Egységbe fonódva Isten munkájának végzésében
Isteni lehetőségeink betöltésének a legeredményesebb módja az, ha összedolgozunk, megáldatva az Ő papságának hatalmával és felhatalmazásával.
Drága, csodálatos nővéreim és fivéreim! Nagy öröm itt lenni veletek. Bárhonnan hallgassanak is, ölelést küldök a nővéreimnek és szívélyes kézfogást a fivéreimnek. Egységbe fonódunk az Úr munkájában.
Amikor Ádámra és Évára gondolunk, gyakran először a felhőtlen életük jut eszünkbe az Éden kertjében. Jómagam elképzelem, hogy az időjárás mindig tökéletes volt – se nem túl meleg, se nem túl hideg –, és bőségesen termett tőlük karnyújtásnyira az ízletes gyümölcs és zöldség, így akkor ehettek, amikor csak akartak. Mivel ez egy új világ volt számukra, sok volt a felfedeznivaló, és minden egyes napot érdekessé tett az állatvilággal való ismerkedés és csodaszép környezetük felderítése. Parancsolatokat is kaptak, melyeket be kellett tartaniuk, és ezekhez az utasításokhoz mindketten másként álltak hozzá, ami eleinte némi nyugtalanságot és zavart okozott. 1 Azonban miközben az életüket örökre megváltoztató döntéseket hoztak, megtanultak összedolgozni és egységessé válni mindazon célok elérésében, melyeket Isten nekik és minden gyermekének szánt.
Most képzeljétek el ezt a párt a halandóságban! Meg kellett dolgozniuk az élelmükért, az állatok némelyike őket tartotta élelemnek, és részük volt olyan nehéz kihívásokban, amelyeken csak úgy tudtak felülkerekedni, hogy tanácskoztak és együtt imádkoztak. Szerintem biztosan volt legalább néhány olyan alkalom, amikor különbözött a véleményük arról, hogy miként nézzenek szembe a kihívásokkal. A bukás révén azonban már megtanulták, hogy feltétlenül egységben és szeretetben kell cselekedniük. Az isteni forrásokból érkező tanítások megismertették velük a szabadítás tervét és Jézus Krisztus evangéliumának e tervet működtető tantételeit. Mivel megértették, hogy a földi rendeltetésük és az örök céljuk egy és ugyanaz, megelégedést és sikert hozott számukra a szeretetben és igazlelkűségben végzett közös munka elsajátítása.
Amikor gyermekeik születtek, Ádám és Éva megtanították a családjuknak azt, amit annak idején ők maguk mennyei hírnököktől tanultak. Arra összpontosítottak, hogy segítsenek a gyermekeiknek is megérteni és magukévá tenni azokat a tantételeket, amelyek boldoggá teszik őket ebben az életben, valamint felkészítik őket a mennyei szüleikhez való visszatérésre, miután gyarapították a képességeiket és bebizonyították az Isten iránti engedelmességüket. Mindezek során Ádám és Éva megtanulták értékelni eltérő erősségeiket, és támogatták egymást az örökkévaló jelentőséggel bíró munkájukban. 2
Teltek-múltak az évszázadok, majd évezredek, és a félretájékoztatás, valamint a félreértések homályba burkolták a férfiak és a nők ihletett és egymásra utalt közreműködésének nyilvánvalóságát. Az édenkerti csodás kezdet és a napjaink között eltelt időszakban az ellenség meglehetősen sikeres volt annak a célnak az elérésében, hogy a lelkünk leigázására törekedve elválassza egymástól a férfiakat és a nőket. Lucifer tudja, hogy ha kárt tud tenni a férfiak és a nők által érzett egységben, ha össze tud minket zavarni az isteni értékünk és a szövetség szerinti feladatköreink tekintetében, akkor sikerrel jár majd a családok lerombolásában, melyek az örökkévalóság létfontosságú egységei.
