Hogy láthassák
Keressétek őket és imádkozzatok lehetőségekért a világosságotok megosztására, hogy mások lássák a Jézus Krisztushoz vezető utat.
Fivérek és nővérek! A szívünk megáldatott és megújult a Lélek által, melyet e konferencián érzünk.
Kétszáz évvel ezelőtt egy fényoszlop pihent meg egy ifjún egy ligetben. Ebben a fényben Joseph Smith látta az Atyaistent és az Ő Fiát, Jézus Krisztust. Világosságuk elűzte a földet borító lelki sötétséget, és megmutatta az előre vezető utat Joseph Smithnek – és mindannyiunknak. Az e napon kinyilatkoztatott világosságnak köszönhetően elnyerhetjük a Szabadítónk, Jézus Krisztus engesztelése által elérhető áldások teljességét.
Az Ő evangéliumának visszaállítása révén eltölthet bennünket a Szabadítónk világossága. Ez a világosság azonban nem csupán az enyém vagy a tiétek. Jézus Krisztus erre szólít bennünket: „engedjétek tehát, hogy úgy ragyogjon világosságotok ezen nép előtt, hogy láthassák a jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti Atyátokat, aki a mennyben van”1. Nagyon megszerettem a „hogy láthassák” kifejezést. Buzgó felkérés ez az Úr részéről arra, hogy tudatosabban segítsünk másoknak meglátni az ösvényt, és ezáltal Krisztushoz jönni.
Tízéves koromban a családunkat az a megtiszteltetést érte, hogy nálunk vendégeskedett L. Tom Perry elder a Tizenkét Apostol Kvórumából, amikor a megbízása a városunkba szólította.
Estefelé a családunk Perryékkel ücsörgött a nappalinkban, édesanyám ízletes almás pitéje mellett hallgatva Perry elder történeteit a szentekről szerte a világban. Lebilincselő volt.
Későre járt már, amikor édesanyám a konyhába hívott, és egy egyszerű kérdést tett fel: „Bonnie, megetetted a tyúkokat?”
Megállt bennem az ütő: elfelejtettem. Mivel nem akartam otthagyni az Úr egy apostolát, felvetettem, hogy a tyúkok esetleg böjtölhetnének reggelig.
Édesanyám határozott nemmel válaszolt. Perry elder épp ekkor lépett a konyhába, és dübörgő, lelkes hangján azt kérdezte: „Jól hallottam, meg kell etetni a tyúkokat? Csatlakozhatunk a fiammal?”
Ó, micsoda öröm lett hirtelen a tyúkok etetése! Szaladtam a nagy, sárga elemlámpánkért. Izgatottan törtem az élre, kapkodva a lábamat a jól ismert ösvényen a tyúkólig. A kezemben lengedező zseblámpa fényénél átszeltük a kukoricást, majd pedig a búzatáblát is.
Elérkezve az ösvényt keresztező kis öntözőcsatornához, én ösztönösen átugrottam azt, ahogyan oly sok estén tettem már korábban is. Teljesen megfeledkeztem Perry elderről, aki a sötét, ismeretlen ösvényen igyekezett lépést tartani velem. A nálam táncoló fénysugár nem sokat segített neki, hogy lássa az árkot. Állandó világosság hiányában pedig a vizesárok kellős közepébe lépett, majd hangosan felnyögött. Megfordulva aztán döbbenten láttam, ahogyan újdonsült barátom éppen csuromvizes lábát húzza ki az árokból, majd igyekszik kirázni a vizet nehéz bőrcipőjéből.
Perry elder átázott, cuppogó cipőjével a lábán segített megetetni a tyúkokat. Amikor végeztünk, szeretetteljesen így tanított: „Bonnie, látnom kell az ösvényt. A fénynek oda kell világítania, ahol járok.”
Világítottam én a lámpámmal, csak épp nem úgy, ahogy az Perry elder hasznára vált volna. Most már tudván, hogy szüksége van a világosságomra az ösvényen való biztonságos tájékozódáshoz, figyeltem, hogy a fény mindig a léptei előtt haladjon, így pedig magabiztosan tértünk haza.
Kedves fivéreim és nővéreim! Éveken át gondolkodtam a Perry eldertől tanult tantételen. Az Úr felhívása, miszerint ragyogjon a világosságunk, nem csupán arról szól, hogy össze-vissza lóbáljunk egy fénysugarat, általánosságban fényesebbé téve a világot. Úgy kell irányítanunk a világosságunkat, hogy mások lássák a Krisztushoz vezető utat. Izráel egybegyűjtése ez a fátyolnak ezen az oldalán – segíteni másoknak meglátni a következő lépést az Istennel való szent szövetségek megkötésének és megtartásának ösvényén.2
A Szabadító így tett bizonyságot: „Íme, én vagyok a világosság; példát mutattam nektek”3. Nézzük az egyik példáját:
Az asszony a kútnál szamaritánus volt, aki nem ismerte Jézus Krisztust, és akit a saját közösségéből sokan számkivetettnek tekintettek. Jézus a találkozásukkor beszélgetést kezdeményezett vele. A vízről beszélt neki, majd további világossághoz vezette őt, amint kijelentette, hogy Ő maga az „élő víz”4.
