2018
A 188. éves általános konferencia kiemelkedő üzenetei és mozzanatai
May 2018


A 188. éves általános konferencia kiemelkedő üzenetei és mozzanatai

Ez az általános konferencia több okból is történelmi volt, ide tartozik a melkisédeki papsági kvórumok átszervezése és a szolgálattétel új korszakának kezdete. De talán azt vártuk legjobban, hogy személyesen is támogathassuk Russell M. Nelson elnököt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza 17. elnökeként.

Ünnepélyes gyülekezet

Amikor felálltunk és támogattuk új prófétánkat és elnökünket, felemelt kezünket nem számolta meg senki emberfia, aki feljegyzéseket vezetett volna, azonban a mennyben Istennel kötött szövetségként vettek róla tudomást.

A konferencia alatt végig bizonyítékát láthattuk annak, ahogy ez a Szabadító egyháza, melyet Ő vezet a szolgáin keresztül. Tanúi lehettünk annak, hogy milyen helyet foglal el hozzánk képest a próféta – nem közénk és a Szabadító közé áll, hanem mellénk, és mutatja a Szabadítóhoz vezető utat. Lehetőséget kaptunk személyes tanúbizonyság elnyerésére „arról, hogy Nelson elnök elhívása Istentől való”, és lelkünknek „az Úr Jézus Krisztushoz való” lehorgonyzására (lásd Neil L. Andersen elder, 26. oldal).

  • Többet is megtudhattok Nelson elnökről a 2018. májusi Liahóna 16 oldalas különleges mellékletéből.

Új vezetők támogatása

Nelson elnök támogatása mellett még 70 új vezetőt támogattunk.

  • A támogatottak, köztük az új területi hetvenesek névsora megtalálható a 6–8, 28–29. oldalakon.

  • Az új vezetők rövid életrajzai a 121. oldaltól olvashatók.

A kvórumokat és a szolgálattételt érintő változások

Bár próféták felügyelték, a konferencián bejelentett változtatások „azt a[z Istentől érkező] kinyilatkoztatást példázzák, amely kezdettől fogva vezeti ezt az egyházat” – mondta Jeffrey R. Holland elder (lásd 101. oldal).

  • A Nelson elnök, D. Todd Christofferson elder és Ronald A. Rasband elder által elmondott, a kvórumok átszervezésére vonatkozó utasítások az 54. oldaltól olvashatók.

  • A Nelson elnök, Holland apostol és Jean B. Bingham nőtestvér által elmondott, a szolgálattételre vonatkozó utasítások az 100. oldaltól olvashatók.

  • E változásokkal kapcsolatos további tudnivalók és oktatási forrásanyagok a híreknél találhatók a 132–133. oldalon.

További templomok

„A világhoz szóló üzenetünk” kihangsúlyozásaként, mely szerint „Isten minden gyermekét – a fátyol mindkét oldaláról – hívjuk, hogy jöjjenek a Szabadítójukhoz, nyerjék el a szent templom áldásait, részesüljenek maradandó örömben, és váljanak érdemessé az örök életre”, Nelson elnök hét új templomot jelentett be.

  • A 133. oldalról kiderül, hogy hol lesz ez a hét új templom.

Nyomtatás