2018
Juan Pablo Villar elder
May 2018


Juan Pablo Villar elder

általános felhatalmazott hetvenes

Kép
Juan Pablo Villar elder

Juan Pablo Villar elder a chilei Santiagoban ismerte meg az egyházat, amikor a legidősebb bátyja, Ivan bejelentette a családnak, hogy a szülei jóváhagyása nélkül megkeresztelkedett és úgy tervezi, hogy missziót fog szolgálni. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért, Ivan megosztotta a bizonyságát és a szolgálatra irányuló vágyát.

„Nem teljesen értettem, mit jelent mindez” – idézi fel Villar elder, aki akkor 17 éves volt. „Azonban ebben a percben elültetett a szívemben egy magot.”

Ez a mag esélyt kapott a növekedésre, amikor a bátyja ajánlotta őt a misszionáriusoknak. Az első tanításon Villar elder saját bizonyságot kapott a Mormon könyve igaz voltáról.

„Ami engem illet, nem volt szükség rá, hogy letérdeljek és imádkozzak, mert abban a percben, amikor megosztották a bizonyságukat, tudtam a szívemben, hogy igaz” – mondja. „Ebből adódóan pedig minden másnak is igaznak kellett lennie.”

1988-ban a szomszédos misszióban szolgáló Ivan engedélyt kapott rá, hogy megkeresztelje Villar eldert. Később az édesanyjuk és egy másik fivérük, Claudio is csatlakozott az egyházhoz.

Egy évvel a keresztelője után Villar elder elkezdte szolgálatát a Chile Viña del Mar Misszióban, élethossziglan tartó szolgálatot indítva el ezzel, melynek során szolgált cövekelnökként, püspökként, tanácsosként püspökségben, tanácsosként a Chile Santiago Keleti Misszióban, valamint területi hetvenesként a Dél-Amerika Déli Területen. 2018. március 31-én támogatták általános felhatalmazott hetvenesként.

Villar elder 1969. szeptember 11-én született a chilei Valparaisoban, Sergio Villar Vera és Genoveva Saaverdra gyermekeként. 1994-ben feleségül vette Carola Cristina Barriost a Chilei Santiago templomban. Három gyermekük született.

Társadalmi kommunikáció és közönségkapcsolat alapdiplomát, majd értékesítési diplomát szerzett, mellyel a gyógyszerészeti és orvostechnikai eszközök iparágban helyezkedett el. 2007-ben MBA-diplomát szerzett a Brigham Young Egyetemen. Ezt követően visszatért Chilébe, hogy az Oricának, egy bányászati vállalatnak dolgozzon, mostanában már felsővezetőként.

Nyomtatás