Fel hát a harcra!
Minden férfitől, aki viseli a papságot, legyen akár fiatal, akár idősebb, azt kérem, hogy hangja legyen még erősebb és elkötelezettebb; hangja, amelyet …a jóért, az evangéliumért és Istenért [hallat].
E rendkívüli himnusz szellemében és Richard G. Hinckley elder ékesszóló imájával a szívemben meglehetősen nyíltan szeretnék szólni ma este, fivérek, és e szókimondás az ároni papság fiatal férfijait is érinti.
Amikor felidézzük Joseph Smith első látomásának nagyszerűségét, néha átsiklunk az azt közvetlenül megelőző fenyegető összetűzés tényén, mely összecsapásnak az volt a célja, hogy ha lehetséges, elveszejtse a fiút, de legalább megakadályozza az eljövendő kinyilatkoztatást. Nem említjük az ellenséget gyakrabban, mint épp szükséges; jómagam egyáltalán nem szeretek róla beszélni, de az ifjú Joseph tapasztalata emlékeztet minket arra, amit e hallgatóság soraiban minden férfinak, köztük minden fiatal férfinak szem előtt kell tartania.
Először is: Sátán, vagy Lucifer, avagy a hazugságok atyja – nevezzétek, aminek csak akarjátok – valós lény, a gonoszság tökéletes megtestesítője. Indítékai minden esetben gonoszok. A megváltó világosság leghalványabb sugarától, az igazság puszta gondolatától is összerezzen. Másodszor: örök ellenségeskedéssel viseltetik Isten szeretete, Jézus Krisztus engesztelése, valamint a béke és a szabadulás munkája iránt. Bármikor és bárhol harcba száll e dolgok ellen, amikor és ahol csak tud. Tudja, hogy a végén legyőzik és kivetik, de eltökélt szándéka, hogy oly sok embert vonszoljon le magával, amennyit csak tud.
Nos, milyen taktikákat alkalmaz az ördög ebben a versengésben, amikor az örök élet forog kockán? A Szent Ligetben történtek ismét tanulsággal szolgálnak. Joseph feljegyezte, hogy Lucifer – arra irányuló erőfeszítésében, hogy megakadályozzon mindent, ami bekövetkezni készült – „olyan megdöbbentő hatással volt rám, hogy nyelvem megbénította, és nem tudtam beszélni”1.
Ahogyan Boyd K. Packer elnök tanította ma reggel, Sátánnak nem áll közvetlen hatalmában, hogy kioltsa az ember életét. Ez az egyike annak a rengeteg dolognak, amit nem tud megtenni. Ám nyilvánvaló, hogy a munka megállítására tett erőfeszítései elég sikeresek lesznek, ha képes lesz megbénítani a hithűek nyelvét. Fivérek, ha ez így van, akkor ma este olyan férfiakat keresek, fiatalokat és időseket egyaránt, akiket eléggé érdekel ez a jó és rossz közti harc ahhoz, hogy beálljanak a seregbe és kinyissák a szájukat. Hadban állunk, és a következő pár percben szeretnék egyszemélyes toborzóirodaként szolgálni.
Eldúdoljam a „Küzdjünk tovább!” című himnusz pár taktusát? Tudjátok, azt a sort, amely így hangzik: „Önkéntesekre van szükség nagy harcunkban”2. Természetesen az efféle fegyverbe szólításban az a nagyszerű, hogy nem arra toborzunk önkénteseket, hogy puskával tüzeljenek vagy kézigránátot hajítsanak. Nem; olyan hadtesteket szeretnénk, akik fegyverükként megragadnak „minden olyan szó[t]…, amely Isten szájából előjön”3. Tehát ma este olyan misszionáriusokat keresek, akik szánt szándékkal nem bénítják meg nyelvüket, hanem az Úr Lelkével és papságuk hatalmával megnyitják szájukat és csodákat szólnak. Az efféle beszéd, ahogyan azt egyszer a korai fivérek tanították, olyan eszközként szolgálna, mely által a hit „legnagyobb tetteit valaha is véghezvitték vagy véghez fogják vinni”4.
Különösen az ároni papság fiatal férfijait kérem, hogy húzzák ki magukat a székükben, és jól figyeljenek ide. Számotokra hadd szúrjak be egy hasonlatot a sport világából. Élet-halál harc ez, amelyben részt veszünk, fiatal férfiak, így aztán egy kissé közel hajolok, egészen az arcotokba, orrunk összeér, és épp annyi tűzzel a hangomban, hogy kicsit megperzseljem a szemöldökötöket – tudjátok, mint az edzők, amikor szoros a meccs, és a győzelem jelent mindent. És mivel a meccs a tét, ez az edző azt mondja nektek, hogy ahhoz, hogy játsszatok, néhányatoknak egy kicsit tisztábbnak kell lennetek erkölcsileg, mint amilyenek pillanatnyilag vagytok. Ebben a jó és gonosz között folyó harcban nem játszhattok az ellenség oldalán minden alkalommal, amikor csak kísértés támad, azt gondolva, hogy a templomlátogatás vagy a misszió idején majd magatokra öltitek a Szabadító mezét, mintha mi sem történt volna. Ezt, ifjú barátaim, nem tehetitek. Isten nem tűri, hogy gúnyt űzzenek belőle.