Sátán összehasonlításra ösztönöz, annak eszközeként, hogy a felsőbb- és alsóbbrendűség érzését keltse, elrejtve azt az örök igazságot, hogy a férfiak és a nők velük született különbözőségei Istentől erednek és mind ugyanolyan értékesek. Megpróbálta lekicsinyelni azt, amivel a nők hozzájárulnak a családhoz és a civil társadalomhoz, csökkentve ezzel a jóra való felemelő hatásukat. Célja egy hatalmi harc előmozdítása volt ahelyett, hogy ünnepelnénk a férfiak és a nők egymást kiegészítő és az egységet elősegítő egyedi hozzájárulásait.
Így hát az évek során világszerte nagyrészt elpárolgott a férfiak és nők istenileg egymásra utalt, mégis egymástól eltérő hozzájárulásainak és feladatköreinek teljes megértése. A nők sok társadalomban a férfiak alárendeltjei lettek, nem pedig mellettük álló társak, és tevékenységeik szűk hatáskörre korlátozódtak. A lelki fejlődés szinte teljesen elakadt ezekben a sötét időkben; valójában nagyon kevés lelki világosság tudott behatolni a dominancia hagyományaival átitatott elmékbe és szívekbe.
Aztán „a napnál is ragyogóbb” 3 fénysugárként megjelent a visszaállított evangélium világossága, amikor az Atyaisten és az Ő Fia, Jézus Krisztus New York állam északi részének azon a megszentelt erdős vidékén 1820 koratavaszán megjelentek az ifjú Joseph Smithnek. Ez az esemény elindította a mennyből érkező kinyilatkoztatás korunkbeli kiáradását. Krisztus eredeti egyházának az egyik első visszaállított eleme Isten papságának a felhatalmazása volt. A visszaállítás folyamatos kibontakozásával a férfiak és a nők elkezdték újra felismerni annak fontosságát és lehetőségeit, ha egymás társaiként dolgoznak, Őáltala felhatalmazva és Tőle kapva útmutatást ebben a szent munkában.
1842-ben, amikor a szárnyait bontogató egyházban a nők hivatalosan csoportba szerettek volna rendeződni, hogy segítsenek a munkában, Joseph Smith elnök sugalmazást érzett arra, hogy „a papság alatt, a papság mintáját követve” 4 szervezze meg őket. Azt mondta: „Most pedig átadom nektek a kulcsot Isten nevében, …jobb napoknak néz elébe az egylet” 5 . E kulcs átadása óta pedig fokozatosan bővülni kezdtek a nők lehetőségei az oktatásban, a politikában és a gazdaságban szerte a világon. 6
Ez a nők számára létrehozott egyházi szervezet, amely a Segítőegylet nevet kapta, különbözött a kor egyéb nőegyleteitől, mert egy próféta hozta létre, aki papsági felhatalmazással cselekedve adott a nőknek felhatalmazást, szent felelősségeket és az egyház szerkezetén belüli, nem pedig attól különálló hivatalokat. 7
Joseph Smith próféta napjaitól mostanáig mindenek folyamatos visszaállítása rávilágított a papsági felhatalmazás és hatalom szükségességére, mely a férfiaknak és a nőknek is segít eleget tenni az Isten által kijelölt feladatköreiknek. Nemrég azt tanították nekünk, hogy a papsági kulcsokat viselő személy irányítása alatt elválasztott nők papsági felhatalmazással munkálkodnak az elhívásaikban. 8
2019 októberében Russell M. Nelson elnök azt tanította, hogy a templomban felruházott nőknek az Istennel kötött szent szövetségek betartása által papsági hatalom van az életében és az otthonában. 9 Kifejtette, hogy „a mennyek ugyanúgy nyitva állnak azon nők előtt, akiket felruháztak Isten hatalmával – mely a papsági szövetségeikből ered –, mint a papságot viselő férfiak előtt.” És minden nővért arra buzdított, hogy merítsen bőségesen „a Szabadító hatalmából a családotok és a többi szerettetek megsegítésére” 10 .
Vajon mit jelent ez a ti számotokra és az én számomra? Hogyan változtatja meg az életünket a papsági felhatalmazás és hatalom megértése? Az egyik kulcs annak megértése, hogy ha a férfiak és a nők összedolgoznak, akkor sokkal többet el tudnak végezni, mintha külön dolgoznának. 11 A szerepköreink kiegészítik egymást, nem pedig versengenek egymással. Bár a nők nincsenek papsági hivatalba rendelve, amint azt korábban már említettem, papsági hatalommal vannak megáldva, amikor betartják a szövetségeiket, és papsági felhatalmazással munkálkodnak, amikor elválasztják őket egy elhívásra.
