Otthoni tanítás: örömteli és szent felelősség
Devin G. Durrant
első tanácsos a Vasárnapi Iskola Általános Elnökségében
A menny segítségéért fohászkodom azon igyekezetünk során, hogy krisztusi tanítókká váljunk az otthonainkban.
Kedves feleségemmel, Julie-val 6 drága gyermeket neveltünk fel, akik közül nemrég a legutolsó is kirepült a családi fészekből. Mily nagyon hiányzik, hogy a gyermekeink állandóan otthon legyenek! Hiányzik, hogy tanuljak tőlük és tanítsam őket.
Ma minden szülőhöz szólok, és azokhoz is, akik szülők szeretnének lenni. Sokan közületek már most gyermekeket nevelnek. Mások számára hamarosan elérkezhet ez az időszak. Megint másoknak a szülői mivolt áldását még a jövő tartogatja. Imádkozom, hogy mindannyian felismerjük, mily örömteli és szent felelősség egy gyermek tanítása.1
Szülőkként mi ismertetjük meg gyermekeinket Mennyei Atyával és Fiával, Jézus Krisztussal. Mi segítünk gyermekeinknek első imájuk elmondásában. Mi biztosítjuk az iránymutatást és a támogatást, amikor a keresztelkedés által rálépnek a szövetség ösvényére2. Mi tanítjuk meg nekik, hogy engedelmeskedjenek Isten parancsolatainak. Mi ismertetjük meg velük Istennek a gyermekei számára készített tervét, és mi segítünk nekik felismerni a Szentlélek suttogásait. Mi meséljük el nekik az ősi próféták történeteit, és mi buzdítjuk őket arra, hogy kövessék az élő prófétákat. Mi imádkozunk a sikereikért, és szenvedünk velük a megpróbáltatásaik során. Mi teszünk bizonyságot a gyermekeinknek a templomi áldásokról, és mi igyekszünk felkészíteni őket a teljes idejű missziós szolgálatra. Mi adunk nekik szeretetteljes tanácsot, ahogy a gyermekeink maguk is szülőkké válnak. Ám soha nem szűnünk meg a szüleik lenni – még ekkor sem. Soha nem szűnünk meg a tanítóik lenni. Soha nem kerülünk felmentésre ezen örökkévaló elhívásokból.
Ma gondoljunk át néhányat azon csodás lehetőségek közül, amikor az otthonunkban taníthatjuk a gyermekeinket!
Tanítás a családi est során
Kezdjük a családi esttel, mely elsődleges fontosságú volt a hittel teli otthonban, ahol felnőttem. Nem emlékszem a családi est során tanított konkrét leckékre, arra azonban emlékszem, hogy soha nem hagytunk ki egy hetet sem.3 Tudtam, mi az, ami fontos a szüleimnek.4
Emlékszem az egyik kedvenc családi esti tevékenységünkre. Apa odahívta egyik gyermekét, hogy „vizsgázzon”. Adott neki néhány ehhez hasonló utasítást: „Először is, menj a konyhába, és nyisd ki, majd csukd be a hűtő ajtaját! Utána fuss be a hálószobámba, és hozz ki a fiókomból egy pár zoknit! Majd fuss vissza hozzám, háromszor ugrálj fel-le, és mondd ezt: »Apu, megcsináltam!«”
Jaj, de szerettem, amikor én következtem! Minden lépést pontosan meg akartam csinálni, és annyira örültem a pillanatnak, amikor azt mondhattam: „Apu, megcsináltam!”. Ez a játék hozzájárult az önbizalmam megerősödéséhez, és megkönnyítette egy izgága kisfiú számára, hogy oda tudjon figyelni, míg Anya vagy Apa megtanított nekünk egy evangéliumi tantételt.
Gordon B. Hinckley elnök a következő tanácsot adta: „Ha bármi kétségetek is lenne a családi est előnyeire vonatkozóan, akkor próbáljátok ki! Gyűjtsétek magatok köré a gyermekeiteket, tanítsátok őket, tegyetek nekik bizonyságot, olvassátok együtt a szentírásokat és érezzétek jól magatokat együtt!”5
A családi est megtartása mindig is ellenállásba fog ütközni.6 Ennek ellenére arra kérlek benneteket, hogy találjátok meg az akadályokon átvezető utat, és tegyétek első helyre a családi est megtartásának fontosságát – valamint tegyétek élvezetessé azt!
Tanítás a családi ima során
A családi ima egy másik nagyszerű lehetőség a tanításra.
