Üzenet az unokáimnak
Remélem, mindannyiótokból Isten embere lesz. Isten emberévé igazlelkű cselekedeteken keresztül váltok.
Fivérek, ma este úgy szeretnék hozzátok beszélni, mintha az unokáimhoz szólnék. Remélem, hogy amit mondani fogok, minden fiatal papságviselőre érvényes lesz mindenhol. Miközben erre a hatalmas gyülekezetre, illetve azokra az ezrekre gondolok, akik a műhold segítségével csatlakoznak hozzánk, eszembe jut az, hogy Isten papsága viselésének nagyszerű áldása viszonylag kevés embernek adatik meg a világ lakosainak milliárdjaihoz képest. A papság viselése kiemelkedő megtiszteltetés; mégis az egyházban minden arra érdemes férfi vagy tizenkét évesnél idősebb fiú megkaphatja azt.
A papság az emberre ruházott azon felhatalmazás, hogy Isten nevében szolgáljon. Ez egy olyan hatalom, amelyet saját kezdeményezésre senki sem vehet magára. Pál szavaival élve: „És senki sem veszi magának e tisztességet, hanem akit Isten hív el, miként Áront is.”1 Ez egy olyan felhatalmazás, amelynek létrehozása meghalad minden emberi erőt.
Peter, egy fiatal pap, így írt egy élményéről, amely megtanította őt arra, hogy a papsági hatalom nagyon is valóságos. A kanadai Ontarióban található egyházközségben egy fiatal megtértet tanítóként támogattak az ároni papságban, és Petert kérték fel az elrendelés elvégzésére. Peter ezt írta: „Azelőtt sohasem tettem a kezemet még senkinek a fejére, és nagyon alkalmatlannak éreztem magam. A Lélek azonban biztosított afelől, hogy nyugodtan megtehetem. […]
A fiatalember, aki az elrendelésre várt, leült a székre, én pedig közvetlenül mögötte álltam. [A Fiatal Férfiak elnöke] végigvezetett engem az elrendelési imán, én pedig elismételtem minden szót, amit mondott. Miután elvégeztük az elrendelést, és ezt mondtuk: »és most szeretnénk egy áldást adni neked…«, [a Fiatal Férfiak elnöke] rám nézett, és jelezte, hogy innentől magam vagyok.
Ezen a ponton a papság jelentése teljesen megváltozott számomra. Többé nem csupán egy titulus volt, hanem a tényleges felhatalmazás Isten nevében való cselekvésre, és én most ezt a felhatalmazást adtam valaki másnak. Megálltam, és vártam a Lélekre, hogy súgja nekem, mit mondjak. Nehéz leírnom azokat az érzéseket, amelyeket aznap az áldás során éreztem, de azt elmondhatom, hogy most már erősebb bizonysággal rendelkezem arról, hogy a papság hatalma valóságos.”2
Ti, fiatal férfiak, kétségtelenül várjátok, hogy megkaphassátok a magasabb vagy melkisédeki papságot. E magasabb papságról Joseph Smith próféta ezt mondta: „Megalapítása megelőzte »a föld alapjának letételét, a hajnalcsillagok együttes örvendezését, vagy azt, amikor Isten fiai vigadozának«, és ez a legmagasabb és legszentebb papság Isten Fiának rendje szerint.”3
Papságviselőkként az Úr megbízottjai vagyunk. Az Úr így szólt e szent megbízásról az egyház eldereinek Kirtlandben 1831-ben: „Tehát, mivel megbízottak vagytok, az Úr ügyében jártok; és amit csak az Úr akarata szerint tesztek, az Úr dolga az.”4
Hinckley elnök gyakran emlékeztetett minket arra, hogy a misszionáriusi munka alapvetően egy papsági felelősség. A misszionáriusi munkában az Úr szolgálatára való elhívás egy nagyszerű megtiszteltetés és felelősség. Ez a szolgálat hosszantartó örömöt szerez, jóllehet időnként kihívással teli és elkedvetlenítő is tud lenni. Az én misszióm megváltoztatta az életem menetét. Legnagyszerűbb élményeim közé tartozik. Egy missziós szolgálat a hátralévő életünk munkájára és az örökkévaló munkánkra készít fel bennünket.
Remélem, mindannyiótokból Isten embere lesz. Isten emberévé igazlelkű cselekedeteken keresztül váltok. Tisztelitek és felmagasztaljátok a papságotokat, és Pál szavaival élve „köve[titek] az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget”5.
Nem mindig könnyű egy igazlelkű tervet követni, és engedelmeskedni a társadalom és az Úr törvényeinek. Hosszú távon azonban a szabályok követése még mindig a legjobb módja annak, hogy elnyerjük mindazt, amit az Úr megígért nekünk.