Egy pompás augusztusi napon abban a kiváltságban volt részem, hogy leülhettem Russell M. Nelson elnökkel Joseph és Emma Smith újjáépített otthonában a Pennsylvania állambeli Harmonyban, nem messze attól a helytől, ahol ezekben az utolsó napokban sor került az ároni papság visszaállítására. Beszélgetésünk során Nelson elnök elmondta, milyen fontos szerepet játszottak a nők visszaállításban.
Nelson elnök: „Amikor idejövök a papság visszaállításának e helyszínére, az eszembe jutó egyik legfontosabb vonatkozás a nők által a visszaállításban játszott fontos szerep.
Amikor Joseph nekilátott a Mormon könyve fordításának, ki írta le? Nos, egy kicsit ő is írt, de nem sokat. Emma vállalkozott rá.
Eszembe jut az is, amikor Joseph imádkozni ment az otthona közelében lévő erdőbe a New York állambeli Palmyrában. Hová ment? A Szent Ligetbe. Miért pont oda? Mert ez volt az a hely, ahová az édesanyja ment, amikor imádkozni akart.
És ez csak kettő azon nők sorában, akik kulcsfontosságú szerepet játszottak a papság visszaállításában és az egyház visszaállításában. Kétségkívül elmondhatjuk, hogy a mi feleségünk ma éppen olyan fontos, mint ők voltak akkor. Ez csak természetes.”
Emmához, Lucyhez és Josephhez hasonlóan mi is akkor vagyunk a legeredményesebbek, ha hajlandóak vagyunk tanulni egymástól és egységbe fonódunk abban a célunkban, hogy Jézus Krisztus tanítványaivá váljunk és másoknak is segítsünk ezen az ösvényen.
Tudjuk, hogy „a papság megszámlálhatatlanul sokféle módon áldja meg Isten gyermekeinek életét. Az egyházi elhívásokban, a templomi szertartásokban, a családi kapcsolatokban és a csendes, egyéni szolgálattételben az utolsó napi szent nők és férfiak együtt haladnak előre papsági hatalommal és felhatalmazással. A férfiak és nők egymásra vannak utalva, miközben Isten munkáját valósítják meg az Ő hatalma által; ennek pedig központi szerepe van Jézus Krisztus evangéliumában, amely Joseph Smith prófétán keresztül lett visszaállítva.” 12
Az egység nélkülözhetetlen ahhoz az isteni munkához, melynek elvégzése a mi kiváltságunk, és amelyre elhívást kaptunk, de ez nem következik be magától. Erőfeszítést és időt igényel az, hogy valóban tanácskozzunk egymással – meghallgassuk egymást, megértsük a másik szempontjait és tapasztalatokat osszunk meg –, azonban a folyamat maga is további sugalmazott döntéseket eredményez. Isteni lehetőségeink betöltésének a legeredményesebb módja otthon és az egyházi feladatainkban is az, ha összedolgozunk különböző, de egymást kiegészítő szerepköreinkben, megáldva a papság hatalmával és felhatalmazásával.
Hogy néz ki ez a társkapcsolat a mai szövetséges nők életében? Hadd osszak meg egy példát.
Alison és John társkapcsolata különleges volt. Rövid- és hosszútávú versenyeken is tandemeztek. Ezzel a kerékpárral csak úgy lehet sikeresen versenyezni, ha a két kerékpáros összhangban van egymással. A megfelelő időben ugyanabba az irányba kell hajolniuk. Egyikük sem uralhatja a másikat, egyértelműen kell egymással kommunikálniuk, és mindenkinek meg kell tennie a maga részét. Az elöl ülő kapitány dönthet arról, hogy mikor fékezzenek, és hogy mikor álljanak fel a nyeregben. A hátul ülő navigátornak figyelnie kell arra, hogy mi történik, és készen kell állnia további erőkifejtésre akkor, ha kissé lemaradtak, vagy lassításra akkor, ha túl közel érnek a többi kerékpároshoz. Támogatniuk kell egymást ahhoz, hogy haladjanak és elérjék a céljukat.
