Az Úr elfogad minket
Ha törekszünk rá, hogy az Úr elfogadjon minket, és ez meg is történik, akkor ez elvezet oda, hogy tudni fogjuk: kiválasztott és megáldott minket.
Emlékszem, amikor kisfiú koromban édesapám néha magával vitt különböző munkákra. Néhány kilométerre a házunktól volt egy kis kertünk, ahol mindig sok tennivalóval járt, hogy évről évre előkészítsük a vetésre. Vagy a pavilonon dolgoztunk, vagy kerítést húztunk fel és javítottunk. Emlékeim szerint ezekre a munkálatokra mindig fagyos hidegben, szakadó hóban vagy zuhogó esőben került sor. De imádtam. Édesapám türelemmel és elfogadással tanította meg nekem, mit hogyan csináljak.
Egy nap megkért, hogy húzzak meg egy csavart, és figyelmeztetett: „Ne feledd, ha túlhúzod, megszakad a menet!” Nagy büszkén meg akartam mutatni neki, mire vagyok képes. Teljes erővel csavartam, és persze beletörtem. Tett egy vicces megjegyzést, aztán újrakezdtük. Akkor is mindig éreztem a szeretetét és a belém vetett bizalmát, amikor elrontottam valamit. Már több mint 10 éve meghalt, de még mindig hallom a hangját, érzem a szeretetét, élvezem a biztatását és érzem az elfogadását.
Alapvető emberi szükséglet az, hogy érezzük: valaki elfogad minket. Ha jó emberek fogadnak el, akkor az lelkesít minket. Növeli az önbecsülésünket és az önbizalmunkat. Akik nem lelnek elfogadásra ott, ahol szeretnének, gyakran máshol keresik. Előfordul, hogy olyan emberektől várják, akiket nem érdekel az ő jólétük. Hamis barátokhoz csatlakoznak és megkérdőjelezhető dolgokat tesznek azért, hogy elismerésben lehessen részük. Talán egy bizonyos márkajelzésű, valahova tartozást vagy valamilyen státuszt sugalló ruha viselése révén várnak elfogadást. Vannak, akik egy bizonyos szerepkörre vagy előkelő pozícióra törekedve keresik az elfogadást. Előfordulhat, hogy elnyert pozíciójuk vagy státuszuk alapján határozzák meg saját értéküket.
Még az egyházban sem vagyunk mindig mentesek az effajta gondolkodásmódtól. Ha rossz helyen vagy nem jó indítékkal keresünk elfogadást, akkor azzal veszélyes útra térünk – olyan útra, amely valószínűleg eltérít és talán még pusztulásba is visz minket. Végül nem megbecsülést és önbizalmat érzünk, hanem azt, hogy magunkra maradtunk és alárendeltekké váltunk.
Alma azt a tanácsot adta fiának, Hélamánnak: „figyelj, hogy Istenre tekints és élj”1. Az erő és a tartós elfogadás végső forrása Mennyei Atyánk és az Ő Fia, Jézus Krisztus. Ők ismernek minket. Elfogadnak. Nem a rangunk vagy a pozíciónk miatt; nem a státuszunkat nézik, hanem a szívünkbe tekintenek. Azért fogadnak el minket, akik vagyunk, és akikké válni igyekszünk. Ha Őnáluk keressük az elfogadást, akkor az mindig felemel és biztatni fog minket.
Néhány pontban felvázolom, hogyan lelhetünk mindannyian tartós elfogadásra. Joseph Smith prófétán keresztül maga az Úr beszélt erről: „Bizony mondom nektek, közöttük mindazokat, akik őszintének és megtörtnek tudják a szívüket, és töredelmesnek a lelküket, és akik készen állnak áldozat által ügyelni a szövetségeikre – igen, minden olyan áldozat által, amire én, az Úr, parancsot adok – őket elfogadom.”2
Ezek a pontok három egyszerű lépést takarnak:
-
Győződjünk meg róla, hogy a szívünk őszinte és megtört,
-
Győződjünk meg róla, hogy a lelkünk töredelmes, és
-
Álljunk készen áldozat által ügyelni a szövetségeinkre, amint azt az Úr megparancsolja.
Először tehát meg kell győződnünk arról, hogy a szívünk őszinte és megtört. Ezt honnan tudhatjuk? Azzal kezdjük, hogy őszinte önvizsgálatot tartunk. Érzéseink a szívünkben összpontosulnak. Ha belenézünk a szívünkbe, képet alkotunk magunkról. Mi biztosan tudjuk azt, amit semmi más nem tud körülöttünk. Ismerjük az indítékainkat és a vágyainkat. Ha őszinte önvizsgálatot tartunk, nem magyarázzuk ki a dolgokat vagy tévesztjük meg magunkat.
Azt is meg tudjuk ítélni, hogy megtört-e a szívünk. A megtört szív lágy, nyílt, befogadó szív. Amikor a Szabadító e szavait hallom: „ímé az ajtó előtt állok és zörgetek”3, akkor szinte hallom, amint szívem ajtaján kopogtat. Ha kinyitom Neki az ajtót, akkor jobban tudok reagálni a Lélek késztetéseire, és jobban el tudom fogadni Isten akaratát.
Ha őszintén és imádságos lélekkel átgondoljuk, vajon milyen mértékben őszinte és megtört a szívünk, akkor a Szentlélek fog tanítani. Jóleső megerősítést vagy cselekvésre késztető gyengéd helyreigazítást kapunk.
