Személyes békesség: az igazlelkűség jutalma
A Szabadító engesztelésének és kegyelmének köszönhetően az igazlelkű élet jutalma a személyes békesség lesz, még az élet megpróbáltatásai közepette is.
Néhány friss élményem arra késztetett, hogy eltűnődjek a békesség tanán, különösen pedig Jézus Krisztus szerepén abban, hogy mindannyian tartós személyes békességet nyerjünk.
Történt két esemény az elmúlt pár hónap során, amelyek mélyen megérintettek. Az első az volt, hogy beszédet mondtam Emilie Parker temetésén. Emilie egy tündéri hat-éves kislány volt, aki 18 másik kisgyermekkel együtt életét vesztette az összesen 26 emberéletet követelő tragikus lövöldözésben a connecticuti Newtownban. Együtt gyászoltam a családjával, és átéreztem, mily sokakat megfosztottak békességüktől. Erőt és hitet láttam azonban szüleiben, Robert és Alissa Parkerben.
A második esemény az volt, hogy részt vettem egy gyűlésen több ezer hithű egyháztaggal az elefántcsontparti Abidjan városában.1 Ez a franciaajkú nyugatafrikai ország gazdasági válságon, katonai puccson és két, 2011-ben véget ért polgárháborún van túl. Mégis különleges békességet éreztem az emberek körében.
Gyakran történnek olyan események, amelyek megfosztanak békességünktől és sérülékenyebbé tesznek minket.
Ki tudná feledni a 2001. szeptember 11-i, különféle amerikai helyszíneket ért gonosz támadásokat? Az efféle események emlékeztetnek bennünket arra, hogy milyen hirtelen romba lehet dönteni béke- és biztonságérzetünket.
Legnagyobb fiunk és felesége épp az első gyermeküket várták; három utcányira laktak a New York-i Világkereskedelmi Központtól, amelynek északi tornyába az első repülőgép becsapódott. Felrohantak tömbházuk tetejére, és elborzadva nézték a szörnyű balesetnek vélt esemény után eléjük táruló látványt. Aztán hamarosan szemtanúi voltak, amint a második repülő becsapódott a déli toronyba. Azonnal rádöbbentek, hogy szó sincs balesetről, és azt hitték, hogy Alsó-Manhattant megtámadták. A déli torony összedőlésekor házukat beborította az egész Alsó-Manhattant ellepő porfelhő.
Teljességgel felkavarták őket a látottak, és mivel aggódtak az esetleges további támadások miatt, biztonságosabb helyre húzódtak, végül pedig a Lincoln Center közelében álló manhattani cövekközpontba mentek. Odaérve azt látták, hogy a környékről több tucatnyi más egyháztag szintén ugyanúgy döntött, hogy a cövekközpontban gyülekezik. Felhívtak minket, hogy tudassák a hollétüket. Megkönnyebbülve hallottam, hogy jól vannak, viszont cseppet sem lepett meg, hogy hol vannak. A Tan és a szövetségek kijelenti, hogy Sion cövekjei „védelemmé [lesznek], és menedékké a zivatar, valamint a harag elől, amikor az elegyítetlenül kiömlik az egész földre”2.
Több mint egy hétig nem tudtak visszatérni a lakásukba, és szörnyen feldúlta őket a rengeteg ártatlan ember halála, de ők maguk nem szenvedtek maradandó károkat.