Krisztus együttérzően ismerte őt és a szükségleteit. Ott találkozott az asszonnyal, ahol éppen volt, majd pedig egy számára ismerős és megszokott dologról kezdett beszélni neki. Ha itt megállt volna, akkor ez egy derűs találkozás lett volna, viszont nem eredményezte volna azt, hogy a nő a városba menjen, és kijelentse: „Jertek, lássatok… Nem ez-é a Krisztus?”5 A beszélgetés folyamán fokozatosan ismerte fel Jézus Krisztust, és a múltja ellenére a világosság eszköze lett, megvilágítva az utat mások számára is, hogy lássák.6
Most nézzünk meg két olyat személyt, akik a Szabadító példáját mintázzák a világosság ragyogására. A közelmúltban Kevin barátomat egy vállalati vezető mellé ültették egy vacsora alkalmával. Aggódott amiatt, hogy vajon miről tudnak majd beszélgetni két órán át. Egy késztetést követve Kevin megkérdezte: „Mondana valamit a családjáról? Honnan származnak?”
Az úriember nem sokat tudott az őseiről, így Kevin elővette a telefonját, mondván: „Van egy alkalmazás, amely összekapcsolja az embereket az őseikkel. Nézzük, mit találunk.”
Hosszú beszélgetést követően Kevin új barátja azt kérdezte: „Miért olyan fontos a család az Önök egyháza számára?”
Kevin egyszerűen válaszolt: „Abban hiszünk, hogy a halálunk után folytatódik az életünk. Ha megtaláljuk az őseinket, és a nevüket elvisszük egy templomnak nevezett szent helyre, akkor olyan házasságkötési szertartásokat végezhetünk el, amelyek még a halál után is összetartják a családunkat.”7
Kevin olyasmivel indított, ami közös volt benne és új barátjában. Majd módot talált arra, hogy tanúságot tegyen a Szabadító világosságáról és szeretetéről.
A második történet Elláról szól, a főiskolás kosarasról. Példája akkor kezdődött, amikor megkapta misszionáriusi elhívását, miközben kollégiumban volt. Úgy döntött, hogy a csapattársai körében nyitja fel az elhívását, akik alig tudtak valamit Jézus Krisztus egyházáról, és nem értették, miért szeretne Ella szolgálni. Sokat imádkozott, hogy megtudja, miként magyarázhatná el a misszionáriusi elhívását úgy, hogy a csapattársai érezhessék a Lelket. A válasz?
„Egy prezentációt készítettem – mondta Ella –, mert ilyen király vagyok.” Beszélt nekik arról, hogy a több mint 400 misszió valamelyikében szolgál majd, és lehet, hogy nyelvet is kell tanulnia. Kiemelte, hogy több ezer misszionárius szolgál már. Végül pedig a Szabadító képével, valamint rövid bizonyságával zárta: „A kosárladba az életem egyik legfontosabb része. Átköltöztem az ország másik végébe, magam mögött hagyva a családomat, hogy ezzel az edzővel és ebben a csapatban játszhassak. A kosárlabdánál csupán két fontosabb dolog van számomra: a hitem és a családom.”8
Nos, ha esetleg azt gondolnátok: „Ezek nagyszerű 1000 wattos példák, én azonban csak egy 20 wattos izzó vagyok”, akkor ne feledjétek, hogy a Szabadító így tett bizonyságot: „én vagyok a világosság, amit fel kell tartanotok”9. Arra emlékeztet bennünket, hogy Ő elhozza a világosságot, ha mi megteszünk annyit, hogy Őfelé fordítunk másokat.
Nektek és nekem is elegendő megosztható világosságunk van, már most is. Megvilágíthatjuk a következő lépést segítségképpen valakinek, hogy közelebb kerüljön Jézus Krisztushoz, majd az azt követő lépést és így tovább.
Kérdezzétek meg magatoktól: „Kinek van szüksége a te világosságodra ahhoz, hogy megtalálja az ösvényt, amelyre szüksége van, csak éppen nem látja?”
Kedves barátaim! Miért olyan fontos, hogy ragyogjon a világosságunk? Az Úr elmondta nekünk, hogy „sokan vannak még a földön…, akik csak azért vannak távol az igazságtól, mert nem tudják, hol találjanak rá”10. Mi segíthetünk. Tudatosan ragyogtathatjuk a világosságunkat, hogy mások lássanak. Átadhatjuk a meghívást.11 Elkísérhetjük az utazáson azokat, akik előrelépnek a Szabadító felé, mindegy, mennyire botladoznak is. Képesek vagyunk egybegyűjteni Izráelt.
Bizonyságomat teszem, hogy az Úr felmagasztal majd minden apró erőfeszítést. A Szentlélek késztetést ad majd nekünk, hogy tudjuk, mit mondjunk és tegyünk. Az ilyen kísérletek talán megkívánják tőlünk, hogy kilépjünk a kényelmi zónánkból, bizonyosak lehetünk azonban abban, hogy az Úr segít majd a világosságunknak ragyogni.
Mily hálás vagyok a Szabadító világosságáért, amely továbbra is kinyilatkoztatás által vezeti ezt az egyházat.
Felkérem mindannyiunkat, hogy kövessük Jézus Krisztus példáját, és legyünk könyörülettel telve tudatában a körülöttünk lévőknek. Keressétek őket és imádkozzatok lehetőségekért a világosságotok megosztására, hogy mások is lássák a Jézus Krisztushoz vezető utat. Az Ő ígérete nagyszerű: „…a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága”12. Bizonyságot teszek arról, hogy Szabadítónk, Jézus Krisztus az út, az igazság, az élet, valamint a világ világossága és szeretete. Jézus Krisztus nevében, ámen.