Nagyon szeretem, ahogy N. Eldon Tanner elnök édesapja tanította őt a családi ima során. Tanner elnök ezt mondta:
„Emlékszem, egyik este, ahogy letérdelve a családi imát mondtuk, édesapám így szólt az Úrhoz: »Eldon tett ma valamit, amit nem kellett volna; nagyon sajnálja, és ha Te megbocsátasz neki, többé nem fog ilyet tenni.«
Ennek hatására eltökéltem, hogy soha többé nem fogok olyat tenni – hatásosabb volt, mint a náspángolás.”7
Kisfiúként néha bosszantott, hogy úgy tűnt, egyfolytában csak családi imát mondunk. Azt gondoltam: „Nem épp az előbb imádkoztunk?” Szülőként ma már tudom, hogy a családi imát nem lehet túlzásba vinni.8
Mindig is mély hatással volt rám, hogy Mennyei Atya a Szeretett Fiaként mutatja be Jézus Krisztust.9 Nagyon szeretek név szerint imádkozni a gyermekeimért, így hallhatják, amint kifejezem Mennyei Atyának, mennyire szeretem őket. Úgy tűnik, nincs is jobb alkalom arra, hogy éreztessük gyermekeinkkel a szeretetet, mint amikor velük imádkozunk vagy áldást adunk nekik. Amikor a családok alázatos imában egybegyűlnek, erőteljes és tartós leckék kerülnek megtanításra.
Ügyeletes tanítás
Szülőként a tanítás olyan, mint amikor az orvos ügyel. Állandóan készen kell állnunk a gyermekeink tanítására, mert soha nem tudhatjuk, mikor adódik erre lehetőség.
Olyanok vagyunk, mint a Szabadító, aki „leggyakrabban nem a zsinagógában, hanem hétköznapi helyszíneken tanított – miközben tanítványaival étkezett, vizet húzott a kútból vagy elsétált egy fügefa mellett”10.
Évekkel ezelőtt édesanyám elmesélte, hogy a bátyámmal, Matt-tel folytatott két legjobb evangéliumi beszélgetésére akkor került sor, amikor egyszer ruhákat hajtogatott, egyszer pedig a fogorvoshoz vitte Mattet. A számos dolog közül, melyeket csodáltam édesanyámban, az egyik az, hogy mindig készen állt gyermekei tanítására.
Szülői tanítása soha nem ért véget. Amikor püspökként szolgáltam, 78 éves édesanyám közölte velem, hogy ideje elmennem fodrászhoz. Tudta, hogy példaként kell állnom, és nem is habozott ezt közölni velem. Szeretlek, Anya!
Édesapaként én is ösztönözve érzem magam arra, hogy személyesen tanulmányozzam a szentírásokat és elmélkedjek felettük, hogy válaszolni tudjak, amikor a gyermekeim vagy az unokáim egy „ügyeletes” tanítói pillanatot biztosítanak számomra.11 „A legjobb tanítási pillanatok nagy része kezdetben egy kérdés vagy aggodalom formájában fogalmazódik meg a [családtagok] szívében.”12 Odafigyelünk rájuk ezekben a pillanatokban?13
Nagyon szeretem Péter apostol felkérését: „Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, [hozzátenném, hogy a gyermekeknek is,] a ki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről”14.
Kamaszkoromban édesapámmal gyakran versenyeztünk azon, ki tud erősebben szorítani. Amilyen erősen csak tudtuk, megszorítottuk a másik kezét, és próbáltuk elérni, hogy fájdalma kiüljön az arcára is. Ma már nem tűnik olyan jó szórakozásnak, de valahogy akkor az volt. Az egyik ilyen csatánkat követően Apa a szemembe nézett, és így szólt: „Fiam, igen erős a kezed. Remélem, mindig elég erős lesz ahhoz is, hogy megállja, hogy egy ifjú hölgyet illetlen módon érintsen.” Ezt követően arra kért, hogy maradjak erkölcsileg tiszta, és hogy másokat is segítsek ebben.
Douglas L. Callister elder a következőt osztotta meg az édesapjáról: „Munkából hazafele menet egy nap Apa váratlanul így szólt: »Ma befizettem a tizedemet. A tizedcsekkre ráírtam, hogy ‘Köszönöm’. Annyira hálás vagyok az Úrnak, amiért megáldja a családunkat!«”
Callister elder ezt követően így tisztelgett édesapja-tanítója emléke előtt: „Megtanította az engedelmesség tetteit és az engedelmes hozzáállást is.”15
Úgy gondolom, bölcsen tesszük, ha időnként feltesszük magunknak a kérdést: „Mit fogok tanítani vagy mit tanítok most a gyermekeimnek az engedelmesség tetteivel vagy az engedelmes hozzáállásommal?”
Tanítás a családi szentírás-tanulmányozás során
A családi szentírás-tanulmányozás remek színtere a tan otthoni tanításának.
