Én nem keresztelkedhetek meg?
„És gyermekeik keresztelkedjenek meg bűneik bocsánatára, amikor nyolc évesek, és részesüljenek a kézrátételben” (T&Sz 68:27).
„Nuno és Miriam, követitek Jézus Krisztus példáját és a jövő szombaton megkeresztelkedtek?” – kérdezte Silva nővér.
Paulo alig akart hinni a fülének. A nővér misszionáriusok éppen most kérték fel a 10 éves bátyját és nővérét, hogy keresztelkedjenek meg.
„Igen! Igen!” – válaszolták az ikrek boldogan.
Miriam egyfolytában csak mosolygott. Nuno pedig egy pacsit adott Lopes nővérnek. A nagymama a sarokból figyelte őket a nagy, piros karosszékéből, és melegség öntötte el a szívét.
A nővér misszionáriusok már hetek óta tanították Paulót és testvéreit a nagymama otthonában. Paulo São Miguel zöld és szellős szigetén lakott, 1600 kilométerre Portugália partjaitól. Paulo nagyon szerette kinyitni a nagymama bejárati ajtajának felső szárnyát, hogy érezhesse a tengeri fuvallatot, miközben figyelte, ahogy Lopes nővér és Silva nővér az utcán közelednek, hogy tanítsák nekik az evangéliumot.
A nővér misszionáriusok azt mondták, hogy a mai egy különleges lecke lesz. Most már Paulo is tudta, hogy miért. Nuno és Miriam meg fognak keresztelkedni, ahogyan azt Jézus is tanította. Paulo is szerette volna követni a Szabadító példáját.
„Nővérek, én is megkeresztelkedhetnék jövő szombaton?” – kérdezte izgatottan, miközben a képes Mormon könyvét szorongatta.
Silva nővér mosolygott, de a fejét rázta. „Sajnálom, Paulo. Az Úr azt mondta nekünk, hogy csak nyolcéves korunk után keresztelkedjünk meg. Mivel te még csak hatéves vagy, még nem vagy felelősségre vonható a választásaidért.”
„De nővérek – tiltakozott Paulo –, én is imádkozom és olvasom a Mormon könyvét a családommal, ahogyan tanítottátok. Minden héten elmegyek az Elemibe a nagymamámmal és Mário nagybácsival. Tudom, hogy az egyház igaz. Nem keresztelkedhetnék meg Nunóval és Miriammal együtt?”
„Nagyon ügyes vagy, hogy a parancsolatok szerint élsz és tanulsz az evangéliumról – mondta Lopes nővér. – De még két évet kell várnod, mielőtt megkeresztelkedhetsz.”
Paulo torkát égető érzés fogta el, és forró könnynek gyűltek a szemébe. Felugrott és felszaladt a padláson lévő szobájába, ahol a testvéreivel szokott aludni.
Miután a párnájába fordulva sírt néhány percig, meghallotta, hogy valaki a lépcsőn közeledik felfelé. Mário nagybácsi leült Paulo ágyára.
„Mi történt Paulo?” – kérdezte Mário bácsi.
„Silva nővér és Lopes nővér azt mondták, hogy Nuno és Miriam megkeresztelkedhet, én viszont nem – mondta Paulo. – Én is az egyház tagja alakor lenni! Imádom a himnuszokat énekelni az úrvacsorai gyűlésen, és szeretek tanulni a szentírásokról az Elemiben. Nem akarok kimaradni ebből sem.”
„Paulo, így is lehetsz az egyház tagja, még akkor is, ha még nem vagy elég idős ahhoz, hogy megkeresztelkedj” – mondta gyengéden Mário bácsi.
„Hogyan?”– kérdezte szipogva Paulo a párnájába fordulva.
„Nos, tudod, hogy az Elemi éppen arra készül, hogy az úrvacsorai gyűlésen adjon elő egy műsort – mondta Mário bácsi. – Az elemis tanítód azt mondta, hogy önkénteseket keres, akik bizonyságot tesznek majd a program során. Így is részt vehetsz az egyházi életben” – magyarázta Mário bácsi.
„Tényleg?” Paulo felült és a nagybátyja felé fordult. Elgondolkodott egy percre. „Talán Nuno és Miriam keresztelésén is bizonyságomat tehetem.”
„Ez nagyon jó ötlet – mondta Mário bácsi. – Annak ellenére, hogy a keresztelkedéshez még fiatal vagy, bizonyságod az lehet.”
Paulo felugrott az ágyáról és leszaladt a lépcsőn.
„Hová mész, Paulo?” – kiáltott utána Mário bácsi.
„Megyek, hogy gyakoroljam a bizonyságtételt a misszionáriusokkal – kiáltott vissza Paulo boldogan. – Addig is megosztom, amíg arra várok, hogy megkeresztelkedhessek.”
Illusztrációk: Jared Beckstrand