A törvény iránti engedelmesség szabaddá tesz

L. Tom Perry elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

A férfiak és nők Isten ajándékaként kapnak önrendelkezést, azonban szabadságuk és az abból fakadó örök boldogságuk az Ő örök törvényei iránti engedelmességből ered.

Tavaly karácsonykor egy sok emléket felidéző, különleges ajándékot kaptam az unokahúgomtól. Abban a régi családi házban hagytam még hátra, ahonnan a házasságkötésemkor elköltöztem. Ez a kicsiny barna könyv az, amelyet most a kezemben tartok. A második világháború idején a seregbe lépő utolsó napi szent katonák kaptak ilyen könyvecskéket, és én magam úgy tekintettem rá, mintha közvetlenül Heber J. Grant elnök és tanácsosai, ifj. J. Reuben Clark és David O. McKay ajándéka lett volna.

A könyv elején található levélben a következőket írta Isten e három prófétája: „A fegyveres szolgálat körülményei nem teszik lehetővé, hogy akár közvetlenül, akár személyes képviselő által állandó kapcsolatot tartsunk veled. Azt viszont megtehetjük, hogy evangéliumi tantételek magyarázatának és mai kinyilatkoztatásoknak oly részeit adjuk a kezedbe, amelyek megújítják a reményedet és a hitedet, valamint vigaszt, megnyugvást és lelki békét hoznak számodra, bárhol is legyél.”¹

Ma másfajta háború dúl. Ez alkalommal nem fegyverek harcolnak, hanem gondolatok, szavak és tettek. A bűn ellen vívunk háborút, és soha nem volt még ilyen nagy szükségünk emlékeztetőre a parancsolatok betartására. Egyre elfogadottabbá válik a világiasság, melynek hitelvei és szokásai közül sok teljes mértékben szemben áll mindazzal, amit maga az Úr fektetett le gyermekei javára.

A barna könyvecskében az Első Elnökségtől kapott levél után „Szolgálatot teljesítő férfiakhoz szóló bevezető szöveg” következik, melynek címe: „A törvény iránti engedelmesség szabaddá tesz”. A szöveg párhuzamot von „a szolgálatot teljesítők javát szolgáló” haditörvények, valamint az isteni törvény között.

Ez áll benne: „A világegyetemben, ahol Isten parancsol, ott is van törvény, méghozzá egyetemes, örök… törvény, melyhez konkrét áldások és visszavonhatatlan büntetések tartoznak.”

A szöveg zárszavai az Isten törvénye iránti engedelmességre összpontosítanak: „Ha emelt fővel szeretnétek visszatérni a szeretteitekhez, …ha férfiak szeretnétek lenni és bővelkedő életet élni, akkor tartsátok be Isten törvényét. Ha így tesztek, akkor tovább bővítitek azokat a szabadságjogokat, amelyek megőrzésén fáradoztok. Meglehet, hogy a többi is ezen múlik: a bűntől való mentességen, mert bizony »a törvény iránti engedelmesség szabaddá tesz«.”²

Vajon miért hangzott nekem annyira igaznak a mondás, miszerint „a törvény iránti engedelmesség szabaddá tesz”? Miért van az, hogy ma is, mindannyiunk számára igaznak hangzik?

Talán azért, mert kinyilatkoztatott ismeretekkel rendelkezünk a halandóság előtti történelmünkről. Tudjuk, hogy amikor Isten, az Örökkévaló Atya az idők kezdetén elénk tárta tervét, akkor Sátán meg akarta változtatni a tervet. Azt mondta, hogy az egész emberiséget meg fogja váltani. Egyetlen lélek sem vész el, és Sátán biztos volt benne, hogy be tudja váltani az ígéretét. Ennek azonban elfogadhatatlan ára lett volna: az ember önrendelkezésének elpusztítása, márpedig ezt az ajándékot Istentől kapta (lásd Mózes 4:1–3). Harold B. Lee elnök azt mondta erről az ajándékról: „Az élet mellett a szabad akarat Isten legnagyobb ajándéka az emberiségnek”³. Nem volt tehát kis dolog az, hogy Sátán az ember önrendelkezését akarta semmibe venni! Tulajdonképpen emiatt tört ki a háború a mennyben. E háború megnyerése az ember önrendelkezése számára jelentett győzelmet.

