Fiatal felnőtteknek
Templomszolgának lenni áldásokkal jár
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
A templomi szolgálat még különlegesebbé tette számomra a szertartásokat és az áldásokat.
Fénykép a Getty Images jóvoltából
Amikor először mentem templomba, elképedtem azon, hogy mennyire fenséges az Úr háza. Úgy éreztem, teljesen világos, hogy ki vagyok, miért vagyok a földön, és hová vezethet az ösvényem, amikor Krisztusra összpontosítok.
Pont előtte hívtak el missziót szolgálni Angliában, és izgatottan készültem az indulásom előtti templomi részvételre. Előre felkészültem azzal, hogy tanultam a templomi szertartásokról, és felkészítettem magam arra, hogy szövetségeket kössek az Úrral.
Utána pedig tudtam, hogy az egész életem során következetesen el akarok majd járni oda. Ez a döntés pedig hatással volt arra a vágyamra is, hogy szertartásszolgaként szolgáljak.Á
ldozathozatal a szolgálatért
Amint azt Ronald A. Rasband elder a Tizenkét Apostol Kvórumából tanította: „A templomlátogatás gyarapítja értelmünket az Istenségről és az örökkévaló evangéliumról, elkötelezettségünket az igazság tanítása és az a szerint való életvitel iránt, valamint hajlandóságunkat Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus példájának követésére.”1
Be akartam hívni az életembe ezeket az áldásokat, így amikor hazatértem a missziómból, elbeszélgettem a püspökömmel arról, hogy templomszolga legyek. Végül néhány hónapra elhívtak, hogy a Washington DC templomban szolgáljak, mialatt azért dolgoztam, hogy félretegyek a tandíjamra.
Péntek esténként a hat órakor kezdődő váltásban szolgáltam. Ez az időbeosztás megkívánta, hogy korán fejezzem be a munkát, és két órát utazzak. Ez komoly és időnként nehéz heti elkötelezettség volt.
Akkoriban sok órán át fizikai munkát végeztem, így a templomi szolgálatom kezdetére általában eléggé elfáradtam. A legtöbbször agyilag is teljesen kimerült voltam amiatt, hogy egyfelől készültem visszatérni az egyetemre, másfelől meg arra próbáltam rájönni, hogy mit is akarok kezdeni utána az életemmel.
A szolgálati időszakaim során azonban mindig izgatottan vártam, hogy többet tudjak meg a szertartásokról. Az állandó kimerültségem és a vég nélküli teendőim ellenére is valahogy békességre leltem a templomban. Mindig hálát éreztem azért a lehetőségért, hogy ott szolgálhatom az Urat, és minden egyes váltás végén lelkileg megújulva éreztem magam, miközben a Szabadítóra összpontosítottam. Az általam érzett békesség abban is segített, hogy útmutatást és válaszokat találjak az életemre vonatkozóan.
Rászánni az időt
A templomi szolgálatom véget ért, amikor elköltöztem, hogy az egyetemre járjak. A tanulmányaim pedig annyira lefoglaltak és elvették minden időmet, hogy nem jártam olyan gyakran a templomba. Aztán azt vettem észre, mintha egyre noszogatna valami, hogy ismét ott kellene szolgálnom, ezért aztán találkoztam a püspökömmel, és érdeklődtem nála.
Elhívást kaptam, hogy szombaton délutánonként a templomban szolgáljak.
Igen, nagyon elfoglalt voltam, mégis izgatottan vártam, hogy minden héten időt szánhassak az Úr házában való szolgálatra. Minden egyes váltás alatt közelebb kerültem a Szabadítóhoz és Mennyei Atyához, és élvezhettem azt a békességet, amely csakis az Ő házára jellemző.
Élvezni a templom áldásait
A templomi szolgálatom egy kicsit rövid volt, mégis bizonyságot tudok tenni arról, hogy a szolgálattal töltött idő jobbá tette az életemet.
Igazán úgy érzem, hogy a szolgálatért hozott áldozataimnak és az Úr jóságának köszönhetően elnyertem a templom azon áldásait, amelyeket Russell M. Nelson elnök egyszer így jellemzett: „Megígérem nektek, hogy ha áldozatokat hoztok azért, hogy az Ő templomaiban szolgáljatok és hódoljatok, akkor az Úr elhozza azokat a csodákat, amelyekre tudja, hogy szükségetek van.”2
Megtapasztaltam ezeket a csodákat. És tudom, hogy te is megtapasztalhatod, amikor az életed kulcsfontosságú részévé teszed a templomi szolgálatot.
Nem lesz mindannyiunknak lehetősége templomszolgaként szolgálni. Ha azonban részt veszünk a templomi és családtörténeti munkában, megtartjuk és tiszteletben tartjuk a szövetségeinket, és amikor csak lehetőségünk van rá, eljárunk a templomba, mindannyian közelebb kerülhetünk Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz, és meghívhatjuk az Ő útmutatásukat és jóságukat az életünkbe. Amikor pedig Ők állnak a figyelmünk középpontjában, mindig békesség lehet a szívünkben, függetlenül attól, hogy milyen kihívásokkal nézünk szembe.