Mindannyian felelősek vagyunk a cselekedeteinkért. Ügyvédi tapasztalatom azt tanította meg nekem, hogy azok, akik bűnöző életet folytatnak, gyakran az apjukat, az anyjukat vagy a társadalmat hibáztatják, amikor bebörtönzik őket. Mégis szándékosan döntenek úgy, hogy „Isten természetével ellentétesen” cselekszenek, következésképp „egy olyan állapotban vannak, mely ellenkezik a boldogság természetével”6. Sőt, néhányuk azt állítja: „Az ördög vett rá engem!” E kijelentés annyiból igaz, hogy az ördög gonosz cselekedetekre csábít.7 És azért hazugság, mert van önrendelkezésünk. Az ördög nem vehet rá minket semmi olyanra, amivel kapcsolatban úgy döntünk, hogy nem tesszük meg.8
Mindannyian találkozunk csapdákkal és kelepcékkel, legyen az fiatalkorunkban, életünk derekán vagy idős korban. Ahogy azt valaki megjegyezte: „Fiatalkorunkban nehézségekbe ütközünk, idős korunkban a nehézségek ütköznek belénk!”9 Társadalmunk növekvő engedékenysége megkívánja tőlünk, hogy egyre szorosabban kapaszkodjunk az igazlelkűség vasrúdjába, hogy elnyerhessük az Úr áldásait és védelmét. Nagyobb a veszély, amikor az ember sátán kísértéseivel játszik. Életünk minden napján védekeznünk kell a gonosz minden formája ellen.
Nektek, fiatal férfiaknak, akik viselitek a papságot, kötelességetek, hogy tiszteljétek a nőket. Miközben az egyház szeretetre méltó fiatal nőivel randevúztok, kötelességetek, hogy megvédjétek a fizikai biztonságukat és erényüket. Az általatok viselt papság nagyobb felelősséget ruház rátok arra nézve, hogy meggyőződjetek arról, hogy az egyház magas erkölcsi normái mindig be legyenek tartva. Okosabbak vagytok annál, semhogy megközelítsétek a szexuális csábítás határát. Elveszítitek magatokból azt a részt, amely szent, ha túllépitek a határt, és visszaéltek a nemzés nagyszerű erőivel. Hogyan is játszhat bármelyikünk nagyszerű szerepet az időben vagy az örökkévalóságban, ha nem rendelkezünk az önuralom hatalmával? Egy olyan igazlelkű nővel kötött házasság, aki szereti az Urat, szeret téged, és tiszteli a papságot, az élet és az örökkévalóság legnagyszerűbb áldásainak az egyike. Ezt a feleségemmel, Ruthtal való több mint hatvanévnyi házasságom tanította meg nekem.
A barátok és az ismerősök nagyban hozzájárulnak az élet gazdagságához, ezek a kapcsolatok azonban csak átmenetiek. Senki sem szeret benneteket és senki sem gondoskodik rólatok jobban, mint a szüleitek. Talán megkérdőjelezitek azt, amit mondanak nektek, az irántatok érzett szeretetüket és a jólétetek iránt tanúsított érdeklődésüket azonban nem kérdőjelezhetitek meg.
Eljön majd az idő, amikor rajtatok, fiatal férfiakon fog nyugodni a feleségről és a gyermekekről való gondoskodás felelőssége, akik rátok lesznek utalva. Amikor megházasodtok, felelősek lesztek a feleségetek jólétéért, majd pedig, ahogy családot alapítotok, gyermekeitek jólétéért. A házasság és az apaság nagyszerű, örökre szóló boldogságot és örömet hozhat. Ahogy Joseph F. Smith elnök mondta, a családi élet az, „amin az egyház kormányzása alapszik és öröklődik”10. Ahhoz, hogy magasztos beteljesülést találjanak otthon, mindkét félnek teljesen elkötelezettnek kell lennie a házasságra. David O. McKay elnök egyszer azt mondta: „Amikor valaki a teendőket vagy az élvezetet otthona fölé helyezi, abban a pillanatban megindul a lejtőn a lélek-gyengeség felé”11.
Néhányan úton vagytok afelé, hogy sikeresen elérjétek az életben kitűzött céljaitok némelyikét. Büszkék vagyunk rátok. Édesapám egyszer azt mondta nekem, hogy azt hitte, hogy a jogi egyetemről való diplomázással révbe ér. Azt mondta, hogy valójában a tanulmányok befejezése bizonyos értelemben csak még nagyobb kihívások kezdete volt. Soha nem érünk révbe, és ebben a világban soha nem is szabadulunk a világ kihívásai elől.
