Biztos alap
Fogadjuk el a Szabadító meghívását, hogy jöjjünk Őhozzá. Építsük életünket biztonságos és biztos alapra.
A kaliforniai San Franciscóban 1989. október 17-én, miközben munka után autóval hazaindultam, a Market és a Beale Street kereszteződésében piros lámpát kaptam. Abban a pillanatban éreztem, ahogy az autó megrázkódik. Azt gondoltam, biztos defektet kaptam. Ahogy az autó tovább rázkódott, észrevettem magam mellett egy buszt, mely túl közel volt hozzám. Azt gondoltam, biztos ez a busz jött nekem! Ezután az autó egyre jobban és jobban rázkódott, mire az jutott eszembe, hogy biztosan mind a négy kerekem defektet kapott! De nem volt szó defektről, és nem is a busz volt az – hanem egy hatalmas földrengés! Amikor megálltam a piros lámpánál, a Market Streeten a tenger hullámaihoz hasonlóan végiggyűrődött az aszfalt. Ahogy folytatódott a földrengés, előttem egy magas irodaház jobbra-balra dülöngélt, balra tőlem pedig egy öregebb épületről téglák kezdtek hullani.
A Loma Prieta földrengés a San Francisco-öböl régiójában keletkezett délután 17 óra 4 perckor, és 12 000-ren veszítették el otthonukat miatta.
A földrengés súlyos károkat okozott a San Francisco-öböl régióban, a leglátványosabbat ott, ahol San Franscisco és Oakland térségében instabil volt a talaj. San Franciscóban a Marina negyed „homokból, földből, kavicsból… és más, a talajvizet nagy százalékban megtartó anyagokból készített töltésre épült. A töltés egy része abból a törmelékből készült, melyet az 1906-os San Franciscó-i földrengés után borítottak a San Francisco-öbölbe.”1
1915 táján lakóházakat építettek a feltöltött területre. Az 1989-es földrengéskor a vízzel átitatott, laza szerkezetű sár, homok és törmelék egy folyadékszerű masszává alakult, ami miatt az épületek összeomlottak. Az épületek nem épültek biztos alapra.
A Loma Prieta földrengés rengeteg ember életére kihatott, köztük az enyémre is. Miközben annak a napnak az eseményein tűnődöm, az elmémben és a szívemben egyre biztosabb vagyok abban, hogy az élet viharainak, földrengéseinek és csapásainak csak úgy tudunk sikeresen ellenállni, ha biztos alapra építünk.
A nefita próféta, Hélamán, félreérthetetlenül rávilágított annak fontosságára, hogy életünket biztos alapra építsük, méghozzá, Jézus Krisztus alapjára: „És most, fiaim, emlékezzetek, emlékezzetek rá, hogy Megváltónk sziklájára, aki Krisztus, Isten Fia, arra kell építenetek az alapotokat; hogy amikor az ördög elküldi erős szeleit, igen, nyilait a forgószélben, igen, amikor minden jégesője és hatalmas zivatara benneteket ver majd, akkor nem lesz hatalma felettetek, hogy lehurcoljon a nyomorúság és a végtelen jaj szakadékába, mert a szikla melyre építettetek – mely biztos alap – egy olyan alap, melyről nem bukhat le az ember, ha arra épít” (Hélamán 5:12).
A modern idők templomainak kialakításakor nagy figyelmet fordítanak a tervezésre, az épületgépészetre és az építőanyagok kiválasztására. Alapos talaj- és földtani vizsgálatokat végeznek azon a területen, ahová templom épül. Számításba veszik a területre jellemző szelekről, esőzésről és időjárás-változásokról készült tanulmányokat, hogy az elkészült templom ne csak a területen előforduló viharoknak és klímának legyen képes ellenállni, de úgy is tervezik meg és helyezik el azt, hogy váratlan földrengéseket, tájfunokat, árvizeket és más lehetséges természeti katasztrófákat is kibírjon. Sok templomnál beton vagy acéloszlopokat vezetnek mélyen a földbe, hogy rögzítsék a templom alapzatát.
