Égető érzés járta át a bensőmet
Claudia Williams, USA, Florida
Úgy nőttem fel, hogy a gyermekkori otthonom mellett lévő egyház vasárnapi iskolájába jártam az amerikai Michigan államban. Csodálatos tanítóm volt, aki eltöltött engem a Jézus Krisztus iránti szeretettel.
Minden héten a Szabadító halandó szolgálatának eseményeit illusztráló képeslapokat osztogatott, amelyeken rajta voltak az általa tanított tantételek és véghezvitt csodák. Minden héten beragasztottam ezeket a lapokat egy vázlatfüzetbe, és újra olvastam a Bibliában a történeteket. Idősebb koromban is folytattam az újszövetségi evangéliumok tanulmányozását.
Évekkel később, 1968 nyarán, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza misszionáriusai keresték fel egy családtagom otthonát. Ő nem fogadta el az eldereknek az egyház megismerésére irányuló hívását, de hozzám elküldte őket.
Első találkozásunk alkalmával a misszionáriusok megtanították nekem, hogy „szakadás” következett be azon egyháztól, amelyet Jézus Krisztus alapított meg (lásd 2 Thessalonikabeliek 2:3). Amit tanítottak, egybecsengett a személyes tanulmányaimmal, így hát amikor megkérdezték, hogy újra meglátogathatnak-e, beleegyeztem.
Következő látogatásuk alkalmával egy sor kérdéssel fogadtam őket. Vajon az utolsó napi szentek alámerítéssel keresztelnek? Hisznek a papsági felhatalmazásban? Hisznek a betegek gyógyításában? Válaszaik alátámasztották mindazt, amit az Újszövetségből tanultam. Látogatásuk végén ott hagytak nálam egy könyvet, amelyről azt mondták, hogy Jézus Krisztusról tesz bizonyságot.
A TV tetejére tettem a könyvet és lefeküdtem. Az éjszaka közepén azonban felébresztett egy erős érzés, amelyet később a Szentlélekkel azonosítottam. Késztetést éreztem, hogy lássak hozzá az olvasáshoz, így körülbelül másfél órát olvastam, majd újra ágyba bújtam. Kis idővel később ugyanez az érzés ébresztett fel, így tovább olvastam.
Ez így ment még két éjszakán keresztül. Nagyon tetszett, amit olvastam, és felismertem, hogy a Mormon könyve Jézus Krisztusról tanúskodik.
Úgy döntöttem, útmutatást kérek Istentől. Kisleánykoromtól fogva térdelve imádkoztam. Megkértem Mennyei Atyámat, hogy segítsen tudnom, mihez kezdjek a bennem érzett tűzzel. Imám végeztével késztetést éreztem, hogy lapozzak vissza a lámániták megtérésének beszámolójához a 3 Nefi 9-ben. Azt olvastam, hogy „tűzzel és a Szentlélekkel lettek megkeresztelve, és ezt nem tudták” (20. vers).
A „nem tudták” kifejezés nekem szólt. A következő gondolatom támadt: „Jézus Krisztus egyháza valóban a földön van!” Alig vártam, hogy beszéljek a misszionáriusokkal arról, amit olvastam és amit most már tudtam. Amikor azonban kérdéseimre azzal a hívással válaszoltak, hogy keresztelkedjek meg, azt feleltem nekik, hogy nem lehet. A férjem nem értené meg.
Amikor azonban tovább gondolkoztam ezen a versen, felismertem, hogy az írás nyilvánvaló útmutatással szolgált számomra: ajánljak fel „megtört szívet és töredelmes lelket”. Imádkoztam és arra kértem Mennyei Atyámat, hogy segítsen nekem, amit meg is tett. Férjem is meghallgatta a misszionáriusi beszélgetéseket, és beleegyezett, hogy megkeresztelkedjek.
Nagyon hálás vagyok szerető Mennyei Atyámnak ezért a becses és erős élményért, amelyben akkor volt részem, amikor fiatal édesanyaként olvastam a Mormon könyvét. Ez vezetett el engem Jézus Krisztus visszaállított evangéliumához. Ennek eredményeként a Szentlélek hatása, amelyet azon az 1968-as éjszakán éreztem, mára állandó ajándék számomra – olyan valami, ami már több mint 40 éve vezet engem az egyház tagjaként.