2010–2019
Ezeket biztosan tudom
Április 2013


14:12

Ezeket biztosan tudom

Mindazon túl, amit olvastam, tanítottam és tanultam, a legbecsesebb és legszentebb igazság, melyet adhatok nektek, az a Jézus Krisztusról való különleges tanúságom.

Amikor 1992-ben 68 éves lettem, már kilenc évet szolgáltam a Tizenkettek segédjeként és 22 évet a Tizenkettek tagjaként. Ekkor késztetést éreztem, hogy elkezdjek írni valamit, amit aztán csak Befejezetlen költeménynek neveztem. E költeményem első része így hangzik:

Egy gondolat szállt meg az egyik este,

Egy igen mélyenszántó gondolat.

Akkor jött, mikor ott ültem leverten,

Az alváshoz is túl fáradtan.

Egy hosszú, sűrű nap után

A sorsomon töprengtem.

A gondolat pedig ennyi volt:

Addig voltam fiatal, amíg 68 nem lettem.

Még nem jártam sántítva;

Sőt, a vállam sem fájt.

Ha egy sort kétszer elolvastam,

Utána fejből fújtam már.

Képes voltam túlórázni,

Szinte meg sem álltam.

Ami pedig most már nem megy,

Akkor még szinte vártam.

Az évek múlását, ha visszafordíthatnám,

Hogyha egyszer így tehetnék,

Öregkorom ifjú évekre biztos nem váltanám,

Azzal túl sokat veszítenék.

Boldogan haladok előre,

Ifjúságomról ím, lemondva.

Mert visszatérve pont azt veszíteném el,

Ami most a tudásomat adja.

Tíz évvel később úgy döntöttem, hogy hozzáírok még néhány sort a versemhez:

Tíz év szállt el, és ki tudja hova lett,

Sok fájdalom is elmúlt már.

Fém csípővel nem sántítok,

A testem újra egyenesen jár.

Egy másik lemez nyakam tartja –

Mily csodás szerkezet!

Régi kórnak nyoma sincs már;

Én is merevnyakú lettem.

Az idő vasfoga engem sem kímélt.

Mindez már jobb nem lesz.

Az egyetlen, miben egyre jobb vagyok,

Az, hogy mindent jobban elfelejtek.

„Megismersz-e?” – kérdezed –,

„Hát persze, nem változtál.”

De ne vedd nagyon zokon tőlem,

Ha nevedre nem emlékszem már.

Persze sok olyat is tanultam,

Amit nem akartam tudni,

De az idő múlásával drága igazságok jöttek

Melyek segítettek a léleknek fejlődni.

Az összes áldásom közül

A legjobb az életemben

Drága felségem, vigasztaló társam,

Aki velem van mindenben.

A gyermekeink mind házasok,

Saját családjuk van,

Gyermekekkel, unokákkal,

Kik mind felnőnek gyorsan.

Arra azóta sem vágyom,

Hogy visszanyerjem ifjúságom,

Mert az igazságról való ismeretet

Csak idősödve szerezhetjük meg.

„Mit hoz majd a jövő? – kérded.

– Mondd, mi lesz a sorsom?”

Tovább megyek panasz nélkül.

Majd kérdezz, ha a 88-at elértem.

Tavaly pedig a következő sorokat írtam hozzá:

Látod, 88 éves lettem.

Ó évek, gyorsan elszálltatok.

Sántítva és bottal közlekedtem,

De most végre száguldhatok.

Időnként el-el szundítok,

De a papság hatalma megmarad.

Mert ugyan van néhány fizikai korlátom,

A lelki dolgok egyre gyarapszanak.

A világot már körbejártam,

Többször is, mint gondolnád.

A műholdak segítségével pedig

Egyre csak megyek tovább.

Most már biztosan állíthatom,

Ismerem és szeretem az Urat.

Bizonyságom a múlt prófétáihoz adom,

Míg az Ő szent szavát prédikálom.

A Gecsemánéban tudom, hogy mit érzett

Ezt még felfogni is fáj.

Tudom, hogy ez mind értünk volt;

Számunkra nincs nagyszerűbb Barát.