Akárcsak napjaink tervezői és építészei, szerető és kedves Mennyei Atyánk és az Ő Fia terveket, eszközöket és más forrásokat készítettek a használatunkra, mellyel biztos és rendíthetetlen életet építhetünk fel magunknak. Ez a terv a szabadítás terve, a boldogság nagyszerű terve. A terv világos képet és tudást tár elénk a kezdetről és a végről, és a legfontosabb lépésekről, köztük a szertartásokkal, melyek Atyánk minden gyermeke számára nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy visszatérjenek az Ő jelenlétébe, és örökre vele éljenek.
A hit, a bűnbánat, a keresztelkedés, a Szentlélek ajándéka és a mindvégig kitartás részét képezik az élet „tervrajzának”. Segítenek megformázni a megfelelő építőelemeket, melyek Jézus Krisztushoz rögzítik az életünket. Megformázzák és keretet adnak az ember életének tartószerkezetéhez. Aztán miként a templomi tervrajzhoz is tartoznak műszaki előírások, melyek részletesen megszabják, hogyan alakítsuk és építsük be a szükséges alkotóelemeket, úgy az ima, a szentírásolvasás, az úrvacsoravétel és a nélkülözhetetlen papsági szertartások is olyan „műszaki előírásokká” válnak, melyek segítenek beépíteni és egymáshoz rögzíteni az élet szerkezetét.
Nélkülözhetetlen az egyensúly ezeknek a „műszaki előírásoknak” az alkalmazásában. Például a betonkészítésnél pontosan meg van határozva, mennyi homokot, sódert, cementet és vizet használnak fel, hogy a maximális szilárdságot megkapják. Ha ezekből az összetevőkből nem jó arányt használnak, vagy valamit kihagynak, a beton gyenge lesz, és nem látja el fontos funkcióját.
Ugyanígy, ha nem tartunk megfelelő egyensúlyt az életünkben a mindennapi személyes imádkozásban, a szentírásokon való lakmározásban, a hetenkénti megerősítő úrvacsoravételben, valamint a papsági szertartásokban – például a templomi szertartásokban – való gyakori részvételben, mi is ki vagyunk téve a veszélynek, hogy meggyengül a lelki szerkezetünk.
Pál, az Efézusbeliekhez címzett levelének következő sorait jellemünk és lelkünk kiegyensúlyozott és egységet alkotó fejlődésére vonatkoztathatjuk. Így szól: „A kiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban” (Efézusbeliek 2:21).
Az ima az egyik legalapvetőbb és legfontosabb építőeleme hitünknek és jellemünknek. Az ima által képesek vagyunk kifejezni az Isten iránti hálánkat, szeretetünket és odaadásunkat. Az ima által alávethetjük akaratunkat az Övének, és cserébe megkaphatjuk az ahhoz szükséges erőt, hogy életünket az Ő tanításaihoz szabjuk. Az ima az az ösvény, melyet követve az Ő befolyására, vagyis a kinyilatkoztatásra törekedhetünk az életünkben.
Alma ezt tanította: „Minden dolgodban tanácskozz az Úrral, és ő jóra fog vezetni; igen, amikor éjjel lefekszel, az Úrban feküdj le, hogy őrködjön feletted az álmodban; és amikor reggel felkelsz, legyen tele szíved köszönettel Istennek; és ha megteszed ezeket a dolgokat, akkor felemeltetsz az utolsó napon” (Alma 37:37).
Az, hogy megosztjuk gondolatainkat, érzéseinket és vágyainkat Istennel az őszinte és szívből jövő ima által, olyan fontossá és természetessé kell, hogy váljon, mint a lélegzés és az evés.
A napi szintű szentírás-tanulmányozás szintén megerősíti hitünket és jellemünket. Úgy, ahogy élelemre van szükségünk fizikai testünk táplálásához, a lelkünk és lényünk is feltöltődik és megerősödik, amikor Krisztus szavain lakmározunk, ahogyan az megtalálható a próféták írásaiban. Nefi ezt tanította: „Lakmározzatok Krisztus szavain; mert íme, Krisztus szavai minden olyan dolgot meg fognak mondani nektek, amit meg kell tennetek” (2 Nefi 32:3).
