Válaszd az örök életet!

Írta: Randall K. Bennett elder

a Hetvenektől

Örökkévaló rendeltetésetek nem a véletlenen, hanem a választásaitokon fog múlni. Soha nincs túl késő az örök életet választani.

Évekkel ezelőtt a családommal a tengerparton voltam, ahol észrevettem, hogy különféle jelzéseket tettek ki, melyek a parttól a mélyebb, zavarosabb vizek felé sodró áramlatra figyelmeztettek. A közeli őrtornyon lévő vízimentőkkel ellentétben az én képzetlen szemeimnek nem tűnt fel, hogy az erőteljes sodrás veszélyt jelent mindenkinek, aki elhagyja a biztonságot nyújtó partot, és bemegy a vízbe. Emlékszem, ez fordult meg a fejemben: „Én jó úszó vagyok. Az úszás remek edzés lesz számomra. A sekély vízben biztonságban leszek.”

Ügyet sem vetve a figyelmeztetésekre, és saját ítélőképességemben bízva beléptem a vízbe, hogy felüdítsem magam egy kis úszással. Néhány perc múlva felpillantottam, hogy meglássam a közeli parton maradt családomat, de a part már nem volt a közelben! A sodrás, melyre a táblák is figyelmeztettek, magával ragadott, és nagy sebességgel vitt egyre messzebb a családomtól.

Először magabiztosan, majd pedig kétségbeesetten kezdtem a part felé úszni, a kegyetlen áramlat azonban egyre messzebb sodort a mélyebb és zordabb vizek felé. Teljesen kimerültem, a belélegzett víztől pedig fulladozni kezdtem. Erősen fennállt a vízbefúlás veszélye. Erőm fogytával végül kétségbeesetten segítségért kiáltottam.

Csodálatos módon egy vízimentő, úgy tűnt, szinte azonnal ott termett mellettem. Nem tudtam, hogy figyelte, amint bemegyek a vízbe. Tudta, hogy az áramlat el fog kapni, és tudta, hová fog sodorni. Az áramlatot kikerülve kicsit beljebb úszott annál, ahol én voltam, majd türelmesen várta, hogy segítségért kiáltsak. Mivel már túl gyenge voltam ahhoz, hogy kiússzak, hálás voltam és vagyok a segítségéért, mely nélkül soha nem tudtam volna visszatérni a családomhoz.

Aznap egy rossz döntést hoztam, mely igen komoly következményekkel is járhatott volna számomra és a családom számára is. Ahogy most együtt átgondoljuk a választás ajándékát, azért imádkozom, hogy a Szentlélek mindannyiunknak személy szerint segítsen mérlegelnünk az általunk hozott döntéseket.

Szeretett prófétánk, Thomas S. Monson elnök ezt tanította: „Nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy a döntések sorsdöntőek. Nem hozhattok örökkévaló döntéseket örökkévaló következmények nélkül.”¹

Ahogy azt a mai konferencián tanították, mindannyian mennyei szülők szeretett lélekfiai vagy lélekleányai vagytok. Valóban isteni természettel és rendeltetéssel rendelkeztek.² Földi élet előtti életetekben megtanultátok szeretni az igazságot. Helyes örökkévaló döntéseket hoztatok. Tudtátok, hogy itt a halandóságban lesznek nehézségek és próbatételek, fájdalom és szenvedés, melyek majd segítenek nektek növekedni és fejlődni. Azt is tudtátok, hogy ha továbbra is jó döntéseket hoztok, a helyteleneket pedig megbánjátok, akkor Jézus Krisztus engesztelése által örök életet nyerhettek.

Lehi próféta mit tanított a választásról? Azt mondta, hogy az emberek „szabadon választhatják a szabadságot és az örök életet, minden ember nagy Közbenjárója által, vagy választhatják a fogságot és a halált, az ördög fogsága és hatalma szerint”. Majd így folytatta: „…szeretném, ha a nagy Közbenjáróra tekintenétek, és hallgatnátok nagyszerű parancsolataira; és hűek lennétek a szavaihoz, és az örök életet választanátok”³.

Kedves testvérek, abban, ahogy gondolkodunk, érzünk és cselekszünk vajon az örök életet választjuk?

Unokáink most tanulják, hogy amikor egy döntést hoznak, akkor megválasztják annak következményeit is. Nemrég az egyik hároméves lányunokánk nem volt hajlandó megenni a vacsoráját. Édesanyja ezt mondta neki: „Mindjárt itt a lefekvés ideje. Ha úgy döntesz, hogy megeszed a vacsorát, azzal azt választod, hogy utána ehetsz egy fagyit. Ha viszont úgy döntesz, hogy nem eszed meg, akkor azt választod, hogy fagyi nélkül mész aludni.” Unokánk átgondolva a két lehetőséget, határozottan kijelentette: „Inkább azt választom, hogy játszok és csak fagyit eszek, és nem megyek aludni.”

Testvéreim, hát nem lenne jó csupán játszani, csak fagyit enni, soha nem menni aludni, és valahogy mégis elkerülni az olyan következményeket, mint az alultápláltság és a kimerültség?

