Míg újra találkozunk
Mindig lesz részünk jó dolgokban
Olyasvalakiként, aki nem szereti, hogy a jelenből nagyon hamar múlt lesz, hálás vagyok azért az emlékeztetőért, hogy egyszerűen csak élvezzem a jelent és tekintsek a jövőre.
Egy szokásos péntek este volt. A legkedvesebb barátaimmal éppen egy filmnézés után üldögéltünk a lakásomban, hol halkan cseverészve, hol pedig hangosan nevetve. Egyfajta kellemes megelégedettség töltötte be a levegőt, én pedig egyfolytában csak mosolyogtam, miközben különféle történetek és gondolatok hangoztak el a szobában. Néhány ott lévő barátomat még csak pár hónapja ismertem, a többieket viszont amióta csak élek, immár 25 éve.
Az este során az egyik régebbi barátommal történeteket kezdtünk mesélni azokról a barátainkról, akiket évekkel ezelőtt, még az egyetemen ismertünk meg. Miközben így beszélgettünk, arra gondoltam, hogy mennyire hiányoznak ezek a barátok, milyen jól éreztük magunkat együtt, és milyen közel álltunk egymáshoz. Most pedig, hogy levizsgáztunk, szétszéledtünk a világban, és olyan helyzetekben találjuk magunkat, melyekre soha nem is számítottunk. E veszteségre gondolva, egy pillanatra felsóhajtottam, majd körülnéztem, és látva a nevető arcokat, melyek abban a pillanatban vettek körül, hirtelen a következő gondolat jutott eszembe: mindig lesz részünk jó dolgokban.
Ez az egyszerű gondolat tulajdonképpen elég mély értelemmel bírt számomra, mivel mindig is nehezen viseltem a változást, és csak nehezen tudtam elengedni a jó dolgokat. Hiányzik a múlt, még akkor is, ha az még éppen a jelen, és elszántan igyekszem élvezni az adott pillanatokat, melyekben tudatosan és eltökélten élek. Tudom, hogy mikor van részem valami jóban. Akkor aztán meg akarom ragadni és nem akarom elengedni. Ez a lustálkodós, boldog péntek este pedig pont egy ilyen jó pillanat volt. Általában, amikor felismerem, hogy valami milyen jó, azonnal azon kezd járni az eszem, hogy minden múlandó, és végső soron a körülmények vagy az idő vasfoga teljesen fel fogja emészteni.
Ezen az estén azonban nem éreztem ezt a belső sajnálkozást. Egyszerűen csak ültem ott, körülöttem a barátokkal, akiket szeretek, és tudtam azt, hogy néhány jó dolognak természetesen véget is kell érnie, és hogy bár kétségtelenül lesz számos nehézség a jövőben, mindig lesz részünk jó dolgokban. És ez mindig is így lesz – ha hagyom. Ha azok, akiket szeretek, egyszer csak odébb állnak, az űrt olyan új és csodálatos emberek és élmények töltik majd be, melyeket eddig el sem tudtam képzelni.
Néha nehéz továbbhaladni, de muszáj. Ez azonban nem azt jelenti, hogy elfelejtjük a barátságokat, az emlékeket pedig szándékosan elhalványítjuk. Sokkal inkább azt jelenti, hogy a szívünket még több boldogság és még több élmény felé tárjuk ki.
Néhány héttel ezután az emlékezetes péntek után, a fiatal egyedülállók gyülekezetében, ahová én is járok, felmentették a gyülekezeti elnökséget. Ahogyan ezt egy kis gyülekezet bármely tagja tanúsíthatja, nehéz volt arra gondolni, mi fog történni a gyülekezettel most, hogy már nem támaszkodhatunk ezekre a férfiakra és feleségükre, akikben annyira bízunk, és akiket annyira megszerettünk. Én azonban lehunytam szemem, és elismételtem magamban a szavakat, melyek azon a pénteken jutottak eszembe: mindig lesz részünk jó dolgokban. Vigaszt éreztem, valamint azt, hogy készen állok a változásra.
A változás az Úr útja. Azt akarja, hogy boldogak legyünk, fejlődjünk és izgatottan nézzünk elébe annak, amikor tovább kell lépnünk az életben. Az élet egy utazás, és miközben élvezzük a jelent és felkészülünk az elkerülhetetlen kihíváskora, optimistán kell előre haladnunk, és ki kell tárnunk a szívünket azon élmények és jó dolgok előtt, melyekkel minden bizonnyal összetalálkozunk utunk során.
Fényképes illusztráció: Matthew Reier