Fiataloknak

Amikor elválasztottak, hogy a Kaliforniai San Bernardino Misszióban szolgáljak teljes idejű misszionáriusként, a családom ott állt mellettem. Ezen a képen az egyik öcsémmel ölelkezünk, közvetlenül az elválasztásom után. Nagy út vezetett el eddig, de nagyon hálás vagyok a változásokért, amelyeket magamban és a családomban tapasztaltam.

A középiskola utolsó előtti évében súlyos autóbalesetet szenvedtem. Előtte nem igazán tettem azokat a dolgokat, amiket kellett volna. A baleset után azonban ténylegesen megváltozott a látásmódom. Életemet veszthettem volna akkor és ott, és nem akartam, hogy így végződjön. A püspököm segített a helyes ösvényre térnem – hogy mindennap olvassam a Mormon könyvét és felkészüljek a misszionáriusi szolgálatra.

A síkfutás a sportom, a szenvedélyem. A baleset után ki kellett hagynom az évadot, és azon tűnődtem, van-e még egyáltalán jövőm. De az Úrhoz fordultam, és amikor ezt tettem, a következő évben fantasztikus évadom volt. Persze voltak még küzdelmek, de ami megváltozott, az az, hogy már nem magam miatt csináltam, hanem az Úrért.

Az változtatott meg, hogy láttam, milyen rengeteg áldás fakadhat az evangélium teljességéből. És mivel részesültem ebben a nagy boldogságban és örömben, így szeretném ezt terjeszteni szerte a világon. Az a vágyam, hogy az evangéliumnak köszönhetően az embereknek meglegyen ugyanaz az öröme, mint amit én érzek nap mint nap. És ezért szolgálok missziót: hogy segítsem „véghezvi[nni] az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39).

Garret W., 18, USA, Észak-Karolina