2018
José A. Teixeira elder
May 2018


José A. Teixeira elder

Hetvenek Elnöksége

Kép
José A. Teixeira elder

José A. Teixeira elder felidéz valamit, amit még fiatal fiúként tanult meg Portugáliában. Egy családi összejövetel alkalmával elosont, hogy horgászni menjen. Érezte, hogy meg kellene mondania a szüleinek, hová megy, de aztán úgy döntött, hogy nem teszi meg ezt, mert éppen bele voltak merülve a beszélgetésbe.

Aggódó szülei csak órákkal később találtak rá a folyóparton. Ebből megtanulta, hogy nem csupán a szüleinek, de annak is engedelmeskedni kell, amit a Szentlélek súg.

Azóta Teixeira elder szokásává tette azt, hogy hallgat a halk, szelíd hangra. Ő és családja 1976-ban találkoztak az evangéliummal, amikor Portugália megnyílt a misszionáriusi munka előtt. 16 évesen keresztelkedett meg, és később a Portugália Lisszabon Misszióban szolgált.

„Döntéseink tagadhatatlan erővel kihatnak életünk alakulására” – mondta Tiexeira elder, akit 2018. március 31-én támogattak a Hetvenek Elnökségének tagjaként. „Ez az ajándék a belénk vetett bizalom egyik különleges jele, de ugyanakkor becses személyes felelősség is, hogy bölcsen használjuk azt” – tanította a 2009. áprilisi általános konferencián.

Teixeira elder könyvelői és üzletvezetési képesítést szerzett, és nemzetközi pénzügyi ellenőrként dolgozott az egyháznak. Emellett a Portugál Légierőnél teljesített katonai szolgálatot egy NATO egység részeként. Ekkor kapott elhívást arra, hogy legyen az egyház országos közönségkapcsolati igazgatója. Nem sokkal ezután találkozott feleségével, Maria Filomena Lopes Teles Griloval. 1984-ben házasodtak össze a Svájci Bern templomban, és három gyermekük van.

José Augusto Teixeira da Silva 1961. február 24-én született a portugáliai Vila Realban. Szolgált már tanácsosként püspökségben, kerületi elnökként, cövekelnökként, területi hetvenesként, valamint a Brazília São Paulo Déli Misszió elnökeként. 2008. április 5-én támogatták általános felhatalmazott hetvenesként. Jelenleg a Dél-Amerika Déli Terület elnökeként szolgál, és 2018. augusztus 1-jén kezdi el szolgálatát a Hetvenek Elnökségében.

Teixeira elder elsősorban azt a tanácsot adta a 2015. áprilisi általános konferencián, hogy mélyítsük el „a Szabadítóról való tudásunkat… Amit ma megtehetünk, ne halasszuk holnapra! Most van itt az ideje annak, hogy Krisztushoz jöjjünk.”

Nyomtatás