Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Újjáépíteni a hitemet a kétely után
Amikor egy szerettem elhagyta az egyházat, szem elől tévesztettem a saját bizonyságomat.
Fénykép a szerző jóvoltából
Addig soha nem küszködtem a Jézus Krisztus evangéliumába vetett hitemmel, amíg a nővérem el nem kezdett mesélni arról, hogyan változtak meg a nézetei. Mindig is erős hite volt, így amikor meghallottam a szavait, és láttam, hogy más barátaim is elmennek, elkezdtem azon tűnődni, hogy az evangélium valóban igaz-e.
Először életemben kételkedni kezdtem abban, amiben mindig is hittem, és féltem. Nem voltam biztos benne, hogy kihez forduljak. Imádkoztam, olvastam a szentírásaimat, és útmutatást kerestem, de úgy éreztem, valóban megrendült a hitem.
Váratlan elhívás
Nem sokkal később hagytam magam elsodródni a Lélektől. Nagyon messze éreztem magam a Szabadítótól.
Azonban látszólag a semmiből felkértek, hogy szervezzek egy FEF-konferenciát kelet-európai fiatal felnőtteknek, és szolgáljak FSY-csoportvezetőként.
Biztos voltam benne, hogy a cövekelnököm nem a megfelelő embert választotta – nagyon kimerültnek éreztem magam lelkileg. Hogyan emelhetnék fel másokat, amikor épphogy a felszínen tartom magam?
Vonakodva ugyan, de elfogadtam az elhívást.
Újra kapcsolódni a hitemhez
Sokat tanultam e hitet építő rendezvények megszervezése során. Azt szerettem benne a legjobban, hogy újra kapcsolatba kerültem a fiatal felnőtt barátaimmal, akik segítettek emlékezni a hitre, amellyel rendelkeztem, mielőtt elkezdett nehezemre esni hitet gyakorolni.
Oly sok barátom hallgatta együttérzően az aggodalmaimat és a kérdéseimet! Megosztották velem a hitüket is, és folyamatosan emlékeztettek arra, hogy a bizonyságom mennyire megerősítette őket a múltban. Emlékeztettek arra, hogy egykor milyen érzéseim voltak az evangéliummal kapcsolatban, és felidéztem az egész életemet végigkísérő lelki élményeket.
Rájöttem, hogy bár vannak kérdéseim, szeretnék hinni Jézus Krisztusban. A parancsolatok szerint akartam élni, el akartam járni a templomba és istentiszteletre, valamint meg akartam osztani és építeni akartam a bizonyságomat.
Amikor küszködtem, elkezdtem úgy gondolni, hogy nincs szükségem Istenre. A terheim azonban könnyebbé váltak, az ösvényem pedig sokkal ragyogóbbá, amikor ismét Őrá támaszkodtam és meghívtam Őt az életembe.
Emlékezz a korábbi lelki élményeidre!
Ennek az elhívásnak az elfogadása áldás volt, mert rájöttem, hogy mennyire hiányzott a Lélek az életemből.
Neil L. Andersen elder a Tizenkét Apostol Kvórumából beszélt a lelki élményeink felidézésének az erejéről, valamint arról, hogy miként segíthetünk a szeretteinknek felidézni az övéiket. Ezt tanította:
„Amikor személyes nehézség, kétség vagy csüggedés árnyékolja be az utunkat, …az életünk könyvéből származó lelkileg meghatározó emlékek ragyogó kövekként segítenek megvilágítani az utat előttünk, biztosítva bennünket arról, hogy Isten ismer minket, szeret minket, és elküldte az Ő Fiát, Jézus Krisztust segítségként a hazatéréshez. Ha pedig valaki félreteszi meghatározó emlékeit, eltéved és összezavarodik, akkor a Szabadító felé fordítjuk őt, miközben megosztjuk vele a hitünket és az emlékeinket, segítve neki ismét felfedezni azokat a becses lelki pillanatokat, melyek egykor oly értékesek voltak számára.”1
A barátaim pontosan ezt tették értem, ami nekem is segített abban, hogy én is megtegyem ezt saját magamért.
A világ miatt könnyű szem elől tévesztenünk az örökkévaló céljainkat, a fejlődésünket és az Istennel való kapcsolatunkat. A kétség pillanataiban azonban összpontosíthatunk arra, miért döntöttünk úgy, hogy követjük Jézus Krisztust, és emlékezhetünk a megígért áldásainkra és az Ő kezére az életünkben.
Olvasd a naplódat, nézegess régi fényképeket arról, amikor az életedet eltöltötte a Lélek, és beszélgess a régi hithű barátaiddal! Szolgálj másokat, oszd meg a bizonyságodat, és nyisd meg a szívedet mások bizonysága előtt!
Még mindig nincs a birtokomban minden válasz a kérdéseimre, de amikor félreteszem a világ hangját, és a Jézus Krisztusba és Mennyei Atyába vetett hitet választom, akkor Ők megadják, amire szükségem van, és az öröm felé vezetnek engem.
Tudom, hogy ha tovább elmélkedem a múltbéli lelki élményeimen és igyekszem újakat szerezni, akkor lépésről lépésre újraépítem majd a hitemet.