Tudom, hogy Ő újra eljön

Hatalommal s dicsőségben.

Tudom, hogy egy nap majd újra látom,

Amikor életem történetét befejeztem.

A sebzett lába előtt térdelek majd;

És érzem, ahogy Lelke rám ragyog

Suttogó, remegő hangon szólok hozzá,

„Én Uram, én Istenem, én tudom!”1

És ez így van, valóban tudom!

A házunk hátsó ablakai egy kis virágoskertre, valamint egy kis patakot körülölelő erdőre nyújtanak kilátást. A házunknak a kerttel szomszédos egyik falát sűrű vadborostyán lepi be. A borostyán között már évek óta költenek a pintyek. Az indák közé rakott fészkük megvédi őket a vadászó rókáktól, mosómedvéktől és macskáktól.

Az egyik nap a vadborostyán felől hatalmas lárma hallatszott. Az ott élő madarak kétségbeesett hívószavára 8–10 másik pinty is odasietett a szomszédos erdőből, hogy megnézzék, mi történhetett. Hamarosan én is láttam, mi áll a riadalom hátterében. Egy kígyó tekergett ki félig a borostyán közül és az ablak előtt lógott, pont annyira, hogy le tudtam onnan rántani. A kígyó testének közepén két kitüremkedés volt látható, mely félreérthetetlenül azt bizonyította, hogy két fiókát elkapott a fészekből. Az 50 év alatt, amióta ott laktunk, még soha nem láttunk ehhez foghatót. Olyan élmény volt ez, mely talán csak egyszer adatik azt életben – legalábbis mi azt hittük.

Néhány nappal később egy másik riadalomra lettünk figyelmesek. Ezúttal a kutyánkat láttuk elszaladni, borostyánnal a hátán. Ugyanazt a riadt csivitelést hallottuk a madarak részéről, és újra ugyanúgy odaszállt a többi szomszédos pinty is. Mi tudtuk, hogy milyen ragadozó támadt rájuk. Az egyik unokánk kimászott a kutya kenneljének a tetejére, és kihúzott onnan egy kígyót, mely még mindig szorosan az anyamadár köré volt tekeredve, akit a fészekben kapott el és ölt meg.

„Mi folyik itt? – kérdeztem magamban. Az Éden kertjét megint megtámadták?”

Akkor eszembe jutottak a próféták figyelmeztetései. Nem leszünk mindig biztonságban a gonosz hatásától, még a saját otthonunkban sem. Meg kell védenünk a fiókáinkat.

Nagyon veszélyes világban élünk, mely a leglelkibb dolgokat fenyegeti. A család, mely létfontosságú szervezet az időben és az örökkévalóságban is, látható és láthatatlan erők támadásainak van kitéve. A gonosz igenis jelen van. Az ő célja az, hogy sérüléseket okozzon. Ha meg tudja gyengíteni és el tudja pusztítani a családot, akkor sikerrel járt.

Az utolsó napi szentek felismerik a család páratlan fontosságát, és igyekszenek úgy élni, hogy a gonosz ne tudjon beosonni az otthonaikba. A családjainkkal csak akkor vagyunk biztonságban, ha tiszteletben tartjuk a szövetségeket, melyeket kötöttünk, és a hétköznapjainkban engedelmességet tanúsítunk, mely Krisztus minden követőjétől megköveteltetik.

Ésaiás azt mondta: „És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.”2

Ezt a megígért békességet az Úr is kinyilatkoztatta: „…ha fel vagytok készülve, akkor nem fogtok félni”3.

A papság mindent felölelő hatalma azért adatott, hogy megvédje az otthont és annak lakóit. Az apának felhatalmazása van rá és felelőssége, hogy tanítsa a gyermekeit, hogy megáldja őket és biztosítsa számukra az evangélium szertartásait, valamint minden más szükséges papsági védelmet. Szeretetet és hűséget kell tanúsítania, és tisztelnie kell az édesanyát, hogy a gyermekei is láthassák ezt a szeretetet.

Idővel rájöttem arra, hogy a hit valódi hatalom, és nem csupán egy kifejezés vagy meggyőződés. Kevés olyan dolog van, amely erőteljesebb lenne egy igazlelkű anya hithű imáinál.