Russell M. Nelson elnök ezt mondta: „Nemcsak a szülőknek kell az Úr szavába kapaszkodni, hanem isteni megbízatásuk, hogy gyermekeiknek is megtanítsák azt.”16
Gyermekeink nevelése során Julie és én igyekeztünk következetesek és találékonyak lenni. Az egyik évben úgy döntöttünk, hogy spanyolul fogjuk családként végigolvasni a Mormon könyvét. Vajon ezért hívta el az Úr az összes teljes idejű missziót szolgált gyermekünket spanyol nyelvű misszióba? Es posible. [Lehetséges.]
Mélyen megérintett, amikor Brian K. Ashton testvér megosztotta velem, hogy a végzős középiskolai éve során édesapjával közösen elolvasták a Mormon könyve minden egyes oldalát. Ashton testvér nagyon szereti a szentírásokat. Az elméjébe és a szívébe vésődtek. Édesapja ültette el ezt a magot, amikor Ashton testvér még kamasz volt, a mag17 pedig azóta az igazság mélyen gyökerező fájává növekedett. Ashton testvér ugyanezt tette idősebb gyermekeivel.18 Nyolcéves kisfia nemrég megkérdezte: „Apa, én mikor olvashatom el veled a Mormon könyvét?”
Példa általi tanítás
És végül, szülőkként a legnagyobb hatással bíró tanítási eszközünk: a példánk. Azt a tanácsot kaptuk, hogy legyünk „példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban”19.
Nemrég, egyik utunk során, Julie és én istentiszteleten voltunk, ahol láthattuk ezt a verset a gyakorlatban is. Egy hamarosan misszióba induló fiatalember volt az egyik beszélő az úrvacsorai gyűlésen.
Ezt mondta: „Ti mind azt hiszitek, hogy az édesapám olyan nagyszerű ember az egyházban, pedig…” – itt szünetet tartott, én pedig nyugtalanul vártam, mit fog mondani. Így folytatta: „…otthon még nagyszerűbb ember!”
Később megköszöntem a fiatalembernek, hogy ilyen felemelően szólt az édesapjáról. Ezt követően megtudtam, hogy az édesapja az egyházközség püspöke. Bár ez a püspök hithűen szolgálta egyházközségét, fia úgy érezte, hogy otthon végezte a legjobb munkát.20
D. Todd Christofferson elder ezt tanácsolja: „Számos módja van… a felnövekvő nemzedék tanításának, és a legalaposabb átgondolást és erőfeszítést annak kell szentelnünk, hogy ezeket teljességgel kihasználjuk. Mindenekfelett továbbra is bátorítanunk és segítenünk kell a szülőket, hogy jobb és következetesebb tanítók legyenek, …különösen a példamutatás által.”21
A Szabadító is így tanít.22
Amikor tavaly nyaralni voltunk a két legkisebb gyermekünkkel, Julie azt javasolta, hogy végezzünk helyettes általi kereszteléseket a St. George templomban és a San Diego templomban is. Én – magamban – zúgolódni kezdtem: „Otthon úgyis eljárunk a templomba, most pedig nyaralunk. Miért nem csinálunk valami »nyaralásszerűbbet«?” A kereszteléseket követően Julie szerette volna, ha lefényképezkedünk a templom előtt. Némán zúgolódtam – ismét. Kitalálhatjátok, mi történt: lefényképezkedtünk.
Julie azt szeretné – és persze én is –, ha a gyermekeinknek maradnának emlékei arról, hogy miként segítettük az őseinket. Ehhez nem kellett hivatalos tanítás a templomok fontosságáról. Az életünk szerves része volt – hála egy olyan édesanyának, aki szereti a templomot, és azt szeretné, ha a gyermekei osztoznának ebben az érzésben.
Ha a szülők becsben tartják egymást és igazlelkű példát mutatnak, gyermekeik örökre megáldatnak.
Zárszó
Mindazoknak közületek, akik igyekeznek a tőlük telhető legjobb módon tanítani otthon, azt kívánom, leljetek békességre és örömre az erőfeszítéseitek során. Ha pedig úgy érzitek, van még miben fejlődnötök, vagy felkészültebbnek kell lennetek, kérlek, alázattal válaszoljatok a Lélek késztetéseire, és kötelezzétek el magatokat a tettek mellett.23
L. Tom Perry elder ezt mondta: „Bármely társadalom jólléte, népe boldogsága, gyarapodása és békéje mind a gyermekek otthoni tanításában gyökerezik.”24
Családi fészkünk megüresedett ugyan, de én állandó ügyeletben vagyok, készen állva és buzgón keresve további becses lehetőségeket arra, hogy felnőtt gyermekeimet, az ő gyermekeiket és – remélem – egy nap majd az ő gyermekeiket is tanítsam.
A menny segítségéért fohászkodom azon igyekezetünk során, hogy krisztusi tanítókká váljunk az otthonainkban. Jézus Krisztus nevében, ámen.