„Hiszek Uram!”

Jeffrey R. Holland elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Őszintén ismerjétek el kérdéseiteket és aggályaitokat, de először és mindörökké szítsátok fel hitetek lángját, mivel minden lehetséges annak, aki hisz.

Jézus egy alkalommal találkozott egy csoporttal, akik hevesen vitatkoztak a tanítványaival. A Szabadító azon kérdésére, hogy mi váltotta ki a vitát, előlépett egy betegségtől sújtott gyermek édesapja, és elmondta, hogy azért kereste fel a tanítványokat, mert áldást kívánt fia számára, ők azonban nem tudtak eleget tenni kérésének. Miközben a fiú még mindig a fogát csikorgatva, tajtékozva fetrengett előttük a földön, az apa – kétségbeesett hangon, utolsó mentsvárként – e szavakkal esdekelt Jézushoz:

„[H]a valamit tehetsz – mondta–, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.

Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.

A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.”¹

E férfi kezdeti meggyőződése – saját bevallása szerint – meglehetősen korlátolt. De sürgető, határozott vágy él benne egyetlen gyermeke érdekében. Azt láthatjuk, hogy kezdetnek ennyi épp elegendő is. „[M]ég ha nem is vagytok képesek annál többre, mint hogy vágyjatok arra, hogy higgyetek – mondja Alma –, engedjétek, hogy ez a vágy mindaddig dolgozzon bennetek, míg… hisztek…”² Mivel nem maradt más reménysége, ez az édesapa latba veti meglévő hitét, és így könyörög a világ Szabadítójának: „[H]a [Te] valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.”³ Alig tudom úgy olvasni e szavakat, hogy ne lábadna könnybe a szemem. Nyilvánvalóan szándékos a többes számú nékünk, rajtunk névmások használata. Ez a férfi tulajdonképpen ezt mondja: „Az egész családunk esedezik. Küszködésünknek se vége, se hossza; kimerültünk. Fiunk gyakorta esik a vízbe, és gyakorta a tűzbe. Állandóan veszélyben van, mi pedig szüntelenül aggódunk érte. Nem tudjuk, ki máshoz fordulhatnánk. Te tudsz segíteni? Bármiért hálásak leszünk: egy részleges áldásért, egy halvány reménysugárért, a teher némi enyhüléséért, amelyet e fiú édesanyja élete minden napján cipel.”

Az apa e szavaira: „[H]a [Te] valamit tehetsz…” így válaszol a Mester: „Ha [te hiszed] azt…”⁴

„A gyermek atyja pedig azonnal” – nem habozva, nem kételyek közt vergődve, nem cinikusan, hanem azonnal –, szülői fájdalmát vajmi kevéssé leplezve így kiált fel: „Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.” Az apa újonnan támadt, de még mindig csak részleges hitére válaszként Jézus meggyógyítja a fiút, szinte szó szerint a halálból támasztva fel őt – ahogyan Márk az eseményt leírja.⁵

E gyengéd szentírásbeli feljegyzést véve hátterül most kifejezetten az egyház fiataljaihoz kívánok szólni – azokhoz, akik életkorukat vagy egyháztagságukat vagy a hitben eltöltött éveiket tekintve számítanak fiatalnak. Ez a meghatározás ilyen vagy olyan módon nagyjából mindannyiunkat magában foglalja.

Az e történettel kapcsolatos első meglátásom az, hogy amikor az apa szembenéz a hitre szólító kihívással, először kijelenti az erejét, és csak utána ismeri el a korlátait. Első felkiáltása igenlő, és minden habozástól mentes: „Hiszek Uram!” Mindenkinek, aki több hitre vágyik, annyit mondanék: emlékezzetek erre az emberre! A félelem, a kétely, a zűrzavar idején tartsátok meg a már meghódított területet, akármilyen csekély is legyen! Abban a növekedésben, amelyet mindannyiunknak meg kell tapasztalnia a halandóságban, mindnyájunkhoz elérkezik majd e fiú szenvedésének vagy e szülő kétségbeesésének lelki megfelelője. Amikor ez a pillanat elérkezik, és különféle gondjaink támadnak, melyek megoldása talán nem azonnal nyilvánvaló, kapaszkodjatok erősen abba, amit már tudtok, és álljatok szilárdan, míg további tudást nem kaptok! Jézus pontosan erről az esetről, erről a konkrét csodáról mondta a következőket: „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.”⁶ Nem a hitetek nagysága vagy a tudásotok mértéke a kérdés, hanem az, hogy milyen állhatatosságot tanúsítotok a birtokotokban lévő hit és a már megismert igazság iránt.

