Evangélium az egész világ számára

John B. Dickson elder

a Hetvenektől

Az Egyház egyenletesen haladt előre az egész világon, országról országra, kultúráról kultúrára, népről népre az Úr időzítésének megfelelően, a maga idejében.

A Szabadító halandó szolgálata teljesítve lett. A szenvedése a Gecsemánéban és a kereszten véget ért. Az Apostolok cselekedeteinek könyvéből tudjuk, hogy a feltámadása után 40 napon át szolgált, az apostolok látták, és beszélt nekik „az Isten országára tartozó dolgokról” (Cselekedetek 1:3).

Azt mondta nekik: „vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Cselekedetek 1:8).

Nem sokkal ezután „az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől.

És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,

Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tőletek a mennybe, akképen jő el, a miképen láttátok őt felmenni a mennybe” (Cselekedetek 1:9–11).

A Szabadító valóban eljön újra a második eljövetelekor, de addig is Jézus Krisztus evangéliumát el kell juttatni a „földnek mindvégső határáig”.

Máté könyvéből tudhatjuk, milyen különleges megbízást adott az apostoloknak arra vonatkozóan, hogy minden nemzethez elvigyék az evangéliumot:

„És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.

Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében” (Máté 28:18–19).

Az egyház korai napjaiban, az idők delén, az evangéliumot kizárólag Izráel házához vitték el; ezt követően azonban Péter – a rangidős apostol – kinyilatkoztatást kapott, miszerint eljött az ideje, hogy az evangéliumot Izráel házán túl, a nemzsidókhoz is elvigyék. Az Apostolok cselekedeteinek 10. és 11. fejezete segít nekünk megérteni azt a folyamatot és mintát, melynek segítségével az egyház kiterjesztésének szükségességét tudatták az elnöklő tisztségviselőkkel és az általános tagsággal.

Az Úr Kornéliust, a jóravaló nemzsidó századost használta arra, hogy megértesse Péterrel, hogy az evangélium eljut a nemzsidókhoz is, ami teljesen új és idegen elképzelés volt az akkori szentek számára. Az egyház ügyeiben bekövetkező változásról szóló kinyilatkoztatást Péter, a rangidős apostol kapta meg. Ma már tudjuk, hogy ezt követően az evangélium nagyon gyorsan eljutott a nemzsidó nemzetekhez.

Az egyház kiterjesztésére kitűnő példa Pál megtérése, akiből később a nemzsidók nagyszerű apostola lett. A Damaszkuszba vezető úton látomása volt, amely során egy fényt látott és egy hangot hallott; ezt követően megbánta a bűneit, elhívást kapott Istentől (lásd Cselekedetek 22:6–18), majd pedig Jézus Krisztus evangéliuma terjesztésének egyik legtekintélyesebb alakjává vált.

Most pedig haladjunk tovább 1800 évet az időben, az evangélium visszaállításának idejéig, vagyis addig az időig, amikor a második eljövetelt megelőzően minden újjáteremtetik. Bizonyságomat teszem arról, hogy Joseph Smith prófétán keresztül az egyház visszaállítatott, és tovább halad előre az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvórumának irányításával. Az ő arra kapott megbízatásuk, hogy elvigyék az evangéliumot a világnak, ugyanaz, mint az ősi apostoloké volt.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza 1830-ban történt megszervezése óta az egyház egyenletesen haladt előre az egész világon, országról országra, kultúráról kultúrára, népről népre az Úr időzítésének megfelelően, a maga idejében.

1978-ban a kinyilatkoztatás már megalapított mintáját követve az akkor rangidős apostolon, Spencer W. Kimball elnökön keresztül, kinyilatkoz-tatás érkezett a papságról, ezúttal azzal kapcsolatban, hogy az egész világon minden arra érdemes férfire terjesszék ki a papság áldásait. Ez azt jelenti, hogy napjainkban Mennyei Atyánk gyermekei világszerte részesülhetnek a visszaállított evangélium valamennyi áldásából. Ez rendjén is van Isten királyságában itt a földön, a Krisztus második eljöveteléhez közeledő napokban.

