Örökkévaló házasság
Ha azt akarod, hogy valami örökké tartson, akkor másképpen kell bánnod vele! (…) Különlegessé válik, mert te tetted ilyenné.
Évekkel ezelőtt a feleségem és én hivatalosak voltunk egy esküvői fogadásra. Aznap korábban a templomban voltunk, ahol az általunk ismert két fiatal házasságot kötött a földi életre és az örökkévalóságra. Nagyon szerették egymást. Csodával határos módon ismerkedtek meg egymással. Sokak szemébe csalt könnyet a boldogság. Egy tökéletes nap végén beálltunk a sorba, hogy köszönteni tudjunk mindenkit. Előttünk állt a család egyik közeli barátja. Amikor az ifjú párhoz ért, megállt, és gyönyörű tenor hangján elénekelte nekik Ruth könyvének kezdeti szavait: „Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg…” (Ruth 1:16–17)
Ez mélyen megérintett bennünket, és megnyugvást éreztünk boldogságuk távlatait illetően. Ez részben azért volt, gondolom, mert több éve ugyanezek a szavak függnek otthonunk falán.
Sajnálatos módon azonban e csodálatos szavak jelentősége kezd elhalványulni. Túl sok házasság végződik válással. Az önzés bűn, és az egyéni kényelem gyakran győz a szövetségek és az elkötelezettség felett.
Az örökkévaló házasság olyan alapelv, melyet még a világ megalapítása előtt megalkottak, és a földön még azelőtt érvénybe lépett, hogy a halál felütötte volna a fejét. Isten a bűnbeesés előtt összeadta Ádámot és Évát az édenkertben. A szentírás azt mondja: „A mely napon teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremté azt. Férfiúvá és asszonynyá teremté őket, és megáldá őket…” (1 Mózes 5:1–2, kiemelés hozzáadva)
A próféták egyöntetűen azt tanították, hogy az örökkévaló házasság az, ami Isten tervének legtökéletesebb és végső eleme gyermekei áldását tekintve. Ezra Taft Benson próféta kijelentette: „A házassági szövetséghez való hűség eredményezi a legteljesebb örömöt ebben az életben, a dicsőséges jutalmat pedig az ezutániban.” (The Teachings of Ezra Taft Benson [1988], 533–534. o.) Howard W. Hunter elnök úgy jellemezte a celesztiális házasságot, mint „az evangélium koronázó szertartását”, és tisztázta, hogy lesznek olyanok, akik számára a házasságra lépés „valamivel tovább tart, esetleg csak ez után az élet után következik be”, viszont egyetlen arra érdemes embertől sem lesz megtagadva. (Teachings of Howard W. Hunter, szerk. Clyde J. Williams [1997], 132., 140. o.) Gordon B. Hinckley elnök „csodálatos dolognak” (lásd „What God Hath Joined Together”, Ensign, 1991. máj., 71. o.) és „minden ajándéknál drágábbnak” („The Marriage That Endures”, Ensign, 1974. máj., 23. o.) nevezte az örökkévaló házasságot.
Az ajándék azonban pompája és dicsősége ellenére nem ingyenes. Valójában feltételei vannak, amiknek már tudatában vagyunk, és visszatarthatja Isten ezt az ajándékot, ha nem tartjuk be a szövetségekkel járó feltételeket. A Tanok és szövetségek 131. része azt mondja nekünk, hogy a „celesztiális dicsőségben három birodalom vagy fokozat van. A legmagasabb fokozat eléréséhez a férfinak [és természetesen a nőnek is] magára kell vennie a papság eme rendjét [vagyis a házasság új, örökreszóló szövetségét]…” (T&Sz 131:1–2)
A szövetség egy szent ígéret. Meg-ígérjük, hogy megteszünk valamit, Isten pedig arra kötelezi el magát, hogy ő is megtesz valamit. Azoknak, akik betartják a házassági szövetséget, Isten a dicsőségének teljességét, örök életet, örök gyarapodást, a celesztiális királyságban történő felmagasztosulást és teljes örömöt ígér. Mindannyian tudjuk ezt, de néha nem igazán gondolunk arra, hogy mit kell nekünk megtennünk azért, hogy elnyerjük ezeket az áldásokat. Úgy tűnik, a szentírások világosan kimondják, hogy ennek a szövetségnek legalább három része van.
