Késlekedés nélkül, idejében tenni azt, ami helyes
[A] Szabadító… nagyszerű példát mutatott nekünk abban, hogy ne késlekedjünk szolgálatunkkal enyhülést nyújtani azoknak, akik már nem tudnak boldogságot és örömet érezni.
Napjainkban sokan szomorú és zavaros időket élnek. Nem találnak választ a kérdéseikre és nem tudják kielégíteni a szükségleteiket. Vannak, akik már nem is tudnak boldogságot és örömöt érezni. A próféták kijelentették, hogy az igazi boldogság Krisztus példájának és tanításainak követésében rejlik. Ő a mi Szabadítónk, Ő a mi tanítónk, Ő a tökéletes példa.
Élete szolgálattal telt. Amikor felebarátainkat szolgáljuk, akkor a szükséget látókat szolgáljuk. Mindeközben pedig megoldást találhatunk saját nehézségeinkre. A Szabadító példáját követve kimutatjuk szeretetünket Mennyei Atyánk és Fia, Jézus Krisztus iránt, és hasonlóbbakká válunk Őhozzájuk.
Benjámin király beszélt a szolgálat értékéről, azt mondván, hogy „amikor embertársai[nk] szolgálatában vagy[unk], akkor is csak Isten[ünk] szolgálatában vagy[unk]”1. Mindenkinek lehet lehetősége a szolgálatra és szeretete kimutatására.
Thomas S. Monson elnök arra kért minket, hogy induljunk mások megmentésére, és szolgáljunk. Azt mondta: „Észre fogjuk venni, hogy azok, akiket szolgálunk, akik munkánk által megérezték a Mester kezének érintését, valahogy nem tudják megmagyarázni az életükben történt változást. Vágyat éreznek, hogy hithűen szolgáljanak, alázatosak legyenek, és még inkább úgy éljenek, mint [a Szabadító]. Lelki látásukat elnyerve, és az örökkévalóság ígéreteit megpillantva, a vak ember szavait visszhangozzák, akinek Jézus visszaadta a látását, és aki ezt mondta: »Egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.«”2
Mindennap lehetőségünk van a segítségnyújtásra és a szolgálatra – arra, hogy késlekedés nélkül, idejében tegyük azt, ami helyes. Gondoljatok bele, milyen sok embernek jelent nehézséget, hogy munkát találjon, hányan betegek vagy érzik magukat magányosnak, és hányan gondolják úgy, hogy már mindent elveszítettek! Mit tehettek azért, hogy segítsetek nekik? Képzeljétek el, hogy egyik szomszédotoknak lerobban az autója az esőben, és segítségül hív titeket. Minek a megtétele helyes ez esetben? Mikor van itt az ideje a cselekvésnek?
Emlékszem, egyszer a családommal bementünk Mexikóváros belvárosába, hogy ruhákat vásároljunk két gyermekünknek. Még nagyon kicsik voltak. Nagyobbik fiunk alig volt kétéves, a kisebbik pedig egyéves volt. Az utcán tolongtak az emberek. Vásárlás közben kézen fogva vezettük gyermekeinket, aztán egy percre megálltunk, hogy megnézzünk valamit, és anélkül, hogy észrevettük volna, elveszítettük a nagyobbik fiunkat! Nem tudtuk, hogyan történt, de nem volt ott velünk. Egy pillanatot sem vesztegetve szaladtunk, hogy megkeressük. A nevét kiabálva átkutattuk a környéket, és nagyon aggódtunk, hogy talán örökre elveszítjük. Közben csendben könyörögtünk Mennyei Atyánkhoz, hogy segítsen nekünk megtalálni őt.
Nem sokkal később meg is találtuk. Ártatlanul nézegette a játékokat a kirakatban. Megöleltük, összepuszilgattuk, és elhatároztuk, hogy kitartóan őrködni fogunk gyermekeink felett, hogy soha többé ne veszítsünk el senkit. Megtanultuk, hogy a fiunk megmentésére igyekvéshez nincs szükség tervezéssel töltött gyűlésekre. Csak cselekedni kellett: keresésére indulni annak, aki elveszett. Arra is ráébredtünk, hogy fiunk észre sem vette, hogy elveszett.
