Nyaralás a templomnál
A szerző az Egyesült Államokban, Utahban él.
Hatalmas áldások származtak abból, hogy a családommal minden nyári szünetben ellátogattunk a templomba.
A Svédországi Stockholm templom képét Stefan Hallberg készítette, másolatok készítése tilos; héttér és szegély © Thinkstock/iStockphoto
Norvégiában nőttem fel. A legközelebbi templom Svédországban, Stockholmban volt, 8-10 órányira autóval. Szükségtelen mondanom, hogy minden egyes templomlátogatás alapos tervezést és mérlegelést igényelt. A cövekünk minden évben két templomi utat szervezett a fiataloknak; számos egyházközség buszt bérelt, és azzal mentek el a templomba egy-egy hétvégére. Nagyon jó volt más fiatalokkal menni, de a családom és én szerettünk volna egyszer együtt is eljutni a templomba.
Így hát az egyik évben elhatároztuk, hogy Stockholmban töltjük a nyári vakációnkat. Nagyszerű élmény volt, és hamarosan hagyománnyá vált. A templomhoz közeli táborhelyen kempingeztünk. Minden reggel korán keltünk, hogy a többi norvég családdal, akik szintén a templomba jöttek, kereszteléseket végezzünk. Ezután focizással és úszással töltöttük az időnket a táborban.
Ezek a nyarakat ma már szent emlékekként őrzöm. Habár nem laktunk olyan közel a templomhoz, hogy minden hónapban el tudjunk menni oda, mindig különleges alkalom volt, amikor ellátogathattunk a templomba. És bár az út hosszú és unalmas volt, az Úr megáldott minket az áldozathozatalunkért. Ezek a templomban szerzett lelki élmények segítettek megszeretnem a templomot és annak szertartásait, továbbá közelebb hoztak bennünket egymáshoz a családommal.
Emlékszem, az egyik különleges élményem akkor történt, amikor egy kicsit lázadóbb korszakomat éltem. Úgy éreztem, oly sok hibát látok a szüleimben, és nincs joguk megmondani, hogyan éljem az életemet. Habár érdemesen éltem arra, hogy belépjek a templomba, megkérdőjeleztem édesapám szerepét a család fejeként. Amikor azonban bementünk együtt a templomba, hogy kereszteléseket és konfirmálásokat végezzünk, nagyon kellemes lelkiséget éreztem. Ahogy az édesapám a fejemre helyezte a kezét, hogy elhunyt emberekért konfirmáljon engem, éreztem, ahogy a Lélek megerősíti bennem, hogy a papság igaz felhatalmazásával teszi ezt. Ez segített felismernem, hogy bár az édesapám nem tökéletes, attól még jó apa, és áldott vagyok, hogy a fia lehetek. Úgy éreztem, meg kell bánnom a lázadó viselkedésemet, és meg kell próbálnom meglátni az intései mögötti bölcsességet és szeretetet.
Ily sok évvel később is még mindig világosan élnek emlékezetemben a templom mellett töltött nyarak. A templom a világ egyik leggyönyörűbb helyévé vált, ahogyan a Mormon vize is Alma népe számára: „…mily szépek ezek azok szemeiben, akik ott jutottak el Megváltójuk megismeréséhez” (Móziás 18:30).