Így aztán akad itt egy kis dilemmánk. Mégpedig az, hogy ároni papság-korú fiatalok ezrei szerepelnek egyházunk feljegyzésein, akik a jövendőbeli misszionáriusi szolgálat jelöltjei. A kihívás abban rejlik, hogy ezek a diakónusok, tanítók és papok elég tevékenyek és érdemesek is maradjanak, hogy elderré rendeljék őket és misszionáriusként szolgáljanak. Arra van szükségünk, hogy a fiatal férfiak, akik már tagjai a csapatnak, tagjai is maradjanak, és ne a partvonalon kívül vezetgessék a labdát épp akkor, amikor be kellene szállniuk a játékba és a lelküket kitéve belevetniük magukat a küzdelembe! Szinte minden sportszámban, amelyet ismerek, húznak olyan vonalakat a pályára, amelyeken belül kell maradnia minden indulónak ahhoz, hogy versenyben maradhasson. Az Úr az érdemesség jelzővonalait húzta meg azok számára, akiket elhívnak, hogy Vele munkálkodjanak ebben az erőfeszítésben. Egyetlen misszionárius sem hagyhatja bűnbánat nélkül a nemi vétket, a trágár beszédet, a pornográfiában való elmerülést, és várhatja azt, hogy másokat majd bűnbánatra szólít ugyanezen dolgok kapcsán! Lehetetlen így tenni! Nem lesz veletek a Lélek, és a szavak elcsuklanak a torkotokban, amikor szólni próbáljátok őket. Nem lehetséges, hogy olyan utakon járjatok, melyeket Lehi „tiltott ösvények[nek]”5 nevezett, miközben másokat a „szoros és keskeny ösvény[re]”6 szeretnétek vezetni – ez egyszerűen lehetetlen.
Van azonban megoldás erre az előttetek álló kihívásra, pontosan olyan tökéletes mértékben, mint annak az érdeklődőnek, akihez el fogtok menni. Bárkik is vagytok és bármit is tettetek, részetek lehet a megbocsátásban. Fiatal férfiak, mindannyian képesek vagytok magatok mögött hagyni bármilyen vétket, amellyel küszködtök. Erről szól a megbocsátás csodája; az Úr Jézus Krisztus engesztelésének csodája. Ám nem tudjátok megtenni anélkül, hogy tevékenyen el ne köteleznétek magatokat az evangélium mellett, és nem tudjátok megtenni a szükséges bűnbánat nélkül sem. Arra kérlek titeket, fiatal férfiak, hogy legyetek tevékenyek és legyetek tiszták. Ha az kell hozzá, azt kérem tőletek, hogy váljatok tevékennyé és váljatok tisztává.
Fivérek, keményen szólunk hozzátok, mert bármi, ami ennél kevésbé egyértelmű, ritkán látszik elérni a célját. Keményen szólunk, mert Sátán valós lény, aki eltökélten küzd elpusztításotokért, és egyre fiatalabb és fiatalabb korban kerültök szembe befolyásával. Így aztán megragadunk titeket a gallérotoknál fogva, és amilyen erőteljesen csak tudunk, így kiáltunk:
Tisztán, hangosan hallatszik a csatazaj,
Jöjj hát velünk! Jöjj hát velünk!7
Ifjú barátaim, az előttünk álló hónapok és évek során misszionáriusok további tízezreire van szükségünk. Az ároni papság egyre növekvő hányadából kell kikerülniük, akiket elrendelnek, akik tevékenyek, tiszták, és a szolgálatra érdemesek.
Azoknak közületek, akik már szolgáltak, illetve most szolgálnak, köszönetet mondunk az általatok véghezvitt jóért, és mindazon életekért, amelyeket megérintettetek. Az Úr áldjon meg benneteket! Annak is tudatában vagyunk, hogy vannak köztetek olyanok, akik bár egész életükben reménykedtek, hogy missziót fognak szolgálni, mégis valamilyen egészségügyi okból vagy más, rajtuk kívül álló körülmény miatt nem tudnak így tenni. Nyíltan és büszkén tisztelgünk e csoport előtt. Tudunk szívetek vágyairól, és megdicsérjük elkötelezettségeteket. Kiárasztjuk reátok szeretetünket és csodálatunkat. A „csapat tagjai” vagytok és mindig is azok lesztek, még akkor is, amikor tisztelettel felmentenek benneteket a teljes idejű szolgálat alól. A többiekre viszont nagy szükségünk van!