Bár a szentírásolvasás jó dolog, önmagában az olvasás kevés ahhoz, hogy teljes mélységében felfogjuk a Szabadító tanításait. Krisztus szavainak tanulmányozása, átgondolása és alkalmazása, ahogy azokat a szentírásokban tanítják, olyan mértékű bölcsességet és tudást hoz majd, melyet halandó ésszel fel sem foghatunk. Ez majd megerősíti azon elhatározásunkat, és megteremti azt a lelki tartalékot, hogy minden helyzetben a legjobbat tudjuk nyújtani.
Az egyik legfontosabb lépés, amit megtehetünk életünk megerősítéséért, és a Szabadító alapjához való szilárd ragaszkodásért az az, hogy minden héten érdemesen veszünk az úrvacsorából. Az úrvacsora szertartása minden egyháztagnak lehetőséget nyújt, hogy már előre elgondolkodjon az életén, és végiggondolja, mely cselekedetei vagy elszalasztott tettei miatt kell bűnbánatot tartania, majd pedig részesüljön a kenyér és víz szent jegyeiből, emlékeztetőként Jézus Krisztus testére és vérére, engesztelése tanúságaként. Ha őszintén és alázattal veszünk belőlük, örökkévaló szövetségeket újítunk meg, megtisztulunk és megszentelődünk, és elnyerjük azt az ígéretet, hogy az Ő Lelke mindig velünk lesz. A lélek egyfajta malterként, összekötő kapocsként viselkedik, amely nemcsak hogy megszentel, de mindent az eszünkbe is idéz, és újra és újra tanúskodik Jézus Krisztusról. Ha érdemesen veszünk az úrvacsorából, az megerősíti személyes kapcsolatunkat a kőszikla alapzattal, méghozzá Jézus Krisztussal.
Szolgálata alatt a Szabadító szeretettel és világosan tanított azokról a tanokról, tantételekről és nélkülözhetetlen cselekedetekről, melyek megőrzik az életünket és erősítik a jellemünket. A hegyi beszéd végén kijelentette:
„Aki tehát hallja ezen beszédeimet, és meg is teszi őket, azt a bölcs emberhez fogom hasonlítani, aki sziklára építette a házát –
És leesett az eső, és jött az ár, és fújtak a szelek, és verték a házat; de az nem dőlt le, mert kősziklán volt az alapja.
És mindaz, aki hallja ezen beszédeimet, és nem teszi őket, azt a balga emberhez fogom hasonlítani, aki homokra építette házát –
És leesett az eső, és jött az ár, és fújtak a szelek, és verték a házat; és az ledőlt, és nagy volt annak bukása” (3 Nefi 14:24–27; lásd még Máté 7:24–27).
Kedves testvéreim, egyikünk sem építené fel a házát, munkahelyét vagy a hódolat szent épületeit homokra vagy törmelékre, illetve megfelelő tervrajzok és anyagok nélkül. Fogadjuk el a Szabadító meghívását, hogy jöjjünk Őhozzá. Építsük életünket biztonságos és biztos alapra.
Alázatosan bizonyságot teszek arról, hogy ha életünket Jézus Krisztushoz és az Ő engeszteléséhez rögzítjük, és ha gondosan követjük a boldogságunkra vonatkozó tervét, beleértve a napi imádkozást, szentírás-tanulmányozást, és a heti úrvacsoravételt, akkor erőt kapunk, valódi személyes növekedésben és tartós megtérésben lesz részünk, felkészültebbek leszünk arra, hogy sikeresen ellenálljunk az élet viharainak és csapásainak, meg fogjuk tapasztalni a megígért örömet és boldogságot, és biztosak lehetünk benne, hogy az életünk szilárd alapra épült: olyan alapra, amely soha nem omlik le. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.