Másodszor, meg kell győződnünk arról, hogy a lelkünk töredelmes. Az értelmező szótár szerint a töredelmes szó arra utal, amikor valaki „megbánást érez vagy juttat kifejezésre, mert felismeri, hogy rosszat tett”4. Ha töredelmes a lelkünk, akkor beismerjük a bűneinket és a hibáinkat. Taníthatóak vagyunk „minden olyan dolgot [illetően], mely az igazlelkűséghez tartozik”5. Isten szerint való szomorúságot érzünk és készen állunk a bűnbánatra. A töredelmes lélek azt jelenti, hogy készen állunk meghallani „a Szent Lélek hívásai[t]”6.
A töredelmes lélek a hajlandóságunkban és a tettek iránti elkötelezettségünkben nyilvánul meg. Hajlandóak vagyunk megalázkodni Isten előtt, hajlandóak vagyunk bűnbánatot tartani, tanulni és változni. Készen állunk így imádkozni: „…ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!”7
A harmadik ahhoz vezető lépés, hogy az Úr elfogadjon minket, az a tudatos döntés, hogy áldozat által is ügyelünk a szövetségeinkre, „igen, minden olyan áldozat által, amire én, az Úr, parancsot adok”8. Gyakran azt gondoljuk, hogy az áldozat szó valami nagy és nehezen kivitelezhető dologra utal. Bizonyos helyzetekben ez így is lehet, de leginkább arról van szó, hogy nap mint nap Krisztus igaz tanítványaiként kell élnünk.
Áldozat által ügyelünk a szövetségeinkre, amikor minden héten arra érdemesen veszünk az úrvacsorából. Tudatosan készülünk erre a szent szertartásra. Megújítjuk és megerősítjük az Úrnak tett szent ígéreteinket. Ebből adódóan érezzük az elfogadását, és biztosítékot kapunk Tőle arra, hogy elismeri az erőfeszítéseinket, és Jézus Krisztus engesztelése által megbocsáttatnak a bűneink. E szertartás során az Úr megígéri nekünk, hogy ha készen állunk magunkra venni az Ő Fia nevét, mindig emlékezni Őreá, és betartani a parancsolatait, akkor mindig velünk lesz a Lelke. Végső soron az jelzi Isten elfogadását, ha állandó társunk a Szentlélek.
Áldozat által ügyelünk a szövetségeinkre akkor is, amikor egyszerűen csak elhívást fogadunk el az egyházban és hűen szolgálunk ebben az elhívásban, vagy prófétánk, Thomas S. Monson felhívásának eleget téve kinyújtjuk kezünk azok felé, akik az út mellett állnak, és lelki értelemben meg kell menteni őket. Áldozat által ügyelünk a szövetségeinkre, amikor csendesen szolgálunk a közösségünkben, vagy amikor felkutatjuk őseink neveit és elvégezzük értük a templomi munkát. Áldozat által ügyelünk a szövetségeinkre, amikor a mindennapjainkban igazlelkűségre, nyitottságra és arra törekszünk, hogy meghalljuk a Lélek késztetéseit. Időnként már csak azzal is ügyelünk a szövetségeinkre, ha szilárdan és hűen megállunk, amikor tombolnak körülöttünk az élet viharai.
Miután az Úr kifejtette annak módját, ahogyan elfogad minket, csodálatosan szemlélteti, hogy egyénileg és családokként miként válhat javunkra az, amikor az elfogadására törekszünk. Azt mondja: „Mert én, az Úr, előidézem, hogy úgy teremjenek, mint a jó földbe, tiszta patak mellé ültetett nagyon termékeny fa, amely sok becses gyümölcsöt hoz.”9
Amikor személyesen összhangban vagyunk az Úr Lelkével és érezzük az elfogadását, akkor értelmünket meghaladó áldásokban részesülünk és sok igazlelkű gyümölcsöt termünk. Azok között leszünk, akikről azt mondta az Úr: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.”10
Ha törekszünk rá, hogy az Úr elfogadjon minket, és ez meg is történik, akkor ez elvezet oda, hogy tudni fogjuk: kiválasztott és megáldott minket. Egyre biztosabbakká válunk abban, hogy jó irányba vezet minket és utat mutat nekünk. Gyengéd irgalmassága nyilvánvalóvá válik a szívünkben, az életünkben és a családunk életében.
Teljes szívemből hívlak benneteket: törekedjetek arra, hogy az Úr elfogadjon titeket, és élvezzétek megígért áldásait! Midőn követjük az Úr által felvázolt egyszerű pontokat, tudni fogjuk, hogy Ő pozíciónktól, státuszunktól és halandó korlátainktól függetlenül elfogadott minket. Szerető elfogadása lelkesíteni fog bennünket, növeli a hitünket, és segít nekünk megbirkózni mindazzal, amivel az életünkben szembesülünk. Kihívásaink ellenére sikeresek leszünk, gyarapodni fogunk,11 és békességünk lesz.12 Azok között leszünk, akikről azt mondta az Úr:
„Ne féljetek, kisgyermekek, mert az enyéim vagytok, és én legyőztem a világot, és ti azok közül valók vagytok, akiket Atyám nekem adott;
És senki nem veszik el azok közül, akiket Atyám nekem adott.”13
Jézus Krisztus nevében, ámen.