Aki mindvégig kitart, az megszabadul

Claudio D. Zivic elder

a Hetvenektől

Legyünk hűek ahhoz, amiben eddig is hittünk, és amit tudunk.

Drága fivéreim és nőtestvéreim! Nagyon nagyra értékelem a lehetőséget, hogy beszélhetek nektek néhány érzésemről.

Több évvel ezelőtt a feleségem és én az Egyháztörténeti Múzeum gyermekeknek szóló interaktív kiállításának nyitóünnepségén vettünk részt Salt Lake Cityben. Az ünnepség végén Thomas S. Monson elnök sétált oda hozzánk, és miközben kezet rázott velünk, ezt mondta: „Tartsatok ki, és győzedelmeskedni fogtok.” Mélyenszántó tanítás ez – olyan, melynek igaz voltát természetesen mindannyian tanúsíthatjuk.

Jézus Krisztus arról biztosított minket, hogy aki mindvégig kitart, az megszabadul.¹

Kitartani annyit jelent, mint „kísértés, ellenállás és gyötrelem ellenére szilárdnak maradni azon elhatározásunkban, hogy hűek leszünk Isten parancsolataihoz”².

Ha nem tartanak ki mindvégig, akkor egy nap még azok is tévútra juthatnak vagy kevésbé tevékennyé válhatnak, akiknek erőteljes lelki élményeik voltak, és hithű szolgálatot végeztek. Bárcsak mindig lelkiismeretesen megőriznénk az elménkben és a szívünkben e mondatot: „Velem ez soha nem fog megtörténni.”

Amikor Jézus Krisztus Kapernaumban tanított, „sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele.

Monda azért Jézus a tizenkettőnek: Vajjon ti is el akartok-é menni?”³

Úgy hiszem, hogy napjainkban Jézus Krisztus mindannyiunknak felteszi a kérdést, akik szent szövetségeket kötöttünk Ővele: „Vajjon ti is el akartok-é menni?”

Azért imádkozom, hogy mindannyian mélyrehatóan mérlegeljük, mit tartogatnak számunkra az örökkévalóságok, és úgy feleljünk, ahogy Simon Péter: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.”⁴

Legyünk hűek ahhoz, amiben eddig is hittünk, és amit tudunk. Ha eddig nem éltünk a tudásunk szerint, változzunk meg! Azok a bűnösök, akik kitartanak bűneikben, és nem tartanak bűnbánatot, egyre mélyebbre és mélyebbre süllyednek a mocsokba, mígnem Sátán magának követeli őket, komoly veszélybe sodorva ezzel az esélyüket a bűnbánatra, a bűnbocsánatra és arra, hogy megáldassanak az örökkévalóság minden áldásával.

Sok magyarázkodást hallottam már azok részéről, akik felhagytak azzal, hogy tevékeny részesei legyenek az egyháznak, és szem elől tévesztették az e földön zajló utazásunk céljának helyes szemléletét. Arra intem őket, hogy töprengjenek el és térjenek vissza, mert hiszem, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus előtt senki nem élhet majd kifogásokkal.

Amikor megkeresztelkedtünk, akkor szövetségeket kötöttünk – nem akárkivel, hanem a Szabadítóval, beleegyezve abba, hogy „hajlandóak [vagyunk magunkra] venni Jézus Krisztus nevét, elhatározva azt, hogy mindvégig szolgálj[uk] őt”⁵.

Az úrvacsorai gyűléseken való részvétel az egyik kulcsfontosságú módja annak, hogy felmérjük az Ő szolgálata iránti eltökéltségünket, a lelki állhatatosságunkat, és a Jézus Krisztusba vetett hitünk növekedését.

Az úrvacsoravétel a legfontosabb dolog, amit a sabbatnapon megtehetünk. Az Úr nem sokkal a halála előtt elmagyarázta ezt a szertartást az apostolainak. Ugyanezt megtette az amerikai földrészen is. Azt mondja nekünk, hogy ha részt veszünk e szertartásban, az bizonyság lesz az Atyának arról, hogy mindig emlékezünk Őrá; azt is megígéri, hogy ennek megfelelően a Lelke velünk lesz.⁶

Olyan bölcs tanácsokat és figyelmeztetéseket találunk az ifjabb Almának a fiához, Siblonhoz intézett tanításaiban, amelyek segítenek nekünk abban, hogy hűek maradjunk a szövetségeinkhez:

„Figyelj, hogy ne emelkedj fel kevélységre; igen, figyelj, hogy ne kérkedj sem a saját bölcsességeddel, sem a nagy erőddel.

Légy merész, de ne légy erőszakos; és arra is figyelj, hogy minden szenvedélyedet megzabolázd, hogy szeretet tölthessen el; figyelj, hogy óvakodj a semmittevéstől.”⁷

Egy néhány évvel ezelőtti nyaralás alatt életemben először elmentem kajakozni. Kibéreltem egy kajakot, és nagyon lelkesen nekivágtam a tengernek.

