Krisztusról beszélünk
A hit hatalma
A szerző az Egyesült Államokban, Oregonban él.
Ha Mennyei Atyánk pusztán a kérésünkre azonnal megszabadítana bennünket a nehézségeinktől, akkor pont a szabadulásunkhoz szükséges tapasztalatokat tagadná meg tőlünk.
Az egyik évben az egyetemen éppen egy tesztet írtam, amikor elkezdett fájni a nyakam. A fájdalomnak akkor sem lett vége, amikor elmúlt a vizsga miatti feszültség. Tanácskoztam orvosokkal és terapeutákkal, kipróbáltam többféle gyógymódot, de a fájdalom nem szűnt meg. Ezután egy éven át, miközben azért küzdöttem, hogy meg tudjak birkózni a fájdalommal, egyúttal a hitem növeléséért is küzdöttem. Sok időt töltöttem imával, tanulmányoztam a szentírásokat, és többször is kértem papsági áldást. Úgy éreztem, hogy ha elegendő hitem lenne, akkor meggyógyulnék.
Jézus Krisztus meggyógyította a betegeket, a vakokat, a bénákat, a leprásokat – mindet a hitük szerint (lásd Máté 9:29). Tudtam, hogy hatalmában áll engem is meggyógyítani, ahogyan azt oly sok más emberrel is megtette a halandó élete során. Arra a következtetésre jutottam tehát, hogy kizárólag a hitem hiánya tart vissza a gyógyulástól, ezért megkettőztem az erőfeszítéseimet. Miközben továbbra is részt vettem fizikoterápián, egyúttal imádkoztam, böjtöltem, tanulmányoztam és hitet gyakoroltam. A fájdalmam azonban kitartott.
A szentírások arra tanítanak bennünket, hogy hit révén csodákat vihetünk végbe (lásd Máté 17:20), én pedig még ettől a kisebb szenvedéstől sem voltam képes megszabadulni. Hol maradt az erő az én hitemből? Végül csendben beletörődtem a helyzetembe, megtaláltam a módját, hogy elviseljem a kényelmetlenséget, és beértem azzal, hogy a hit és a gyógyulás teljes megértését egy későbbi időpontra halasszam.
Évekkel később egy barátnőmmel beszélgettem, aki olyan szörnyű hányingerrel küszködött az első terhessége alatt, hogy többször is kórházba kellett vonulnia. Erin szeretett volna egy újabb kisbabát, de rettegett attól, hogy ismét ugyanazokat a tüneteket kell majd elszenvednie, mint az első alkalommal. Elmondta, hogy böjtölt és imádkozott, és igazán hitt abban, hogy másodszorra Mennyei Atyánk már nem fogja ugyanezt kérni tőle.
Ahogy beszélgettünk, eszembe jutott egy szentírás: „csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:11). Az általam átéltekre gondoltam, ahogy én is megtanultam a megpróbáltatások közepette is csendesedni, és arra biztattam Erint, hogy továbbra is legyen hite, de ne tegye azt függővé attól, hogy a következő terhessége során hányingere lesz-e vagy sem.
Amikor jobban elmélyedtem a hit tantételének tanulmányozásában, felidéztem Almának a hitről mondott gondolatait: „ha hitetek van, akkor olyan dolgokat reméltek, melyek nem láthatók, de igazak” (Alma 32:21).
E szentíráson elmélkedve rájöttem, hogy a hit nem az, amit eredetileg annak gondoltam. Ahogyan azt Alma tanítja nekünk, a hit az igaz tantételekbe vetett remény. Hittel rendelkezni nem azt jelenti, hogy azt hisszük, Mennyei Atyánk mindig azt és akkor adja meg, amit és amikor kérünk. Abban hinni, hogy Krisztus meggyógyítja a nyakamat vagy hányingermentes várandósságot biztosít Erinnek, az nem az igaz tantételekbe vetett hit. Lehet viszont hitünk abban, hogy Krisztusnak hatalmában áll gyógyítani, hogy gondol ránk, hogy meg fog erősíteni bennünket, és ha jól tartunk ki, akkor jogosulttá válhatunk az örök életre.
Az Úr megígérte: „Amely dolgot hittel kértek, Krisztus nevében, és elhiszitek, hogy megkapjátok, azt meg fogjátok kapni” (Énós 1:15). Hiszem, hogy ezen ígéret ereje abban a tanácsban rejlik, hogy „Krisztus nevében” higgyünk. A Kalauz a szentírásokhoz ezt tanítja nekünk az imáról: „Akkor tudunk igazán Krisztus nevében imádkozni, amikor kívánságaink Krisztus kívánságai (János 15:7). Akkor olyan dolgokat kérünk, amelyek helyesek, és ebből adódóan megadhatja őket Isten. Vannak olyan imák, amelyek azért maradnak válasz nélkül, mert semmilyen tekintetben nem képviselik Krisztus vágyát, hanem inkább az ember önzőségéből fakadnak.”
Amikor hittel kérünk olyat, ami összhangban van Isten akaratával, Ő megadja azt nekünk a vágyainknak megfelelően. Mennyei Atyánk ismer bennünket, szeret bennünket, és vágyik megadni nekünk mindent, ami ahhoz szükséges, hogy visszatérhessünk a színe elé. És ez a minden olykor bizony próbatételeket, gondokat és nehézségeket is jelent (lásd 1 Péter 1:7). Ha Mennyei Atyánk pusztán a kérésünkre azonnal megszabadítana bennünket a nehézségeinktől, akkor pont a szabadulásunkhoz szükséges tapasztalatokat tagadná meg tőlünk. Meg kell tanulnunk bízni Isten számunkra készített tervében, és alávetni akaratunkat az Ő akaratának. Amikor vágyainkat az Ő vágyaihoz igazítjuk, és elismerjük, hogy teljes mértékben tőle függünk, jogosulttá válhatunk elérni „hit[ünk] czélját, a lélek idvességét” (1 Péter 1:9).