Evangéliumi klasszikusok
Tanítsunk igazlelkűségre az OTTHONAINKBAN!
Delbert L. Stapley elder 1896. december 11-én született az Egyesült Államokban, Arizona államban. A Tizenkét Apostol Kvóruma tagjaként 1950. október 5-én választották el, amely pozícióban egészen 1978. augusztus 19-én bekövetkezett haláláig szolgált. A következő beszéde 1977. február 1-én hangzott el a Brigham Young Egyetemen. A beszéd teljes változata angol nyelven a speeches.byu.eu címen tekinthető meg.
A szülők számára felelősség és áldás, hogy gyermekeiket az igazlelkű életre taníthatják és képezhetik.
A szülőknek még az előtt van lehetőségük gyermekeiket tanítani és jellemüket formálni, mielőtt Sátánnak hatalmában állna megkísérteni őket, és mielőtt még elérnék a nyolcéves kort, amikor is felelősségre vonhatóvá válnak Isten előtt. […] Az Úr lehetőségként biztosította a szülőknek e becses éveket, a gyermek életének első éveit, amikor a gyermekek még nem vonhatók felelősségre mindazon dolgokért, amit mondanak vagy tesznek. A szülők számára felelősség és áldás, hogy gyermekeiket az igazlelkű életre taníthatják és képezhetik.
Az igazlelkűség és vallás otthon történő tanításának leghatékonyabb módja a példamutatás. A szülők a saját életüket remélhetőleg makulátlanul tisztán tartották, és ezáltal hatékonyan használhatják életük példáját saját gyermekeik tanítása és képzése során. [David O. McKay elnök (1873–1970) azt tanította:] „Amikor Istenbe vetett hitről tanítasz, te magad is mutass hitet; ha imáról tanítasz, te magad is imádkozz; …ha mértékletességre tanítod őket, te magad is tartózkodj a mértéktelenségtől; ha azt szeretnéd, hogy a gyermeked erényes, önmegtartóztató, dicséretre méltó életet éljen, akkor te magad állíts példát neki mindezek terén.”1 Ha így tesztek, e tanításaitok sokkal nagyobb hatást fognak gyakorolni a gyermekeitekre, ők pedig, mivel ilyen szülői útmutatásban részesültek, képesek lesznek felvértezni magukat Sátán kísértéseivel szemben, akinek az a célja, hogy tönkretegye az életüket, amint elérik a felelősségre vonhatóság életkorát. A szülőknek kötelességük, hogy olyanok legyenek, amilyenné szeretnék hogy a gyermekeik is váljanak az előzékenység, az őszinteség, az önmérséklet és a bátorság terén, hogy mindig jót cselekedjenek. A példamutatás jóval hatékonyabb eszköz a szónoklatnál.
A mindennapi otthoni életnek összhangban kell lennie az egyházunk tantételeivel és normáival. Az üzleti ügyeink legyenek összhangban a vallásunkkal. A gyermekek igen könnyen felismerik a hamisságot. John Milton egyszer azt mondta, hogy a képmutatás az egyetlen olyan bűn, amely egyedül Isten figyelmét nem kerüli el. A gyermekek azonban érzékenyek a nem helyénvaló dolgokra, és zokon veszik a kétszínűséget és a hamis állításokat. Tudjuk, hogy a gyermekekre sokkal nagyobb hatással vannak a mindennapi életvitelünk prédikációi, mint a kimondott szónoklatok. A szülők mindig legyenek nyíltak a gyermekeikkel, tartsák be a nekik tett ígéreteiket, és mindig mondjanak igazat. Csakis a következetes szülő nyeri el gyermeke bizalmát. Amikor egy gyermek úgy érzi, hogy tiszteled és viszonzod a bizalmát, nem fog visszaélni vele, és nem fog szégyent hozni a nevedre…
A szülők soha ne veszekedjenek gyermekeik előtt. Néha veszekedés alakul ki, amikor az egyik fél a gyermeket megpróbálja helyreigazítani vagy megszidni. Az egyik szülő helyteleníti, míg a másik ezt kifogásolja. Az otthon egyesítő hatása, legalábbis a gyermek szempontjából, ilyenkor érvényét veszti. A szülőknek egységet kell alkotniuk abban, hogy milyen irányba szeretnék a gyermeket terelni, máskülönben összezavarodhat, és ennek következtében tévútra térhet. Richard L. Evans ezt mondta: „A szülők közötti megosztottság igazságtalan és zavaró, és meggyengíti a család alapjait. Azoknak, akikre a gyermeknek iránymutatásért kellene tekintenie, egységet kell alkotniuk ezen útmutatás terén.”2 Tudjuk, hogy a gyermekek érzékenyek a családi hangulatra és érzésekre; érezhetnek olyan feszültséget és nézeteltéréseket, melyeket nem mindig értenek vagy tudnak hova tenni…
A gyermeknek joga van azt érezni, hogy otthonában menedékhelyre, a védelem helyére lelhet a külvilág veszélyei és gonoszságai elől. E szükséglet kielégítéséhez pedig a családi egység és osztatlanság elengedhetetlen. Az otthonon kívül nincs még egy hely, ahol ebben az életben igaz és tartós boldogságra tudnánk lelni. Az otthonunk igenis lehet egy darabka mennyország; igen, én úgy képzelem a mennyet, mint egy ideális földi család tovább folytatódását.3 […]
Az evangélium, ahogyan azt tanítjuk, igaz. Krisztus él, Isten él, és dicsőséges lakhelyeket készít az Ő összes hithű és elkötelezett gyermekének. Már most kezdjétek el megtervezni azt az otthont és családot, melyre vágytok, és hogy miként fogtok gondoskodni gyermekeitek szükségleteiről, hogy azon az igazlelkű ösvényen tartsátok őket, mely a családot az örök élethez vezeti egy celesztiális otthonban. Drága fivéreim és nővéreim, Isten áldjon meg mindannyiótokat! Azt hiszem, értitek, hogy az elhangzottakból sok minden vonatkozik rátok. Az otthonotok megszervezése és szent módon történő vezetése pedig nagyon fontos azon fiatalok számára, akik azért jönnek, hogy megáldják az életeteket.
Fényképes illusztráció: Craig Dimond © IRI