Testvéreim, sokan lehetnek, akik valamilyen oknál fogva kikerülnek a látókörünkből, és nem is tudják, hogy elvesztek. Ha késlekedünk, akkor örökre elveszíthetjük őket.
Sokak esetében, akiknek a segítségünkre van szükségük, nem kell új programokat létrehozni, illetve bonyolult vagy költséges lépéseket tenni. Csak a mi szolgálat iránti elkötelezettségünkre van szükségük – arra, hogy késlekedés nélkül, időben megtegyük azt, ami helyes.
Amikor a Szabadító megjelent a Mormon könyve népének, nagyszerű példát mutatott nekünk abban, hogy ne késlekedjünk szolgálatunkkal enyhülést nyújtani azoknak, akik már nem tudnak boldogságot és örömet érezni. Miután tanította az embereket, azt látta, hogy nem tudják minden szavát megérteni. Megkérte őket, hogy menjenek el az otthonaikba, és gondolkozzanak el a hallottakon. Megkérte őket, hogy imádkozzanak az Atyához, és készüljenek fel arra, hogy másnap újra eljöjjenek, amikor visszatér, és ismét tanítani fogja őket.3
Miután ezt elmondta, lenézett a sokaságra, és látta, hogy könnyeznek, mert szerették volna, ha még velük marad:
„És azt mondta nekik: Íme, könyörülettel van tele irántatok a bensőm.
Van-e köztetek beteg? Hozzátok ide! Van-e béna, vagy vak, vagy sánta, vagy csonka, vagy bélpoklos, vagy sorvadásos, vagy aki süket, vagy bármely más módon nyomorult? Hozzátok ide, és én meggyógyítom őket, mert könyörülettel vagyok irántatok; irgalom tölti el a bensőmet.”4
És ők odavitték hozzá a betegeiket, az Úr pedig meggyógyította őket. A sokaság leborult a lábaihoz és hódoltak neki; megcsókolták a lábát, „úgyhogy könnyeikben fürdött a lába”. Ezután megparancsolta nekik, hogy vigyék elé a kisgyermekeiket, akiket aztán egyesével megáldott.5 Ilyen példát állított elénk a Szabadító. Ő mindenkit szeret, és soha nem veszíti szem elől az egyént.
Tudom, hogy Mennyei Atyánk szeretetteljes, megértő és türelmes. Fia, Jézus Krisztus, hasonlóképpen szeret minket. A prófétáikon keresztül segítséget nyújtanak nekünk. Megtanultam, hogy nagy biztonság rejlik a próféták követésében. A „mentés” még mindig zajlik. Monson elnök azt mondta: „Az Úr elvárja, hogy gondolkodjunk. Hogy cselekedjünk. Hogy munkálkodjunk. Hogy bizonyságot tegyünk. Hogy odaadóak legyünk.”6
Felelősséget és nagyszerű lehetőségeket kaptunk. Sokan vannak, akiknek újra meg kell ízlelniük az egyházi tevékenységből eredő boldogságot és örömet. Ez a boldogság a szertartások elnyerése, valamint szent szövetségek megkötése és betartása által jő el. Az Úrnak szüksége van ránk, hogy segítsünk ezeknek az embereknek. Tegyük meg késlekedés nélkül, idejében azt, ami helyes!
Tanúbizonyságot teszek arról, hogy Isten él, és Ő a mi Atyánk. Jézus Krisztus él, és életét adta, hogy visszatérhessünk Mennyei Atyánk jelenlétébe. Tudom, hogy Ő a mi Szabadítónk. Tudom, hogy végtelen kedvességük folyamatosan megnyilvánul. Tanúbizonyságot teszek arról, hogy Thomas S. Monson elnök az Ő prófétájuk, és hogy ez az egyetlen igaz egyház a föld színén. Tudom, hogy Joseph Smith próféta a visszaállítás prófétája. Bizonyságot teszek arról, hogy a Mormon könyve Isten szava, mely utat mutat és követendő példákat állít elénk, hogy hasonlóbbakká válhassunk Istenhez és az Ő Szeretett Fiához. Mindezt pedig a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében jelentem ki, ámen.