A boldogságot nem lehet pénzben mérni

Abelino Grandez Castro, Peru

Nemrég bementem a bankba, hogy felvegyek némi pénzt, amiből kifizetem az alkalmazottaimat. Mielőtt a pénztáros ideadta volna a pénzt, megkértem, hogy váltson fel nekem néhány 200 solos bankjegyet 50 solosokra. A pénztáros átváltotta a pénzt, de úgy tűnt, mintha elszámolta volna a bankjegyeket.

Miután ideadta az 50 solosokat, hátrébb léptem, hogy a felvenni kívánt összeget is megvárjam. Várakozás közben megszámoltam a pénzt. Én 1200 solt adtam a pénztárosnak, ő azonban 2200 solt adott vissza – ezer sollal többet. Abban a pillanatban hatalmas kísértést éreztem. Azt mondtam magamnak: a banknak rengeteg pénze van. De a szívemben tudtam, hogy a pénz nem az enyém; vissza kell adnom.

Néhány pillanattal később a pénztáros odahívott az ablakhoz, hogy átadja a pénzt. Megszámolta az általam felvenni kívánt összeget, majd amikor átadta, megkérdezte: „Segíthetek még valamit?”

„Igen – válaszoltam. – Én 1200 solt adtam Önnek, hogy váltsa fel kisebb címletekre, de Ön 2200 solt adott vissza.”

Ezután átadtam neki a 2200 solt. Remegő kézzel kétszer is megszámolta a pénzt. Alig hitt a szemének. Rám nézett, és alig hallhatóan csupán ennyit tudott mondani: „Nagyon szépen köszönöm!”

Boldogan léptem ki a bankból. Azon a héten a kísértések legyőzéséről tanítottam az egyházközségemben lévő fiatal férfiakat. Csodálatos érzés volt, hogy megoszthattam velünk a banki élményemet.

„Maga viccel! – mondták néhányan nevetve. – De hisz ezer solt adott vissza!”

„A boldogságot nem lehet pénzben mérni” – válaszoltam mosolyogva.

Mily hálás vagyok ezért az élményért, amely megerősítette mind az én bizonyságomat, mind pedig a fiatal férfiak bizonyságát a kísértéseknek való ellenállás fontosságáról!