Samuel új csapata
Vajon a többi fiú ad majd neki esélyt?
Szombat kora reggel volt. Samuel leült a konyhaasztalhoz, és a müzlis tányérjára bámult. Nem igazán volt kedve enni.
„Apa – mondta csendben. – Meggondoltam magam. Nem akarok ma találkozni a kosárlabdacsapatommal.”
„Tudom, hogy nehéz új srácnak lenni, de majd szerzel barátokat” – mondta Apa.
„Nem erről van szó… Csak aggaszt, hogy mit fognak gondolni.”
Apa leült mellé. „Úgy érted, nem vagy biztos benne, mit fog gondolni a csapatod egy olyan új játékosról, akinek csak egy keze van?”
Samuel bal kéz nélkül született. A bal karja a csuklójánál véget ért.
„Igen! – mondta Samuel. – Mivel nem ismernek, talán azt gondolják, hogy egy egykezű srác nem tud kosárlabdázni.”
„Lehet, hogy azt gondolják, de te nagyszerű játékos vagy. És ha eljársz az edzésre, az segíteni fog neked még jobban játszani – mondta Apa mosolyogva. – Gyerünk! Hozd a mezedet és a vizespalackodat. Menjünk, találkozzunk a csapatoddal!”
Samuel felsóhajtott. „Rendben.”
Amint beléptek a tornaterembe, odajött az edző.
„Szevasztok! Én Monroe edző vagyok. Biztos te vagy az új játékosunk.”
„Igen, Samuel vagyok.”
„Örülünk, hogy csatlakoztál a csapatunkhoz – mondta Monroe edző. – Gyere, ismerkedjünk meg a többi fiúval.”
Apa leült egy padra. Samuel megfogta a labdáját és az edző után ment.
„Szeretném bemutatni Samuelt, a legújabb játékosunkat” – mondta Monroe edző. Néhány fiú odaintett Samuelnek. „Szerencsénk van, hogy ideért az első meccsünk előtt. Szerintem nagyon jó csapatunk, nagyon jó játékunk, és nagyon jó idényünk lesz”
Monroe edző belefújt a sípjába, és a csapat edzeni kezdett. Samuel látta, amint néhány csapattársa bámulva nézi, hogyan vezeti és dobja el a labdát csupán a jobb kezével. Próbált nem odafigyelni erre.
Az egyik szünetben, amikor vizet ittak, egy fiú leült a padra Samuel mellé. „Szia! Jackson vagyok. Mi történt a kezeddel?”
„Semmi. Egyszerűen így születtem” – közölte Samuel.
„Soha senkit nem láttam még egy kézzel játszani – mondta Jackson. – Nagyon jól játszol.”
Samuel elmosolyodott. „Köszi!”
Monroe edző megint belefújt a sípjába. „Az utolsó 30 percben gyakorlómeccset játszunk.” Két csapatra osztotta a fiúkat. Samuel örült, hogy Jackson az ő csapatába került.
Amikor már csak egy perc volt hátra a meccsből, mindkét csapatnak ugyanannyi pontja volt. Samuel egyik csapattársa megszerezte a labdát, és körülnézett, hogy kinek passzolja. Samuel a közelében volt, készen rá, hogy elkapja. A fiú azonban inkább Jacksonnak passzolta át.
Jackson megtett néhány lépést. Aztán észrevette Samuelt és átpasszolta neki a labdát. Samuel elkapta a labdát, megfordult, és kosárra dobta.
Huss! A labda pont akkor ment át a hálón, amikor Monroe edző megfújta a sípot. Samuel csapata éljenzett.
„Nagyon jó passz volt” – mondta Samuel Jacksonnak, amikor a padok felé sétáltak.
„Nagyon jó dobás – felelte Jackson. – A többi srác meg fogja tanulni, hogy egy kéz is elég a kosárlabdázáshoz.”
Samuel elmosolyodott, és adott Jacksonnak egy pacsit. Volt egy olyan érzése, hogy Monroe edzőnek igaza van. Nagyon jó lesz a csapat, nagyon jó lesz a játék, és nagyon jó lesz az idény.
Illusztrálta: Sandra Eide