Itt hadd tegyek egy személyes megjegyzést! Alighogy elhívtak misszióelnöknek, és Dickson nővér és én Mexikóba készültünk költözni a családunkkal, Richard G. Scott elder, aki akkoriban még a Hetvenek tagja volt, beszélt nekem ennek a különleges kinyilatkoztatásnak a napvilágra kerüléséről. Emlékszem, könnybe lábadt a szemem, mikor Scott elder elmesélte nekem, mi történt pontosan. Szavakkal ki sem tudom fejezni, mennyire boldog voltam, mert tudtam, hogy ez így van rendjén, és hogy elérkezett az ideje annak, hogy az evangélium minden szertartása, szövetsége és áldása az egész emberiség számára elérhetővé váljon.

Mindez majdnem 35 évvel ezelőtt történt, amikor még nem is sejthettem, hogy a Hetveneseknél töltött szolgálatom alatt néhány évet az Afrika Nyugati Területen fogok szolgálni, olyan hívő és hithű emberek között, akiknek az életére hatalmas hatást gyakorolt az 1978-as kinyilatkoztatás a papságról. Dickson nővér és én négy évet éltünk Afrikában, ahol csodálatos élményekkel lettünk gazdagabbak, melyek megváltoztatták az életünket.

A nyugat-afrikai népek hisznek Istenben, és egyáltalán nem szégyellik kijelenteni és megosztani a hitüket másokkal. Ezek az emberek hatalmas vezetői képességekkel rendelkeznek. Százával jönnek az egyházba, majdnem hetente alapítanak néhány újabb egyházközséget vagy gyülekezetet valahol az Afrika Nyugati Területen, melyekben, szinte kivétel nélkül, közülük kerül ki a papsági és a segédszervezeti vezetőség.

Bárcsak együtt mehetnétek a szentekkel a Nigériai Aba templomba, vagy a Ghánai Accra templomba, ahol érezhetnétek elkötelezettségüket, és megismerhetnétek a kizárólag afrikaiakból álló templomelnökségeket. Vagy bárcsak bemutathatnám nektek az afrikai területi hetveneseket, akik ma itt vannak velünk a Konferencia-központban! Ezek az emberek ügyvédek, professzorok és cégvezetők. De megismerkedhetnétek az afrikai cöveki és egyházközségi vezetőkkel és családjaikkal is.

A Vasárnapi Iskolába, a segédszervezeti és papsági órákra járni szent élményt jelent Afrikában. Ezeken az órákon követik az egyházi tananyagot, és a Lélek segítségével értik meg, tanítják és tanulják az evangéliumot.

Afrikában az evangélium boldog emberekhez jut el, akiket nem foglalkoztatnak azon csapdák csábításai, melyekbe oly sok ember beleesik a nyugaton. Nem foglalkoztatja őket az, hogy végtelen sok anyagi javakat halmozzanak fel.

Azt mondják az afrikai emberekről, hogy „nagyon kevés van nekik abból, ami alig számít, és nagyon sok abból, ami igazán számít”. Nem nagyon érdekli őket, hogy hatalmas házuk legyen, a legjobb autójuk, de annál inkább érdekli őket, hogy megismerjék Mennyei Atyánkat és a Fiát, Jézus Krisztust, és hogy örökkévaló családjuk lehessen. A hitük természetes velejárójaként az Úr jelentőségteljes módokon emeli fel őket.

Ismerve őket nem jelent meglepetést, hogy mennyire fontos szerepet fognak játszani Jézus Krisztus Egyházának kiterjesztésében ezekben az utolsó napokban. Tekintve, hogy mikor Dániel, az ószövetségi próféta, azt látta egy látomásban, hogy Isten királysága az utolsó napokban „akár a kéz nélkül hegyből kivágott kő gördül tovább, mígnem az egész földet betölti” (T&Sz 65:2), nagyon is helytálló, hogy a mi csodálatos afrikai fivéreink és nőtestvéreink fontos szerepet fognak játszani eme prófécia beteljesítésében, és az ezt lehetővé tévő kinyilatkoztatások az Úr régen megalapított mintáját fogják követni.

Tanúságomat teszem arról, hogy Mennyei Atyánk minden gyermekét szereti, hogy Jézus a Krisztus, és hogy az evangélium mindenki számára elérhető, az élők és a halottak számára egyaránt. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.