Tanuljatok a Szentlélek ajándékáról és Jézus Krisztus engeszteléséről, és tanítsátok erről a családtagjaitokat is. Az örökkévalóságra is kiható, leghatalmasabb munkát az otthonunk falain belül fogjuk elvégezni.

Tudjuk, hogy mennyei szülők lélekgyermekei vagyunk, akik azért vannak itt a földön, hogy halandó testet kapjanak és próbára tétessenek. Nekünk, halandó testtel rendelkező személyeknek, hatalmunk van az olyan lények felett, akiknek nincs testük.4 Szabadon dönthetünk és választhatjuk meg cselekedeteinket, azok következményeit azonban nem. Azok jönnek majd maguktól.

Az önrendelkezést a szentírások „erkölcsi önrendelkezésként” határozzák meg, ami azt jelenti, hogy választhatunk a jó és a gonosz között. Sátán arra igyekszik rávenni bennünket, hogy ne használjuk helyesen az erkölcsi önrendelkezésünket.

A szentírások tanításai szerint az önrendelkezés azért adatott, hogy „minden ember cselekedhessen az eljövendőt illető tan és tantétel terén, azon erkölcsi önrendelkezés szerint, amelyet neki adtam, hogy minden embert felelősségre lehessen vonni saját bűneiért az ítélet napján”5.

Alma azt tanította, hogy „az Úr a legcsekélyebb mértékű elnézéssel sem tekinthet a bűnre”6. Ennek megértéséhez külön kell választanunk a bűnt és a bűnöst.

Például, amikor egy paráznaságon kapott, nyilvánvalóan bűnös asszonyt vittek a Szabadító elé, Ő a következő hat szóval zárta le az ügyet: „Eredj el és többé ne vétkezzél!”7 Ez az Ő szolgálatának lelkülete.

A dolgok eltűrése erény. Azonban – akárcsak a többi erény esetében –, ha túlzásba visszük, akkor károssá válik. Vigyázzunk, nehogy a „túlzott tolerancia” csapdájába essünk, nehogy az felemésszen bennünket. Az engedékenység, melyet a világi törvények meggyengülése okozott az erkölcstelenség legalizálása következtében, nem ment fel az Isten erkölcsi tisztaságra vonatkozó törvénye megszegéséből fakadó komoly lelki következmények alól.

Mindannyian Krisztus világosságával születünk, azzal a bennünket vezérlő hatással, mely által minden ember képes megkülönböztetni a jót a rossztól. A halandó próbatételünk részét képezi az, hogy mit teszünk ezzel a világossággal, és miként reagálunk azokra a sugalmazásokra, melyek az igazlelkű életre indítanak.

„Mert íme, Krisztus Lelke minden embernek megadatott, hogy különbséget tehessen jó és gonosz között; megmutatom tehát nektek, hogy mi módon ítélkezzetek; mert minden dolog, mely jócselekedetre hív, és arra ösztönöz, hogy higgyünk Krisztusban, azt Krisztus hatalma és ajándéka küldi, tehát tökéletes tudással tudhatjátok, hogy Istentől való.”8

Formában kell tartanunk magunkat, hogy képesek legyünk reagálni a Szentlélek sugalmazásaira és késztetéseire. Az Úr ért hozzá, hogy tiszta értelmet öntsön az elménkbe, hogy késztessen bennünket, utat mutasson, tanítson és figyelmeztessen minket. Isten minden fia és leánya képes megtudni mindazt, amit az adott pillanatban azonnal tudnia kell. Tanuljátok meg cselekedetekre váltani a sugalmazást és a kinyilatkoztatást.

Mindazon túl, amit olvastam, tanítottam és tanultam, a legbecsesebb és legszentebb igazság, melyet adhatok nektek, az a Jézus Krisztusról való különleges tanúságom. Ő él. Tudom, hogy Ő él. Én az Ő tanúja vagyok. És tanúbizonyságot tudok tenni róla. Ő a mi Szabadítónk és Megváltónk. Ebben biztos vagyok. Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.