Az első: az örökkévaló házasság örökkévaló. Az örökkévaló azt jelenti, hogy folyamatosan növekvő és fejlődő. Azt jelenti, hogy a férj és a feleség őszintén igyekszik magát tökéletesíteni. Azt jelenti, hogy a házassági kapcsolatot nem lehet minden meggondolás nélkül eldobni, mihelyst megjelenik a véleménykülönbség első jele, vagy amikor nehéz időket élünk. Azt jelenti, hogy a szeretet idővel erősebb lesz, és még a halál utáni életre is kiterjed. Azt jelenti, hogy mindkét fél örökre egymás társaságának áldását kapja meg, és hogy a problémák és különbségek is megoldásra találnak, mivel maguktól nem múlnak el. Az örökkévalóság kifejezi a bűnbánatot, a megbocsátást, a hosszútűrést, a türelmet, a jószívűséget, a szeretetet és az alázatosságot. Ezek mind benne vannak abban, ami örökkévaló, és bizony meg kell tanulnunk és el kell sajátítanunk őket, ha örökkévaló házasságot szeretnénk kötni.
A második: az örökkévaló házasságot Isten rendelte el. Ez azt jelenti, hogy a házasfelek egyetértenek abban, hogy meghívják Istent a házasságukba, együtt imádkoznak, megtartják a parancsolatokat, kívánságaikat és szenvedélyeiket azon bizonyos korlátok között tartják, amiket a próféták tanítottak. Azt jelenti, hogy egyenrangú társak, és éppen olyan igazak és tiszták otthonukon kívül, mint otthonukon belül. Részben ezt jelenti az, hogy Isten által elrendelt.
A harmadik: az örökkévaló házasság valamiféle Istennel való társulás. Az élet folytonosságát ígéri azoknak, akiket a templomban egymáshoz pecsételnek. Az Ádámnak és Évának adott parancsolatban, miszerint sokasodjanak és töltsék be a földet, benne van a Teremtővel való egység. Kötelezettségre utal, hogy tanítsák a gyermekeknek az evangéliumot, hiszen ők az Úr gyermekei is. Így tehát családi estet tartunk, tanulmányozzuk a szentírásokat, beszélgetünk az evangéliumról, és másokat szolgálunk. Úgy tűnik, van még egy kötelezettség. Az, hogy támogassuk egymást elhívásainkban és azokban a feladatokban, amiket ránk bíztak. Hogyan is állíthatnánk, hogy egyek vagyunk Istennel, ha nem támogatjuk egymást, amikor a feleséget elhívják az Elemibe vagy a férjet a püspökségbe?
A házassági szövetség tehát legalább ezeket és valószínűleg más egyéb dolgokat is magában foglal. Nem hiszem, hogy tévedek, amikor azt mondom, hogy azok, akik szavakkal vagy fizikailag bántalmazzák feleségüket vagy férjüket, illetve azok, akik lealacsonyítanak vagy igazságtalan uralmat gyakorolnak a házasságban, nem tartják meg ezt a szövetséget. És azok sem, akik semmibe veszik a parancsolatokat, vagy akik nem támogatják a vezetőiket. Még azok is veszélyeztetettek, akik egyszerűen csak visszautasítják az elhívásokat, elhanyagolják felebarátaikat, vagy világi szokásoknak hódolnak. Ha nem tartjuk meg a parancsolatok ránk eső részét, akkor nincs számunkra ígéret.
Úgy vélem, az örökkévaló házasság nem valósulhat meg anélkül, hogy el ne köteleznénk magunkat a házassági kapcsolat életben tartása mellett. Az erről megszerzett tudás nagy részét a társamtól tanultam. Közel 47 éve vagyunk házasok. A feleségem kezdettől fogva tudta, hogy milyen házasságot akar.
Szegény főiskolai hallgatóként kezdtük, de a házasságunkról alkotott képét jól szemlélteti egy ezüst evőeszközkészlet. Manapság is népszerű a házasulandók körében, hogy nászajándéklistát nyitnak egy helyi üzletben. Ahelyett, hogy a feleségem minden áhított konyhaedényt és háztartási gépet előjegyzett volna, egy másik utat választott. Ezüst evőeszközkészletet írt a listára. Kiválasztotta a mintát, felírta hány darabos, hány személyes legyen. A villákon és kanalakon kívül semmi más nem volt a listán. Sem törülköző, sem kenyérpirító, sem tv, csak kések, villák és kanalak.