Sátán azonban nem hagyta annyiban. B terve – amelyet aztán Ádám és Éva óta folyamatosan alkalmaz – az volt, hogy a férfiakat és a nőket megkísértve lényegében bebizonyítja, hogy nem érdemeljük meg az önrendelkezés Istentől kapott ajándékát. Sátánnak számos oka van arra, amit tesz. Talán a legfőbb indítéka a bosszú, de az is igaz, hogy olyan nyomorulttá akarja tenni a férfiakat és a nőket, mint amilyen ő maga. Egyikünknek sem szabad lebecsülnie, mennyire törekszik a sikerre. A szerep révén, melyet Isten örök tervében játszik, „minden dologban ellentét” van (2 Nefi 2:11), ami próbára teszi az önrendelkezésünket. Minden döntésünk részét képezi ennek a próbának, és amikor úgy döntünk, hogy engedelmeskedünk vagy nem engedelmeskedünk Isten törvényeinek, akkor valójában a szabadság és az örök élet, valamint a fogság és a halál között választunk.

Ezt az alapvető tant világosan tanítja 2 Nefi könyvének második fejezete: „Az emberek tehát szabadok a test szerint, és minden dolog megadatott nekik, melyre az embernek szüksége van. És szabadon választhatják a szabadságot és az örök életet, minden ember nagy Közbenjárója által, vagy választhatják a fogságot és a halált, az ördög fogsága és hatalma szerint; mert ő arra törekszik, hogy minden ember olyan nyomorult lehessen, mint ő maga” (2 Nefi 2:27).

Ez a világ sok tekintetben mindig is háborúban állt. Szerintem amikor az Első Elnökség elküldte nekem ezt a barna könyvecskét, jobban aggasztotta őket egy olyan háború, amely túlmutat a második világháborún, és remélték, hogy ez a könyv a hit pajzsaként szolgál majd Sátán és seregei ellen ebben a még nagyobb, a bűn ellen vívott háborúban, és emlékeztetőként szolgál nekem arra, hogy éljek Isten parancsolatai szerint.

Az emberiség egyik legősibb normája, a tízparancsolat alapján is felmérhetjük és hasonlíthatjuk magunkat az előző nemzedékekhez. A művelt világ, különösen a zsidó-keresztény világ nagy részén a tízparancsolat a legelfogadottabb és legrégebben fennálló határvonal jó és rossz között.

Úgy látom, hogy a tízparancsolatból négyet ma is olyan komolyan vesznek az emberek, mint azelőtt. Kultúránk megveti és elítéli a gyilkosságot, a lopást és a hazugságot, és még mindig hiszünk abban, hogy a gyermekek felelősséggel tartoznak a szüleiknek.

Társadalmunk nagy része viszont rendszeresen eltekint a másik hat parancsolattól:

Ha a világ fontossági sorrendje bármiféle mutatóként szolgál, akkor bizony vannak más isteneink, melyeket az igaz Isten elé teszünk.
Bálványt csinálunk hírességekből, életstílusokból, a gazdagságból, és bizony időnként még faragott képmásokból vagy tárgyakból is.
Mindenféle káromló beszédben szánkra vesszük Isten nevét, akár csak akkor is, amikor felkiáltunk vagy szitkozódunk.
A sabbat napján játsszuk legnagyobb meccseinket, ekkor vesszük legkomolyabban a kikapcsolódást, vásárlunk a legtöbbet, és teszünk meg szinte minden mást, csak épp nem hódolunk.
A házasságon kívüli nemi kapcsolatokat kikapcsolódásként és szórakozásként kezeljük.
A sóvárgás pedig egészen hétköznapi életmóddá vált. (Lásd 2 Mózes 20:3–17.)

A próféták minden adományozási korszakban állandóan figyelmeztettek két nagyon komoly parancsolat megszegésére – óvtak minket a gyilkosságtól és a házasságtöréstől. Ez a két lényegi parancsolat szerintem közös alapon nyugszik – azon a meggyőződésen, hogy Isten rendelkezik az élet felett, és fizikai testet, a halandó élet templomait, az Őáltala lefektetett keretek között kell teremteni. Az önteltség netovábbja és a bűn legmélyebb bugyra az, ha az ember az élet e két végpontjának vonatkozásában saját szabályaival helyettesíti Isten törvényeit.

