Közös próbálkozás
Jack azt kívánta, bárcsak ne kiabált volna Anyával
„…meg kell bocsátanotok egymásnak” (Tan és szövetségek 64:9).
Jack bajban volt. A húgát, Harpert piszkálta. Anya rászólt, hogy hagyja abba. Jack szétszórta a játékait a konyhában. Anya megkérte, hogy szedje össze őket. Előszedte az összes műanyag poharat, hogy építeni tudjon. Anya szólt neki, hogy tegye el őket. Aztán összeveszett az öccsével, Adammel. Ekkor történt, hogy Anya rákiabált. Jack pedig visszakiabált neki. Aztán Anya ráparancsolt, hogy üljön le kint.
Jack átrohant a konyhán, ki az erkélyre. Teljes erővel becsapta maga mögött az ajtót. Fel és alá járkált. Nagyon mérges volt!
És szomorú is. Azt kívánta, bárcsak ne kiabált volna vele az anyukája.
Aztán megállt, és a magasból lenézett az utcán az autókra. Nézte, ahogy a kicsi autók és a nagy buszok jönnek-mennek. Azt kívánta, bárcsak ő se kiabált volna Anyával. Nem kellett volna Harpert piszkálnia. Vagy Adammel veszekednie. Ma nem hozott túl jó döntéseket.
Jack sóhajtott. Visszatekintett az utcára, és számolni kezdte az autókat.
Hamarosan kinyílt az erkélyajtó. Anya volt az.
„Jack?” – szólította meg gyengéden. Kilépett, és visszacsukta maga mögött az ajtót. Odaállt Jack mellé, és együtt nézték az autókat.
„Sajnálom, hogy nem fogadtam szót neked – mondta Jack. – És sajnálom, hogy nem voltam valami kedves. Megbocsátasz?”
„Hát persze!” Anya hatalmas ölelésbe vonta Jacket. „Sajnálom, hogy rád kiabáltam. Én is ugyanúgy tanulom ezt az egészet, mint te, és néha én is hibázok.”
Jack szorosan megölelte Anyát.
„Menjünk, próbáljuk meg újra” – javasolta Anya.
Követte Jacket vissza a lakásba. Segített neki felszedni a poharakat. Együtt segítettek Harpernek megtalálni a takaróját. Aztán játszottak egyet Adammel és Harperrel. Amikor Adam dühös lett, amiért veszített, Jack nem lett dühös rá. Anya szélesen rámosolygott. Együtt tanultak és próbálkoztak.
Illusztrálta: Bob Monahan