Alison így magyarázta ezt: „Kezdetben, amikor fel kell állnunk, a kapitányi nyeregben ülő ember azt mondja, hogy »felállunk«, amikor pedig abba kell hagynunk a tekerést, azt mondja, hogy »fékezek«. Egy idő után a navigátor már maga is tudja, mikor fog a kapitány felállni vagy fékezni, és semmit nem szükséges mondani. Megtanultunk ráhangolódni arra, hogy mi a helyzet a másikkal, és meg tudtuk mondani, mikor küszködik, és [akkor] a másik megpróbált belehúzni. Valójában az egész a bizalomról és az együttműködésről szól.” 13
John és Alison nem csupán a kerékpárjuk tekerése közben voltak egységesek, hanem a házasságukban is. Mindketten jobban vágytak a másik boldogságára, mint a sajátjukra; mindketten a jót keresték a másikban, és azon dolgoztak, hogy legyőzzék önmagukban a kevésbé nagyszerű dolgokat. Felváltva vezettek, és felváltva vállaltak többet akkor, ha a társuk küszködött. Mindketten értékelték a másik hozzájárulását, és jobb válaszokat találtak a kihívásaikra, amikor egyesítették a tehetségeiket és a forrásaikat. Valóban krisztusi szeretet által kötődtek egymáshoz.
Az egységben való együttműködés isteni mintájára való fokozott ráhangolódáson nagyon is sok múlik napjainkban, amikor körülvesznek minket az énközpontú üzenetek. A nőknek jellegzetes, isteni ajándékaik vannak 14 , és különleges feladatköröket kaptak, de ezek nem fontosabbak – vagy kevésbé fontosak – a férfiak ajándékainál és feladatköreinél. Mind szándékos és szükséges Mennyei Atya arra vonatkozó isteni tervének véghezviteléhez, hogy minden egyes gyermekének a legjobb esélyt adja meg a bennük rejlő isteni lehetőség elérésére.
Ma „olyan nőkre van szükségünk, akikben megvan Éva anyánk bátorsága és látásmódja” 15 , hogy fivéreikkel egységbe fonódva lelkeket hozzanak Krisztushoz. 16 A férfiaknak valódi társakká kell válniuk annak feltételezése helyett, hogy ez egyedül az ő felelősségük, vagy ahelyett, hogy „színlelt” társként a nőkre hagynák a munka nagy részének elvégzését. A nőknek hajlandónak kell lenniük előre lépni, elfoglalva „jogos és szükséges hely[ü]ket” 17 társakként ahelyett, hogy úgy gondolnák, ezt mind maguknak kell megtenniük, vagy arra várnának, hogy megmondják nekik, mit tegyenek. 18
Nem az „egyenlősdi” létrehozását, hanem a tanbéli igazság megértését célozza az, ha létfontosságú résztvevőkként tekintünk a nőkre. Ehhez nem egy megvalósitási programot kell kidolgoznunk, hanem inkább tevékenyen dolgozhatunk azon, hogy úgy értékeljük az nőket, ahogyan Isten teszi: nélkülözhetetlen társakként a szabadítás és a felmagasztosulás munkájában.
Készen állunk erre? Azon leszünk, hogy felülkerekedjünk a kulturális előítéleteken, és inkább az alapvető tanból eredő isteni mintákat és gyakorlatokat tegyük magunkévá? Russell M. Nelson elnök arra kér minket, hogy haladjunk „kart karba öltve… ebben a szent munkában”, és segítsünk „felkészíteni a világot az Úr második eljövetelére” 19 . Ezt téve megtanuljuk értékelni minden egyén hozzájárulását, és növeljük az isteni szerepköreink betöltésének eredményességét. Nagyobb örömöt fogunk érezni annál, amit valaha is megtapasztaltunk.
Döntsünk mindannyian úgy, hogy egységessé válunk az Úr sugalmazott módján, és segítjük az Ő munkájának haladását! Szeretett Szabadítónk, Jézus Krisztus nevében, ámen.