A mi otthonunk – a mi családunk
Hogyan ismertük meg a boldogságot
A peresztrojka alatt szörnyen nehéz volt az élet, a családunk kezdett széthullani. Majd találkoztunk a misszionáriusokkal, és az életünk lassan helyreállt.
Mindig azt gondoltam, erős családunk van. A három fiunk és két kislányunk átlagos gyerekek voltak, akiknél csak a szokásos gondok merültek fel. Néha, amikor rosszalkodtak, mérges lettem. Később mindig azt kérdeztem magamtól: „Miért lettél olyan dühös rájuk?”
Akkor még nem tudtam, hogy Oroszországban akkor vette kezdetét a peresztrojka, vagyis a politikai és gazdasági reform időszaka. Nem tudtam, hogy a boltok polcairól majd eltűnnek az áruk, és hogy hónapokig, később pedig évekig nem kapunk élelmiszerjegyeket. Az életünk borzasztó nehézzé vált. Sokat küszködtünk, a férjemmel pedig a válás szélén álltunk. Akkoriban járványszerűen terjedt a droghasználat, melynek az egyik fiunk is áldozatául esett. Úgy tűnt, többé már a nap sem ragyog ránk. Nem tudtam, kihez imádkozzak, mégis kértem Istent, hogy segítsen. Teljes erőnkkel küzdöttünk, és apránként sikerült kivonszolnunk magunkat ebből a mocsárból.
1998 nyarán ránk találtak a miszszionáriusok. Életünk 180 fokos fordulatott vett, és teljesen új irányba haladt. Öt éven belül sikerült eljutnunk a templomba, ahol családként az örökkévalóságra összepecsételtek bennünket.
Amikor a középső fiunk teljes idejű misszionáriusként szolgált a Cseh Köztársaságban, minden levelében azt írta: „Maradjatok szilárdak és hithűek. Együtt mi vagyunk a legboldogabb család.” Még a barátaim is azt mondogatták, hogy biztosan én vagyok a világ legboldogabb asszonya, amiért ennyi gyermekem és unokám van, és így tudom, hogy sohasem kell a magánytól tartanom.
Visszatekintve rájöttem, hogy azokhoz hasonlóan, akik hallották Benjámin királyt, a mi családunk is hatalmas szívbéli változáson ment át, és Krisztus gyermekeivé váltunk (lásd Móziás 5:7). Számomra ez óriási átalakulás volt. Mielőtt utolsó napi szent lettem volna, amikor a halálon gondolkodtam, elviselhetetlen bánat markolt a szívembe és a lelkembe. Minden csepp erőmet össze kellett szednem, hogy elhesegessem ezeket a gondolatokat. Most már béke van bennem.
Megtanultam, hogy a boldogság mindig más alakban jön. Megtalálható a legsötétebb viharfelhőkben, vagy amikor a föld szinte kitikkad a forróságtól. Benne van a heves eső közben felcsillanó napsugár melegében. Ott van a nyárfa első zöld leveleiben, melyek tavasszal kifakadnak a rügyből. Megtaláljuk az almafa ágaiból előbújó apró fehér virágszirmokban, vagy a többezer ragyogó csillaggal megszórt éjjeli égbolt sötétjében. Ott ragyog szerettünk gyengéd tekintetében. Ránk mosolyog a családi fényképeken csillogó szemekből.
Amikor valaki másért teszek valami jót, akkor is boldogság fog el. Gyengéd lángjával melengeti a lelkemet, amikor Mennyei Atyánkhoz imádkozok. Néha, mikor arra gondolok, hogy többet szeretnék valamiből, eszembe jut, hogy meg kell tanulnom értékelni azt, amim van, hiszen mindazt magától az Úrtól kaptam.
Bal oldali fotó: a SMAKOVA család jóvoltából. Jobb oldali fényképes illusztráció: Steve Bunderson