Amikor ezeken az eseményeken tűnődtem, mély benyomást tett rám, hogy mennyire különbözik egymástól az egyetemes vagy világi békesség és a személyes békesség.3
A Szabadító születésekor mennyei seregek sokasága jelent meg, „a kik az Istent dícsérik és ezt mondják vala: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!”4
Elevenbe vágó azonban, hogy még az Isten Fia születését követő eme örökkévaló jelentőséggel bíró időszakban is Heródes király ártatlan kisdedeket mészároltatott le Betlehemben.5
Az önrendelkezés alapvető fontosságú a boldogság tervében. Ez teszi lehetővé az örök fejlődésünkhöz szükséges szeretetet, áldozatot, személyes növekedést és tapasztalatot. Ez az önrendelkezés azonban lehetővé teszi a halandóságban megtapasztalt minden fájdalmat és szenvedést is, azokat is, amelyeket számunkra érthetetlen dolgok vagy mások borzasztóan gonosz döntései idéznek elő. Maga a mennyei háború is erkölcsi önrendelkezésünk miatt dúlt, és ez igen lényeges a Szabadító földi szolgálatának megértéséhez.
Ahogyan az Máté 10. fejezetében áll, a Szabadító tanította a Tizenketteket, és elismerte, hogy küldetése nem eredményez majd egyetemes békességet ebben a halandó életben. Azt mondta az apostoloknak, hogy hagyjanak békességet az arra méltó házakon, de intette őket, hogy úgy küldi őket, „mint juhokat a farkasok közé… [é]s gyűlöletesek lesz[n]ek, mindenki előtt az én nevemért; de a ki mindvégig megáll, az megtartatik”6. A 34. versben jelentőségteljes kijelentést tesz: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre”7. Nyilvánvaló, hogy nem állt fenn egyetemes béke a földön Krisztus halandó szolgálata során, ahogyan ma sem.
Az Úr előszavában a Tan és a szövetségek könyvéhez számos fontos tantétel hangzik el. Azokat illetően, akik nem tartanak bűnbánatot, Lelke (Krisztus Lelke), amely minden embernek megadatik, aki a világra jön,8 „nem fog mindig bajlódni az emberrel”9. Továbbá „a békesség elvétetik a földről”10. A próféták már kijelentették, hogy a békesség valóban elvétetett a földről.11 Lucifer még nem lett megkötözve, és hatalmat gyakorol e világon.12
A jó emberek mennyei törekvése mindenütt és mindig is a béke előidézése volt a világban, és az is lesz. Soha nem szabad lemondanunk e cél eléréséről. Azonban ahogy Joseph F. Smith elnök tanította: „…a békének az a szelleme… sosem jöhet el a világra, amíg az emberiség el nem fogadja Isten igazságát és Isten… üzenetét, amíg nem ismerik el az ő erejét és isteni felhatalmazását”13.
Hőn reméljük és imádkozunk az egyetemes békéért, de egyénekként és családokként teszünk szert arra a békességre, amely az igazlelkűség ígért jutalma. Ez a békesség a Szabadító küldetésének és engesztelő áldozatának egyik megígért ajándéka.
Ezt a tantételt tömören így fogalmazza meg a Tan és a szövetségek: „…tanuljátok meg, hogy aki az igazlelkűség cselekedeteit teszi, elnyeri jutalmát, méghozzá békességet ebben a világban és örök életet az eljövendő világban.”14
John Taylor elnök azt tanította, hogy a béke nem csupán kívánatos dolog, hanem „Isten ajándéka”15.
A béke, amelyre utalok, nem csupán átmeneti nyugalmat jelent, hanem maradandó és mély boldogságot és lelki megelégedettséget.16
Heber J. Grant elnök a következőképpen jellemezte a Szabadító békességét: „Békessége megkönnyíti szenvedésünket, bekötözi megsebzett szívünket, kitörli belőlünk a gyűlöletet, és keblünkben szeretetet ébreszt felebarátaink iránt, ami nyugalommal és boldogsággal árasztja el lelkünket.”17 Az Emilie Parker szüleivel való találkozásaim során láttam, hogy a Szabadító békessége enyhítette szenvedésüket, és most is segít bekötözni megsebzett szívüket. Figyelemre méltó, hogy közvetlenül a lövöldözés után Parker testvér megbocsátással fordult az elkövető felé. Ahogy Grant elnök mondta: a Szabadító békessége képes kitörölni belőlünk a gyűlöletet. Az ítélet az Úré.