Most pedig hozzátok szólok, fivéreim a melkisédeki papságban. Ne dőljetek hátra mosolyogva, széketek kényelmébe! Még nem végeztem. További több ezer házaspárra van szükségünk az egyház különféle misszióiban. Minden misszióelnök házaspárokért könyörög. Bárhol szolgálnak is, ezek a házaspárok olyan érettséget visznek a munkába, melyet semennyi 19 éves fiatal sem tud nyújtani, legyenek bármily jók is.
Annak érdekében, hogy minél több párt ösztönözzenek a szolgálatra, az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma az elmúlt 50 esztendő egyik legmerészebb és legnagylelkűbb lépésére szánta el magát a misszionáriusi munka területén. Ez év májusában a mezőn szolgáló papsági vezetők értesítést kaptak, miszerint a párok lakhatási költségeit (és csak a lakhatási költségekről van szó!) az egyház misszionáriusi alapja fogja fedezni, amennyiben a költség meghalad egy előre meghatározott havi összeget. Micsoda áldás ez! Mennyből jövő segítség a legmagasabb kiadás tekintetében, melyet a pároknak fedezniük kell missziójukon. A Fivérek továbbá abban is döntést hoztak, hogy a házaspárok missziója ezentúl szólhat 6 vagy 12 hónapra is, a hagyományos 18 vagy 23 havi szolgálati idő lehetőségének megtartásával. További kedves gesztusként a párok engedélyt kapnak arra is, hogy saját költségükön rövid időre hazautazzanak fontos családi eseményekre. És ne aggódjatok amiatt, hogy majd ajtókon kell kopogtatnotok és ugyanazt a napirendet kell követnetek, mint a 19 éveseknek! Ezt nem várjuk el tőletek, de seregnyi más dolog van, amit meg tudtok tenni, és viszonylag nagy mozgástér áll rendelkezésetekre a hogyan kérdésében.
Fivérek, tisztában vagyunk azzal, hogy alapos egészségügyi, családi vagy anyagi okokból kifolyólag néhányatok talán nem tud elmenni most, sőt, talán sohasem. De némi tervezéssel sokan el tudtok menni.
Püspökök és cövekelnökök, beszéljetek e szükségletről a tanácsaitokban és a konferenciáitokon! Üljetek ki az emelvényre a gyűléseiteken, és imádságos lélekkel tekintsetek végig a gyülekezeten, hogy sugalmazást kapjatok, kinek kellene elhívást adni. Aztán tanácskozzatok velük, és segítsetek nekik kitűzni szolgálatuk időpontját. Fivérek, ha ilyen helyzetbe kerültök, mondjátok meg a feleségeteknek, hogy ha ti képesek vagytok pár rövid hónapra hátrahagyni a fotelt és a távirányítót, akkor ők is hátrahagyhatják az unokákat. Minden rendben lesz a kis drágákkal, sőt, ígérem, olyan dolgokat fogtok megtenni értük az Úr szolgálatában, amelyeket vég nélküli világokon át sem tudnátok megtenni értük, ha otthon maradnátok, hogy pátyolgassátok őket. Adhatnak-e nagyszerűbb ajándékot a nagyszülők az utódaiknak annál, hogy tetteikkel és szavaikkal is ezt hirdetik: „Ebben a családban hagyomány missziót szolgálni!”
A misszionáriusi munka nem az egyetlen dolog, amelyet meg kell tennünk ebben a csodálatos, világméretű egyházban. Viszont szinte minden egyéb, amit meg kell tennünk, azon múlik, hogy az emberek először meghallják Jézus Krisztus evangéliumát és belépjenek a hitbe. Bizonyára ezért volt pontosan ilyen alapvető Jézus végső megbízatása, melyet a Tizenketteknek adott: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében”8. Ekkor, és csakis ekkor jöhetnek el az evangélium további áldásai: a családi összetartás, a fiatalok programjai, a papsági ígéretek, és az egészen a templomig vezető szertartások. Azonban ahogyan arról Nefi bizonyságát tette, ezek közül semmi nem adatik meg, amíg az ember be nem lép a szűk kapun.9 Mivel oly sok teendő van az örök élet felé vezető út során, sokkal több misszionáriusra van szükségünk, akik megnyitják ezt a kaput és segítenek az embereknek belépni rajta.
Minden férfitől, aki viseli a papságot, legyen akár fiatal, akár idősebb, azt kérem, hogy hangja legyen még erősebb és elkötelezettebb; hangja, amelyet nem csupán a gonoszság és a gonosz megtestesítője ellen hallat, hanem a jóért, az evangéliumért és Istenért is. Fivérek, mindegy, mennyi idősek vagytok, oldozzátok meg a nyelveteket, és figyeljétek, amint szavaitok csodákat művelnek azok életében, „akik csak azért vannak távol az igazságtól, mert nem tudják, hol találjanak rá”10.
Fel hát a harcra, bátran megyünk,
Az igazság a vértezetünk.
Íme, a zászlónk büszkén lobog,
Majd boldogan, győztesen érhetünk haza.11
Jézus Krisztus, a mi Mesterünk nevében, ámen.