A szakosodás korát éljük. Amikor kisfiú voltam, sok ember rendelkezett T-modelles Forddal. A modern autókhoz képest viszonylag egyszerű mechanikájuk volt. Sokan meg tudták javítani a saját kocsijukat azáltal, hogy megköszörülték a szelepeket, kicserélték a dugattyúgyűrűket, új fékbetéteket tettek be, és nagymennyiségű drótsodronyt használtak. Manapság az autók annyira bonyolultak, hogy az átlag ember nagyon keveset tud a javításukról. A mai kor szerelői számítógépet használnak a motorhibák megállapításához. Ezt a példát azért használom, hogy biztassalak titeket arra, fiatal férfiak, hogy szerezzetek képesítést és végzettséget ahhoz, hogy fel tudjátok venni a versenyt. A műszaki képzettség nagyon fontos, és ugyanez igaz a felsőoktatás területeire is. Bármilyen készség szakirányú továbbtanulást igényel.
Nem érdekel, hogy milyen munkát választotok az életre, amennyiben az tisztességes. Hogy miként gondoskodtok a családotokról, az a ti döntésetek. Egy szakképzettség elsajátítása jó módja annak, hogy kifizessétek a számlákat, személyes szerepvállalásunkat illetően azonban az egésznek többről kell szólnia. Ne merüljetek bele az élet anyagi dolgaiba annyira, hogy elveszítsétek emberiességetek lényegét. Talán emlékeztek Dickens szereplőjére, Jacob Marleyra, aki így kesergett a munkával kapcsolatos megszállottságán, amikor felkiáltott: „Üzlet? […] Az emberiség volt az én üzletem! Az ő közös jólétük volt az én üzletem.”12 Mindannyian szerepet játszhatunk a társadalom erősítésében, főleg Isten munkájának az elvégzésében.
Megtanultam, hogy számunkra, akik viseljük a papságot, a siker legjobb receptje ez: „Keressétek először Istennek országát, és ezek mind megadatnak néktek.”13 A siker nem jön azonnal, mert felkészülést és kemény munkát igényel. A sikerhez valóban nem vezet rövidebb út.
Mindannyian Mennyei Atyánk páratlan teremtményei vagyunk. Egyikőnk sem hasonlít teljesen a másikra. Senki sem rendelkezik pontosan ugyanazokkal az ajándékokkal és tehetségekkel, mint amelyek nekünk adattak. Különlegességünk kiemelése érdekében fokoznunk és használnunk kell azokat a tehetségeket és ajándékokat. Például fiatal koromban volt egy kitűnő fiatalember a szomszédságunkban, aki nem volt egy jó tanuló, de két kezével gyönyörű bútorokat készített. Mindkettőnket ugyanazon a napon soroztak be a katonaságba. Nem tudta megtanulni úgy bevetni az ágyát, hogy átmenjen az ellenőrzésen, de fadarabokból tökéletes műtárgyakat tudott faragni. Ahogy Howard W. Hunter elnök mondta: „Vannak, akik azt gondolják, hogy a tehetség, a kreativitás, az erkölcsi stabilitás vagy nagyság nem létezik ifjú korban, hanem mindez csak az idősebbeknek van fenntartva. Ez nem így van.”14
Nektek, fiatal férfiaknak, hatalmas ígérettel teli jövőtök van. Olyan tudás haszonélvezői vagytok, amelyet a világ még soha sem ismert. Ez a tudás lehetővé teszi majd számotokra, hogy hozzájáruljatok a modern üzlet, az ipar, a mezőgazdaság és a különböző szakmák jövőjéhez. Talán azok között lesztek, akik egy életmódot fognak megvédeni a hadszíntereken. Azok között lesztek, akik az evangélium tantételeit terjesztik a világon, és segítik az egyház növekedését.
Nos, kedves unokáim, és ti, különleges fiatal férfiak, akiket a hangom elér, haladjatok előre. Haladjatok előre hitben és igazlelkűségben, követve prófétánk, Gordon B. Hinckley elnök vezetését. Amennyiben így tesztek, az Úr meg fog erősíteni és fel fog magasztalni benneteket, hogy nagyszerű dolgokat tudjatok majd véghezvinni. Bizonyságomat teszem a papság életemre gyakorolt mély és nagyszerű hatásáról. Életem hosszú évei alatt megpróbáltam nem elrejteni azt, hogy ki vagyok, és miben hiszek. Egyetlen esetre sem tudok visszaemlékezni, hogy hátrányosan érintette volna a karrieremet, vagy értékes barátokat veszítettem volna el azáltal, hogy elismertem, hogy ennek az egyháznak a tagja vagyok. A bizonyságomat és áldásomat hagyom veletek ma, Jézus Krisztus nevében, ámen.