Az elefántcsontparti szentek a hazájukban dúló polgárháború idején békességre leltek abban, hogy a Jézus Krisztus evangéliuma szerinti életre összpontosítottak, különös hangsúlyt fektetve az őseikért végzett családtörténeti és templomi munkára.18
Mindannyian békére vágyunk. A béke nem csupán háborútól, erőszaktól, összetűzésektől és viszálykodástól való mentességet jelent. A békesség abból a tudatból fakad, hogy a Szabadító tudja, kik vagyunk, tudja, hogy hiszünk Benne, szeretjük Őt és betartjuk a parancsolatait, az élet borzalmas megpróbáltatásai és tragédiái ellenére és különösen ezek közepette is. Az Úr válasza Joseph Smith prófétának a Liberty börtönben vigaszt nyújt a szívnek:
„Fiam, békesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak;
És aztán, ha jól kitartasz azokban, Isten fel fog magasztalni téged a magasban”19.
Ne feledjétek: „Isten nem a [viszálykodásnak], hanem a békességnek Istene”20. Azok számára, akik elvetik Istent, nem létezik békesség. Mindannyian részt vettünk a mennyei tanácsban, amely biztosította az erkölcsi önrendelkezést, tudván, hogy az önrendelkezés gyakorlása miatt halandó fájdalmat, sőt, kimondhatatlan tragédiákat is megtapasztalunk majd. Megértettük, hogy emiatt esetleg dühössé, zavarttá, védtelenné és sebezhetővé válhatunk. De azt is tudtuk, hogy a Szabadító engesztelése legyőzi és ellensúlyozza majd a halandó élet minden igazságtalanságát, és békességet hoz nekünk. Marion D. Hanks elder falán a következő idézet függött bekeretezve, Ugo Betti szavaival: „Istenben hinni annyit tesz, hogy tudjuk, minden szabály igazságos lesz, és lesznek csodálatos meglepetések.”21
Mik a békesség forrásai? Sokan keresik a békességet világi módokon, ami soha nem járt sikerrel és nem is fog. A béke nem a nagy vagyon, hatalom vagy ismertség elérésében rejlik.22 A béke nem az élvezetek hajhászásában, a szórakozásban vagy a kellemes időtöltésben rejlik. Ezek egyike sem nyújthat maradandó boldogságot vagy békességet, bármily bőségesen legyen is részünk bennük.
Emma Lou Thayne közkedvelt himnusza helyénvaló kérdéseket tesz fel: „Hol találok békét, lelkemnek vigaszt, mikor magányos vagyok, és senkim sincs?”23 A válasz a Szabadító, aki a békesség forrása és szerzője, a békesség fejedelme24.
Hogyan maradunk közel a Szabadítóhoz? A maradandó békességgel jutalmazott igazlelkűség ragyogó példája az, amikor megalázkodunk Isten előtt, mindig imádkozunk, megbánjuk a bűneinket, megtört szívvel és töredelmes lélekkel belépünk a keresztelés vizébe, és Jézus Krisztus igaz tanítványaivá válunk.25 Miután Benjámin király átadta erőteljes üzenetét Krisztus engeszteléséről, a sokaság a földre rogyott. „…megszállta őket az Úr Lelke, és öröm töltötte el őket, és bocsánatot nyertek bűneikre, és béke volt a lelkiismeretükben, azon rendkívüli hit miatt, melyet Jézus Krisztusba vetettek”.26 A bűnbánat és az igaz élet lehetővé teszi a békés lelkiismeretet, amely alapvető fontosságú a megelégedettséghez.27 Ha az ember súlyos vétket követett el, be kell vallania azt annak érdekében, hogy békességet nyerhessen.28 Talán nincs is semmi ahhoz a békességhez fogható, amely a bűntől sújtott léleknek adatik, amikor az Úr elé helyezi bűne terhét, és jogot formál az engesztelés áldásaira. Egy másik szeretett himnuszunk szavait idézve: „Terhem lába elé vetem, és zengem dalomat.”29
Örvend a szívem, amikor látom, hogy napjainkban fiatal férfiak, fiatal nők és idősebb misszionáriusok tízezrei mondanak igent az elhívásra, hogy Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus küldötteiként szolgáljanak. A békesség visszaállított evangéliumát viszik el a világnak, egyszerre mindig egy személynek, egy családnak – az igazlelkűség munkáját végzik, hogy átadják ezt a békességet Mennyei Atyánk gyermekeinek.
