Most kell mennünk a templomba!

Mary Holmes Ewen, USA, Kalifornia

Illusztrációk: Bradley H. Clark

Egyik vasárnap délelőtt egy újonnan keresztelt egyháztagot mutattak be az egyházközségnek. Lydiának hívták. Azonnal a szívünkbe zártuk.

Lydia idősebb volt, és a cukorbetegséggel való sok évnyi küzdelem során elvesztette a látását. Hamar megtanulta felismerni az egyházközség tagjait a hangjuk és a lépteik alapján. Nevünkön szólított, kezet fogott velünk, mi pedig soha nem emlegettük fel azt a tényt, hogy vak.

Az egyéves kötelező várakozás után Lydia beszélt a püspökkel és a cövekelnökkel, hogy megkapja a templomi ajánlását. Egyik vasárnap a segítőegyleti teremben Lydia lehúzott engem maga mellé a székre, és határozottan kijelentette: „A cövekelnök azt mondta, hogy a lehető leghamarabb menjek el a templomba. Elviszel?”

December első hete volt, mindannyian zsúfolt napok elé néztünk. Megpróbáltam a szokásos kifogásokkal élni, és azt kérdeztem: „Nem várhatnánk januárig?”

„Nem, most kell mennünk!”

Az egyházközségünk nőtagjainak egy csoportja minden hónapban elment a templomba, így hozzájuk fordultam, hogy Lydia velük tarthasson. Csakhogy ők is el voltak foglalva. Lydia azonban könnyes szemmel megismételte, hogy a cövekelnök szerint neki minél hamarabb oda kell mennie.

Ekkor mindannyian beleegyeztünk, hogy a rákövetkező héten megtesszük a 240 kilométeres utat. Útközben nyolc nő csevegése és barátsága töltötte be a kisbuszt. Lydiát hihetetlen örömmel töltötte el a templomi élmény, és az az áldás, hogy részesülhetett a felruházásában.

Január első hetében Lydia állapota rosszabbra fordult, és intenzív osztályra került. Egy héttel később elhunyt. Lydia azonban azokkal az örökkévaló áldásokkal távozott, amelyeket csupán néhány héttel korábban kapott a templomban.

Később elmeséltem a cövekelnöknek az utazásunk történetét, és elmondtam neki, milyen mély benyomást tett rám, hogy sugalmazást érzett arra, hogy azonnali templomi útra küldje Lydiát.

„Igazából nem úgy értettem, hogy azonnal induljon – válaszolta. – Az új ajánlással rendelkezőknek mindig azt mondom, hogy siessenek a templomba. A Lélek szólt Lydiához, nem én!”

Lydia megtanított mindannyiunkat arra, hogy figyeljünk a Lélekre, és haladéktalanul cselekedjünk. Hálás vagyok, amiért emlékeztetett arra, hogy hallgassunk a halk és szelíd hangra.