt amiatt, hogy egy igaz evangéliumi tantétel szerint éltem, a Szentlélek Lelke volt, megerősítve számomra, hogy a tantétel igaz. Így kezdődik a valódi megtérés.
A Mormon könyvében Moróni próféta ezt tanította: „…meg szeretném mutatni a világnak, hogy a hit reménylett és nem látott dolgokat jelent; ne vitatkozzatok tehát azért, mert nem láttok, mert hitetek próbatétele előtt nem kaptok tanúbizonyságot.”6 Mai világunkban, amelyben alapelvárás a vágyak azonnali kielégítése, gyakorta vagyunk hibásak abban, hogy jutalmat várunk anélkül, hogy megdolgoznánk érte. Úgy hiszem, Moróni azt üzeni itt nekünk, hogy először el kell végeznünk a munkát és hitet kell gyakorolnunk az evangélium követése által, és majd azután fogjuk elnyerni a bizonyságot, hogy igaz. A valódi megtérés akkor következik be, amikor továbbra is azon tanok szerint cselekszünk, amelyekről tudjuk, hogy igazak, és betartjuk a parancsolatokat, napról napra és hónapról hónapra.
Csodás dolog most fiatalnak lenni az egyházban! Ti vagytok az elsők, akik a Jöjj, kövess engem! tananyagból tanultok, melynek egyik legfőbb célja a Jézus Krisztus evangéliumához való megtérésetek elősegítése. Tartsátok szem előtt, hogy bármily inspiráltak legyenek is szüleitek és ifjúsági vezetőitek, „[e]lsősorban ti magatok feleltek saját megtérésetekért. Senki nem térhet meg helyettetek, és senki nem kényszeríthet arra, hogy megtérjetek.”7 A megtérésre akkor kerül sor, amikor szorgalmasan imádkozunk, tanulmányozzuk a szentírásokat, istentiszteletre járunk, és érdemesek vagyunk a templomi szertartásokban való részvételre. A megtérés akkor történik meg, amikor az otthon és az osztályteremben tanult igazlelkű tantételek szerint cselekszünk. A megtérés akkor következik be, amikor tiszta és erényes életet élünk, és élvezzük a Szentlélek társaságát. A megtérés akkor valósul meg, amikor megértjük Jézus Krisztus engesztelését, elismerjük Őt Szabadítónknak és Megváltónknak, és engedjük, hogy az engesztelés érvénybe lépjen az életünkben.
Személyes megtérésetek segíteni fog nektek, miközben felkészültök a templomi szövetségek megkötésére, a missziós szolgálatra, és saját jövőbeli otthonotok megalapítására. Amikor megtértek, vágyni fogtok arra, hogy megosszátok másokkal, amit ti magatok megtanultatok, és növekedni fog magabiztosságotok és képességetek, hogy meggyőződéssel és hatalommal tudjatok tanúságot tenni másoknak. Az evangélium megosztásának e vágya, valamint a bátor bizonyságtételhez szükséges magabiztosság a valódi megtérés természetes velejárója. A Szabadító ezt tanította Péternek: „…te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.”8
Emlékeztek Józsuéra, a próféta-hadvezérre? Nem csupán ő maga tért meg, hanem élete végéig fáradhatatlanul munkálkodott azon, hogy Izráel gyermekeit Istenhez vezesse. Az Ószövetségben ezt olvashatjuk: „Izráel pedig az Urat szolgálta vala Józsuénak minden idejében”9. Az az ember, aki megtapasztalta a valódi megtérést, az engesztelés erejére támaszkodik és szabadulást nyer a saját lelkének, azután pedig kezét kinyújtva erőteljes hatást gyakorol mindazokra, akik csak ismerik őt.
Nem mindig könnyű vagy kényelmes az evangélium szerint élni és szent helyeken állni, de tanúságomat teszem arról, hogy megéri! Az Úr ezt a tanácsot adta Emma Smithnek: „…tedd félre e világ dolgait, és keresd egy jobbnak dolgait!”10 Úgy vélem, még elképzelni sem tudjuk, mily nagyszerűek lehetnek e „jobb világ” dolgai!
Bizonyságomat teszem arról, hogy szerető Mennyei Atyánk van, akinek a leghőbb vágya az, hogy segítsen és megáldjon bennünket az evangélium szerinti életre és a megtérésre tett erőfeszítéseinkben. Világosan kijelentette, hogy legfőbb célja és műve a mi halhatatlanságunk és örök életünk.11 Szeretne hazavinni bennünket a jelenlétébe. Bizonyságomat teszem arról, hogy amikor az evangélium tanai szerint cselekszünk és átültetjük őket a mindennapi gyakorlatba, akkor megtérünk, és sok jó dolog előidézésének eszközei leszünk családunkban és a világban. Áldassunk meg mindannyian az e cél elérése érdekében tett mindennapos erőfeszítéseinkben – ezért imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen.