Jézus Krisztus engesztelése

Tad R. Callister

a Vasárnapi Iskola legutóbb felmentett általános elnöke

A Szabadító engesztelése nem csupán végtelen a hatóköre tekintetében, hanem egyéni is a kiterjedését illetően.

Az év eme időszakában különösen örvendezünk és eltűnődünk a Szabadító engesztelésén. Valóban ez a leginkább mennyei, tudattágító és érzelemtől áthatott tan, amelyet ez a világ vagy világegyetem valaha is ismert. Ez ad reményt és értelmet az életünknek.

Mi is hát Jézus Krisztus engesztelése? Bizonyos értelemben olyan mennyei események sorozata, amely a Gecsemáné kertjében kezdődött, a kereszten folytatódott, és a Szabadító sírból való feltámadásában tetőzött. A mindannyiunk iránti felfoghatatlan szeretet volt a mozgatórugója. Olyan lényt követelt, aki bűntelen volt, aki végtelen hatalommal bírt az elemek felett – még a halál felett is –, aki korlátlanul képes volt elszenvedni minden bűnünk és gyengeségünk következményeit, és aki ténylegesen mindenek alá ereszkedett.¹ Ez volt Jézus Krisztus küldetése – ez volt az Ő engesztelése.

És mi volt a célja? Az, hogy lehetővé tegye számunkra az Istenhez való visszatérést, az Őhozzá mindinkább hasonlóvá válást, és az öröm teljességének elnyerését. Ezt pedig négy akadály leküzdésével valósította meg, amelyek:

a fizikai halál,
az Ádám révén és a bűneink által előidézett lelki halál,
a megpróbáltatásaink és gyengeségeink,
az erőtlenségünk és tökéletlenségünk.

De hogyan tudná a Szabadító beteljesíteni mindezt az igazság törvényeinek áthágása nélkül?

Egy pillanatra képzeljetek el egy embert, aki egy izgalmas szabadesést fontolgatva hirtelen döntéstől vezérelve spontán kiugrik egy kisrepülőből. Amint azonban kiugrik, hamar rádöbben tette balgaságára. Biztonságosan szeretne földet érni, de adódik egy akadály: a gravitáció törvénye. Káprázatos sebességgel csapkodni kezd a karjaival, remélve, hogy repülni kezd, de hasztalan. Testét siklásra állítja be, hogy lassítsa a zuhanást, ám a gravitáció törvénye hajthatatlan és könyörtelen. Próbál észérvekkel hatni eme alapvető természeti törvényre: „Elismerem, hogy tévedtem. Soha többé nem teszek ilyet!” Könyörgése azonban süket fülekre talál. A gravitáció törvénye nem ismer könyörületet és nem kivételezik senkivel. A férfi azonban váratlanul megérzi, hogy van valami a hátán. A barátja a repülőn érezte a balgaság pillanatának közeledtét, és az ugrás előtt ráadott egy ejtőernyőt. Az ember kitapogatja a kioldózsinórt és megrántja, azután megkönnyebbülten ereszkedik alá a biztonságos földet érésig. Feltehetjük a kérdést: „Megszegték-e a gravitáció törvényét, vagy az ejtőernyő azon törvény keretein belül biztosította a biztonságos leérkezést?”

Amikor bűnt követünk el, a repülőből kiugró balga emberhez hasonlítunk. Bármit teszünk is a magunk erejéből, csakis a becsapódásra számíthatunk. Ki vagyunk téve az igazság törvényének, amely a gravitáció törvényéhez hasonlóan szigorú és kérlelhetetlen. Csak azért menekülhetünk meg, mert a Szabadító az engesztelése révén irgalmasan úgymond lelki ejtőernyőt nyújt nekünk. Ha hiszünk Jézus Krisztusban és bűnbánatot tartunk (vagyis megtesszük a részünket és meghúzzuk a kioldózsinórt), akkor a Szabadító védelmező erői szabadjára lesznek engedve az érdekünkben, és lelkileg sértetlenül érünk földet.

Ez azonban csak azért lehetséges, mert a Szabadító legyőzte azt a négy akadályt, amely meggátolhatná a lelki fejlődésünket.

1. A halál. Dicső feltámadása által legyőzte a halált. Pál apostol ezt tanította: „a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek”².

2. A bűn. A Szabadító minden bűnbánó számára legyőzte a bűnt és a bűntudatot. Tisztító hatalma olyan mély és átfogó, hogy Ésaiás ezt az ígéretet tette: „ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek”³.

Időnként találkozom olyan igaz szentekkel, akiknek gondot okoz megbocsátani önmaguknak; akik ártatlanul, mégis helytelenül korlátok közé szorítják a Szabadító megváltó hatalmait. A végtelen engesztelést akaratlanul is végessé teszik, amely valamiképp nem érvényes az ő adott bűnükre vagy gyengeségükre. Az azonban végtelen engesztelés, mert magában foglal és felölel minden bűnt és gyengeséget, illetve minden mások által okozott bántalmazást vagy fájdalmat is.

Truman G. Madsen ezt a vigasztaló megfigyelést tette:

„Ha közületek bárkit is rászedtek és elhitették vele, hogy túl messzire ment, …hogy áthatja őt a bűn mérge, ami miatt lehetetlen valaha is újra azzá lennie, aki lehetne, akkor hallgassatok ide.

Bizonyságot teszek arról, hogy nem tudtok messzebbre süllyedni, mint ahová elérne Jézus Krisztus világossága és mindent elsöprő intelligenciája. Bizonyságot teszek arról, hogy amíg csak egyetlen szikrája is pislákol a bűnbánat és a visszafordulás szándékának, Ő ott lesz. Ő nem csupán a ti állapototokig ereszkedett le, hanem még az alá is, hogy Ő »mindenben és mindenen keresztül ott lehessen, az igazság világossága« [Tan és szövetségek 88:6].”⁴

Az egyik ok, amiért oly fontos megérteni a Szabadító engesztelését és annak végtelen vonatkozásait, az, hogy a fokozódó megértéssel együtt jár az önmagunknak és másoknak való megbocsátás iránti fokozódó vágy.

Noha talán hiszünk Krisztus tisztító hatalmaiban, gyakran felmerül a kérdés: „Honnan tudhatom, hogy megbocsáttattak-e a bűneim?” Ha érezzük a Lelket, akkor az annak tanúsága, hogy megbocsátást nyertünk, vagy hogy folyamatban van a tisztulás. Henry B. Eyring elnök ezt tanította: „Ha éreztétek a Szentlélek hatását…, azt bizonyítékként vehetitek arra, hogy az engesztelés munkálkodik az életetekben.”⁵

Néhányan ezt kérdezik: „De ha bűnbocsánatot nyertem, akkor miért érzek bűntudatot még mindig?” Talán Isten irgalmában a bűn emlékezete egy figyelmeztetés, afféle lelki stoptábla, amely egy ideig még ránk kiált a további kísértések láttán: „Ne térj arra az útra! Tudod, milyen fájdalmat eredményezhet.” Ebben az értelemben védelemként, nem pedig büntetésként szolgál.

Lehetséges-e tehát bűntudat nélkül emlékezni a bűneinkre?

Alma még évekkel a bűnbánata után is emlékezett a bűneire. Amikor azonban Jézushoz kiáltott irgalomért, ezt mondta: „már nem voltam képes visszaemlékezni a fájdalmaimra; igen, nem szaggatott fel többé bűneim emléke”⁶.

Miért tudott fájdalom vagy bűntudat nélkül visszaemlékezni a bűneire? Azért, mert amikor bűnbánatot tartunk, akkor Istentől születünk.⁷ Ahogy a szentírások mondják: „új teremtmények”⁸ leszünk Krisztusban. Tökéletes őszinteséggel tudjuk azt mondani: „Nem az a férfi vagy nő vagyok, aki elkövette azokat a múltbéli bűnöket. Új és átalakult lény vagyok.”

3. Megpróbáltatások és gyengeségek. Alma megjövendölte, hogy Krisztus „megy, mindenféle fájdalmat és megpróbáltatást és kísértést szenvedve el”. Miért? „[H]ogy bensője irgalommal telhessen meg, …hogy a test szerint tudhassa, hogyan segítse meg népét a gyengeségeik szerint.”⁹

Vajon hogyan teszi ezt? Olykor elveszi a megpróbáltatást; olykor megerősít minket, hogy el tudjuk viselni azt; olykor pedig örökkévaló szemléletmódot nyújt, hogy jobban megérthessük annak időlegességét. Joseph Smith mintegy két hónapja sínylődött Liberty fogházában, mikor végül így kiáltott fel: „Ó Isten, hol vagy?”¹⁰ Ahelyett, hogy azonnali enyhülést nyújtott volna, Isten így felelt: „Fiam, békesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak; és aztán, ha jól kitartasz azokban, Isten fel fog magasztalni téged a magasban”¹¹.

Joseph így megértette, hogy ez a keserű tapasztalat csupán egy aprócska pont az örökkévalóság spektrumán. Ezzel a kitágult látásmóddal azután ezt írta a szenteknek ugyanabból a zárkából: „…szeretett testvéreim, tegyük meg jókedvvel mindazon dolgokat, amikre erőnkből telik; aztán pedig hadd álljunk mozdulatlanul, a legteljesebb bizonyossággal, hogy meglássuk Isten szabadítását, és az ő karjának felfedését.”¹² A Szabadító engesztelésének köszönhetően örökkévaló szemléletmódunk lehet, amely jelentéssel tölti meg a megpróbáltatásainkat és reményt ad az enyhülésre.

4. Erőtlenségek és tökéletlenségek. Engesztelése miatt a Szabadító képessé tevő hatalmakkal rendelkezik, melyekre néha kegyelemként utalunk.¹³ Ez segíthet leküzdenünk az erőtlenségeinket és tökéletlenségeinket, ezáltal pedig segítségünkre van azon törekvésünkben, hogy Őhozzá hasonlóvá váljunk.

Moróni így tanított: „Igen, jöjjetek Krisztushoz, és legyetek benne tökéletessé, …hogy kegyelme által tökéletesek lehessetek Krisztusban”¹⁴. Legalább két csatornája vagy módja van annak, hogy kiaknázzuk azokat a képessé tévő hatalmakat, amelyek finomíthatnak – sőt, tökéletesíthetnek – minket.

Az elsőt a szabadító szertartások jelentik. A szentírásokban ez áll: „…annak szertartásaiban megnyilvánul az isteniség hatalma.”¹⁵ Néha teendők listájaként tekintünk a szertartásokra, amelyek szükségesek a felmagasztosuláshoz, valójában azonban mindegyikük olyan isteni hatalmat szabadít fel, amely segít krisztusibbá válnunk. Például:

Amikor megkeresztelkedünk és befogadjuk a Szentlelket, tisztává tétetünk – így pedig szentebbek leszünk, úgy, mint Isten.
Ezenkívül a Szentlélek által az elménk megvilágosodhat és a szívünk meglágyulhat, hogy egyre inkább úgy gondolkodjunk és érezzünk, mint Isten.
Amikor pedig házastársakként összepecsételnek bennünket, Isten ajándékaiként jogot nyerünk trónokra, királyságokra, fejedelemségekre és hatalmakra.¹⁶

E képessé tévő hatalmak másik csatornáját a Lélek ajándékai jelentik. Krisztus engesztelése miatt jogosultak vagyunk elnyerni a Szentlélek ajándékát és az azt kísérő lelki ajándékokat. Ezek az ajándékok az isteniség jellemvonásai, ezért minden alkalommal, amikor szert teszünk a Lélek valamely ajándékára, azzal hasonlóbbá válunk Istenhez. Kétségtelen, hogy a szentírások ezért ösztönöznek számtalanszor ezen ajándékok keresésére.¹⁷

George Q. Cannon elnök ezt tanította: „Senki se mondja ezt: »Ó, erről nem tehetek, ilyen a természetem!« Nincs igazolva ebben, hiszen Isten megígérte, hogy …olyan ajándékokat fog biztosítani, amelyek gyökerestől felszámolják [a gyengeségeinket]. […] Ha valaki közülünk tökéletlen, akkor az a kötelességünk, hogy azért az ajándékért imádkozzunk, amely tökéletessé tesz majd.”¹⁸

Összegzésként: a Szabadító engesztelése életet ad nekünk a halál helyett, „ékességet a hamu helyett”,¹⁹ gyógyulást a fájdalom helyett, és tökéletességet a gyengeség helyett. Ez jelenti a menny ellenszerét e világ akadályaira és küzdelmeire.

A halandóságban eltöltött utolsó hetében a Szabadító ezt mondta: „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok; én [le]győztem a világot.”²⁰ Mivel a Szabadító véghezvitte az engesztelését, nincs semmiféle külső hatás vagy esemény vagy személy – nincs olyan bűn vagy halál vagy válás –, amely meggátolhatná a felmagasztosulásunk elnyerését, feltéve, ha betartjuk Isten parancsolatait. Ezzel a tudattal törekedhetünk előre vidám szívvel és azzal a teljes bizonyossággal, hogy Isten velünk van ebben a mennyei törekvésben.

Tanúságomat teszem arról, hogy a Szabadító engesztelése nem csupán végtelen a hatóköre tekintetében, hanem egyéni is a kiterjedését illetően; hogy nem csupán arra képes, hogy visszavigyen minket Isten színe elé, hanem képessé is tesz olyanná válni, mint Ő – ami Krisztus engesztelésének legfőbb célkitűzése. Erről teszem hálás és biztos tanúbizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.