Az egyház olyan menedék, ahol Krisztus követői békességet nyernek. Néhány fiatal a világban azt mondja, hogy lelki életet élnek, de nem vallásosak. A lelki érzület jó kezdet, azonban az egyházban valósul meg az, hogy felkarolnak, tanítanak és Isten jó szavával táplálnak minket. Ami még ennél is fontosabb: az egyházban meglévő papsági felhatalmazás az, amely biztosítja azokat a szertartásokat és szövetségeket, amelyek összekötik a családokat, és mindannyiunkat alkalmassá tesznek arra, hogy visszatérjünk az Atyaistenhez és Jézus Krisztushoz a celesztiális királyságba. Ezek a szertartások békességet nyújtanak, mivel az Úrral kötött szövetségeket jelentenek.
A templomok azok a helyek, ahol e szent szertartások többségére sor kerül, és a békés menedék forrását is jelentik a világ elől. Azok is érzik ezt a békét, akik a templom kertjébe vagy a templomi nyílt napokra látogatnak el. Élénken él emlékezetemben egy élmény, amelyben a Fidzsi-szigeteki Suva templom nyílt napjain és felszentelésén volt részem. Azt megelőzően politikai zendülések történtek, melyek során a lázadók felgyújtották és kifosztották Suva belvárosát, elfoglalták a parlament épületét, és túszul ejtettek törvényhozókat. Az országot a katonaság irányította. A Fidzsi-szigeteki hadsereg korlátozott engedélyt adott az egyháznak, hogy a nyílt napra látogatókat fogadjanak, a felszentelésre pedig meglehetősen korlátozták a résztvevők számát. Az egyháztagság egészét nem lehetett meghívni, saját biztonságuk érdekében. Az eredeti Nauvoo templom ideje óta ez volt az egyetlen olyan templomfelszentelés, amelyet igen nehéz körülmények között tartottak.
A nyílt napokra meghívott egyik személy egy csodás, indiai származású hindu asszony volt, a parlament egyik tagja, akit túszul ejtettek, de később nemére való tekintettel szabadon engedték.
A celesztiális szobában, oly távol a világ zűrzavarától, szinte feloldódott könnyeiben, amikor kifejezésre juttatta az őt elárasztó békesség érzéseit. Érezte a Szentlelket, amint vigaszt nyújtott és tanúságot tett neki a templom szent mivoltáról.
A Szabadító a valódi békesség forrása. A Szabadító engesztelésének és kegyelmének köszönhetően az igazlelkű élet jutalma a személyes békesség lesz, még az élet megpróbáltatásai közepette is. A húsvéti vacsora meghittségében a Szabadító azt ígérte apostolainak, hogy megáldatnak majd a Vigasztalóval, vagyis a Szent Lélekkel, majd hozzátette e fontos szavakat: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja.”30 Majd pedig közvetlenül közbenjáró imája előtt így szólt: „Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én [legyőztem] a világot.”31
Eliza R. Snow gyönyörű szavakkal fogalmazta meg ezt az elgondolást:
Szívedből dicsérd Istened,
Örömöd múlni ne engedd.
Bár lesz még sok nehézséged,
Krisztus így szól: „Jöjj, s békét lelsz.”32
Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.