Túl voltunk az esküvőn. Barátaink és szüleink barátai is megajándékoztak bennünket. Elmentünk rövid nászutunkra, majd amikor hazaértünk, úgy döntöttünk, hogy megnézzük az ajándékokat. Megdöbbentünk. Nem kaptunk még egy darab kést vagy villát sem. Nevettünk egy jót, és folytattuk életünket.
Jogi egyetemi éveink alatt két gyermekünk született. Nem volt felesleges pénzünk. Amikor feleségem részmunkaidőben egy választási bizottság tagjaként dolgozott, vagy amikor valakitől pár dollárt kapott a születésnapjára, csendben félretette azt, és amikor már elegendő pénze volt, vett egy villát vagy kanalat. Jó pár évbe telt, míg összegyűjtöttünk belőlük annyit, hogy használni is tudjuk. Amikor végre volt egy négyszemélyes készletünk, meghívtunk pár barátunkat vacsorára.
Megérkezésük előtt rövid eszmecserét tartottunk a konyhában. Melyik evőeszközt használjuk? Az ütött- kopott, pár nélküli simát vagy a különleges ezüstöt? Akkoriban gyakran a régire szavaztam. Könnyebb megoldás volt. Az étkezés után egyszerűen csak bedobálja az ember a mosogatógépbe, és minden meg van oldva. Az ezüst azonban sok munkát igényelt. A feleségem az ágy alatt rejtette el, hogy ne találja meg könnyen a betörő. Erősködött, hogy vegyek egy védőtokot, hogy beletegyük őket. Mindegyik darabnak lett egy-egy külön zsebe és nem volt könnyű egybegyűjteni a darabokat. Amikor ezt az ezüstöt használtuk, kézzel kellett elmosnunk és megszárítanunk őket, hogy ne legyen rajtuk folt, vissza kellett tenni a tartókba, hogy ne veszítsék el fényüket, és óvatosan újra el kellett rejteni őket, nehogy ellopják. Ha valamelyik fénye elhomályosult egy folt miatt, azonnal el kellett mennem ezüsttisztító folyadékért, és gondosan eltüntettük a foltot.
Az évek múlásával készletünk kibővült, én pedig csodálattal figyeltem, hogyan törődött feleségem az ezüsttel. Őt mindig is nehéz volt kihozni a sodrából. Ugyanakkor emlékszem arra az esetre, amikor valahogy egyik gyermekünk kezébe került az egyik ezüst villa, és azzal akart ásni a kertben. Ezt a kísérletet azonnal meghiúsították a tüzes szemek, melyek így figyelmeztettek: Eszedbe ne jusson! Soha!
Észrevettem, hogy az ezüst soha nem került a gyülekezeti vacsoraasztalra, és nem az ezüstkanalak voltak a betegeknek vagy rászorulóknak küldött étel doboza mellett sem. Nem jöttek el velünk a kirándulásainkra sem. Valójában sehova sem mentek, sőt, idővel még az asztalon is ritkán látott „vendégek” voltak. Néhány barátunk nem is remélhette, hogy azzal eszik majd – néhányan nem is tudtak róla. Ők a vacsorához csak a hétköznapi fajtát kapták.
Aztán eljött a missziónk ideje. Amikor egyik nap hazamentem, azt az utasítást kaptam, hogy az ezüstkészletnek béreljek ki egy értékmegőrző széfet. A feleségem nem akarta, hogy magunkkal vigyük. Nem akarta otthon hagyni sem. És elveszíteni sem szerette volna.
Évekig azt hittem, hogy ez csak egy hóbort, aztán egy nap rájöttem, hogy ő már régóta tudott valamit, amit én akkor kezdtem megérteni. Ha azt akarod, hogy valami örökké tartson, akkor másképpen kell bánnod vele! Megóvod. Nem élsz vele vissza. Nem teszed ki az elemek rombolásának. Nem teszed közönségessé vagy hétköznapivá. Ha foltos lesz, akkor szeretettel törölgeted, míg úgy nem ragyog, mintha új lenne. Különlegessé válik, mert te tetted ilyenné, és az idő múlásával egyre gyönyörűbb és becsesebb lesz.
Az örökkévaló házasság is ilyen. Pontosan így kell vele bánnunk. Azért imádkozom, hogy meglássuk, mily nagy értékű ajándék is ez. Jézus Krisztus nevében, ámen.