A házasság szentségét becsmérlő hozzáállás elsősorban a családokra van kihatással – vészjósló ütemben esik vissza a családok ereje. Ez a visszaesés széleskörűen kiható károkat okoz a társadalomnak. Ebben közvetlen ok-okozati összefüggést látok. Ha lemondunk a házastársunk iránti elkötelezettségről és hűségről, akkor eltávolítjuk a társadalmunkat összefogó kötőanyagot.

Legjobb, ha úgy tekintünk a parancsolatokra, mint a bölcs, mindentudó Mennyei Atyától kapott szerető tanácsokra. Az Ő célja a mi örök boldogságunk, és parancsolatai jelentik a térképet, melynek segítségével visszatérhetünk Őhozzá, és csakis így lehetünk örökké boldogok. Vajon mennyire számít örök boldogságunk szempontjából az otthon és a család? Barna könyvecském 141. oldalán az áll: „Mennyországunk bizony nem sokkal több otthonunknak az örökkévalóságba történő kivetítésénél.”⁴

A család és az otthon tanát nemrég egyértelműen és nyomatékosan megerősítette A család: Kiáltvány a világhoz. Kijelentette, hogy a család természeténél fogva örökkévaló, majd kifejtette, hogyan kapcsolódik a templomi hódolathoz. A kiáltvány azt is kijelentette, hogy milyen törvényen alapszik a családok örök boldogsága: „…csak olyan férfi és nő között használható a szent nemzőerő, akik mint férj és feleség törvényes házasságot kötöttek.”⁵

Isten kinyilatkoztatja a prófétáinak, hogy vannak erkölcsi abszolútumok. A bűn mindig is bűn lesz. Az Úr parancsolataival szembeni engedetlenség mindig is meg fog minket fosztani az áldásaitól. A világ állandóan és drámai mértékben változik, azonban Isten, az Ő parancsolatai és megígért áldásai nem változnak. Állandóak és változatlanok. A férfiak és nők Isten ajándékaként kapnak önrendelkezést, azonban szabadságuk és az abból fakadó örök boldogságuk az Ő örök törvényei iránti engedelmességből ered. Alma azt mondta tévelygő fiának, Koriántonnak: „…a gonoszság sohasem volt boldogság” (Alma 41:10).

Az evangélium teljessége visszaállításának e napjaiban az Úr újra kinyilatkoztatta nekünk, milyen áldásokat ígér parancsolatainak betartásáért.

A Tan és a szövetségek 130. szakaszában ezt olvashatjuk:

„Van egy törvény, amely már a világ megalapítása előtt visszavonhatatlanul el lett rendelve a mennyben, amelyen minden áldás alapszik –

És amikor bármilyen áldásban részesülünk Istentől, az ama törvény iránti engedelmesség által történik, amelyen az áldás alapszik” (T&Sz 130:20–21).

Bizony, nem fejezhető ki tan a szentírásokban ennél erőteljesebben! Az Úr parancsolatai változatlanok, és össze vannak kötve a mi személyes, családi és társadalmi boldogságunkkal és jólétünkkel. Vannak erkölcsi abszolútumok. Az Úr parancsolataival szembeni engedetlenség mindig is meg fog minket fosztani az áldásaitól. Ezek a dolgok nem változnak.

Egy olyan világban, ahol bizonytalanul jelez a társadalom erkölcsi iránytűje, Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma soha nem inog meg, és cövekeinek, egyházközségeinek, családjainak és egyes tagjainak sem szabad meginogniuk. Nem válogathatjuk ki tetszésünk szerint, mely parancsolatok betartását véljük fontosnak, Isten minden parancsolatát tiszteletben kell tartanunk. Erősen és szilárdan kell állnunk, tökéletesen bízva az Úr következetességében és ígéreteiben.

Legyünk mindig világosság a hegyen, mutassunk példát azon parancsolatok betartásában, amelyek soha nem változtak és soha nem is fognak! Miként ez a könyvecske is arra biztatta az utolsó napi szent katonákat, hogy álljanak erkölcsileg szilárdan a háború idején, úgy mi is legyünk ebben az utolsó napi háborúban jelzőtűz az egész világnak, és különösen Isten azon gyermekeinek, akik az Úr áldásaira törekednek. Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.