A második meglátásom tulajdonképpen az elsőnek egy más szemszögből való kifejtése. Amikor problémák támadnak és kérdések merülnek fel, ne azt hangoztatva induljatok hitetek keresésére, hogy mennyi hitetek nincs, vagyis ne a „hitetlenségetekből” induljatok ki. Olyan ez, mintha a csőrén át próbálnátok megtölteni a sütni való csirkét! Nos, hadd fejezzem ki magam érthetően: Nem arra kérlek titeket, hogy színleljetek olyan hitet, amely nincs meg bennetek. Arra viszont igenis kérlek titeket, hogy legyetek hűek ahhoz a hithez, amely megvan bennetek! Néha úgy teszünk, mintha a kétely őszinte kijelentése az erkölcsi bátorság magasabb fokú megnyilvánulása lenne, mint a hit őszinte kijelentése. Ez nem így van! Tartsuk hát szem előtt mindannyian e szentírásbeli feljegyzés világos üzenetét: Legyetek olyan őszinték a kérdéseiteket illetően, amennyire csak kell, hiszen az élet tele van velük ilyen vagy olyan témák vonatkozásában. Ha azonban ti és a családotok meg szeretnétek gyógyulni, akkor ne engedjétek, hogy e kérdések a hit útjába álljanak, megakadályozva, hogy a hit csodát vigyen végbe!

Továbbá több hitetek van, mint gondolnátok, amiatt, amit a Mormon könyve úgy fogalmaz meg: „bizonyítékok nagysága”⁷. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket”⁸, mondta Jézus, az evangélium szerinti élet gyümölcsei pedig nyilvánvalóan megmutatkoznak az utolsó napi szentek életében mindenütt. Amit Péter és János mondott egykoron egy ősi hallgatóságnak, én is azt mondom nektek ma: „[N]em tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk”, amit pedig láttunk és hallottunk, nem más, mint „hogy nyilvánvaló csoda lőn” ezen egyház tagjai millióinak életében. Ez tagadhatatlan.⁹

Fivérek és nőtestvérek, ez egy folyamatban lévő isteni munka, melynek megnyilvánulásai és áldásai bőségesen kiáradnak minden irányba, így hát kérlek benneteket, ne kezdjetek levegő után kapkodni, ha időről időre olyan kérdések merülnek fel, amelyeket meg kell vizsgálni, meg kell érteni, és meg kell oldani. Ez mindig is így lesz. Ebben az egyházban az, amit tudunk, mindig túl fogja harsogni azt, amit nem tudunk. És ne feledjétek: ebben a világban mindenkinek hit által kell járnia.

Így aztán legyetek elnézőek az emberi gyengeségekkel – a sajátjaitokkal éppúgy, mint azokéival, akik ebben az önkéntes, halandó férfiak és nők által vezetett egyházban szolgálnak veletek. Egyedül tökéletes Egyszülött Fia kivételével Istennek mindig csak tökéletlen emberek álltak rendelkezésére munkája elvégzéséhez. Ez bizonyára szörnyen bosszantó lehet számára, de megbirkózik vele – és nekünk is így kell tennünk. És ha netán tökéletlenséget tapasztaltok, ne feledjétek, hogy a korlátokat nem e munka isteni természete rejti. Ahogy egy kiváló író egyszer megjegyezte: ha kiömlik a végtelen teljesség, nem az olaj hibája, ha valamennyi elvész, mert a véges tartályok nem képesek teljességgel magukba fogadni.¹⁰ E véges tartályok közé tartozunk én és ti is, legyünk tehát türelmesek és kedvesek és megbocsátóak.