Valójában csupán két örökkévaló választási lehetőségünk van, örökkévaló következményekkel: követni a világ Szabadítóját, és ezáltal az örök életet választani Mennyei Atyánkkal, vagy követni a világot, és ezáltal azt választani, hogy örökre elszakítjuk magunkat Mennyei Atyánktól.

Eredményesen nem választhatjuk egyszerre az igazlelkűség biztonságát, és a világiasság veszélyeit is. A világiasságban való pancsolás veszélytelennek tűnhet, ahogyan az én „üdítő” úszkálásom is.

Akárcsak az áramlat, mely megváltoztathatta volna a családom életét, napjaink világiasságának áramlata, megtévesztő filozófiái, hamis tanításai és zabolátlan erkölcstelensége is arra törekszik, hogy elsodorjon és örökké elszakítson bennünket a családunktól és Mennyei Atyánktól.

Élő prófétáink, látnokaink és kinyilatkoztatóink is látják és figyelmeztetnek bennünket a minket fenyegető, gyakran aprónak tűnő, de annál veszélyesebb világi áramlatokra. Szeretettel hívnak, buzdítanak, tanítanak, emlékeztetnek és figyelmeztetnek minket. Tudják, hogy a biztonságunk azon múlik, vajon követjük-e (1) a napi szentírás-tanulmányozásunk, elmélkedésünk és imáink során szerzett sugalmazásokat; (2) a Szentlélek útmutatását; és (3) prófétai tanácsukat. Ők tudják, hogy biztonságra és végső soron boldogságra csakis a Szabadítónkban, Jézus Krisztusban, és általa, valamint élő evangéliuma által lelhetünk. Amint azt Dallin H. Oaks elder az imént tanította, Szabadítónk azt is kijelentette: „Én vagyok az út, az igazság és az élet: senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”⁴

A Szovjetunió utáni Oroszországban fennálló nehézségek közepette Anatolij és Svetlana Resetnyikov a világiasság helyett az igazlelkűséget választotta. Miután csatlakoztak az egyházhoz, háborgatni kezdték őket. A férjet a munkahelyén visszaléptették, ők azonban hősiesen ezt gondolták: „Most legalább több időnk van Istent szolgálni.” Állandóan fenyegették őket, ők mégis az evangélium-központú élet mellett döntöttek. Anatolij Resetnyikov elder lett az első orosz területi hetvenes. Resetnyikovék minden döntésükben továbbra is az örök életet választják.

Mindannyiunknak vannak megpróbáltatásai. Mindannyiunkat érnek kísértések. Mindannyian követünk el hibákat. Soha sem túl nehéz, és soha nem túl késő helyes döntéseket hozni. A bűnbánat pedig e helyes döntések legfontosabbika.

Dieter F. Uchtdorf elnök ezt tanította:

„A kis hibák és a Jézus Krisztus evangéliumának tanától való apró elsodródás szomorú következményeket hozhatnak az életünkbe. Kritikus jelentőséggel bír tehát, hogy elég fegyelmezettek legyünk ahhoz, hogy még időben és határozottan korrigáljunk, hogy visszatérjünk a helyes útra, és ne várjuk vagy reméljük, hogy a hibák valahogyan maguktól helyrejönnek.

Minél tovább halogatjuk a javítást, annál nagyobb változtatásra lesz szükség, és annál tovább tart visszakerülni a helyes útra – talán addig, hogy már feltűnik előttünk a katasztrófa esélye.”⁵

A Szabadító irgalmas karja mindig ki van nyújtva felénk.⁶ Amikor őszinte és teljes bűnbánatot tartunk, hibáink teljes bocsánatot nyernek, a Szabadító pedig nem emlékezik többé a bűneinkre.⁷

Választásaitok és azok következményeinek mérlegelésekor feltehetitek magatoknak a következő kérdéseket:

Vajon mennyei útmutatásra törekszem-e a napi szentírás-tanulmányozás, elmélkedés és ima által, vagy azt választottam, hogy olyannyira elfoglalt vagy közönyös leszek, hogy nem fordítok időt Krisztus szavainak tanulmányozására, az azokon való elmélkedésre és a Mennyei Atyámmal való beszélgetésre?
Vajon azt választom-e, hogy Isten élő prófétáinak tanácsát követem, vagy a világi gondolatok és mások ellentmondásos meglátásai után megyek?
Vajon a Szentlélek útmutatására törekszem-e mindennap abban, amiről gondolkodom, amit érzek vagy teszek?
Vajon folyamatosan keresem-e a lehetőséget mások szolgálatára, segítésére vagy megmentésére?

Drága fivéreim és nővéreim, az örökkévaló rendeltetésetek nem a véletlenen, hanem a választásaitokon fog múlni. Soha nincs túl késő az örök életet választani.

Tanúságomat teszem arról, hogy Mennyei Atyánk nagyszerű boldogságterve miatt mindannyian tökéletessé válhatunk Jézus Krisztus engesztelése által. Családjainkkal mindannyian örökké Mennyei Atyánkkal élhetünk, és elnyerhetjük az öröm teljességét. Ezekről teszem a bizonyságomat Jézus Krisztus szent nevében, ámen.