Néhány perccel később egy hullám felborította a kajakot. Egyik kezemmel az evezőt, a másikkal a kajakot fogva, nagy erőfeszítés árán sikerült visszanyernem az egyensúlyomat.

Ismét megpróbáltam evezni a kajakommal, de mindössze néhány perc elteltével a kajak újra felborult. Makacsul, ám sikertelenül próbálkoztam tovább, mígnem egy kajakozáshoz értő ember szólt nekem, hogy minden bizonnyal van egy repedés a héjazaton, és a kajak megtelt vízzel, amitől ingataggá és irányíthatatlanná vált. Partra vonszoltam a kajakot, kihúztam a dugót, és tényleg: nagy mennyiségű víz ömlött ki.

Szerintem az életben időnként olyan bűnökkel utazunk, amelyek – a kajakomban lévő szivárgáshoz hasonlóan – gátolják a lelki fejlődésünket.

Ha kitartunk a bűneinkben, akkor elfeledkezünk az Úrral kötött szövetségeinkről, annak ellenére, hogy folyamatosan felborulunk az egyensúly hiánya miatt, amit e bűnök váltanak ki az életünkben.

A kajakomban lévő repedésekhez hasonlóan az életünkben lévő repedésekkel is foglalkozni kell. Egyes bűnök megbánása a többinél nagyobb erőfeszítést igényel.

Kérdezzük hát meg magunktól: Hol tartunk a Szabadítóval és az Ő munkájával kapcsolatos hozzáállásunkban? Abban a helyzetben vagyunk-e, mint amikor Péter megtagadta Jézus Krisztust? Vagy eljutottunk már arra a pontra, ahol azzal a hozzáállással és eltökéltséggel rendelkezünk, amellyel ő rendelkezett, miután a Szabadítótól megkapta a nagy megbízatást?⁸

Arra kell törekednünk, hogy engedelmeskedjünk minden parancsolatnak, és alaposan odafigyeljünk azokra, amelyeket a legnehezebb megtartanunk. Az Úr mellettünk fog állni, segíteni fog a szükség és gyengeség idején, és ha őszinte vágyat tanúsítunk, és ennek megfelelően cselekszünk, akkor Ő erőssé fogja tenni számunkra a gyenge dolgokat.⁹

Az engedelmesség meg fogja adni nekünk a bűn leküzdéséhez szükséges erőt. Azt is meg kell értenünk, hogy hitünk próbája megköveteli az engedelmességet, gyakran még a kimenetel ismerete nélkül is.

Javaslok egy képletet, amely segíteni fog mindvégig kitartanunk:

Naponta imádkozzunk és olvassuk a szentírásokat!
Hetente vegyünk az úrvacsorából megtört szívvel és töredelmes lélekkel!
Fizessük a tizedünket és a havi böjti felajánlásunkat!
Kétévente – a fiatalok esetében évente – újítsuk meg a templomi ajánlásunkat!
Egész életünkben szolgáljunk az Úr munkájában!

Tegyék elménket megingathatatlanná az evangélium nagyszerű igazságai, és tartsuk távol az életünktől azokat a repedéseket, amelyek gátolhatnák biztonságos utazásunkat ennek az életnek a tengerén!

Az Úr módján való sikernek ára van, és csak úgy lehet elérni, ha megfizetjük azt az árat.

Oly hálás vagyok azért, hogy a Szabadítónk mindvégig kitartott, bevégezve nagyszerű engesztelő áldozatát!

Szenvedett a bűneinkért, a fájdalmainkért, a depressziónkért, a szorongásunkért, a gyengeségeinkért és a félelmeinkért, így hát tudja, hogyan segítsen nekünk, hogyan lelkesítsen bennünket, hogyan vigasztaljon bennünket, és hogyan erősítsen meg bennünket, hogy kitarthassunk és elnyerhessük azt a koronát, amely fenn van tartva azoknak, akik nem győzetnek le.

Mindegyikünk élete másmilyen. Mindannyiunknál eljön a próbatételek ideje, a boldogság ideje, a döntések meghozatalának ideje, az akadályok leküzdésének ideje, valamint a lehetőségek kihasználásának ideje.

Bármilyen legyen is az egyéni helyzetünk, bizonyságomat teszem, hogy Mennyei Atyánk állandóan ezt mondja: „Szeretlek téged. Támogatlak téged. Veled vagyok. Ne add fel! Tarts bűnbánatot, és tarts ki az ösvényen, amelyet megmutattam neked. Én pedig biztosítalak téged, hogy ismét látni fogjuk egymást celesztiális otthonunkban.” Jézus Krisztus nevében, ámen.