Utolsó meglátás: ha kétely vagy nehézség támad, ne féljünk segítséget kérni! Ha olyannyira alázatosan és őszintén vágyunk rá, mint ez az apa, akkor meg is kaphatjuk. A szentírások ezt az őszinte vágyat ilyen kifejezésekkel fogalmazzák meg: „igaz szándékkal” keresni, „szívetek minden szándékával, nem cselekedvén képmutatást és megtévesztést Isten előtt”¹¹. Tanúságomat teszem, hogy az ilyesfajta könyörgésre mindig érkezik segítség a fátyol mindkét oldaláról, hitünk megerősítésére.

Azt mondtam, a fiatalokhoz fogok beszélni. Így is van. Nemrégiben egy 14 éves fiú némileg habozva így szólt hozzám: „Holland testvér, még nem tudom azt mondani, hogy tudom, hogy az egyház igaz, de hiszem, hogy az.” Olyan erősen megöleltem, hogy majdnem kinyomtam belőle a szuszt. Lelkem minden hevével azt feleltem neki, hogy a hit becses szó és még becsesebb tett, és soha nem kell bocsánatot kérnie, amiért „csak hisz”. Elmondtam neki, hogy maga Krisztus is azt mondta: „Ne félj, csak higyj”¹², és mellesleg ez volt az a mondat, amely útnak indította missziójára az ifjú Gordon B. Hinckley-t¹³. Elmondtam ennek a fiúnak, hogy mindig is a hit az első lépés a meggyőződés felé, valamint hogy hitünk összességének egyes tételei mind erőteljesen visszhangozzák ezt a kifejezést: „Hiszünk…”¹⁴ És azt is elmondtam neki, hogy büszke vagyok rá, amiért őszintén keres.

Most pedig annak a közel 60 esztendőnek az előnyével, amely azóta eltelt, hogy újonnan hívő 14 éves fiú voltam, kijelentek néhány olyan dolgot, amelyet immár tudok. Tudom, hogy Isten minden időben és minden módon és minden körülmények közepette a mi szerető és megbocsátó Atyánk a mennyben. Tudom, hogy Jézus volt az Ő egyetlen tökéletes gyermeke, akinek az élete szeretettel adatott mind az Atya, mind pedig a Fiú akaratából az összes többi tökéletlen gyermeke megváltására. Tudom, hogy Ő feltámadt a halálból, hogy újra éljen, és mivel ezt tette, ti és én is újra élhetünk majd. Tudom, hogy Joseph Smith, aki – annak ellenére, hogy elismerte tökéletlenségét¹⁵ – kiválasztott eszköz volt Isten kezében arra, hogy az örökkévaló evangélium visszaállíttassék a földön. Azt is tudom, hogy ennek során – különösen pedig a Mormon könyve lefordítása révén – többet tanított nekem Isten szeretetéről, Krisztus isteni mivoltáról és a papsági hatalomról, mint bármely más próféta, akiről valaha olvastam, tudomást szereztem vagy hallottam egész életemben folytatott keresésem folyamán. Tudom, hogy Thomas S. Monson elnök, aki odaadóan és vidáman közeleg apostoli elrendelésének 50. évfordulójához, e prófétai palást jogos örököse napjainkban. E konferencián ismét láthattuk, hogy az ő vállán nyugszik ez a palást. Tudom, hogy a többi 14 férfi, akit ti prófétákként, látnokokként és kinyilatkoztatókként támogattok, maguk is kezeikkel, szívükkel és saját apostoli kulcsaikkal támogatják őt.

E dolgokat azzal a meggyőződéssel jelentem ki nektek, amelyet Péter a „prófétai beszéd” biztosságának¹⁶ nevezett. Ami egykor a hit aprócska magja volt, az élet fájává növekedett számomra, így hát ha hitetek némiképp próbára van téve ebben vagy bármely más időszakban, kérlek benneteket, támaszkodjatok az enyémre. Tudom, hogy ez a munka magának Istennek az igazsága, és saját magunkat sodornánk veszedelembe, ha hagynánk, hogy kételyek vagy ördögök letérítsenek az ösvényéről. Bízzatok! Haladjatok tovább! Őszintén ismerjétek el kérdéseiteket és aggályaitokat, de először és mindörökké szítsátok fel hitetek lángját, mivel minden lehetséges annak, aki hisz. Jézus Krisztus nevében, ámen.